Ökokasszandrai

Világos percek
egészét takarja el
sötét jövendőnk

*

Fényünk dínó
esszenciát zabál fel -
múltat és jövőt

*

Olvadó jegek
lábvizében oldódik
a jövő partja

*

Kőbölcsőnk száradt
sivatag - ivóvízért
fogunk háborúzni

*

Cseppben a Tenger
minden szennye jelen van -
felszürcsöljük majd

*

Lázas tőlünk a
légkör - mint a beteg test
úgy tüzel a föld

*

Végünk gyógyszere
lenne - első lépés a
lábadozáshoz

Hétvégi

Garatra fel, ez most megint nem az
a nap mikor a fénye - hanem mikor az árnyéka lesz vigasz
megint egy nap a feledésre ítélt sokból,
amikor egyetlen égető pokol látszik csak az összes csillagokból

garatra fel, pocskold pépesebbre ezt a
vesztő időt, amit átélhetően úgyse képez le gesta,
amiről a maga mélységében nem szól mese
hogy milyen ocsmány rémséget rajzol élted kikarmolt szőttese

garatra fel, ma péntek, holnap alhatsz
amíg a macska hagy - avagy egyéb téged felébresztő halmaz
megint egy nap a túlélendő kategóriából,
már reggel padlóra küld, és aztán egész nap csak kiszámol -

garatra fel, kell a túléléshez a nempontrépalé
legyen a gondja más időbe tolva, legyen a gondja ó a holnapé -
pontosabban legyen a gond pályája a hétfő
garatra fel, ezen a héten ez a harc lesz a végső...

Boldogok, akik

                                         In memoriam Wirginia Woolf



Boldogok akik sírnak
és még boldogabbak
akik nem -

Lassú halálom időnként
egészen nehezen
viselem.

A körém rakott keret
túl vastagra sikerült
a meghaláshoz;

A környezetem amolyan
nemszeretem ébrenlétbe
átkoz.

El kéne viselnem
a rám nehezedő
idegen szívetek,

Pedig lassú halálom
batyuja pont abból enyém
mit más levet -

Úgyhogy ez a lassú halál
tolódik-vonszolódik egy
olyan vidékig,

Ahol elmondhatom majd
utoljára:
szép itt.

Azt a vidéket akarnám
magam köré -
olyat halászok:

Ahol csak egy bizonyos
ferde szögből látszanak
a rácsok.

A körém rakott keretet
- én vétkem, én vétkem -
addig úgy viselem,

Mint akinek túl mély
az üdvözülés, és
zsebbe rakott kő a kegyelem.

Sisaktanka

A kép illusztráció (ha elkészül a sajátról, kicserélem...)

 megint egy eltört

sisak - de ha nincs rajtam,

 vérrel adózom

tudod mit? nézzek hülyén

ki eztán is - de nézzek...

Vesztése közben

Az egyensúly nem állapot hanem
folyamat. Ingaként kilengsz
az elképzelt ideára függesztve -
ettől ideális. De fenn kell tartani
az ideát is, nemcsak önmagad
tartod fenn, világ Atlasza, bárki,
hiszen máskülönben leesik. Erőfeszítést
és koncentrációt igényel, akár
egy jól komponált naplemente.
Vagy egy esős nap, amikor a
munkához elengedhetetlen kütyüt
az évszak viharában szállítod
kerékpárral haza - erőfeszítést
és koncentrációt igényel, hogy
pont addig tartson az ítéletidő
ameddig az utad.

Mert így van egyensúlyban a dolgok
jelentősége is - ingaként kileng
folyamatosan az esélyek
magad köré tekert hálózatában -
ettől ideális, hiszen mögé képzelődik
a személyes. A gondviselés, avagy a
rosszindulat. Ez is folyamat, akár
az egyensúlyvesztésé, ami addig
tart, amíg meg nem érkezel.
Oda le. Ahol a folyamat megszakad -
hiszen amint leérsz, már nem
egyensúlyban vagy, csak súlyban
ami csak a tiéd, hiszen
téged tapaszt le. Aki fekszik az
nincs egyensúlyban, mert nincs
szüksége rá -

ezért kell egy hosszú
pillanatra megpihenni a
fájdalomban és megköszönni
hogy kaptál valamit, szinte ajándékba
hisz külön nem kell megdolgozni érte.
Hogy aztán mégis felállj az
erőfeszítésbe és koncentrációba,
ideákra függesztett, személyes
próbát és sorsot képzelő, ingó
pici ember. Mert a földön fekvésnek
nincs eufóriája. Csak a zuhanásnak és
a felemelkedésnek. Csak a folyamatnak
amelybe létezel s ahol mégis
csak a vereséged igazán a tiéd.

Késleltetett búcsú

Talán csak nyáron ennyire
nehéz elköszönni
körhinta mellett
fásult üres megégett szavakkal
ennyire nehéz elköszönni
mert más nincs csak
vásáros bódé mögött a
a fásult üres megégett szavak
amikkel nehéz elköszönni
a céllövöldétől két lépésre jobbra -

porízű meleg van
nem múlik mint a
fásult üres megégett szavak
hamuhatása és
kimondásuk után az íz
a szájban
égett kolbász és langyos söríz
nem fedi azt 
amivel nehéz elköszönni
talán csak nyáron ennyire
nehéz -

de jön
bódé körhinta céllövölde mögé
majd jön az esővel a
fásult üres megégett szavak
kiejtése utáni csend -
esőverte sustorgásban
a csend
amivel szintén nehéz elköszönni
de nem annyira nehéz
mint fásult üres megégett szavakkal -
talán akkor majd sikerül.

Addig úgy emlékezem rád
mintha élnél.

Színi séma újjászületéshez

szemfényvesztésig ha látsz itt
az a lényeg: meddig érted
látvány meddig buzdul érted
és mikortól dekorkárpit

honnan válik mint kulissza
dimenzió fogyta gömböc -
honnan válik el közömbös
háttérben festett statiszta

szemfényvesztésig ha látsz itt
határaid ritkán érzed
az a lényeg meddig érzet

mert a többit úgyis tömbös
darabokban ökli vissza
ki a léted majd kiissza

Köszönet

ünnepli-e veled a szerencse
hogy megtaláltad a rendeltetésed
akkor is
ha elcsúszott és
lekésett?

kapott-e arcot - maszkot legalább
töklámpás avagy madárijesztő
módján a
világgal kikezdő
kezdő?

kinyílik-e a nyomtalan
hogy úgy maradjon
képernyőre
firkált erdőben
a vadnyom?

az érett fájdalomtűrés
sápja hogy fénytelen -
felizzik-e
látványra lobban
e a szem?

fiatalít-e valóban vissza
ami a sorstalan napok
keserűjét most
napszivacs
beissza?

meg tudod-e köszönni annak
valóban
akitől megint
komfortosan laksz
a szóban?

világ jelent - világol és
fogalmat ég
ad e hozzá
lesz-e másé
ami tiéd?

csak azt tudod hogy
megtaláltad a rendeltetésed
tűnő időd alap
és rajta
te a véset.










(Köszönöm minden rám szavazónak - a Goldenblog idei versenyén ez az egyszemélyes kis versfelület a 177 indulóból 101. lett. Ahhoz képest, hogy rendszerszerűen nincs jelen közösségi felületeken, és nem követik összesen tízen, igen előkelő helyen zárt... gratulálok az összes indulónak, külön Pável úrnak, robinson molykartársnak, és Julisnak, aki az ismerőseim közül a legelőkelőbb helyen végzett:)





 

A semmi genezise

este lőn és reggel lőn
és az úr a fejét vakará
mert látá hogy nem jól van
pedig jól indult de
az első sejtosztódás után
jött a második a harmadik
s mikor egyetlen lüktető masszává
állt össze az egész
nem fért el önmagától

az úr tehát megteremté
újfent az űrt az éhet
egymásra - sejt éhét a sejtre
és újra este lőn és reggel lőn
és az úr látá hogy nem jó
de működik

Majdnem úgy

                                  (egy rossz vers, meg egy rossz vers, az két rossz vers?)



majdnem úgy hogy honnan és hova
majdnem úgy hogy egy csak egy legény van
majdnem úgy hogy egy csak egy hona
csak útra válva egyszer indul onnan

                     majdnem úgy hogy honnan és el onnan
                     majdnem úgy hogy egy csak egy legény
                     majdnem úgy hogy egyszer indul onnan
                     majdnem egy csak egy a vélemény 

majdnem úgy hogy egy szál egyedül
utat magának porba rúdmutatva
majdnem úgy hogy mint a kő repül
fel feldobott a tompa kábulatba

                      fel feldobott madár de tolla fosztva
                      a nyársra rásült zsírba fúl a fény
                      majdnem úgy repül mint kő a koszba
                      egy csak egy a zsír csak egy legény

majdnem úgy hogy honnan és hova
egyéb iránya éppen nincs jelenleg
függ az égen régen létrafüggő

                      függ az égre szélbe rúd emelten
                      függ az égre függőn függ ha függ ő
                      gravitál a rúdtánc bajnoka

majdnem úgy közömbös mint a gyermek
majdnem úgy a té s inkább tova
mint akit már éppen nem terelnek

                       hiába hagyva múltat és szerelmet
                       kerget egyre kerget egyre kerget
                       hazám hazám te édes mostoha

A filozófus életműve

Szelekció
Terebélyesebb
fán több seregély fér el
mint a satnya fán


Korreláció
Alvó értelem
szörnyeket szül - az éber
nevelné őket


Divináció
Kis rémült pipacs -
hervad, pedig senki nem
szakította le


Absztrakció
Vet-e számot a
fűszál görbületével
a számot vető


Konklúzió
Egy mondatom sincs
amíg pacsirtaének
sajdul fel benne

Posztapocaliptica

Gondoltam úgy, hogy az utolsó pillanatban
megmenekülő napba és tömegsírba néző
ringó hajón terpeszben megálló Noé
túlélő galamb, bárány vagy lapostetű
szóval a kivétel kivételének szerepe egy kivételes
büntetés.

A többi ott, a bolygónyi víz avagy hamu
alatt újradobhat -
új pályát kezd ebben a háromdés
kifinomult szerepjátékban -
visszajön a bukás megtisztító
szennyet perzselő katarzisából -

vagy pihenésképpen néhány
körön át csak elhever
kiesett bábu leütött gyalog
módjára a tábla mellet vagy
(ami tán ugyanaz) Ábrahám kebelén -
a boldog tudatlanság tehermentes
vége-nincs álmaiban.

Gondoltam úgy, hogy túlélni
rendszert újrahúzni amblokk
kezdeni a maradék eszközparkkal
elölről az egészen ugyanazt
az első szüretig ahol
a részegség majd letolatja
a maradék társadalmi alsógatyát -

szóval ez tutira a
legkifinomultabb szívatás
amire kiválaszthatnak.

S hogy ennek csak egy
még inkább sarkára állított
kockavariációja
mikor majd a kiválasztott
száznegyvennégyezerek
masíroznak az űrhajóba -

mert vettetnek ők a külső sötétségbe
s lesz majd ott sírás és
fogaknak csikorgatása.

Munka-tankák

hegynyi meló, kis
fecni vagyok lábánál,
szinte agyonnyom;

szél és víz: úgy koptatom
el - mintha addig élnék...

*

lankáján járva
ösvényt tapos a gondon
a gondozója -

mint szél és víz: mélyíti
az ösvényt szakadékká

*

markomba gyűjtöm -
mintha beleférne a
távlat, úgy teszek

tenyeremből kipereg
ösvényt karcol a hegycsúcs

*

hamvaim is itt
szórjátok szélbe, vízbe -
gondot ejtő kéz

emléke így koptassa
tovább a fogyhatatlant.

Éjfél után

csillagtalan se nap se hold égbolt
alatt
a minket óvó angyalok is
alszanak

a mély sötétben nem különböztet
a szem
fölénk rakott boltíveden
ha pihen

hiányában teljesül be
az ige
fejünket a megvonása
fedi be

fedelétől elnyugszik az
akaró
nincs különbség - szemfedő vagy
takaró

Búcsú Médiától

Szia Média, elköszönünk mert mész a fenébe.
Elköszönünk mert gusztustalan egy -
nem kell agyvakító ládád idegen fénye,
sem a háttérzaj, két zene közt egy ostobaság -
jó, bocs, a felszín. Ez fér le csak a torkon,
ez fér csak az agyba, ez a választás:
cuclit a népnek, rágódjon gumiján?
Hogy a kérdések feltétele mentén ömlő
mélyvíz fullaszt, az tény. De azért
nem kéne lemondani róla, hogy úszni tanítsd
a kajszult nyomorú hülyeembert, aki érzi
csak, vele itt nem telnek a hírórák, nem szól
róla a történet csak neki szól;
                                              mint
két szilikonfújt duda közt duzzadt hímtag
olcsó pornóban - úgy ül a reklám, neki szól,
ül be az agyba a termék, és termék sajnos a
nyalt fasz, két duda, műsorvezető a debil
kvízben ahol max. bulvárt és hírfoszlányt kell
tudni - pusztán elkülönült adatot, mer'
az összkép hülyeembernek úgyis túl bonyolult, nem?

Szia Média, elköszönünk.
mondod, hogy nem nevelsz.
Mondod, hogy nem a dolgod.
Szabad a szó, szabad a nyár
szabad a rét, szabad a nyáj
csak a gyapja másé...
Képzeld, azt hazudod magadnak,
hogy kérdezel.
Hogy most is választ sem
várva kérdezel.
Hull az agyból tegnap íze
rakd éjfélre ne a kvízbe -
rétegérzet szent gügye...
nem hozta a nézettséget
senkinek se lett ügye
mi volt a holt anyagba rakva -
jobb a borzongató trakta:
itt egy bomba ott egy dilis
irtó mód kompatibilis
családirtó, családbarát
cukiság és kis szines
oldja fel, hogy ezmiez -
ingyom-bingyom tanmese:
nem történt ma semmi se.

Szia média, elköszönünk, mert most is nevelsz -
ahogyan régen. A gondolatban kézen
fogott emberek korában,
mikor cenzúra döntötte el,
mi mehet, mi túlzás, mi tilos -
amikor a hír mögöttesét
fejtegette reggelente kávé
mellett a vezércikket nyögve olvasó
kíváncsi ember, mindembertesó
sok adta fel és inkább átlapozta
ahogy mi most.

Mert így jött el a kézen fogva
vezetett gondolat embere után
a gondolat nélkül vezetett
ember kora -
az ember kora, aki nincs ott agyba'
mondom csúnyábban:
így lettek a megvezetettek unokái
egyszerűen síkhülyén hagyva.

Nevelsz most is, nevelsz a celebbel,
nem az öt perc hírnevüket irígylem -
de tán soha nem volt ennyire büszke magára a tapló
régen szégyellte magát, mert tudta: gyér.
Fél izmos karját adta volna
egy fél agyér' -
most harsány mindenhol,
utcán, munkahelyen, közlekedésben,
nyíltan vigyorog a szürke árnyalat az öltönyön,
a pofátlanság stílus lett, mint gyors öröm
az "úgy hajolj a száddal, hogy tudjak váltani
ne nézzé bazmeg nem neked élvezek!"
(pedig pénzéért nekem élvez, éjjel-nappal a testen:
hány néző, hány lájk, hány találat)
Nézd az órát, az izmolt két kezet,
a szétvarrt mintavállat -
feljebb ne nézz,
mert fejtől állat.

Nevelsz és mintát adsz most is,
és én neveletlen maradnék - nehéz, vitás,
mert azért ma is kívánalom
egyfajta totalitás -
a síkhülye jól vezethető, és
elhiszi, ez még a sípálya, nem a szakadék -
és közben a maradék mecenatúra
koncán úgyis egymás torkát raguzza
a látó maradék.

Úgyhogy szia Média, elköszönünk.
Lekapcsolom a társadalmi készüléket -
elég a bajom magamnak, de az örömöm
is pont elég, van hab a sörömön,
nagyfiú lévén hülyeségem
egyedül is felböfögöm,
de nem beléd, legfeljebb érintőleg
így, hogy szavakat böfögök fel
az érintőképernyőnek -
ne érintsen milliókat, érintsen nyolcat
vagy nyolcvanat.
Maradjon szekér
ne legyen gyorsvonat
(gyorsnaszád pláne...)
S ha kérdik, média?
csak annyit mondjak:
á, ne...

Önismeret

szokj hozzá: pillan-

gó szavaid röptének

trágya a tápja

Éretlenek

Mindjárt vége a nyárnak
és én még nem vagyok érett.
Még az is lehet, hogy a végén
ilyen zölden vermel el a tél.
És nem csak én vagyok ezzel így.

Érés és nevelődés. Olyan törzsök
gyümölcse vagyok, amit már
alig neveltek. Szóródó figyelemben
szakított időben egyre kevesebbet
engem is - de szerintem téged sem.
S azóta ez az érlelő figyelem még
kevesebb lett, mert a nevelést
tanulni kell, ellesni miközben
rajtunk csattan - s ha nincs kitől
hát arra rakódik, akinek ez
pont nem lenne dolga.

A törzsök alig nevel, nem érlel
mindent az óvó, iskolázó napra bízna.
Csakhogy a gyarapító nedvek
figyelme nélkül a nap
túl korán szárít. Ízetlenül érik
- ha egyáltalán - a neveletlen.
Nincs zamata, csak híg leve -
alig lehet így a szél illatát
a zápor mosóerejét hozzákeverni
nem tudnak benne kapcsolódni az ízek.

Mindjárt vége a nyárnak és még
nem vagyok érett.
Vedd figyelembe mielőtt
óvatlanul leszakítasz.

Hangminták újfent (VI.)

Reggeli rítusok

mindjárt adom a kávéd
máris adok enni a macskának
várj, adok egy reggeli puszit
felébredtünk - s máris adásban vagyok



Zenesziget

kihajtogatja magát az érzés
ahogy éjjel hazafelé tekerve
abból a kocsmakertből kiszól
az ifjúságod legösszefüggőbb zenéje



Miféle

miféle győzelem az, amikor
az extrém mennyiségű feladat
akadályfutásába esik bele
egy elgörbült tengely, és
két kerékcsere



Modernitás

a megvételekor előre
vedd tudomásul:
hiába dédelgeted -
tervezett széthullásra méretezett
romhalmaz az egész



Témaérzékenység

a fáradtság is
képes egészen sajnálatos pontossággal
szűrni



Gerincvelő

állandó rémületben
nem döntesz mégsem -
maguktól dőlnek és
leginkább rád



Esti

bújj ide - értsd meg:
nem téged kapcsollak ki
magam is kikapcsolódom
úgyhogy a legjobb
ha egymás karjában csináljuk

Szürreális tanka-természertajz

Mitőlünk való
kultúrtáj méltósága?
Panaszos macska
éhét ahogy nyávogja -
függés valódi hangján.

*

Valódi függés
ha mivelünk veszik majd
el arculata -
hogyha végképp kiürül
az elhasznált macskatál.

*

Mindent érintünk
kézhez szelídítünk, míg
kéz nélkül veszne -
ivartalanított táj
tőlünk várja a magvat.

*

Mitőlünk való
kultúrtáj nyávogása -
szürreális lét,
mint általában ember
környezetében bármi.

Meghiúsult légyott

percekre tőlem
felhabzó felhőtorony -
alágurulok

*

távol hallom tű-
sarkaid kopogását -
űzi a dörgés

*

látnálak szélben
lobogó szoknyában - de
elmenekültél

*

mindig idő jön -
hidegét vagy melegét
állni kell és kész

*

lopott időnkből
időt loptak felhabzó
felhő tornyai?

*

lopott időnkből
loptál időt - a vihar
csak kapóra jött

*

pedig a dráma
elkerült engem is és
persze téged is

Reggeli harangszó

Elmerengtem rajta, miért szaladt
tele a szemem könnyel
a dombtetőn burjánzó
vadvirágbozontos temetőben -

ahonnan a girbe-gurba völgy
- mintha gépen szállnék fölébe,
s mégse térkép - a táj beengedett: 
az otthonos zugok közelébe
állítva engem is;

úgy, ahogy az ősök
láthatják nyugtukban zugaik
összegét: a távlatot,
úgy engedte a hely látni magát:

mindegy, hol jártam eddig, ha
egyféleképpen legalább hazaértem,
ahogy a harangszó. Legalább
annyira, hogy látom:

ezen a helyen,
ebben a harangszóban
nyugodtan tudnék aludni.

Süti

A szélekre figyelj. Középen
az alkotórészek elrendeződnek -
de a széleken mindig marad
valamennyi elkülönült sórögös keserűség,
olykor a boldoganéltekmíg
zárványa, cukorkavics,
édesbús nosztalgia,
vagy a megrögzött percek lisztgalacsinjai;
a széleken gyakori
ahogy a masszát alkotó elemek
elegyületlen önmagukra emlékeznek,
a kompromisszummentes saját ízre -
az egy-egy hagyományőrző kis anyagsziget
végeredményben hiba
a végeredményben.

Középen a tehetség eldönti:
milyen középszer születik -
lehet próbálkozni, de a túlsült
kor fejlett íz-megőrzőképessége
nemigen ad másra esélyt.
Az extrém egyediséget célzó
próbálkozások többségében
pedig össze se áll a massza -
csupa egymáshoz nem illő
anyagzárvány az egész, szatyornyi
busz-összerázta instant hozzávaló,
az össze nem passzoló ízek
pancsolt miafranceze -
végeredményben már elegyítés előtt
pocsékba megy az egész.

Egyedi ízt tehát ne várj
főleg ne a zárványok széleken úszó
makacs terrorista sejtjeitől.
Ezek a megkövült vágyak,
vélemények, beszáradt, oldhatatlan
kis gyűlöletek nem elegyednek az ízben.
De szerencsére általában
megtapadnak a habverőn - na
ilyenkor kell kidobni őket,
ilyenkor lehet a legkevesebb veszteséggel.
Ne felejtsd el,
legközelebb jobban figyelj a szélekre.
Egyébként rendben van - sőt,
majdhogynem finom.

Nézőpontok

Milyen érdekes, hogy a kultúrát
a tragédiái ragasztják össze.

*

Milyen érdekes, hogy a kultúrát
a tragédiái ragasztják össze -
a dicsőségek máza alatt.

*

Milyen érdekes, hogy a kultúrát
a tragédiái fragmentálják;
mindig maradék.

*

Milyen érdekes, hogy a kultúrát
kontinuumnak képzeljük,
pedig csak rekvizitum.

*

Milyen érdekes, hogy a kultúrát
- marék homokot - adjuk tovább:
kipereg a java.

*

Milyen érdekes, hogy a kultúrát.

Alkalmazott kegyelem

I.
Strandoltam kicsit a megtisztulásban
tegnap - épp nem volt csordultig a medence
lehetett kényelmesen labdázni benne
a hőségben ennél jobban nem is eshetett volna
a megtisztulás hidege

bár a melegben kicsit erősebb volt
a vegyszerszag a medence körül -
erősebb a kelleténél.

És beindított ez a hideg bizonyos reaciókat
mit tehettem volna - elengedtem a megtisztulásban
de szerintem nem vette észre senki és
úgyis megtisztul - ezért megtisztulás, nem? -

aztán kifeküdtem a napra végre a leégés
kockázata nélkül - mintegy az isten bocsánatába
hevertem a törölközőmön csukott szemmel
mint a bűnösök vagy az angyalok

megtisztulás után - amikor már nem lehet
egymástól megkülönböztetni őket.


II.
Tőlem nem vesz el a kis halál - mert
jobbára magamtól veszem el a dolgok
sebesítő élét. Így viszont
nincs mivel lehámoznom magamról
a percek elvastagodó héját
amitől a bőr ráncos lesz és
törékeny.
               Ezért áztatom
magam mindig egy kicsit tovább -
legszívesebben magammal hurcolnám a medencét,
hogy folyton félig merülve benne
fröcskölhesse a másik felem
felületén foltokban terjengő
megélhető szenvedélyek édes zaftját
a percek héját vastagító
zsíros örömöt.
                    Azt szeretném ha
folyton körülöttem kavarogna a megtisztulás de
sajnos a vízben jobbára elfog
a hányinger az éhségek
égett lángossütő szagától.
                                   Mellesleg
én sem ragaszkodnék a
permanens tisztítószerszaghoz amikor
egy igazán boldog csatakosat
világba akarok örülni.


III.
Olyan keresztelőmedence formájú
csak sokkal nagyobb.
Valójában azért izgat a gondolat...
Egyszer rosszalkodnék benne
veled -
csak hogy kipróbáljam, milyen
az éteri, tiszta szerelem.

Ez mind (versíró játék 6.)

megadott szavak: pirkadat, koncepció, aszfalt, szerkezet

A tökéletes mondat: szerkezet
oly simulékony akár az aszfalt
miután szép laposra taposták
a tonnás görgő úthengerek

a nyelvtan ilyen úthenger, egyenget
egy rácsozatot, mondjuk azt hogy kockát –
amíg olyan lesz mint az aszfalt
miután a hengerek taposták

ez a koncepció, mint péntekre szombat:
hengerek által laposra taposott
elsimított konfekció mondat –
a tökéletes, bekeretezett;

amíg egyszer csak arra kel a nap
hogy nem taposták el a naposok
s gömbölyű marad a pirkadat
nem tökély, színtiszta élvezet.

Emlék, varázslat

                                                  merengj hát el egy percre e gazdag életen


tárt torkú percek
vártak - éhükkel körbe
csurgó reggelek

*

naptáncot hajló
füvek kíváncsisága
birizgált arcon

*

pitypang ernyője
rabolt el - szédített
juhar pörgése

*

hevertél határ-
talanban, borzongató
mindentől távol

*

egyetlen perced
írnám - napra kitéve
milyenre érik

*

életed buzgó
gazdagságú lélegzet
boldog vétele

*

ilyen önfeledt
kiáradások között
sarjadt ki léted

*

ezért nem tört meg
mikor elvette jussát
tőled az alkony?

Mérlegel

Ez majd nem fér bele.

A kudarcarányra is ügyelni
kell - a mérlegvonáshoz
szükséges józanság mondatja velem
előre:
ez majd nem fér bele.

Az arányosan elhagyott
a mérlegnek ugyanúgy a része -
mert minden úgysem.
Ami kipotyog
itt-ott, jelentéktelen szégyenek,
józanodások, az "elzeng mint
harang és cimbalom",
a becsukódó ablak sóhajtása
a vulkán festette alkonyatban,
a "megint éhen halunk" és
néhány születés
nem véletlenül nem
a mérleghez tartozik,

s ez sem fér majd bele.

Mint ahogyan ez a róla szólás sem,
nem lesz része például semminek,
az életrész dokumentálódása
de legalábbis ez a szelete
nem ízelődik szervesen.
Az életrész nem életmű -
a veszteséges működésben a
maradék megtartásakor
elkél a szigor, és előre látom:
ez majd szintén nem fér bele.

Akkor sem, ha valójában
ez is, az is
egy véget megér-
ne.

Égi argó

...de hogy lehetne lényem egy ha
álmodom az önmagam-
ba oly hasonló életet mely
önmagától elrohan-
va gyűri zsebbe mintha képet
ébren alvó látomá-
sa zakatolva ott a zsebben
mintha lelke égi má-
sa álmodná de nem hihetvén
álomnak mi körbenyúz-
za tükörlényem ó a részem
egészét így koszorúz-
za hogy lehetne lényem egy ha
álmodom az önmagam-
hoz oly hasonló életet de
álmomban álom haran-
goz gyűri zsebbe mintha képet
ébren-látomása al-
vó összegyűrt egy értelemnek
mintha lelke égi ar-
gó...

A nő, aki a tengert

inspiráció innen

A nő, aki a tengert nézi
a Balatonon
a gyereke árnyékában
a csukott szemhéján

a nő, aki a tengert nézi
akármelyiket
a Földközi-tengertől
a Norvég tengerig

a nő, aki a tengert nézi
látja a tengert

ennél többet
nem is szabad mondani róla.

Apropó

                                               V.R.Zs. úrnak



Nem tetszik, ahogy érvelsz.
Olyan titokban sorozatgyilkos.
Maga felé hajló kezű Jupiterizmus
amit nem ment a kisökörnyi irónia.

Igazad van -de viszket
ahogyan igazad van.

Figyeltem
ahogyan nevelődtek
igazságaid, és
vártam, mikor jársz úgy
mint minden rendszerépítő -
amikor rápillantva az
ácsolatra észreveszi:
csak egy másik kaloda.

De ennél ügyesebb vagy -

mint az időjárás:
nem illeszkedő
frontjaid vannak egymással
távolról köszönő viszonyban.

Szóval nem tetszik ahogy érvelsz.
Olyan türanniszi, mintegy
a szabadság nevében
(ezt elfelejtjük, hogy a zsarnokot
mindig a nép választja,
kihízott tolvajok ellen a legnagyobb
tolvajt, gyilkosok ellen a
tömeggyilkost).

Pedig majdnem ugyanazt mondanánk.
Hogy a gondolat nevel.
A szó fegyver és balzsam.
A világot valóban a maga valójában
kell kimondani.

Majdnem ugyanazt.
Lehet, hogy egyre jobban
irritállak én is,
csak (ebben is győzve
mintegy) udvariasabb vagy és
soha nem mondanád?



(a költészet ma máshova költözött)

(Hiábavaló) kűzdelem (az iróniával) is

                                    (egy rossz vers, meg egy rossz vers, az két rossz vers?)


Csak meg kell állni, ahogyan
csak el kell menni, amikor
csak ki kell nyitni, feltépni inkább
csak be kell zárni, amint nyílik
csak felperzselni, mintha mező
csak nézni, amint felpezseg
csak lopva, mint bűncselekményt
csak fényt csillantani benne
csak az egy csepp veszteséget
csak hogy kiszoruljon a lebegő
csak hogy kiszorítsa a levegőt
csak az ahonnanból ahovába

csak belejut az elszorult
biztonságát libabőrző
fogytán szivárgó
sebzett felületbe
a tűbe párolt ragyogás.

(Van, hogy csak úgy verset írok és
  nem a vers ír engem - hitelbe
  nyert bizalmam koptatom, kevés
  hitelem morzsolja a jel be

  egyfajta hamis közönybe - az egész
  olyan lesz, mint ki pusztán belga
  se flamand, se vallon létezés,
  középen álló mindenhova balga -

  van úgy, hogy csak verset írok és
  komponálok kormorált a jelbe
  nézd, ez majdnem az, no hallga' !

  Van úgy, hogy csak versnek ez kevés
  hát indiszkrét mód általénekelve
  zárójelezem a diadalba!)