Haikuk nyíláskor, aratásról

forrás: http://moly.hu/karcok/218287


Solutor:

Haiku az életről

Amelyik búza
Nem fekszik a föld porán,
Aratásra vár.


shizoo:
ha szabad...

Légnek röppenő
pacsirta dala alatt
búzát aratnak.

A játékról, komolyságról

forrás: http://moly.hu/karcok/219604

Csak a kiszakított időkben
vagyok komoly,
amikor elnézem a telő idő
pördüléseit, hullámait –
amikor azt várom hogy
válaszolj,
hogy mondj valamit.

Egyébként játszom. Az a különös
különbség hogy azt
jobbára nem neked –
mert veled valóságos időt
a többiekkel jobbára
légvárat építek.

Nekem ez a szerelem.
Ez a komolyan vett
egyszer-s-mindenkori
elszámoltathatóság.
Ha játszom is nem hagyom
hogy kiszakított időnkben
játékból álljon a
figyelmem hozzád.

Zarándok reggeli haikui II.

                  ...az úti cél

Átmenő
Tiltott városok
és kolostorok kövén
kameralábnyom.


Forgalom
Kolostor helyett
előre foglalt álom
kifeküdt párnán.


Számlálás
Már csak 113
hely van a földön, ahol
a madár se jár.


                 ...az útravaló

Eszme
A zarándoklat
költséges, vesződséges
kardio edzés.


Csillagok
Szokott színvonal
szolgál ki - kiszolgáltat
szokott színvonal.


Végpont
Otthontalanból
indul zarándokútra
nincs-hová-haza.

Zarándok reggeli haikui I.

                  ...az utazó

Mocorog
Utak vándorló
látványát üli szembe
a kanapéján.


Rálát
Kütyüjén kattint
ablakot a képnek, de
nem néz ki rajta.


Érkezik
Elfoglaltságot
hurcol figyelme kezdő
és végpont között.


                 ...az utazás

Bédekker
Látványi többlet
koptat helyeken időt -
időn helyeket.


Bőrönd
Szokott keretek
behajtogatott rendje:
ott, hon, felejtő.


Egzotikum
Ízek, szagok, szín
és fény elegyében el-
tűrt idegenség.

Vendégség

A mai versért kattintani kell, mivel @cippo-nál vendégeskedik:

http://www.cippo.hu/2013/04/1044-szembeszel/

csoportos használati utasítás

                                                        T. M. úrnak, tiszteletlenül


Mélységes mély a múltnak kútja -
tegyünk hát rá fedőt.
Legyen a fedő a lehető legdíszesebb,
anyagára nézve öntöttvas
címerpajzzsal a közepén,
amelyen mitológiai szárnyas
oroszlánfigurák támasztanak
egy kézbeillő, kígyófejet formázó
fogót.

Mélységes mély a múltnak kútja -
tegyünk hát rá fedőt.
Legyen könnyűfém, a tetején
egyszerű, lágy nőalak,
domborított Pénelopé
fejtse fel, amit szőtt.

Mélységes mély a múltnak kútja -
tegyünk hát rá fedőt
polietilénből. Karbonból.
Üvegszálas erősítésű műgyantából
valamilyen geometriai mintával,
vagy anélkül.
Hófehéren, mint a tiszta lap.

                     Helyezzük a kávára
                     Illesszük a peremhez
                     Helyezzük nyomás alá
                     Ellenőrizzük, légmentesen zár-e
  
                     Nevezzük el
                     Egyszerre
                     Három
                     Kettő
                     Egy
                     Most.

Azonos anyagból

forrás:http://moly.hu/karcok/217610

Nem ismerem a karakán
kicsiséget
amelyik helyén valóan büszke.

Síkon nőttem fel,
legalábbis dombok között –
az alázatos büszkeséghez
kőóriások szomszédi tömege,
nyers szele és árnyéka kell,
ami kerülhetetlenül vetül
a helyénvaló büszkeségre –

A metropolisz erre alkalmatlan.
Abban is kicsi vagy,
de épített romjaink között
sajnos pökhendi kicsi –
ha nem vigyázol, elhiszed,
hogy mind te raktad.

Nem ismerem a helyénvalóan
büszke kicsiséget –
pedig anélkül szólalni se kéne:
tompa természet masszív maga útját
taszigálja egyre a lélek

hegyeket ríkató éktelenségekig.

Hangminták V.

Hiszem:
...életem nem véletlen,
hanem vélt.


Évismertető:
Bolondok napján
nyuszitojató rítust
celebrál Easter


Azúros Bögreúrnak:
akaszd ha szögre -
az Úr nem bögre.


Őszinteség helyett:
Kortársaim őszinte
pózokig jutnak csak el.
Akárcsak én.


Íróiskola
- Mester, hogyan írjak?
- Fogd a tollat,
   mártsd a tintába
   vidd a papír fölé
   engedd ki a tintát


Olvasóiskola
- Jó tudni, igaz?
- Hogy nemcsak mi rontjuk el
  a novellánk végét?


Konklúzió
Ma nem te leszel
a hetedik sem.

Beszélgetés három hajnal várakozásában

natalie: 
szobrok

hadd legyen minden találkozás
az első,
ne akarj közelebb lépni
a vesztibül első oszlopánál,
onnan esik rád legszebben a fény,
mikor az éjszaka legkisebb lánya
a hajnal megynyitja ingén
gyöngy-gombjait
és rózsatestéről pergőn, lábunk elé
ejti szirom-álmát.
ne akarj közelebb lépni;
nincs köztünk távolság,
ha ugyanabba az irányba
nézve ugyanazt látjuk:
ez az érintés.
hagyd, hogy belső mozdulatlanságunkra
testet sejtsen
a lehulló vakolat.

shizoo:

Ugyanabban az irányban

Egyben minden találkozás önarckép –

a tükörhöz hajol, túl közel,

amennyit a látvány egymás felé

csak lépni képes.

Add hozzá a fényjárt vesztibül

s a meghitt pillantások összegéhez

ezt a közelt: egy és világ.

Olyan közel,

hogy ebből a tükörből

egy másik arc néz vissza rád.

A hajnal lánya a vállad felett kukucskál,

álmos szemével egyre mosolyog:

melletted ébred, vagy benned a tavasz.

Nincs köztünk távolság,

így igaz,

hisz látlak a szememben, túl közel

hajolva a tükörhöz:

seprűs szempillád végére

az ébredés gyöngykönnye gyűlt,

s pergő szirmok szellőtánc-nevetése

járja körül a fényjárt vesztibült.

Beszélgetés jó esetben délben, vagy este

Simon Márton:
Jó esetben a dél
                K. I.-nak, tisztelettel

Jó esetben ritkán kell szóba állnom
szeretteimmel. Megvisel, hogy kérdéseikre
csak hazugságokkal felelhetek. Tanácsaik
nélkül egyre jobban bízom abban, hogy majd,
mint a vadludakat, délre visz az ösztön, bár
igazán nem tudom. Hol van az a dél?
Szavaimat kevésre tartom, pedig ezen a vidéken
még ma is mesélik, a fény úgy lett: csak egy szót
szólt valaki. Én persze beszélhetek, amit akarok,
nem lesz világosság. Idáig jutottam:
néha azt mondom, van kiút, és ettől mintha lenne.
Persze nincs. Ez egyszerűen nem így működik.
Pedig el tudnék szakadni bármitől, jó esetben
egy-két szóval elengedem a fényt is.
Halogatni kéne ezt, mert például az őszt
megírni könnyű. Olyankor bármihez hasonlítható
bármi. Vagy csak nekem mindenem. De most
tavasz van. Ilyenkor, jó esetben, mindig egy kicsit
hosszabbak lesznek az éjszakák, mint a félelem.



shizoo:
Esti esetekben 
                S.M. -nak, köszönettel

Gyakran látnak a szüleim, főleg
a kortársaim szüleihez képest –
Bár engem is megvisel, hogy minimum
ködösítek, elhallgatok és felejtkezem
a kérdéseikre. A lényem egy része, mint egy
szatellit, még mindig körülöttük kering –
mint ahogyan ők hiszik, hogy világuk
körülöttem. Sosem bocsátják meg a
súlya vesztett keringőnek, hogy a vesztett
súly elérte a szökési sebességet.
Nem miattuk becsülöm a szót – sokra ráadásul;
de a magam pilácsa ettől ég, ha tudom is,
őrláng maximum, és csak magát őrzi:
idáig jutottunk. Csak valótlanságot tudunk a szavainkkal
teremteni. Pont ezért tudom, hogy nincs kiút.
A fény távozik, ha engedem, ha nem; a
magam pilácsa is kialszik, az övék is –
hiába halogatnám, valamilyen őszben majd
elárvulok. És nem tudom, mihez fog hasonlítani,
de olykor úgy érzem, olyan lesz, mint mikor lebuktam:
mikor a körém csurgó elhallgatások átcsaptak a fejemen -
s az a félelem majd nehezebben múlik el,
mint ahogyan a növekvő hosszúságú éjszakák.

Egyszer csak... (versíró játék, újabb kör)

inspiráció: http://moly.hu/karcok/216221

megadott kezdő szó: holnap
megadott záró szó: nincs


shizoo:
Holnap


…eloltom a lámpát, furcsa törpe,
pihenjen vállára ejtett porcelánfeje –
felhúzom a redőnyt és úgy nézek körbe:
hogyan fröccsen a lélegző zöldbe
virágszirom habbá vert hóteje –

egy rég elfojtott lélegzetbe tágul
száz illatfalatka, felszabadulok –
úgy tanulnék szólalni virágul!
Ahogy a kék ég látványára ráhull
ahogy a szélben ódát kavarog,

hogy lehulljon vele minden bilincs –
hogy hová tiport a tél. Milyen havon
és sárban óvott lámpás kis alkonyom,
bár vésett ránca ott szabódik arcomon,

szégyenéből felszabadítom:
e percnek semmilyen hiánya nincs.

Egyszer csak... (versíró játék, második merítés)

emlékeztetőül a kulcsszavak: ég tánc, vártam, billentyű, viszlát


Mandragória:

Viszlát-színű ég alatti résben
Kedvesem vártam, de késtem.
Mert hirtelen elhalt a billentyű zaja,
hát nem kísér többé senki sem haza.
Bennem fullad meg a tánc, s a fények
közti árnyszegletek súlyos szava.


shizoo:

 Találkozás helyett egy kósza viszlát
emléke táncol a megbeszélt padon –
vagy késik; itt, az ég alatti résben
billentyűk zajának hallgatom,
ahogy a múltba vártam üzenetedet –
elhalt jövő-árnyszeglet a neved.

Megtöretés-haikuk

Milyen beteg
világ az, ahol
a gyávaságod ment meg
a legmélyebbtől?

Elszabadult
a fájdalom is,
amikor elszakadtak
ótvar béklyóid?

Lennél
rabszolga, megint
aki döntésképtelen,
és ez jó neki?

Rajtad áll
és hordozod a
talpa nyomasztó, nehéz
lenyomatait?

Honnan tudod
meddig tartasz te,
és honnantól lógsz mások
saját szerein?

Tisztelt cím
Kitavaszodott -
nem tehetsz róla, hogyha
nem veszed észre?

Egyszer csak egy versíró játékban...

elsőre: http://moly.hu/karcok/214829

a játékban versbe kívánt szavak: ég,tánc,vártam,billentyű,viszlát

egy lehetséges mottója: Nakonxipánban hull a hó
                                   csibéim nem hülyéskedek
                                   datolyán pálmán kókuszon
                                   zöld hópihék fehérlenek 
                                                       (Kormos István) 

natalie:
Nakonxipán

alig-plusz engedés, épp csak sármeleg
nappalok, pedig jégtelen éjjelt vártam
Nakonxipánban, kedvesem
fény ül a mandulák hóköntösén
rügynyi aranygomb, februárban.
és táncol az ég, és hull a hó;
halkan libben, babonásan pereg,
karjaidban tártszirmú
virágnak képzelem a pelyheket.
a tánc forog, a perc áll csak bús magában,
mint billentyűkbe fagyott dallamok,
a néma, porlepte zongorákban.
s míg olvadásunk dallamát űzzük,
veszítjük annak néma titkát,
ne búcsúzz ma hosszan arra kérlek,
búcsúd legyen egy könnyű viszlát.


shizoo:
Hátulnézetben

engedni nem – szavaknak égjegén
elcsúszó törésnek, mi hibátlan –
Nakonxipánban nincsenek
gyümölcsöt izzó ághegyek –
fagy lelte áprilisi sár van,
csak foszló kéreg és fakó
tánc jégéles billentyűzeten –
bár kelyhét én is forrón izgató
tárt szirmú virágnak képzelem,
belül vagyok fagyott, s a városom
ígéretével hiába melenget,
vártam, de mint halálsoron
a fejemre porhó mód hulló kegyelmet –
olvadni nem; mert elcsurogna, viszlát,
sárba fúlna, jégből cudarolt szobor,
e dermedt, űzött, igazult hamisság –
nem engedem, s te mégis búcsúzol.


(érdemes felkeresni a forrást, mert mások is ügyeskedtek...)

Üzenet, jövendő, férfiak

inspiráció: http://moly.hu/karcok/213911



József Attila:
Jövendő férfiak

Ők lesznek az erő és szelidség,
Szétszaggatják a tudás vasálarcát,
Hogy az arcán meglássák a lelkét.
Megcsókolják a kenyeret, a tejet
S amely kezükkel símogatják gyermekük fejét,
Ugyanavval kifacsarják az érckövekből
A vasat és minden fémeket.
Városokat raknak a hegyekből,
Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,
A fergeteget magába szívja
S megcsöndesülnek mind az óceánok.
Mindig várnak váratlan vendégre,
Az ő számára is terítenek
És megterítik a szivüket is.

Legyetek hasonlók hozzájuk,
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az előttük álló vértengeren.



shizoo:
Férfiak, jövendő.

Már túl a tengeren, Attila –
nem látom, de érzem: nedves lett a lábam;
apáink ércet facsartak, vagy szivacsot,
szégyenbe csöndesülve általában –
városaikat úgy rakták alánk, mint
roppant és kiterjedt dilemmáikat,
egy tányérra csókolt kenyeret
tálalnak és főtt gyereklábakat.
Nedves a talpam, nem látom, vérvörös
kalimpál az asztal alatt –
vendég jött, mint mindig
aztán távozik
a megszülető ártatlan pillanat.

Apáinkra hasonlítok
illúzió, hogy formálom az élet
szilánkjait valamiféle rendbe,
az ujjal tapogatott messzeséget -
a rólad hulló fény vizsgálna téged.

Beszélgetés Alessandro Baricco Mr. Gwyn című regénye kapcsán

natalie: 
vonaljegy

érintés miatt
utaztam km-
ben nem mérhetőt

shizoo:
üres szoba
vérserkenésig
összekaristol minden
meg nem érkezés


natalie
meztelenség
távolságaink
kitölthetetlensége
pózokká dermed

shizoo:
ismeretlen
ágy szélén ülve
hátat fordítva veti le
a szégyeneit


natalie:
ange
amikor elmész
a lepedőrajz marad
az egyetlen test

shizoo:
szárnyak
mintha a lámpa
elhamvadó fényén túl
verdesne végre

Beszélgetés tükröződésben

forrás: http://moly.hu/karcok/211006



fülemile:
rokonszenv nélkül
mered rád az arc jobb ha
megbarátkoztok

shizoo:
valami széttört,
amikor elfogadtam
azt az idegent.


fülemile:
régi rémálmom
mi van ha ez a tükör
másik oldala

shizoo:
ne félj – amíg az
átjáró meg nem nyílik,
ez az életed.


fülemile:
kompakt, öltöző,
fali, fürdőszobai,
lerázhatatlan.

shizoo:
engem a nem várt
gyilkol: tócsa, kirakat,
lelkiismeret.

A láb alatti kő szemszögéből

forrás: http://moly.hu/karcok/212521

"- Írni kellett az Ecce homóról: Szabó Magda a kép sarkában álló kutya szemszögéből láttatta a történetet.
– Én senkit nem akartam bosszantani, Arra gondoltam, hogy a képen látható összes szereplő történetét hátulról előre pontosan tudom: én csak a kutyával nem tudok elszámolni. Kié a kutya és mi lesz vele? Tudom, hogy Jézus kicsoda, és mivé lesz a Megváltó, tudom, hogy Poncius Pilátus hispán eredetű volt, és katonacsaládból származott, hogy a Szűzanyát odaadják János apostolnak, tudom, hogy milyen életet élt Mária Magdolna, az a vörös hajú, aki emeli a kezét, Jeruzsálem összes lakójáról tudtam, hogy most árulják el a Megváltót, hogy hitvány, aljas árulók, mert hiszen nem is olyan régen pálmaágat adtak neki, és hozsannát énekeltek! Egyedül a kutyáról nem tudtam semmit. Én úgy álltam a sarokban, amikor szét kellett az osztály előtt tépnem a dolgozatomat, mint akivel rettenetes igazságtalanság történt. Nem vettem észre, hogy egy nagyot villant a szeme a jövendőnek!
– Gimnáziumi tanárként, különös véletlen, hasonló helyzetbe kerültél.
– Igen, addig mindenki Toldit sajnálta: hogy kell megfeszíteni szegénynek a lábát, a kezét, de ki foglalkozott a bikával? Én akkorát nevettem, és akkora könnycsepp esett a dolgozatfüzetre, mert egyszerre láttam magam ott a sarokban, megszégyenülve. No, Simon Gizella hatodik osztályos tanulónak nem kellett széttépnie a dolgozatát, mert arról írt: szervusz, kistestvérem, tehénke, nekem már végem, engem már visznek… Átéreztem a helyzet teljes tragédiáját. Akkor kellett rájönnöm a bilateritásra: hogy bizony mindent meg lehet írni a bika szemszögéből is…" (Cs. Nagy Ibolya interjújának részlete)

Szervusztok, Stonhenge,
Rapa Nui óriás, egy tőből faragott fejei,
Pont Neuf zárókövei,
emlékkő a manhattani tornyok helyén –
Világ kövei, Gondolkodó és Dávid, sziasztok!

Én csak egy rosszul elegyengetett
macskakő vagyok, ott a láb alatt,
és nem érdem, hogy rám hullott a vére –
nem is értem, miért büntetnek, hogy beittam,
hogy tapodni rajtam azóta se –
hogy megváltozott a létem funkciója:
vérkehely vagyok, kőforma fájdalomalap.

Itt rejtőzöm Jeruzsálem
romjai közt és várom
a megtaposott és összevérzett
kövek ítéletnapját –

vagy valakit, aki újra rám áll
és rámutatnak:
Íme, az ember!

Hangminták IV.

Vész esetére
Ha viharba kerülsz
a kormányra ügyelj -

fohászkodni ráérsz,
ha megmenekültél.


Humorisztika
Hallatlan öröm
hallgatni azt,
aki kineveti a saját létét
alkotó rögeszméket


Színészkirály
Tudd, mikor játszod,
amit érezned kéne!


Tradíció
Ha segítségül hívod ismerőit
lehet, hogy megérted
a magyarázatát,
de nem a tradíciót -

azt ugyanis nem megérteni,
hanem hordozni kell.

Tudatformák katalógusa

A tudó tudat neveket ad,
tudja a neveket,
a nevekben tudja a dolgokat -
a dolgokban csak neveket tud,
a nevek katalógusát,

halotti ima.

A keleti tudó mérete a zérus.
A nyugati tudó mérete a megszámlálhatatlan.
De mindkét pólus számol.
Első botlásunk: a szám.
A második a tagadása.

Nem tudva tudják a titkot a nők,
hogyan válhat kettővé az egy.
A titok tudása, tudva tudása
a meddődég.

Csak a férfi oszthatja meg a nőt.
Isten és Sátán: férfi.

A férfi magában
csak szart "szül" -
ezt olvasod.

Beszélgetés, lepkehalászat

natalie:

… hálóba remél

vegyél egy verset
és űzd tovább, mint gyermek,
mikor pillangót…


shizoo:
nemcsak

pillangó-röpke
pillantásnyi gondolat
se telt – és megvagy!

Hangminták III.

Ami
Ami legjobban fáj
arról nem beszélsz.


Vakság
Életem folyamatos sértődöttség
mondta - aztán rágyújtott.
Hiszen
csak az sértődik, aki sért.


Aszkézis
Lemondani
csak
arról lehet,
amit birtokolsz!


Doktori
Minden tudományod
semmivé olvad
szeretteid
egyetlen jajszavától.

Hétköznapi beszélgetés

inspiráció: http://moly.hu/karcok/72757

Leoni rajza

Netelka: 
Hétköznapi józanság

Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
a ha ősszel eső, télen hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek,
emlékezve néhány régi nyárra.

Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.

Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy eső cseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből Álom is lehet….


shizoo:
Hétköznapi

Az apró vágyak percről percre nőnek
ahogy a család, ahogy a gyerekek,
ahogy napról napra elveszik tőled
önként nekik adott lélegzetedet –

ha ritmusában az eltűnt időnek
ezernyi álmod feláldozod érte,
lépcsőre lépcső, úgy jusson belőled –
fájdalmadon túl is tudod: megérte.

Együtt, egymásnak ellesett tekintet –
a másikába csempészett röpke fény.
Elveszítjük bohókás kincseinket,
Ahogy elfárad lassan a remény –

elmúlt időről susognak a hársak,
fotóalbumba gyűlő tegnapok
emelnek falat az elmúlásnak,
az apró vágyak, törpe távlatok.

De vágyaikban felrémlik a vágyad,
tenger egükben oldódik a csepp,
röpülésükhöz te adtál szárnyat –
legyen az Álmod ettől édesebb.

Beszélgetés (helyett) tömegközlekedés közben

Tóth Krisztina
Metró

Hátulról öregember, elölről fiatal férfi.
Megy ki az emlékezetből a mozgólépcsőn.
Ma, mikor vele álmodsz, nem is érzi.
Holnap majd hátrafordul, de későn.

Hátulról fiatal férfi, elölről soha többé
nem szabad kezdeni a felénél fölébredve.
Ijesztő gyengédség rántja össze
a szívet így is: kihagy egy hosszú percre.

Ki teszi jóvá, ami jó volt,
kever egy arcba ennyi titkot?
Lélegzik fent az elfogyó hold,
mire kijutsz, már senki sincs ott.



shizoo:
Lélegzik fent

Megállapíthatatlan, de úgy vélem túl a végsőn
ért egyszer a kíméletlen figyelem -
mint térfigyelő kamera, a mozgólépcsőn
figyelme borzolta a tarkószőrzetem.

Nem én kerestem a szemkontaktust.
De mintha éhének én volnék a réme.
Nem én kerestem álmában a ritmust,
hogy belekarmoljak a szíve ütemébe.

De belenézett, hát viselje, amit lát.
Borzalmam, hogy nincsenek titkaim:
viselje ha tudja - metrózörej a sziklát,
egymásra préselt halálaim.

Párbeszéd ugyanazon kép alá

natalie:
piste

elfogyó utam
szemed templomába tart
porból fénybe ér


shizoo:
nyomában

elfogyó utam
felgombolyítja ítész
kedvű éjszakád

Párbeszédkísérlet szárnyasoltár előtt

inspiráció: http://moly.hu/karcok/141426



Kiss Judit Ágnes
Talán, valami 
               szárnyasoltár

1.
A napok egyre rövidebbek,
mégis egyre több fér beléjük,
mert egyre öregebbek vagyunk,
talán bölcsebbek is, reméljük.
Nem sietünk többé, a dolgok
valamiért mégis bevárnak,
vagy észrevétlenül szárnyunk nőtt,
mint egy angyalnak, vagy madárnak.

2.
Kinőtt a szárnyunk észrevétlen,
talán valami kárpótlásul,
nem érezzük a csapkodását,
csak hogy a látóhatár tágul,
és emelkedünk, magasabbra,
s mire végül a testet odalent
hagyjuk, a földi zűrzavarból
kirajzolódik lassacskán a rend.

3.
A rend lassan kirajzolódik
a hangyák és a madarak
vonulásából, a márványba
kövült hajdani csigaházak
rajzolatából. A sok kis darab
mögül felsejlik valami egész,
és tollainkról, mint a víz, pereg
le apró gyöngyökben a rettegés.


shizoo:
Térdepelve

1.
Egyre hosszabbak az esték
ahogy húzatja magát a gálya,
a dolgaink egymásra épült
halomba gyűlt restanciája.
S magunkra nincs így sem
elég - létünk kanóca serceg.
Mint paták, felettünk dobognak
az elrohanó percek.

2.
Paták halántéklüktetése
nő fölénk, akár ítélet -
észre se vettük alkonyát,
mikor a távlat semmivé lett.
Nem látszik, onnan mi se látszunk
mindörökké testbe rekedten,
hogy a vizslató tekintet
a látványunktól is visszaretten.

3.
A rend lassan kirajzolódik
mi rajzolódtunk ki belőle,
mint márványba fosszília
úgy szorulunk be az időbe -
tört cseréppé szétesünk,
az éle úgy vág, mint a kés.
Egymáshoz dörgölt életünk-
ből születik meg a rettegés.

Fohász hajótöréshez

Kis idő, adj urat,
adj Uram kis időt -
amíg elmerülök
darabokra hulló
egészed egészülő
darabjaként.

Engedd lényembe kételyed
kételynélküliségét -
hogy szóló eleven szóvá
s a szó lehessen
szószólóvá:
jelentsen.

Kis idő, adj urat,
adj Uram kis időt -
hogy mélység-merülésem
kiálthasson hozzád.

Kis idő, engedd hozzám
a nehezülő, merülő
nagy szavakat -
hogy láthassam
fölrepülésük.

S végül engedd, Kis idő,
fuldoklás kis ideje,
Uram,
hogy buborékká lehessen
a lélegzetem.

Belőled

Am képe - forrás és inspiráció: http://moly.hu/karcok/210278

…belőled bomlik el az út
amin tartok hozzád – 
amin tartok tőled: 

ha egyszer végleg elnyeled
minden kételkedésemet
út leszünk bármilyen irányba -

...belőled nő az éjszakám: 
tincseidbe bújó azonosság-
halmazba bújnék, veled azonos

éjszakában, mindent összemos
egymáshoz léptünk,
ha tudja, hogy botolhat –
 
de most csak nézem 
szomorúságodat,
mint az eb, ki megnyalná a holdat.

...tekintetedből bomlik az ítélet,
amihez magam tartom
amiért tartok tőled -

mert mint egy inverz anya
megsemmisíthetsz visszamenőleg.

Verslevél Babiczky Tibornak II.

A jóemberek margójára 

Nem tudom, hogy pontosan ki vagy,
de nehéz lehet ekkora bugyor
érzékenységgel dermedni e kort –
széllel bokázó, rászáradt vigyor
a humorod, alkalmasint ha csurgat
egy kis szódát az égett alkoholba,
a whiskybűz amint ajakra fagy;
ahogy angolszász múlton ballag át,
s ahogy a sírvers követi a balladát.

Jóember vagy? Akár a hőseid?
A mennyre sáros, a pokolra bufla?
Bitó-érett gyümölcs, ha rásegít
rossz választás a furcsuló napokra?
Mint egy kései, keserű Robert Burns,
akit nőstényöl immár nem vigasztal –
kinek szállongó pipafüst az erkölcs,
sötétjében nincs arca a holdnak,
bánatvölgyébe nem jön el a holnap?

Valahogy gyászolsz. Lehet, előre minket?
Nem tudhatom személyes gyászodat –
Csak érzem kékes szájjal s kékülő tagokkal
hová vonszol e vers-bitó-vonat –
hogy távoli, hangás angol múlt-sarak
göröngye szárad bakancsos lábadon,
hogy magad elől nem rejt e szó-vadon
zabáltan itt lógsz pucéron és vakon
kinek máját kutyák, szívét a madarak –

Azt remélem, hogy hamar felébredsz,
hogy nemcsak álmodban, ha lámpa gyúlt,
s hogy önmagába temeti a múlt,
amit – hisz látom – engedni képtelen vagy.
Egy rozsföld mellett majd a rozsbeszéd –
remélem, majd egy új tavaszra éleszt,
s mit nem felednél, végül semmivé lesz.
De addig túl Szépasszonyon, Holdon, ördögön,
minden leírt sorod köszönöm!

 

Verslevél Babiczky Tibornak I.

Egy Levegővételre 

Irigykednék rád ismeretlenül

Ennyi gazdagságod egy lélegzeten -

szinte irritál.

Üres kert? Drótkerítés? Egy pillanat darabokban?

Kihajtogatja önmagát és szétterül

bennem, ami benned kiabál.

Ahol csupa mozdonyzokogás a kert:

ott találkozunk, egykor volt balatoni nyárban,

hol éppen hosszú tél következik;

lassú beszéded a szívembe zártam,

de mint egy tőrt - hisz úgy szúr, úgy sajog,

ahogy saját kínommal szövetkezik.

Még akkor is, mikor vitatkozom,

valaki bennem neked ad

igazat:

„Nézd, elsötétült – mondod – az álom elhagyott”.

Álmomban szívritmusra verdes

lihegő aranymadarad.