 |
| A Juno űrszonda felvételei a Jupiterről (NASA) |
Valahol csillagászati közelségben,
egy kitaszított szféra legszélén
örvénylik Paolo és Francesca*, örökbe
pillanat-lakatolt bűnben -
egy fénykép erejéig látszottak a minap,
egy közömbös elektronika rögzítette
ezt a látványt -
örökbe pillanat-lakatolt bűnben:
amikor megteszed megáll az időd,
teljességéből az a letört darab nem
ketyeg tovább.**
A bűn juttathat a legkönnyebben
az időtlenbe, egy letört
darabkát, amit bűnhődésnek hívnak -
ezt egyszer megtapasztaltad és
ha jól figyelsz, látod:
még mindig abban a pillanatban állsz -
onnan nyúlik gumicukormód az
önfeledtség idáig, ahol
már tudod, hogy nem
bocsájtottak meg -
a holtak képtelenek -
látod örvényleni Paolo
és Francesca lelkét, géppel
fogható távolságban, és
minden reményed összegyűjtve
suttogod a képnek: megbocsátok.
*egy nagyon régen írt versnek elemi köze van ehhez a látomáshoz
**Mindazonáltal megdöbbentőnek találom a jupiteri felhőzet felső rétegének teljesen új mélységekig látható szerkezetén túl, a megosztott képek alatt a konteó- és lapos-Föld-hívek tömeges őrjöngését.
Olyannyira, hogy nem is merek lábjegyzet nélkül Paolóról és Francescáról beszélni ebben a kiterülő kontextusban, hiszen a megragadásuk (a látványban megragadásuk) módja gyökeresen értelmezi át azt a szemléletmódot, amit a hívek is annyira méltóságon aluli módon vetnének el. Ez a legmorbidabb különállás - a tisztán anyagi szemlélettel, de a hívek elvakultságával sem ért egyet...
Annyira méltóságon aluli módon látnák hazugságnak a részvétlenséget - azzal nyugtatom magam, hogy az én konteóm legalább elegáns.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése