Teljesség-átiratok (1. - kommentárral)

Jóslás az egyéniség alá süllyedésről

A létezés egyetemes összefüggéséből kiszakadt, egyéniségbe-zsugorodott mai ember hamarosan el fogja veszíteni egyéniségét, de nem fölfelé, hanem lefelé. Minthogy nem bír egyéniségéből kiemelkedni, hát alája-rogy. Nemsokára hatóságilag szabják meg, hogy melyik vezetőembernek képét kell a falra akasztanod, milyen könyveid és egyéb tárgyaid lehetnek, mit ehetsz ihatsz és mikor, s nemcsak a munka, de a szórakozás is kötelező lesz, megszabott módon és megszabott időben; s az egyéniségük alá süppedt embereknek ez tetszeni fog. Miután az európai ember ezer évig úgy volt egyéni, hogy személyes szeszélyeit az egyetemes lehetőségekkel szembe-feszítette: most a szeszélyekből alakult ördögi rend nemcsak az egyéniségét, de az emberi létét is maga alá temeti. S a mai ember ezzel elégedett és boldog lenne, ha körötte az ól nem imbolyogna szakadatlan.

                                   (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Ölbéli társam

nézd, mit vettem! Vezérünk

mellszobra gipszből!

Kiszakadt. A megszabás is kiszakadt.

Meg se szabják - magadtól, szabatlan módon és időben

emeled az életedbe az adatátviteli sebességet

romlékony hordozókon. Önként akasztod faladra 
kezedbe az előre tervezeten pusztuló képhordozót:

házi oltárt egyre látványosabb és egyben direkte

roncsolt kivitelben.

Vezérünk portréja interaktív és összetett -

mintegy hordozza magán önnön kritikáját:

karikatúrát is fogyaszthatsz. A rész vételéből

- jó a vétel - bármelyik részt. Valamelyik tetszeni fog, 

ha más nem, akkor az érem-éle vékony képernyő.

Miközben - úgy reméled - fogyaszt téged is, éppen 

most fogyaszt valaki. 

Nem kötelező. Rosszabb. Szabadon választjuk a

Vezért. Aki aztán az érdekünkben a képünkre,

a képernyőnkre ül. Alacsony és buta állat

vagyunk, akiket simogat a látvány, miközben

a vályútól ekéig köztes állapotában töltjük

töltekezzük a szabad időt.

Szeszélyekből alakult ördögi rend, amely

önmagát formálja - azaz mi formáljuk olyanra,

ami nekünk tetszik a legjobban. Vezérünk

választott zsarnok, mi nézzük, amint szaladgál

huszonketted-magában tömeghangorkánban a

gömb után, vagy gyilkol és nyomoz, amíg el nem 

kapja magát. Vezérünk reality show.

Elégedett és boldog nem vagyunk. Az ól

imbolyog és naprakészségünk, a "szarj bele,

ne nézz vissza, mosolyogj" szentháromsága

egyre kevésbé óv a szédüléstől - bár Vezérünk

vakítóan éles kékség-árnyékában nem világos: 

reng a föld, vagy csak mi nem ittunk

még a látványához eleget.

                                     (shizoo: Visszhang)