2013. december 21., szombat

Betlehembe

                                  Vidákovich Istvánnak köszönettel és szeretettel

Kép: Banksy


Szó nélkül nézd, és kiépül benned:
ez milyen határ.
Van oka a falakat húzó félelemnek -
hisz mindenki szarkofágba
zárja önmagát;
intim kockákba menekül a világ
ahol este két kulcsfordítás
biztosra zár.
S hogy dózerolt házak és robbanó
önkéntes testek
a felgyülemlő, egymást gyűlölő
létezésfelesleg,
vagy csak a suttyó, gajdolt
harsány gyűlölet, amit
kutyák ugatnak
teremt közém, közéd falat -
sajnos csak árnyalat.
Közénk kerül a félelem.

Mindenhol van, ha ennyire
nem is nyilvánvaló.
Holnap lehet, elvetél az ünnep.
Ott is, hol nem látszik ennyire a fal -
hol láthatatlan drótot húz: a pannon
mezőkön is határoló Mammon.
Hol falat húz az alvó szívbe rágott
szokás, az éh. És rabszolgák
a templomi kufárok.

Szó nélkül nézd, és kiépül benned
mit zár el a fal.
Az égen ragyogó csillag vezetne
a városig, hol talán akadna
bedőlt falú istálló és jászol;
ahol nem tűnik fel senkinek
hol legfeljebb tehén-horpasz remeg
a vajúdó asszony sikolyától,
ahol nem vágja el a csecsemő torkát
a hatóság -
a városig, ahol talán akadna
bedőlt falú istálló és jászol.
tudod, amilyet vevőcsalogatónak
tesz kirakatba
a valóság.

A mindenórás most is odaér
a hétköznapi botrány tövébe:
hol épp imádkoznak a más hitű pásztorok;
az elzárt ösvény porló kövein
mint Mária és József, ácsorog,
s nem jut tovább. Az út
ma zárva van. A szem nem lel
kinyitható kaput.

Szó nélkül nézd. Aztán sirasd el
az embert és az ember fiát.
Tudod és érted, és
mégsem tudod, hogy
miért ilyen a világ.
Én is csak firkálom
e verssel a betonfal felszínét.
Ott árulok a templomban
a többi közt. Jut is ebéd,
ipari tartós manna - egy szeletnyi.
De tudom:
a szívemben felhúzott falak
miatt a Kisjézus bennem
sem tud megszületni.






1 megjegyzés:

  1. több szinten is idevágó, aktuális klasszikus:

    Rónay György: BETLEHEM

    Minden megíratott.
    A próféták megmondtak mindent jóelőre.
    De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.

    A te szíved még mindig várt valamit.
    Egy rést az örök Rendelésen,
    amelyen a szeretet kiosonhat.

    József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
    de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
    és zörgettél és könyörögtél.
    Nem magadért, hanem a Gyermekért,
    hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
    ahogy a próféták megírták.

    Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.
    Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
    Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
    Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
    „Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok, koldusok! Nem csárda ez!”
    A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jószaga,
    S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
    s a bölcs polgár vigyáz a házra.

    Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől.
    Mert azokban a napokban összeíratta a népet a Császár.
    Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
    dühösen szimatoltak, szűköltek mint a lelkiismeret.
    Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
    az érthetetlen éjszakában.

    Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
    A küszöbön megállt, hátrahőkölt a vastag trágyabűztől,
    s tanácstalanul visszanézett.

    Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
    a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
    Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,
    fájás nélkül szülő, amint a nyirkos szalmára lerogytál,
    s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött
    didergő zokogását

    VálaszTörlés