képzelődik
egy hullámok érkezését türelemmel
viselő partról
elmosott lábnyomok, alakzatok,
várak, homokmandalák - úgy képzeli
a homokföveny üres
csak az a megérkezésből soha tovább
nem jutó zavartalan zavar
nyalogatja újra meg újra
az ajkait
úgy képzeli - az ég is üres
nem szemetelik tele rikoltásaikkal a sirályok
csak az elhaló habozás
az ismétlés zavartalan zavarában
a megérkezés, ahonnan soha tovább
mert olykor elég csak ez
a megérkezés
a nap a hátuk mögött megy le
a hullámok makacs
hazaérése fölé - úgy képzeli
odahívhatja a holdat
máskülönben nem látja
nem láthatja a zavartalan zavar
tekintetét
hullámok soha
nem szűnő morajába
súgott öröm -
gyújts lámpást. anélkül nem
látszik a szemed, Danaisz
ez a megfogás mindmáig Alessandro Baricco Tengeróceánjának szavain nyugszik
- írtunk róla (számos egyéb kötete mellett) a Könyvvizsgálók blogon
- recenziós verset is ihletett
- idevág a Tekintettel
- idevág a Portré szavakból (amely amúgy Baricco Mr. Gwyn-jén támaszkodik)
- és mélységes kapcsolat fűzi Győrffy Ákos Belső hegységéhez írt válaszversemhez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése