 |
| Paul Kirchner (másodszor érem el vele a csatlakozást) |
...és akkor felszálltunk ketten a hajóra -
tudtam, hogy elkéstünk, ez
az utolsó hajó. te rögtön megkerested
a kabinunkat, én röhögtem
"üres a hajó, oda ülünk, ahova csak akarunk"
de szerinted jelent valamit
hova szól az ember jegye -
én a felső fedélzetre vezető
lépcsőt kerestem, de amikor kinyitottam
egy ígéretes ajtót, megcsapott
a síneken csattogó kerekek zaja,
lenéztem és láttam a pálya menti elhagyott
szemetes bozótot, ahogy visszafelé suhan
"vonton ülünk" akartam mondni neked
de rájöttem, teljesen mindegy:
a lényeg, hogy végre utazunk.
ahogy tegnap, amikor egy buszt
vittünk le ketten a lépcsőházban
(épp elfért a lépcsőfordulóban, ha
te leengedted a hátulját és én megemeltem
az elejét) a kapuban kicsit
megkínlódtunk vele, ki kellett nyitni
a másik kapuszárnyat, hogy kiférjen
aztán felszálltunk rá a várakozó
utasokkal együtt, voltunk vagy negyvenen,
te akartál lenni a sofőr -
én hagytam, örültem, hogy
álmodozhatok nyugodtan az
utazás közben.
szeretem, ahogy a helyváltoztatás
módosítja a beleolvadásom
kiterjedését -
egy pillanatra ilyenkor
megcsikordul a forgó föld is alattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése