Örökítő

Abban a boldog-boldogtalan, másodpercenként
devalválva emléket kattogó korban, amiben élek,
amikor a legjellegzetesebb kormozdulat a
magunk felé fordított kütyütenyér
látványnak háttal -

csak a pillanatban létezés örökletes.

Ha minden dokumentálódhat, így semmi sem
dokumentálódik a kazalba gyűlő adathalomban,
a legemlékezetesebb verspillanat is csak
egy kedvelésekben vergődő csillanás
a stilizált hálóban -

akkor csak a pillanatban létezés örök.

Amikor automatizmusok ábrázolnak boldog-
boldogtalan kezében tömegében ömlő képben,
jelben tanulatlan nívó dübörög diadalt és
jobb ha hallgatok, hiszen én is
ezt illusztrálom -

akkor én is a hiányt örökítem.

A hiányt, ahol egykor az angyal állt a karddal,
vagy lélegzetvételt a megfagyott levegőben,
erdőben a vadnyom esőben mosódását vagy
az árnyékot, ahogy önmagára -
csak önmagára figyel

míg az örökből a pillanat is elveszik.