2015. augusztus 15., szombat

Hajnalban

Habos áradaton csupa csillag a táj.
Úgy kell puha szádrul a csók, noha fáj.*





belepusztul ahogy mondatba szövöm
éj rejtő hüvelyéből a csendes öröm

sejtelmek szele éhet bűvöl elő
éjfonatokba simulna a szálnyi idő

elfogytán ahogy áramlik a hold
tükrébe riadj nem a fülemüle szólt

megöregszik az éj csitulóban a csend
nincs mód a napom fényét így kipihend

szavak áradatát löki éhes szádra e fény
foszló párabeszéd sivatagnyi egén

a napok guzsalyán fonalad ahogyan
nem szövi inkább szétszálazza szavam.






*Szergej Jeszenyin: Emlékdal; Jánosy István fordításában




1 megjegyzés:

  1. az elfoszlatja helyett szétszálazza (megint korán raktam ki...)

    VálaszTörlés