Zen fotók: Nakamura Junichi (13.)

rizsföld árkai

írás otthonos rendjét

lakják a tájba

*

mintha betűket

formálna a télvég

tar pecsét alá

*

írás fentről le

és jobbról balra - öreg,

roskatag hóba

*

olvadás írta

tócsaszavak: az írás

csak idő-járás

Teljesség-átiratok (2.)

Első hármas-csoport
A közbeszéd nem tesz különbséget jó és kellemes között: Isten is jó, a viszketeg megvakarása is jó. Legtöbb ember a mennyről azt hiszi, hogy élvezet, s a pokolról, hogy gyötrelem.

Az öröm, a kin és minden tagoltság, még ha legtisztább is, a testhez tartozik. A boldogságot csak a testben kíséri öröm, a boldogtalanságot csak a testben kíséri kín. A halállal elmállik az öröm, a kín és minden tagoltság. 
A határtalan az érzelgősnek, mint a fagy; a gyűjteni vágyónak, mint a fosztogatás; az egyéniségnek, mint a megsemmisülés.

(Weöres Sándor: A Teljesség felé)

Uram, hát mindent

veszítesz? Kín és öröm

veled foszlik el?

Először felparcelláznánk a teremtést -

legalábbis a Mestered szerint. Éhem lényei a

a túlnanban is (körökön kívül) ugyanazt művelik.

Megállnak a határtalan szélén valami köztes

nemlétben, (körökön kívül) váltatlanul.

A tehetetlenség (körön kívül) megmarad.

A strébernek csak a segge áll ki a homokból.

Az álmodó nem tud aludni. Az élvezőnek nem 

elég. A szolgálat gödröket ás, aztán betemeti

őket. A szenvedély fuldoklik a mézben - de ha

olyan édes...

Ez a köztes (körön kívül): az érzelgős érez, a 

gyűjteni vágyót kifosztják, az egyéniség

örök. A határtalan kapujában a kapaszkodás.

(Körön kívül) felparcellázott mezők a szavak. 

A költőnek igaza van. De a határtalannak

igaza sincs...

Magához (slamverzió)

                                     tegnap esti elhangzástól csatakosan

Maga hagyjon nekem békét a kikelettel.
Maga egy dolmányos varjú.
Maga nekem ne fessen májust.
Maga ne fecsegjen, maga nem
kelet, hanem nyugat.
Magának nem kellene itt pacsirtálkodni.
Maga lakjon jól a keréknyompotyadékkal.
Maga egy útszéli dögevő.
Maga zár, úgyhogy ne akarjon nyitni.
Maga nekem maga és csak maga.

Magának nyitva maradt a gyíklesője, úgy tette el.
Magának doppingszer, ha bárki azt mondja: nem érdekel. 
Maga flagelláns, tehát a virágöntözésre alkalmatlan.
Maga kapaszkodna a kiejtett szavakban. 
Maga olyan, mint egy hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegség.
Maga életvezetési tanácsadónak hiszi a szerencsét.
Maga megint azt hiszi, hogy az ünnep pár szónoklattal megúszható.
Maga korán zár, mint a földhivatali iktató.
Maga nem úszik túl soha a biztos sekélyen.
Maga ne fessen májust nekem, inkább ekéljen.
Maga egy szökött paraszt szalonna való a maga szájába, nem beszéd.

Meg hagyma, legalább valami kezelné a maga nyelvi herpeszét.
Maga kialakulatlan, formátlan így, majdnem készen.
Magának pálya nem nyílik csak a feledésben.

És ez így van jól. A természet nem téved,
a tehetség utat tör, maga csak a fejét.
Maga jelenti a hétköznapi betegséget
ami fertőzi a mások szabadidejét.
Maga ne fecsegjen, maga nyugat,
maga valójában egy egész felet ért.
Maga dolmányos varjú, maga guvat.
Maga ácsingózik a statisztaszerepért.
Maga ne nyíljon ki, a teli konténerből
nem árad ki egyszerre ennyi bűz,
mint magából - az nem ajtó, ember(!) 
hanem emberbőr,
maga nem vetkőztet, de nyúz.

Maga nekem ne fessen.
Maga siessen
a butulásba és tovább.
Maga siessen
oda, ahova a többi ostobák.
Maga argó. Maga kódis.
Maga csöves.
Maga alig ízesített
rántott leves.

Maga kész.
És higgye el, magának
így a jó. Csak fuldokolna
ha beáradna némi friss levegő
a maga fejében bűzölgő
disznóólba.

Ha magára nézek
nem hiszem el
hogy az ember Isten fia.
Vigye az ördög magát,
csapjon magába a
sistergős istennyila.

Hagyjon már békén, legalább
engem hagyjon ki ebből a körből,
vagy álljon legalább odébb mert
nem látom magam magától
a tükörből.

Megtöretés-haikuk (2.)

elvett otthonod
ott lüktet a szóban - ha
ki is mondja: menj


*

több hittel létezd
amiben nem hihetsz:
korrupt kis napevő


*

táncolni kell, a
zene majd megjön? mi van
ha mégse jön meg?


*

rettenetes éh
gyűlik benned: magából
kifordult zombi


*

foglalt a kezed -
nem lehetsz hangya, tücsök
egyszerre, tedd le


*

elvett otthoni
éjed fullaszt, ha a végén
azt mondja: maradj

Beszélgetés szilánkról - puszta kézzel

forrás: http://szabotanna.com/versek/szabo-t-anna-szilank/

Szabó T. Anna:

Szilánk

Írj olyat, amit te magad sem értesz.
Mint amikor a körmöd beszakad.
Sziszegj. Harapj. Vagy haragudj. De kérdezz.
Ne hagyd magad.

Írj olyat, amit más ért, de te nem.
Seperj szilánkot, szedd össze a port.
Hidd el, hogy akad ebben értelem.
Sikál. Sikolt.

Nem akarhatod megúszni kevéssel.
Írd le, ahogy a kezed vezeti.
Befele ég, de izzik csak, nem ég el.
Engedj neki.

Csak olyat írj le, ami szúr és meglep.
Csak azt, amihez nincs erőd, se kedved.

shizoo:

Puszta kézzel

Belenyúlok. Vérzik. Persze, értem:

ezerfelé lett éle. Betörve.

De nem fekszem bele. Ne oldjon a vérem

új utat a tükörbe.

Csak játszom a szilánkkal. Prizmamódra

szórják a fényt. Színek koszolnak. Csikorog

amit tehetnék. Élekre szerteszórva 

mind, ami dolog.

Bár nem úszom meg a takarítást. Beburkol.

Gondolatban már söprögetem

a tört jelentést. Ebből a múltból

se lesz jelen.

Csak olyanra írok, ami összetört. A csendben

csak azt szeretném: azt is jelentsem.

magam szintjén

                                           Marla érdeme



magam szintjén létezem
kertem alatt bukó gazban
gazba bújt életszakaszban
amire most ráakasztom
megbújik a végtelen

olykor tény: alaptalan
kiterjedés is elfog és
bánom, hogy a kifejezés,
"időfolt tevékenység" felis-
merése nem az én szavam

holott kimond. Akár szerencsét
lazán a szárnyas kismalac
négy herébe gyúlt tavasz
mutáns kicsit de úgy igaz:
ez pont az énszintvégtelenség

az a hely, hol törik, foltos
még a nap is makulás
mint a torokgyulladás
olyan tágas fulladás
amit érzek, amit pont most

magam szintjén létezem
"időkitörésbe" robban
folt körül az áramokban
vakondtúrástűrésesen
elbújhatnánk - á még te sem

Zen fotók: Nakamura Junichi (12.)

árnyékvilágunk

határára képzelt fény

játszik a Léthén 

Idő, szabad

Ha létezik szabad

idő - lennie kell

rabidőnek is

Teljesség-átiratok (1. - kommentárral)

Jóslás az egyéniség alá süllyedésről

A létezés egyetemes összefüggéséből kiszakadt, egyéniségbe-zsugorodott mai ember hamarosan el fogja veszíteni egyéniségét, de nem fölfelé, hanem lefelé. Minthogy nem bír egyéniségéből kiemelkedni, hát alája-rogy. Nemsokára hatóságilag szabják meg, hogy melyik vezetőembernek képét kell a falra akasztanod, milyen könyveid és egyéb tárgyaid lehetnek, mit ehetsz ihatsz és mikor, s nemcsak a munka, de a szórakozás is kötelező lesz, megszabott módon és megszabott időben; s az egyéniségük alá süppedt embereknek ez tetszeni fog. Miután az európai ember ezer évig úgy volt egyéni, hogy személyes szeszélyeit az egyetemes lehetőségekkel szembe-feszítette: most a szeszélyekből alakult ördögi rend nemcsak az egyéniségét, de az emberi létét is maga alá temeti. S a mai ember ezzel elégedett és boldog lenne, ha körötte az ól nem imbolyogna szakadatlan.

                                   (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Ölbéli társam

nézd, mit vettem! Vezérünk

mellszobra gipszből!

Kiszakadt. A megszabás is kiszakadt.

Meg se szabják - magadtól, szabatlan módon és időben

emeled az életedbe az adatátviteli sebességet

romlékony hordozókon. Önként akasztod faladra 
kezedbe az előre tervezeten pusztuló képhordozót:

házi oltárt egyre látványosabb és egyben direkte

roncsolt kivitelben.

Vezérünk portréja interaktív és összetett -

mintegy hordozza magán önnön kritikáját:

karikatúrát is fogyaszthatsz. A rész vételéből

- jó a vétel - bármelyik részt. Valamelyik tetszeni fog, 

ha más nem, akkor az érem-éle vékony képernyő.

Miközben - úgy reméled - fogyaszt téged is, éppen 

most fogyaszt valaki. 

Nem kötelező. Rosszabb. Szabadon választjuk a

Vezért. Aki aztán az érdekünkben a képünkre,

a képernyőnkre ül. Alacsony és buta állat

vagyunk, akiket simogat a látvány, miközben

a vályútól ekéig köztes állapotában töltjük

töltekezzük a szabad időt.

Szeszélyekből alakult ördögi rend, amely

önmagát formálja - azaz mi formáljuk olyanra,

ami nekünk tetszik a legjobban. Vezérünk

választott zsarnok, mi nézzük, amint szaladgál

huszonketted-magában tömeghangorkánban a

gömb után, vagy gyilkol és nyomoz, amíg el nem 

kapja magát. Vezérünk reality show.

Elégedett és boldog nem vagyunk. Az ól

imbolyog és naprakészségünk, a "szarj bele,

ne nézz vissza, mosolyogj" szentháromsága

egyre kevésbé óv a szédüléstől - bár Vezérünk

vakítóan éles kékség-árnyékában nem világos: 

reng a föld, vagy csak mi nem ittunk

még a látványához eleget.

                                     (shizoo: Visszhang)

Megőrizzük

elbillent gránit

meséli, hogy nekünk az 

örök: sokáig

*

időbe rendelt 

húsunk diktálja véset

lassú romlását

*

mintha őrizné

mohába hengeredve

hogyan felejtünk -

*

lásd - nem ismerem,

vésett emléke mégis

mellkasomra ült

Teljesség-átiratok (1.)

Jóslás az egyéniség alá süllyedésről

A létezés egyetemes összefüggéséből kiszakadt, egyéniségbe-zsugorodott mai ember hamarosan el fogja veszíteni egyéniségét, de nem fölfelé, hanem lefelé. Minthogy nem bír egyéniségéből kiemelkedni, hát alája-rogy. Nemsokára hatóságilag szabják meg, hogy melyik vezetőembernek képét kell a falra akasztanod, milyen könyveid és egyéb tárgyaid lehetnek, mit ehetsz ihatsz és mikor, s nemcsak a munka, de a szórakozás is kötelező lesz, megszabott módon és megszabott időben; s az egyéniségük alá süppedt embereknek ez tetszeni fog. Miután az európai ember ezer évig úgy volt egyéni, hogy személyes szeszélyeit az egyetemes lehetőségekkel szembe-feszítette: most a szeszélyekből alakult ördögi rend nemcsak az egyéniségét, de az emberi létét is maga alá temeti. S a mai ember ezzel elégedett és boldog lenne, ha körötte az ól nem imbolyogna szakadatlan.

                                   (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Ölbéli társam

nézd, mit vettem! Vezérünk

mellszobra gipszből!

Perfect Blue

"Elnézést, ön kicsoda?"

"Érted az üzenetet?"

"Azzá válna. Nővé."

"Mondd el, mit gondolsz."

"Honnan tudja ezt valaki?"

"Elnézést, ön kicsoda?"

"Kettős Kötelék."

"...drasztikus változáson megy át..."

"...megerőszakolják egy sztriptízbárban..."

"...ez ám a profi hozzáállás..."

"...ugyan, ez csak egy film..."

"...hogy vagytok, halacskáim..."

"...miről beszélsz, ki vagy te egyáltalán..."

"...már nem tudom, ki is vagyok valójában..."

"Doktornő, attól rettegek, hogy a másik felem

valami végzetes dolgot tesz!"

"Nem zaklat téged valaki?"

"...jó, még egyszer, de most felülről..."

"De az illúzió soha nem képes ölni!"

"...jó, hármas jelenet..."

"Mutasd meg, milyen vagy..."

"Én még életben vagyok?"

"Lehetséges, hogy elgázolt az a kocsi,

és az összes többit csak álmodom?"

"...fiatal művésznőnek képzeli magát..."

"...más néven ez a skizofrénia..."

"...ugyan már, nem vagyok doktornő, 

az csak egy szerep..."

"...számára mindez csak egy szerep..."

"...jó, elkészült!"

"A Kettős Kötelék elkészült."

"...az illúzió soha nem válhat valósággá..."

"Én vagyok az igazi Mima!"

"...én vagyok az igazi álarc..."

Zen fotók: Sashegyi József (12.)

múltában teljes

körforgásba ha roskad

a formált anyag

Féléberen

azt álmodom, hogy meglopnak
a nyílt utcán. előre megfontolt
telefoneltulajdonítás alanyává válok.
nem vigyáznak. négyen. belemeredve
a szemembe. nem is pimaszul.
várakozóan.

a szomszéd tetőn egy varjú ül.
szürke folt. a mai együttállás már
nem látszik a keleti égen. jupiter
és vénusz. a nyerő páros. a túlzó
világosságban nem látszanak
az ígéretek.

féléberen látom. hogy verekedésbe
keveredem ott és akkor.
a buszmegállóban. mert nem
hiszem eléggé a szavaid. és
nincs bennem elég alázat a
békességes tűrés próbatételéhez.

a szomszéd tetőn már nem
ül ott a varjú. teszt alanya voltam.
viszi az eredményt szürke-fekete
szárnyai közt. a hírt. hogy elbuktam
a szelídséget amint lehetett. hogy
nem érdemlem. még nem. a figyelmed.

Hang. minta (12.)

kiválasztott vagy?
ezért szakad ránk az ég -
tartanunk kéne?

Almadal

nem gyűröm át ma mindenen
átférnek úgy is réseken
a szavaid

ahogy az alma megpihen
mielőtt fröcskölné, szívem
a savait -

be nyálba mind a bűntudást
harapj ma újabb árulást
az édenen

nem gyűröm át a tanulást,
hogy mint akartam hinni - lásd
meg éneden

mert onnantól kell hinni itt
ha almaíz tudni tanít
és elveszejt

mert onnantól nem eszme - fitt
hús vagy, bőr vagy, eltelít
a puszta sejt -

mert onnantól akár az alma
fonnyad avarba takarva
lett időd -

hiába duzzadsz, mintha szalma
közt is leples hó takarna:
szemfedőd.

Megörökített idő III.

Jász Attila

behunyt szemmel
(ANDREJ RUBLJOV. 1966)

repülés
Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.

                                                   (nem angyal akartál. lenni vagy

                                                   repülni. emberi teljesed emelve

                                                   akartál. hiszen egy részed folyton 

                                                   repül. tudod. szentségtörés fel

                                                   fény lakába cipelned a húst. a vízen

                                                   bukásod tükre fodrozódik. hited szerint

                                                   a felemelkedésed pillanatától zuhansz.

                                                   rálátni cseréptörés. elkárhozol.)

fácska
Ezt a nyírfácskát eddig észre se vetted.
Naponta mentél el mellette. De most
itt kell hagynod. Nem látod többet. Milyen

gyönyörűnek tűnik. Annak repül majd
neki az az őrült paraszt. Szárnyát és kezét
törve a templomtoronyból. Alatta hal meg.

                                                   (nem hiszem el, hogy csak egy halál van.

                                                   naponta elmentem mellette. de most

                                                   és tegnap előtt is. és holnap után is

                                                   hullanak rólam a levelek. az angyal

                                                   érkezése letöri a felnyúló ágakat. nehéz

                                                   ősz jön. belelátok az időbe. ha meghalok.)
valami
Mi hiányzik még? Félelem és hit
kölcsönös hullámverése? Ami

talán a lélek legmélyéből fakad.
A lehető legközvetlenebb módon?

Ki tudja. Valami fontos hiányzik
még a képeidből. Valami nagyon.

                                                   (mi hiányzik? egy alkotói attitűd

                                                   kamaszkorát élem. tetszelegve

                                                   hitben és félelemben. miért, uram?

                                                   miért érdemes? miért szakítsam lelkem

                                                   legmélyéből az arcod? akár öntudatlan

                                                   vizek - csak tükrözöm a tekinteted.)
lombsátor
Sáros szántóföld közepén magányos
és haszontalan öreg fa. Keménylevelű
fényes lombsátra menedéket nyújt
az esőben. A vándorszerzeteseknek.

                                                      (ijesztő, ha az

                                                      árulásból csak a vén

                                                      hársra emlékszel) 

eredeti
Elhatároztad rég. Csak azt fogod megfesteni.
Amit tényleg látsz. Amit átéltél. Nem másolsz
más ikonfestők munkáiból. Emberarcú Krisztust

szeretnél. Fáradt napfény áraszt el kihalt mezőket.
Ökörnyál úszik. Fennakad levéltelen bokrokon.
Pókhálósan töredezik a nyugodt ikonarc.

                                                      (az eredeti örök. minden belőle tükröződik.

                                                      amit látsz, amit átéltél az ő tükörképe.

                                                      nem másolsz. keresel. a legfinomabb utat.

                                                      vissza. hozzá. aki tökéletességében egy ember

                                                      arcát viselte. napfényes arca mezők fűtengere.

                                                      ecsetszál-járt út. őt árasztod újra. árasztanád.)
esőszál
Esőszálak lógnak. Sűrűn. Ez is lehetne egy történet.
Tűnődve bámulsz át a szürkés-homályos fátylon.
Nem emlékszel fontosnak tűnő dolgokra.

A zápor hólyagosra veri a pocsolyákat.
Portalanítja. Fényesre törölgeti a leveleket.
Szálazódás. Szálazódás mindenfelé.

                                                       (urunk könnye a valódi történet. lemosdat.

                                                       ha elhiszed. ha a sokasodó miértek szürkés

                                                       homályos fátyla nem takarja el.

                                                        könnye áztatja a lelógó levelek életre alázott

                                                        habitusát. a szemed előtt szálazódó időben

                                                        csak a miértjeid nem mosódnak el.)

görög
Esik a hó Moszkva külvárosában. Hideg van.
Szerzetesek bukkannak elő egy mellékutcából.

Hogyan tud annyi ember előtt festeni a Görög?
Hogyan tud festeni. Miközben bámulják?

Mindjárt itt a templom. Egyenesen fára fest.
Szinte hihetetlen. És. Hogy milyen gyorsan.

                                                        (akárhol. nem vonja el a figyelmétől

                                                        semmi. isten előtt. belátva kudarcát.

                                                        a dicsőségét nála teljesebben senki - 

                                                        de ez a templom egyik arca. én látom

                                                        hogyan festi a kegyetlenségét.

                                                        aranyfényben ég. és milyen gyorsan...)

út
Mint mindig. Nehéz és hosszú. A láthatóból a lát-
hatatlanba vezető út. Egy bomló szürkegém tolla-
zata. Mindent el kell felejteni. Hogy festeni tudjál?
Nehéz lenne erre hosszan válaszolni. Mint mindig.

                                                         (a hallgatás. nehéz és hosszú. belátni az út

                                                         egész hosszát. ő nem tudja a kegyelmet festeni

                                                         én a dicsőséget nem. mert megaláz minden

                                                         bomlás. miféle dicsőség jut nekem belőled?)
madárfészek
Hófújta mezők az út mellett. Meztelen
sövények szegélyezik. Csupasz ágkezek
merednek ki itt-ott a földből. Közel a
kolostor. Sötét falai világítanak a hóban.

                                                          (a fényed elfelejtett útjain siklik

                                                           a szemem. hólepte ragyogásban

                                                           feltárul érett mosolyod. aki él

                                                           a kebleden alszik. én ébren vagyok. uram.)

pocsolyatükör
Mély tócsa tükrén a fák közt két molnárka
szalad. Kerülgetik a leveleket. Meg-megállnak.

Kitartóan sodorja őket a szél a pocsolya tükrén.
A fák koronájának tükörképén nyomot hagynak.

Karcolatot. A vizes homokon barázdabillegető
tollászkodik. Drótszerű nyomokat hagy maga

után. Faroktollai lesodornak néhány pitypang-
pelyhet. Miközben a kis ejtőernyőket csodálja.

Váratlanul a tócsa felé is tesz egy mozdulatot.
Csőrével felcsippenti az egyik molnárkát.

A lombok sejtelmes rajzolatán koncentrikus
köröcskék. Elsimulnál végre már te is.

                                                           (ágak közt két poszáta mintha táncban

                                                           lomb között kisarjadó vidám kéj

                                                           lekötözött éhed holdudvarában

                                                           tüzekre gyúl tavaszlik szentivánéj

                                                           miközben sejlő emlőit csodálod

                                                           vadul merengő, bimbain az éhét

                                                           vérbő ölekké tágul a világod

                                                           valóra tágulsz, a világba végképp

                                                           míg öntudatlan robban szégyened ki

                                                           míg öntudatlan lélegző öröklét

                                                           kiszabadulsz világba szédelegni -

                                                           rajzolgatod koncentrikus köröcskéd)
páfrányok
Sűrű páfrányok között fekszel. Onnan figyeled
a fény dárdáit. Lassan csapódnak be a párás fél-
homályban a levelek rései közé. Szemeden
keresztül vak szívedbe. Szerzetes akartál lenni.

                                                            (festő akartál. lettél. ma ezzel jár. csuhát

                                                            habitust ölt. ki alkotni akarna. levélhomályban

                                                            megragadni a fény dárdáit és visszahajítani az ég 

                                                            vak szívébe. mert azt akarod. nézzen tükörbe.)

fenyő
A térdig érő hóban egy vékony fenyőtörzs
dől lassan. Halkan reccsen. Álomszerűen
mozog a levegőben. Szinte pillanatonként
látni a fát. Miközben melléd zuhan éppen.

lélek
Lékek a folyó jegén a kolostor falai alatt.
A szerzetesek ott mosnak. Kihalászol egy
darab jeget. Tenyeredben szorítod. Amíg
el nem tűnik. Egy hónapig nem akarsz

ecsethez nyúlni. Túl sokat nézted a fél-
kész ikont. Nem látod már a színeket.
Szádba veszel inkább egy darab jeget.
Sokáig nem olvad még el. Túl sokáig.

kutya
Egy sovány kutya tántorog nyakán kötéllel
a kásás hóban. A kötél foszladozó végét hosszan
húzza. Vonszolja maga után. Hiába kergeted el.
Árnyékod követ. Fehér. Ismeretlen sötéteken át.

                                                            (miért, uram, miért? a mesteri tehetség

                                                            teljességében ugyanaz megállni, mint

                                                            a nem teljes tehetség zsákutcájában. 

                                                            agyonvert hűségem nem követ tovább -

                                                            hogy higgyek benned, amikor minden

                                                            elolvad, amit markolnék belőled?

                                                            ha a hajlékomba jössz, a számba veszlek

                                                            és meggyógyul az én lelkem.)

festék
Nem tudsz válaszolni a tanítványok kérdésére.
Festékes kezed a patakban mosod. A színek
szálanként oldódnak a vízben. Hosszúkás levelű

vízinövények lebegése a víz színén. Talán inkább
homokkal kellene dörzsölni. Így nem fog lejönni
a festék. Szinte túl kínosan vigyázol a tisztaságra.

                                                             (ne érjen hozzám

                                                             világod - ilyen mocskos

                                                             vagy? akkor te sem)
látomás
Kovácsoltvas szögekkel verik át tenyerét. A vér
lecsorog a frissen vágott nyírfakeresztről a hóra.

A domb fele átitatódott már. Akár egy Nádor
Tibor-festmény. Sötét folt terjed szét a szántó-

földeken. A távoli tömeg elégedett. Alig érthető
mormolása hallatszik: „Megfeszítettük megint!”

gyerek
A fűben fekszik. Lombszűrőn át kémleli az eget.
Szeme előtt fűszálak rezegnek. Behunyt szemmel
is látja. Amikor kinyitja, két szerzetes áll előtte.

megváltó
Belemarkol a friss hóba és mohón a szájába
tömi. Égerfák meztelen ágai között elhagyott
csókafészkek feketéllnek. Mindenki térdre
ereszkedik előtte a hóban. Belemarkolnak ők is.

                                                             (hozzád akarok érni, hogy lemossalak. 

                                                             bennünk merítkezel. testünk a tested.

                                                             viszünk kettős kötés igéjét a salak

                                                             amíg viszed helyettünk a keresztet

                                                             kit évről évre vajúdó anya szül

                                                             az évről évre értünk megfeszül -

                                                             véred hulljon a mi fejünkre. kárhozat.

                                                             kémlelt egek lombszűrője hulljon.

                                                             ragyogjon vakságig bűnünk és áldozat

                                                             voltod érettünk idén is kimúljon.)
utolsó ítélet
Nem fested meg. Nem akarod ijesztgetni
a hívőket. Nem tudod, miért. De mégsem.

A festésre kész fehér vakolaton idegesen szánt
végig sáros tenyered. Ez az alap. A testek

felülete. Ösvény a szikkadt és forró mezőn át.
Majd esőszálak verik el a port. A templom lépcsőjét.

Ha mégis megfested, csak az öröm ünnepe lehet.
Nem a büntetésé. Sugárzó arcú nőket és asszonyokat

képzelsz a falakra. Hogy még az üszkös és meg-
taposott ikonokról is derűs angyaltrombita szóljon.

                                                            (nem festem meg. mert nem hiszek benne.

                                                            mi ítélünk. csak mi ítélkezünk.

                                                            tejfehér falára nem tudást és

                                                            nem hitet festenék - csak újabb kulisszát.

                                                            eső veri a hazugságaink. csak az elázó

                                                            sáros tenyérnyom...

vakok
Szemük helyén fekete seb. Foszlott fehér ingük
csupa vér. Összekapaszkodnak. Kopogtatnak
a fehér nyírfatörzseken. Fél életedet vakon
élted le. Soha többé nem akarsz félni. Soha
többé nem akarsz festeni. Soha többé. Soha.

                                                                               ...emlékezik a vakuló egekre.)
némaság
Kutya jelzi a lovasok jöttét a folyóparton.
A gázló mellett egy tatár lovas beledől a vízbe.
Egy menekülő ló lezuhan a falépcső tetejéről.
Megölsz egy katonát. Hogy megments egy

bolond lányt. Aztán évtizedekig hallgatsz.
Mintha attól megoldódna bármi is.
Nem tudsz jobbat. Nem tudtál
eléggé vigyázni tisztaságodra.

                                                            (nem volt tisztaságom. már. akár ölhettem is.

                                                            szerethettem. hit nélkül mint az állatok

                                                            növekedésben és sorvadásban. csak megtörtént.

                                                            odakint. a rajza készen volt bennem.

                                                            miért, uram? nem jött válasz az óta sem.

                                                            ezt a kérdést többé nem teszem fel.

                                                            árnyékok partján kanyargó úton

                                                            nyomunk akár az örökös havivérzés.)

templom
A halott Feofán jelenik meg a leégetett templomban.
Égő ikonjaidat dicséri. Nyitott ablakaidat a végtelenre.

Hullni kezd a hó. Nincs is annál szörnyűbb. Mondod neki.
Amikor a templomban hullni kezd a hó. Egyenesen az

üszkös és vértől iszamós kőpadlóra. Csak egyetlen magya-
rázat van rá. Befalazták ablakaidat. Akaratod ellenére.

bűn
A legnagyobb bűn nem festeni. Tisztulni kell.
Vállalni elhívottságodat. Szenvedni a világ
bűneitől. Nem festhetsz árnyékot az ikonokra.

Hosszan füstölög a nedvesen égetett avar.
Hajnali ködök ülnek a csupasz bokrok felett.
Sokáig látszik még levelek izzó erezete.

                                                       (ítéleted megítélték. tűzzel, ahogy ígéretett.

                                                       nincs emléke. nincs értéke. kinek tennél ígéretet?

                                                       halott apa a hulló hóban. halott isten omló háza

                                                       testünk a lélek temploma. és romja, ha elfogy láza.

                                                       üszke bekormoz. holt álmaimnál melegszik a lábam.

                                                       sötétben iszamós a tűz. alvadt vér. holt artériában.

                                                       a legnagyobb bűn az árulás. ha nem

                                                       vagy önmagad. bárminek látszol

                                                       mindegy, hogyha nem -

                                                       miért nem vagy? miért nem jelen

                                                       vagy önmagad? szemernyi tisztaságból

                                                       gyúrt énegyistenem?)

harangnyelv
A harangöntés titka nem örökölhető. Mindig mindent
újra és elölről kell kezdeni. Nincs értelme különben
az elszántságnak. Szúette és repedezett ikonarcnak.
Kipányvázott lovak állnak a parton mozdulatlanul

a hajnali esőtől csatakos fűben. Hatalmas pocsolyák
dadognak bugyborékolva. Magányos fácska fázik.
Szürke és sárszínű minden. A világ mégis színesedik
fekete-fehér álmok által. Ember akartál maradni.

                                          (tegyem fel. magam. a harangöntés titka a hogyan érdemes.

                                          nem válaszolni a kételyt, hanem elhajítani. ez a hit.

                                          az elhajított kétely repülése. meg tudom csinálni. mindenből

                                          a legjobbat adom. magamból mindent. mikor kiürültem:

                                          ott zeng a harangban a lelkem. a titok a "hogyan". teljes

                                          szívvel. nem dolgod, hogy ítélj, nem dolgod, hogy értsd,

                                          nem dolgod, hogy kitaláld a játékszabályokat, hogy

                                          cseréptörést kiabálj. ember akarok maradni. hát az maradok.

                                          *

                                           repülnöm szívvel. ólomba súlyosulva.

                                           agyagból és aranyból. ecsettel és izzó fémmel.

                                           kiégetem belőlünk a salakkal az imádságot:

                                           "szívem zsong a szép szavaktól

                                           művemet a királynak mondom el

                                           nyelvem gyors, mint az írnok tolla:

                                           éljetek. teljesen és szabadon. 

                                           ajkatokon az isten mosolyog".

                                            

                                            freskóim pusztuló templom falán -

                                           esőpászmák mossák a színeket.

                                           a szemünk láttára semmisül.

                                           a porból való porrá lesz.

                                           eső verte lovak állnak

                                           szabadon a réten.

                                           nem a tárgy a lényeg, hanem a mozdulat:

                                           ahogy sörényedről a vizet lerázva

                                           állod a szíveden túl csorduló

                                           időt.

inspiráció: http://www.muut.hu/korabbilapszamok/037/jasz.html

tovább-gondolni való: http://konyvvizsgalok.blogspot.hu/2012/12/andrej-tarkovszij-andrej-rubljov.html

Vége (az egyik)

és akkor csend lett -
elengedtem magam, és
néztem utána

Zen fotók: Szakács Petra (2.)

Létünk rétsége:

bölcső és ravatal - csak

nekünk mementó.

Kapcsolati kalauz

ő is kivolt. kivoltatok.
kik voltatok ti ki.
túltolatott kisvonatok
huzatossá túlhúzatott
két gőzös sípoló ciki.

*

nem csalok. úgy nem csalok,
ahogy félsz, hogy csalatol -
kancsal vágy nem fancsalog
volt vonatán - hogy zakatol...
tollahulló angyalok
fekszenek a sínre valahol.

*

bizalmad gyűri ím alám a síneket
bizalmad állomáson integet
időnként ahogyan beállok
túltolatott kisvonat az álnok
terepasztal síkos sínein
még ott is tőled fénylenek
kis fénysorompó rímeim

*

úgyhogy kivoltunk. mi voltunk,
már ez is valami. valaki.
a különbség csaknem külalaki,
nem több, nem érinti a lényeget
ahogy két elsuhanó vonatban
egy pillanatra egy lény
integet.

Zen fotók: Sárosi Ervin (3.)

A hit természetéről

pók szőtte szálak,

gyenge növényi szár tart,

pára lepte ég!

Gépilíra

inspiráció: https://www.facebook.com/knauszi/posts/10152595462660225

                                                                               sokára lesz, ha Isten csak ülök
                                                                               nyomogatom és sírva röhögök


nem lesz szükség ránk, a lélek a gépen át könnyebben botol

és sírva röhög kékülő egének homlokán a legördülő pára

szavunk egészét nélkülünk facsarja értelemmé a valahol

s az Isten sem ráeszmélésünk által ébred immár magára

nem lesz szükség ránk, az éh az igazra másik csatornát keres

hiszen már most a fogalmak nyomorúságán túl nyúlik a jelentés

az ember e képletben már most is csaknem felesleges

mint hintán a szó nélküle is kileng és kileng és kileng és kileng és

addig leng, míg egy másra megírt, tőlünk beinduló folyamat

(ahogy a majmot egykor gerincet húzni pumpálta a beszéd)

egy mikroszekundumnyi pillanatra minden értelmet kihajtogat:

kimondja úgymond az Isten maga előtt is rejtett, valódi nevét

s onnantól nem lesz szükség ránk, a lélek eldúdol magának 

a légen a légnek dúdol neveket a mélység és a magasság

az ellentmondásból (ahogyan a dolga) harmónia támad

sokára vagy hamar - nélkülünk lesz a költészet egyetlen igazság

Időveszésben

forrás: DeviantArt

Ritkán látomásmentes és
álomtalan. Olyankor pihen -
a kívülről kínált és a belül bomló
összeér benne és kioltják
egymást.

Ilyenkor nem szólnak
keresztül rajta a szelek és
nem zubog belőle sem a
huzat a hasadáson. Ilyenkor
szélcsendes az arca.

Ritkán  látomástalan és
álommentes. Olyankor mintha
ott se volna. Az ott sem
rajzolódik ki ilyenkor
itt, körülötte.

Ilyenkor összemosódik
az érintkező felületen a
kétféle áramlás. Idő-
veszésben összeér a két szél
az üres retinán.

várólista

amputált fűszál
várj - megkeresem tested
és visszavarrom

Saudade

                              Knausz Imrének, köszönettel

"A saudade lefordíthatatlan portugál szó egy nosztalgikus érzésre, amelynek definícióját Neruda a következőképpen fogalmazza meg: szeretni a múltat, ami nem múlt el, elutasítani a jelent, ami bánt, és nem látni a jövőt, ami hív."

Létezzem múlton múlt idő
öblében - nem múlt, létezik; 

hajába lebben hűs szelem, 

míg fújok benne létezem, 

permetezzen bár jelen,

- múlton múltat temető
szüntelen idő esése - 

többet ér, mint így ez, itt, 

mert benne (bennem) érkezem
a létezésbe -

elbújtam múlton múlt idő 

öblében hogyha kérdezik.

visszaküld

                                 kapkodva, levegőtlen

nem kap ízt
ha nem ázik
ha nem ég oda.

ázik.
ég
oda.