Advent felé

A múlt vetülő árnyéka üzent
üres jászol emléke, a csend
az üres ég árnyéka az est
mélybe csobbant emlék, nem ereszt -

ha nem szoktatjuk hozzá a szemünket
behunyt szívbe érkezik az ünnep.

Készülődő árnyékra ha kész
maga sajgó emléke az ész,
az üres ég árnyéka kövön
mélybe csobbant emléke köszön -

ha nem szoktatjuk hozzá a szemünket,
behunyt szívbe érkezik az ünnep

A 'még vetülő árnyéka a 'már
az őszi reggel emléke a nyár
az őszi este árnyéka a tél
a téli ember emléke, hogy él -

ha nem szoktatjuk hozzá a szemünket,
behunyt szívbe érkezik az ünnep.

Nem a mélypont, ami megítél!
Üres égbe érkezik a tél,
a hiányba sír bele a gyermek
hunyt időbe hozza a kegyelmet -

ha nem szoktatjuk hozzá a szemünket,
behunyt szívbe érkezik az ünnep.