Beszélgetés (mintha) üvöltésig

Karácsonyi Zsolt
Üvöltés

Hány költő szelidült meg végül
a vágytól, vagy ha nem attól,
akkor már csak a
pénzszerelemtől? Olcsó
játéktól, nemmé nemesült
igenektől kezdett a zamatos
bor túl gyorsan savanyodni.
Fényre kitárultakból lettek a
lépremenők és gyorsan
tompult bennük az a
késhegynyi igazság.
Hány költő szelidült meg álságos
hahotától, nem köszönéstől,
megköszönéstől, néma kudarctól?
Hány költő szelidült meg végül a
mennyei díjtól? Dicső hulla hajóján
éktelenebbek a foltok.
Sorra ha mind szelidül – megvaditom
magamat!


shizoo:
(mintha)

értem az indulatot bár
azt látom, kavarászod
itt a szezont a fazonnal,
mondd, apa, hol azonos rangú
korrupt gecinek vagy
kurvának odaállni
pénzért vagy sikerért és
díjért –
             vagy komolyan vagy
játékból kifacsart, vágyölt,
testek feszülő láng-
vágyát oltani szóval
(gyújtani vágyó szóval
oltani vágyat – a vággyal
óhajtó szelidült költők
Radnóti, Weöres), hol korrupt
vérgeciség ez?
Kis szikrányi igazság, mely
melegít de nem éget,
értem –
              fáj igazad, de
indulatod tüze (úgy vélem)
túlégte a kört, mit
elhamvasztani kell itt;
indulat alkata ez, mint
az üvöltés ami elnyom
csendes hiteles sóhajt –
én ezekért kerülöm vagy
szégyellem legalább, ha
kirobban.

Persze a szó most épp veszt –
még ha üvölt is a képek
ömlő áradatában;
és igazad van egyébként:
sorra ha mind szelidülnek,
mindétig te üvöltsd el.