Önfeledt

György Erika képe

a feledkezés rendjében teljes
a csonkok helyén a szellemágak
nem hoznak új levelet
de ilyen hajthatatlan észbejutások
felhőzetében sétál
aki a félbetört lehetőséggel ébred

a feledkezés rendjében teljes
íze-vesztésben nyugodt és hiánytalan
növekedésre készül minden
de magára rángatná a kígyó
levedlett bőrét
nincs a lélegzetvételében
olyan cipőkanál amivel - 

magában hordja a teljes
feledkezés rendjének lehetőségét -
amíg egyszer van addig egyszer
ismerős idegensége elmosódik
de elfogyás utánra is
testetlen égést delirál vagy érez -
ez a hit kérdése

magában hordja a teljes
felejtés öntudatlanságát
mert minden este feledkezni fekszik
ismerős idegensége elmosódik -
új nap új reggel
ideje megint félbetörni
két lélegzetvétel között






egy rokona van, ugyanezzel a képpel, Weöres szavaival

Egy kis (Meta)fizika

Dan Simmonsnak

Anthony Gormley képe

egy-egy ember személyisége és emlékei
egy-egy kvantum-hullámfront
az idő molekuláktól iszapos partján

az emberi agy nem vegyi alapon
szerveződött számítógép - az elme
egy kvantumállapotú
holisztikus állóhullám

az emberi tudatosság állóhullám-jelenség
s mi más lenne a valóság
mint egy álló kvantum-hullámfront
amely összeomlik a
valószínűségi állapotok között?

a valóság a zsenialitás szingularitása -
egy-egy zseniális alkotó összeomlasztja és
újrateremti -


s ha most arra gondolok
hogy ülhetnék egy tengerparti fövenyen
és nézhetném a hullámverést ahogy
szakadatlan elnemenyésző rendben
a partot ostromolják 

ahogy például minden olvasáskor az akháj
seregek Íliont

azt hiszem értem
mit néztünk a magunk hullámának 
taraján ülve bizonyos
szögből reinkarnációnak:

a kvantumhullám-verést






Ez a vers elsősorban Dan Simmons Ílion-duológiáján ül, de kapcsolódik hozzá
- Weöres Sándor alapművének, A teljesség felé egy passzusának átirata
- és a hullámverésébe belehallatszik az Ismerős, idegen part (meg amit az alatt címkéztem)

Teljesség-átiratok (87.)

Sasa Gyökér képe

A szépség

A természetben midig szép formák és színcsoportok vannak. Nézz meg egy férget, vagy egy darab trágyát: annak is szép színe és formája van.

Ha az ember a természettől valamit elvon, hogy saját kívánalma szerint alakítsa: az eredeti szépséget többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta, s néha szépet, többnyire rútat formál belőle.

A természet a végtelen alkotó végtelen szépséget hordja. Az emberi készítmények a véges alkotások különböző szépségű művei.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

hullámköpönyeg

csillan vonagló kígyón -

megragadó. nem?

bőr mintázata hullám

fénymintázata szál

nádak feketéllő töve parti

iszapban a vízrajz vándorló széle - ez a

szépséghimnusz amit minden egymást harapó

sikolyával bomlással elegyített születéssel

teli-mímel a táj

nélküled ugyanígy

csillanna a láb nélküli féreg

fénykeretes lakodalmán maga-csipkézett

test-keltett hullám menyasszonyi fátyla - ez a 

szépséghimnusz beszökött néző aki látod megragadod

csak annyira érted zabolátlan amennyire

érted

beszökött néző voltál 

fénymintázatú test

míg belekiabálásaid egyre 

szennyet testre fakasztó özönében 

fuldokló teljes műsor meg nem akad - ez a

szépséghimnusz megakad 

érted vagy sem szemhéj módjára csukódik a

függöny

  

ismerős, idegen part

képzelődik
egy hullámok érkezését türelemmel
viselő partról

elmosott lábnyomok, alakzatok,
várak, homokmandalák - úgy képzeli
a homokföveny üres
csak az a megérkezésből soha tovább
nem jutó zavartalan zavar
nyalogatja újra meg újra
az ajkait

úgy képzeli - az ég is üres
nem szemetelik tele rikoltásaikkal a sirályok
csak az elhaló habozás
az ismétlés zavartalan zavarában
a megérkezés, ahonnan soha tovább
mert olykor elég csak ez
a megérkezés

a nap a hátuk mögött megy le
a hullámok makacs
hazaérése fölé - úgy képzeli
odahívhatja a holdat
máskülönben nem látja
nem láthatja a zavartalan zavar
tekintetét

hullámok soha

nem szűnő morajába

súgott öröm -

gyújts lámpást. anélkül nem

látszik a szemed, Danaisz  

ez a megfogás mindmáig Alessandro Baricco Tengeróceánjának szavain nyugszik
- írtunk róla (számos egyéb kötete mellett) a Könyvvizsgálók blogon
- recenziós verset is ihletett
- idevág a Tekintettel
- idevág a Portré szavakból (amely amúgy Baricco Mr. Gwyn-jén  támaszkodik)
- és mélységes kapcsolat fűzi Győrffy Ákos Belső hegységéhez írt válaszversemhez

Teljesség-átiratok (86.)

Sasa Gyökér képe

A szeretetről

A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja, nem is utálja, hanem magába foglalja, mint a fészek a benn tátogó madárfiókákat, érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel.

Éppígy, aki gyökerét az élettől a létbe helyezte; a fejlődőn nem ujjong, az elveszőt nem siratja; senkin sem kíván segíteni; mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret.

Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol, mert az életnek bármely dolga végső fokon se-jó se-rossz; semmi sem különb semminél, csak az útnak más-más szakaszai vannak.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

ajándék hullám

Nárcisz - láthatod magad

ráncos öregnek...

(ösztönből)

valamely lét velejárója a valamely hőfok

mekkora hőfokot ismer ez a végtelenített szeretet?

hogy kellene felvennie testnek léleknek eme érték

létbe helyezve lazult sztenderddé csihadó origóját?

hűljek vagy melegedjek? vagy pont azt az

épp így nem gyökeres belerezgést kell kikutatnom

ahol éh és hőfok nincs többé egymáshoz zabolázva?

(formázva)

Mondd, valamely létünk velejárója valamely hő?
Mekkora hőfokot érlelhet ez a végtelenített,
szórt szeretet? Hogy kellene jól felvennie testnek,
léleknek eme érték létbe helyezve lazult, stan-
darddá így nemesedve jól csihadó origóját?
Hűljek, vagy melegedjek? Vagy éppen ama épp így
nem gyökeres belerezgést kell-e a testbe kutatnom,
éh ahol és hőfok nincs többé így zabolázva?

ajándék hullám -

nézd: nem változik, csak most

torzultan látod

csatarendjét

Glenn Gould play J.S. Bach, Concerto No. 1 in D minor

mederbe csurgó indulat

mint mikor meglátod egy égiháború frontvonalában

hogy abban a túlságosan bonyolultan elmondott

kaotikus felhőmondatban is érvényesül

valamiféle csatarend

azt a szövevényt látod amit az életedben
rendre ostoba ok-okozati hálókba nyomorítasz

mintha homokórába a kezedbe

hiába szorult homokszemeket

sárrá lesz minden az odafent

villanófénybe vont ütközettől

fedél alatt is részévé váltál

*

aztán az eső kopog csak és

vigasztalanságában elfelejted

milyen szomjúság örül a 

gyönge növényi végeken

*

aztán egy csíkban feldereng

a fény markolta ég -

jól látod
igen

ez csak egy néhány millió

testre szóló hatalmasság
a számtalanból

Ez a bonyolult gondolatmenet

aminek ázott illatát nyeled

a mindenségre nem

csak miránk vonatkozik

Teljesség-átiratok (85.)

Guido Daniele testfestménye

Az élet idomítása

Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót. Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában és bőrének ütemes mintázatában, s gondozhatod és etetheted. Ha magadra bocsátod, rádtekeredik és nem gyönyörködsz benne többé, s nem te táplálod, hanem a húsod és véred.

Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tőle, még a halálba sem.

Az életet úgy tartsd távol magadtól, hogy uralkodni tudj fölötte: ahogy a kígyó fölött, síp-zenéjével, a kígyóbűvölő uralkodik.

Míly zene, melytől az élet kígyója megszelídül és engedelmeskedik? amely a véges igényeket levetkőző, meztelen, határtalan lélekből árad.

Sem a tétlen remeteségben, sem a tevékenységben nem győzheted le az életet; csupán önmagadban, ha gyarló tulajdonságaidat úgy rendezed, hogy a tökéletes mértékhez igazodjanak.

Ha ezt eléred: tétlenséged is tevékeny, mint a napsugár; tevékenységed is tétlen, mint az időjárás váltakozása.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

kár, ha az egyetlen

hő, amit elismerek

a test-meleg?

(nap test-melegét

burkolja köréd - és te

nem szelídülsz meg:)

létem az egyetlen

tűz, amit felismerek -

ha test-meleg

Írom az első hideg hajnalba téve
nem égetem még sikollyá préselt testek szenét
sem a tüdejétől fosztott nyers szárak évgyűrűs hasítékát
ez a kígyó itt fázik, ez a hüllő, szőrt húzna magára
azért zabál, hogy legalább belül égjen
nyeldeklés közben nem fújod a sípot, nem bűvölsz
csak egy nyomorult szád van zabára csókra dalra
igények véges igéje módra hideg lett
írom az első hűltebb hajnalba téve.

Az égi hőközpont most egy darabig
a számunkra csökkentett üzemmódban működik
ennyit számít a beesési szög, látod, milyen
kiszolgáltatott az életed ha a hőre akasztod
azért zabál, hogy legalább belül égjen
megégettetem sikollyá préselt testek olaját
a hőközpontban hogy tisztán és szennyeződés nélkül
csak a melegét kapjam némi hőveszteséggel
igényes végek igéje módra hideg lett.

Írom az első hideg hajnalba téve
rámtekeredett s nem gyönyörködöm többé
bár a bomlás is hő és sejtek szerelme
az a kígyó is fázik és szőrbolyhos öledbe fúrna
a meztelen határtalan lélek felszeletelve reszket bennünk
minek fogadtad el a felkínált almát minek fogadtam
igényes végek ideje módra hideg lett
nem fáznék ha a tökéletes érték mérné, nem emlékeztetne:
kiűzetettünk, vagy hát inkább kiköltöztünk magunktól.

Őszi hajnal

Kosztolányi tudatában

a hajnal ölbe vonná ősz fejem
papás-mamást eljátszó ős gyerekség
a fogást keresné, az erre hajlamot
(nem mintha te rajta nem keresnéd)

a hajnal álmában műkorcsolyázna
csak még nem állt össze jéggé a pára
a fogást keresné, az erre hajlamot
úgy fordul át a másik oldalára

a hajnal kislány - hozzád képest, igen
s már őszül ő is, és hidegen ébred
a karjaiban rutin és ösztön és
a bokáján egy titkos kis fehér seb

a hajnal őszbe nem vonná ölét
de körbenőtted s innentől titok -
várnak ránk a jégszépségű, téli,
zúzmarapengés, éles pázsitok