2015. február 20., péntek

Mare incognita

                                                                                 Alessandro Baricconak


Csontváry: Öreg halász



Évtizedek a markomba vésve az arcomra vésve
megkérgesedtem téglagát homlokom tartja vissza
évtizedek álltak készenlétben nappal éj egyként áltatott
de nem engedtem át magamba nem fogadtam nyaldosó moraját
kívül maradt rajtam kívül maradt a sós lélegzetű permet
nyeltem eleget de minden korttyal jómagam is kívül maradtam
verdeső rikoltások akarták magukkal sodorni a vágyam
háló szerencse súrolt fájdalmasra markot és deszkaperemet
háló szerencse éjek nappalok a hálóim soha nem üresek.

Hogy várhatod hogy elfonnyadjon mindez attól
a másikféle monstrumtól aminek pihés kis cseppje vagy?
Hogy mosnád simára téglagát érdes felkarcolom a bőröd
hogy rázhatnám ki hálóból éjszín és napszín halaim
hogy fogadhatnám magamba ha befogadtál moraj helyett
a magára hagyott mellkas rácsain vergődő üres dobbanásokat?
Hogy hitegethetsz, hogy nem vagy határtalan a magad határaiban?
Teljes szíveddel-lelkeddel hogy lehetnél e morajláson kívül bárkié?
A világ egy seb, vagy legalábbis jómagam egy soha nem hegedő
fertőzött összevarrhatatlan só marta gyanakvás maradok.

Meg akartam volna menekülni de soha nem voltam igazi vészben
menekültem előle életen át sodort téglagátak mögé a szele
a saját utam a hullám és a megtörése rajzolhatta ki
megadtam magam elsőre ennek az akkora hatalomnak
tévútra kerül aki csak hűsöl a vitorlaárnyék iránytalanságában
elmesélné de nincsenek meg hozzá a szavai
mond valamit de az kész katasztrófa aki nem süllyedt
soha el az fut zátonyra megint a hullámok verdeste szavakon
soha nem szárnyaltam rikoltás soha nem soha nem

nagy, szerelmetes csöndet akarok.
amilyen a határtalan alföldek közepén a kúté
amilyen a városé, ha hajnalban mégiscsak levegőt vesz
amilyen a folyóé, ha sodrásában elhallgat a partok csobogása
amilyen a zenéé - ha felsírtában minden más hangot eltakar a hegedű
amilyen a lélegzeté - ha egy pillanatra minden ok nélkül elakad
amilyen
igen.
Amilyen a tengerfenéké.
Ha utánam nyújtózó ölelését végül

mégiscsak elfogadom.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése