2015. február 10., kedd

Beszélgetés anyákról és férjeikről




Turi Tímea:
Játszótéri anyák

Az utcákon sétálnak, kint, pedig a kinti élet
bent zajlik a sok-sok homlokzat mögött.
A délelőtti fényben, mikor már meleg van,
de még nincsen hőség: épp eddig tart a nyár.

A délelőtti fényben övék itt az utca,
ők a tologatók népe:
a játszótéri anyák a gyereket,
a nyugdíjasok a bevásárlószatyrot,
a hajléktalanok pedig mindenüket cipelik.
Boldognak kell elképzelnünk őket.

Kicsorduló ordításukat ott benn a szívben,
hogy a maguk urai,
és az időé, a növekvő súlyoké.
Ahol nincs más szerep, mint várni,
és látni, hogy a várakozás testet ölt,
egyre nehezebben tolhatót.

A dolgos élet partján mennyi munka!

A játszótéri anyák semmit nem tanulnak.
Az anyósokat szidják, úgy, ahogy majd őket
– legfeljebb harminc év. És az igazság
csak málha: nem lakik sehol.

A játszótéri anyák. Mind regényt akarnak írni,
de csak a bevásárlócéduláig jutnak,
és amit főznek, este feleszi a férjük,
s ami ők, a gyerek.
Pedig ami a részük, az már nem maguk.

Türelmetlenek, és semmit nem tanulnak.
Pedig innen már meglesz minden érkezés.
Innen már átüt az utolsó naptárlap a többin.
Hiába cseng még, mint a felhúzható játék,
édes verkli, hiába csengi mindig ugyanazt,
már megszülték azokat, akik túlélik őket.




shizoo:
Férjeik
           (recenziós epigonvers)

A játszótéri anyák férjei elférnek valahol,
ott, ahol - kint, vagy a kinti élet mögött.
A verőfényben szerteszórva, mint a hőség
remegése, aszfaltba nyomódott tűsarok nyoma.

A délelőtti fényben övék az iroda,
ők az aktatologatók:
a főnök a kollégákat
a kollégák a melóst
a melós a melót tologatja –
boldognak kell elképzelnünk őket.

Nőnézőpont anapesztusa, pont.
Csodálkozz a másféle rémületre,
másképp hízik, de ugyanúgy izzad,
a várakozás redőket ölt a testre,
a tolhatatlan és halaszthatatlan:

Ráncokat gyűr a zsebük a feleségük fényképére.

A játszótéri anyák férjei egyre inkább
hasonlítanak az apjukra, ugyanúgy
morognak, néznek félre és felejtkeznek,
és legszívesebben ők sem laknának sehol.

Főleg nem abban a ki nem mondott
számonkérésektől hangos csendben,
amit a feleségük fáradtsága áraszt.
A gyerek puszta jelenléte.
Nem értik, ebben mi a részük.

De ők is türelmetlenek, és nem tanulnak.
Pedig innen már csak a zabálás van
húst zabálni savanyú paprikával –
az utolsó letéphető söröskupakig,
amíg őket is iktatásig tologatják
húsaik és véreik. Akik túlélik őket.




 (Lábjegyzet gyanánt a szöveg, amit a Litera kritikapályázatára küldtem e verssel együtt - nem nyert...

Az nem igaz, hogy az irodalom igazabban beszél a dolgokról, amikről beszélni kell - mondja egy könyvbemutatón Turi Tímea. Azt is mondja, a gyermekkorában látott élet nem segít. A kinti élet bent zajlik, a homlokzatok mögött. Befalazott ajtók mögé képzelem a dolgokat, ahogy benne szeretnék lakni a versében – és nem is képzelem rosszul, néhány lappal odébb a vers, amit belakhatnék, ezt közli velem: ha nem vagy itt, történetet se nélküled, se rólad nem kezdek. Így formálódnak, belakhatatlanul A dolgok, amikről nem beszélünk. Így formálódik előttem a fiatal felnőtt, ahogyan mégiscsak megpróbálja. Elbeszélni a nem-beszédet.

Azt hiszem, Turi Tímeának a mai napig gyermekszeme van. Ezek rácsodálkozó-versek. Hol a látványra, a gyerekszemmel hatalmas asztalra például; hol a saját önkéntelenül adott reakcióra csodálkozik. Ahogy minden gyerek, nem hiszi el, hogy ő is abból az iszamos ölelésből születhetett - sok mindenre való csodálkozásban nyílik tágra a költőszem. Nincsenek nagy gesztusai. Szenzációi. Csak konstatálja: felnőtt. De ezt is gyerekszemmel. A szigorúsággal, amelyik látja a történetet, ami nővé teszi és amit senkinek se mesél el.

Onnan felnőtt az ember, ahonnan már el lehet bukni – mondja a könyvbemutatón. Elbukás, ha van egy történetünk, amit senki se tudhat? Persze, hogy az – bár az egész artikuláció került csődbe. Ennek ellenére mondani kell. Hiteltelensége ellenére. A beszéd maga is cselekvés – mondja a könyvbemutatón. Nincs ellentmondás: mindig elhiszem, amit lefestek, a mondat színarany celofán – mondja versben. Igen, a felnőtt elbukik, és csomagol és tényleg az a jobb, ha elhallgat, s ha végképp nem bírja ki a csendjét, helyette valami másról beszél. A gyerekszemű költő, aki felnőtt és elbukott, de a maga bukását így látja, azzal a kíméletlen élességgel, amelyik nem hazudik, nem néz félre, nem csomagol - és nem beszél másról. És hallgatni se szeretne.

A nőről. A verseknek itt neme van. Ebbe nyugszom bele a legnehezebben. Nem a téma érzékeny megragadása. Az aprólékosság és a részletek. Bár érzékenyen ragad meg, részletekbe menően aprólékos. Mégsem a nőköltészet sztereotípiái lakják a lapokat. Ha ismerem ezt az érzést, akkor például Vathy Zsuzsától. Turi Tímea mást vesz észre és mást fejt szóba az észrevételeiből – máshova fut ki a felütés - mint ahova olvasnám én, a férfi. Így értem ezt a nemet: részemről ez egyfajta idegenség. Meg kellene kérdezni egy nőt számára ugyanez otthonosság-e. Ahogyan innen: néha, mint egy seb, megnyílik a családom története ide jutunk: pedig nincs is család, csak általam.

Ezt egyszer már megfogalmaztam,így: Tímea rácsodálkozóember. A könyvbemutatón rácsodálkozik Szegő János és Szűcs Teri kérdéseire, olykor két lépést is visszalép a saját fejében, hogy válaszolhasson rájuk. Majdnem azt mondom: Évánál kezdi. Lényeges, hogy Évánál. A szavainak, a leírt szavainak még inkább, mint a kimondottaknak fogható, megkerülhetetlen, tudatosan vállalt neme van. Nőköltészet ez, a szavak választásában, s velük az ellentmondások választásában (nem irtja ki őket, ahogy – nagyon kevés kivételtől eltekintve szinte mind – a férfiak).

A felnőtt tisztában van önmaga látszatával, és a gyerektekintet látja ezt a mezítelenséget. Nem tudom, meddig őrizhető meg ez a látásmód – de valójában nem is fontos. Tudnom se fontos - és megőrizni se. Ahogy Turi Tímea mert gyereknek lenni, ahogy most immár velünk közös tükrünkről hallgat a szavakkal, sorjáznak versbe a dolgok, amikről nem beszélünk, úgy formálhatja a saját út éppen aktuálisát a következő versbeszédbe. Ha ilyen hitellel teszi, az pont elég.) 



3 megjegyzés:

  1. köszi :) lesz még, mazsolázom a kötetet - szép apránként jönnek majd az epigoniak.

    VálaszTörlés