2014. november 9., vasárnap

Abdai anzix (slamverzió)






Mondd, van-e ott haza még ahol értik e... értik-e? értik? 
Érzik a vonszolt szó, csend nehezült közeit?

És aki érti maga is írja füzetbe 
e furcsuló kor förtelmeit?
Ha szerteszórnák rossz szilánkjait -
Hogyha tört
cserépként egyszer ellepi a föld
és bomlásában nem tart már formát, 
hordozza őt nedvektől és földtől
málló, szemetes
lapokon az a notesz?

Mert hátha keresik majd
várnák kapaszkodva a reménybe
a vész után a férje, sarja, felesége -
írja noteszbe maga is a világot
formátlanul, ha többre nem telik -
Hogyha végül akad, ki a gödröt kiássa
könnyen menjen az azonosítása?

Hiszen félelmetes ez a kor 
látszik az embergéptestek
veszésre érlelt létezésfelesleg
alján hogy gyűlik megint a gáz
a mérgezett -
mocsárból mint iszap alól
szivárog fel ha kiszabadul
a gyűlölet.

Vésse füzetbe a szót, aki
öröklétnek üzenne, s nem a múltba?
Formátlanul, ha nem tanulta
ha nem jutott szájába kurta 
erős szó - hát dagályosan, fecsegve
írja, csak írja igazát az egekbe -
írja noteszbe a tapasztalt beteg 
förtelmeket?

Minek?

Ő nem a förtelmeket írta - az idő

pengett benne versbe konokul
mint megfeszített hegedűhúr
ha pattan.


A forma állandó volt benne - míg szakadtan

korunk mélyén örökre mozdulatlan
csak ez a hiány van. Se húr, se forma.
Nem tűz ez. Csak a korma.

Őt pengette, ellene feszült benne a lélek

a formátlanság kísértetének.
Megtartotta. Nemcsak mert szerette.
Mint bombázórajok húznak el felette
azóta az emlékező évek;
azt írta: ellenükre élek -
úgy tűnik bennünk is ellenünkre él.

Formált emlékhelyét 

csaknem mindegy, mi zúzta szét:
vele annál nagyobb gyalázat
már nem eshet, ami akkor.

Forma és emlékhely - 

elpusztít ez a vak kor. 

Mindegy hogy részeg ösztön

vagy a világ megférgesülése,
a föld alól megint a föld fölé törő
elvakult erő -

Nem vele esik a gyalázat, hanem velünk

történik, az, ami.
Mi nem tudunk megint méltóbban -
másképp hangzani:
úgy, mit akit veszteség ért. 
Mint aki gyászol
mint aki létét kiszegezné a világból,
s formálva rajta, enyhet adóul
alvó táborok felett 
hagyná kibomlani az emlékeket.

Enélkül forma és emlékhely

formaság és gazzal benőtt törött
kő. 

A sejtek mélyén
méregként gyűlő sejtelem -
ha ölni visznek terelt tömegben
maradjak inkább jeltelen.

Mert velünk annál nagyobb gyalázat

már nem eshet. Mint amire máig
nincsen magyarázat.


Felejtsen el a nyálát csorgató, ha elpusztít. 
Ne őrizzen se emlék, sem varázslat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése