2018. szeptember 30., vasárnap

Teljesség-átiratok (92.)


Sasa Gyökér: Tree of the lake



Ne várj csodát
Ne várj csodát. Mert a csodás ígéret teljesül, anélkül hogy csoda történne.
Ha az élet-fölötti, különlét-fölötti világba akarsz hatolni, illetve életfölötti, különlét-fölötti, valódi lényedbe ( itt az „én” és a „más” szét nem választható): vigyázz, hogy a valóság helyett káprázatokba, „csodákba” ne keveredj. Ez ellen gyakori ima, gyakori önvizsgálat a védelem. Sehol olyan szükség éberségre és józanságra, mint itt, ahol az életbeli mértékek nem alkalmazhatók.
Ha meg akarod ismerni időtlen alap-rétegedet, előbb meg kell küzdened a rája-rétegződött időbeli személyeddel, mely az alapot elfedi előled. Bontsd szét személyedet és szemléld, mint idegent. Ne maradjon benne semmi rejtett, vizsgálatlan, tudatalatti. Ne maradjon benne semmi olyan, amihez ragaszkodsz, vagy amitől utálkozol, mert a ragaszkodás is, utálat is hamisít.
Az önvizsgálat legegyszerűbb módja az imádság. Ha az imádban Istennek gyónod meg hibáidat, ezzel bejárod személyednek minden zegét-zugát, mert az ember, imájában, őszintére-vetkőzik Isten előtt; önmagának folyton hazudozik, de Istennek nem mer hazudni. S ha Isten segítségét kéred, ezzel a személyed alatt ismeretlenül rejlő segítséget sorra működésbe hozod.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)



előbb a tükröt -
ahol ág és víz képe
lángfodrot játszik




ha olyan egyszerű volna. hogy a
tévút arra vezet, amerre könnyű menni.
pacsirtaszólamot
követnél csak kicsit
tériszonyos vagy

ha olyan egyszerű volna. hogy a
sugallat szellő és tűzben ropogó ág.
nézd meg, melyik
szent könyvet melyik kísértés
súgta-sugallta 

ha olyan egyszerű volna. hogy a
tükrök nem tanulták el az árulást is.
tisztítsd meg tükröd:
ág és víz képe lángfodrot
játszik rajta 

ha olyan egyszerű volna. hogy a
tanult ima egyetlen értelmezést hordoz.
hallod hogy sírják -
s a vakhit hogy harsogja
a Miatyánkot

ha olyan egyszerű volna. hogy a
szükség kézen fogva jár a józansággal.
van amikor egy
másik mámortól tanulsz
kijózanodni

ha olyan egyszerű volna. hogy a
szükség kézen fogva jár az éberséggel.
álom szánalmas
verejtékéből éledsz
lángolni, főnix

ha olyan egyszerű volna. hogy a 
boncolás után nem lesz mindenki idegen.
dobozba rejtik
vagy hamuvá oszlatják
tanúskodásod

ha olyan egyszerű volna. hogy a
sírás elég - hiszen kifolyik belőled.
csak az egyedül
Istennek elsírt bánat -
nincs benne színház

ha olyan egyszerű volna. hogy a
szégyen. amilyen egyszerű. tényleg.
egyfelől fénylik -
más felé árnyékot vet:
fénytermészetű



tükröd tisztítsd meg
úgy is, ha eged
hullámzik, lángol benne


Sasa Gyökér: Three of the Lake 2.

- szoros összefüggésben a pár napja közzé tett Telihold című verssel
- ide szól a Szembe fordított tükrök teljesség-átirata (könnyebbült verzióban is)
- egy régi beszélgetés @fülemile molytárssal
- egy szintén évekkel ezelőtt felfedezett Szabó T. Anna vers epigoni tanulmánya
- és a Tükör által, Marla egy képére írt hitvallásom

2018. szeptember 29., szombat

44-51

Peer Krisztiánnak





átlelkesített tárgyak között
névvel illetett autót képzelve
és otthon is éppen
ki tudja, mit művelnek a plüssök -

a feleségem
ez a játékra hajlamos
gyerekség -

így a szívmegállás matematikai
kétharmad-idejében
megkezdett mondatok
szemérmes befejezetlensége -

pedig felnőtt módra ülsz
az ölembe -




Felszínen maradt szavak alá
fullasztásba merült a tegnap este
amikor nekiálltam felvágni
egy könyv hasát.

Egy felnőtt ember lélegzetvételének
nyomdakész formáját
zsigereltem.

Befejezett mondatok.
Koppannak.

Fizettem érte. Micsoda szégyen.
Nem is tudom
ezt
hogyan lehet beárazni.





44-51-re állunk.
de azt hiszem
ezek a hibapontok.







2018. szeptember 28., péntek

Tíz lépcső







Szíved-szakadtig?
Van tovább. Ha eleged
van: büntetésből.

elfűrészelt törzs -
vajon a fák vetnek-e
öröklét-árnyat?




Szíved-szakadtig -
vagy tovább? Hinnéd: tovább,
de eleged van.

muslicaraj hogy
lélegez ki múlhatatlan
folyvást-halált?




Szíved-szakadtig -
tovább is van, mondjam még?
Vagy így, vagy úgy, de...

giliszta földből
körforgásból kivett része:
elbomolhat?




Szíved-szakadtig -
tovább is. Van. Mondjam még?
Megúszhatatlan.

cinkék surrannak
etetőbe szórt magvak
jövőjét égni?




Szíved-szakadtig -
van tovább. Vagy nincs tovább.
Vagy. Mind a kettő.

egy toll se hullik
hold-járta tó tükrére -
úgy se, ha látod.









- három napja született egy Weöres-átirat, de úgy tűnik, nem nyugszik bennem a téma
- ide vág a Lenni, ugyanez (ugyanígy Weöres nyomán) gyermeknyelven
- s mélységesen ide a Tíz bilincs ( a gondolatmenet Zen-buddhista komplementere a
tíz ökörpásztor-kép alapján)
- s az idő itt el nem ismert távlatában a Halottaink

2018. szeptember 27., csütörtök

Királyoldali gyalog

Egy rég bezárt vendéglő
ablakán a felpöndörödött
"Megnyitottunk!" felirat.
Babiczky Tibor: Dasein







Nincs az a megnyitás
amit ne elemeztek volna milliószor -
az összes megléphető roskadt
gyökérpúpos betonján pattogsz.
Csakhogy ez soha nem ugyanaz a tábla.
Ezt a kereszteződést az utóbbi hetekben
komponálta át a megváltozott forgalmi igény -
a szokott lámparend szerinti behatolás
rutinjában az összes megnyitás
gyalogáldozathoz vezetne.

Még jó, hogy nem te lépsz, hanem
a megléphetőt rángatják alattad -
pedig nem is a többi gyaloggal
együtt sínen, vagy egyéb csuklós dobozban
(ez a játszma az összeszedett bábokkal is tovább folyik)
nem a lecseréltek vereségszagában utazol,
csak abban a lassú forgásban, amit
az idei bajnokság alá pörög a rendezvény
helyszínéül szolgáló gigantikus luxusszálloda.

Belülről az utolsó lépések megadó
testközelségében tudni csak, mi következik.
Nincs az a végjáték, amit
ne elemeztek volna végig milliószor -
ugyanazok az eshetőségek zárnak
lépéskényszerbe, amelyekkel megnyitottak -
mégis, a meglepetés erejével ér, amikor látod:
királyoldali gyalog létedre ezen a táblán
kezdettől fogva sehol egy fia király.








2018. szeptember 26., szerda

Telihold

Ferenczi Rékának





megteltek látvánnyal a tükrök
mikor a tükröződő felület elveszíti
közömbösségét a történet iránt
onnantól nem fér bele több

a lélegzet párája se
hiába állsz közel
nem tudod megérinteni a tükörképed
nemhogy átölelni

vigasztalhatatlan látványok évada jön
onnantól a tükörképed nem öregszik
és a tó tükrét például hiába próbálod
nem tudod összetörni

összeborzolódó ágak
szelének takarásában
ugyanaz az utolsó látvány várja
hogy elsimuljatok

amíg a nap fénye tükröződik
nem tudom mit kéne tenni
nem tudom

talán segít ha megtanítod
felületét az óceán
a bölcső örömébe merülni






2018. szeptember 25., kedd

Teljesség-átiratok (91.)


Ujvári Zsolt: fiatal Dystormia ornata (nézzetek nála körül!)



Tíz lépcső
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
                                                                     (Weöres Sándor: a teljesség felé)




parányi léted
minden szépsége elfér
egy tekintetben?




a tanítások banalitását csak akkor érzed, ha becsukod
minden tanítás a legegyszerűbb dolgokat akarja
fátyol-félrevonások mögött a bizonyos ki tudja mit
de ebben az iskolában a tanító is lurkó, gyanóca, kisdiák
a tanítások teljessége a részek kinyíló teljessége
a legkisebb díszt-viselő is sokszólamú himnuszt énekel
egy hallásküszöb alól borzongató rezgésben
a legnagyobbak is nagyon kicsik abban a távlatban, ahol
minden méret a teljes áramlás hanyagolhatatlan cseppje -
és a valahol középen ugyanúgy önkény, mint a mindenhol









- ide vág a Lenni, ugyanez (ugyanígy Weöres nyomán) gyermeknyelven
- s mélységesen ide a Tíz bilincs ( a gondolatmenet Zen-buddhista komplementere a
tíz ökörpásztor-kép alapján)
- s az idő itt el nem ismert távlatában a Halottaink

2018. szeptember 24., hétfő

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (54.)








kivetett hálók -
föld, fény lélegzetét is
zsákmányul ejtik









- idevág Gáspár egy korábbi képére firkált versem
- sok szempontból rokon képi élményt járt körül az Istenvirtuális, Sárosi Ervin képeire
- és szintén Ervin egy képére készült egy ide vágó haiku, ami a kötetbe is bekerült

Tejet öntő lány






a mai versért kattintani kell
mert máshol vendégeskedik



elolvashatjátok az