Teljesség-átiratok (75.)

Laszlo Kestay: Gateway to Hell (Hawaii)

Az alap-réteg

Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést.

Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen.

Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét külön-léte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság.

Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé „én” és „nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

ma akármit

csinálok... holnap bármit!

(micsoda különbség...)

ma akármit
csinálok - holnap semmit...
(micsoda különbség?)

amikor minden vonatkozás

éberen sem észlelt okok

kimondott szavak és döntések

valódi teljese

az összes egyszerű

rajzú helyzet mögött

lüktető egész zuhan rád:

az éberség teljessége -

akkor nem moccansz

levegőt se veszel

ájulás helyett 

mélyálom helyett

elfoszlásig tehetetlen

cselekvésképtelenség nyűgöz -

ez nyilván nem alap-réteg

de minden megragadó

köteleződésed a

tett nélkül sugárzó időtlen

következmények hálójában -

amikor megérzed a

nyomorult megesések

valódi súlyát -

minden változó benne rejlik

minden idő és hiánya

az összes elfoglalt terek:

az éberség teljessége

az összes megélt és

nyilván elrontott pillanatban

amit egyszerre rád zúdít

a külön-létből szakadás -

jobban esne ha a Halál akár

tényleg egy fiatal nő képében

égne a retinádra -

ha ezzel a szégyen-teli 

szembesítéssel nem

maradnál magad nélkül se

szálegyedül -

aki ezen az együtt látott

rémületes teljességen 

végigvezethet odáig ahol 

semmit nem engedsz el

de minden elenged -

ahol a többi alvajáróként

összetapogatott álmában is

ahol nemcsak a tiédben rejlik ott

a felébredés lehetősége.

Neil Gaiman: Death

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (48.)

Salföld (tó)

loccsan lakója,

gólya-étkezésig tó -

aztán csak tó(csa)

*

kövült keréknyom-

fosszíliába

kihalási esemény

után 'millióban mit

delirál az utókor?

*

pillanat loccsan

kijárt keréknyom

alkalmi tava színén

Félszerzetek

Prágai Tamásé

Amiből egyre kevesebb van: az idő.*
Még meglévő időd rád száradt
maradékát cincálja rólad feladat,
túlóra, főnök -
A beszakadófélben lévő időhidakon
tolonganak éhek, kötelmek, tartozások;
közműveikbe drótoztak a szolgáltatók
és te szolgálod őket -
Tartásod kevesét, azt a keveset
tékozlod, amit nem oszt be az előre
felélés -
De ez neked jár, ennyi
időzített ketyegés kötelékében
jár neked ennyi pazarlás -
Egyre kevesebb tékozolni
valódtól maradsz úgymond ember -

Nem a pénz kevés - mert az idő pénz.
Napod beosztható részére vállalod túl
saját magad kergető magad -
Fürdesz a látszatában, hogy ugyanúgy
megy minden, mint azelőtt,
ez egy teljesen önkéntes alapon
tervezhető rabság -
De kiszalad a markodból, egyre több
késedelmet, mentegetőzést, sőt,
szégyent vállalsz -
Ebből a bekerítésből, amibe előre
belehátráltál, csak baltával
tudod magad kihasogatni -

Ki kell és ki lehet lépni.
El kell engedni az áram elektromos
ízét a szájban -
Fürdessen azonnali elérhetőség hiánya,
dolgozzanak meg érted a barátaid -
Viseld, hogy megnő, fárasztó, egész napos
programmá duzzad felhúzni a
napba feszített tiszta vásznakat -
Hogy a fagy csókjaiból is csak
baltával tudod magad kihasogatni -
Minden korty vizedben lakjon ott
a világ gyülemlő, összes
szomjúsága -

Miket beszélek... toronylakóként fél-
szerzetként szerzett barlangom tárgyak
zsúfolásig halmozott igézetében -
Elutasítani a társadalom ránk
halmozott kényszereit, igen -
Bár én a szabadság kényszerei elől
szöktem a kötelmeimbe Pázmánd
szőlőszagú dombjairól, ahová te
szerzetességed vállalni érkeztél -

Elhagyott helyek kötnek össze, és
az elhagyás ellentétes iránya
választ szét -
Te elengedted a tartozásaid -
Nekem se lesz egyéb választásom.











*A dőlt betűs részek Prágai Tamás Félszerzetek c. esszéjéből valók

mama mozija

a reggel mire dél lesz
megtanul összesűrűsödni és már
nem is lesz reggel

nem pazarol energiát a visszatekintés
összegző gesztusára

amíg estévé nem válik
amikor maguktól tülekednek a nyitóképek

zárás környékén a megélt felületesség
vetítővásznára tolul a
befejezhetetlen film

látom a szemedben hogy nem
engem látsz hanem azt a
ránk nem is emlékeztető fiatalt
akire emlékeztetünk és
akire nekünk nem lesz
módunk emlékezni

a reggel mire este lesz
ez a vetítés az egyetlen igazi örömed
minden egyéb nyűg:

későn érkező nézők vásznat takaró
árnyalakjaként esetlenkedünk a
retinádon.

Beszélgetés előérzetek ürességében

Nagyatádi Horváth Tamás: Mártírok hava
(Szürkület versei - Cédrus Művészeti Alapítvány, 2018)

shizoo:
Látomás


Kövek közé préselte a hagymáz
a minap. Cellaajtó csukódott rá,
ismerős helyen, a Terror Háza
kirakata mögött máig működő

önkényuralmi térben. Járt már itt,
hűtötte hörgés itatta téglák közönye.
Elvették mindenét. Szál műtősköpenyt
vetettek libabőrös meztelenségére...

Aztán egy stadionban vártak, míg
közömbös senkik személytelen
kötelemtudata kijáratot nyitott a
szálanként egyedül vacogó masszának -

földbe szivárgásba lökte a minap
az éjszakája. Minden méltóság
nélküli bomlás rögveceként meredt
közömbös kövek kavicsszemébe.

Fosszilia

Vázak. Csigák. Milyen, ha a csont
maradékára aggatja a reggel a
pillanatnyi teljesség nevét. Csigaházak.
Kiválasztott mészvázak kőbe szorultan -
avagy a lenyomatuk amit a kicsapódó
mész tölt ki. Figyelem fókuszába helyezett
egykor. Kitölthetetlen űrlap az
idő hártyáján. Valaki megemel egy
szárnycsapásnyi levegőt. Csak
egy szárnycsapás az nem emel, csak
a szárnycsapásnyi levegőt. A vétel
kifogástalan.

Vázak. Csigák. Egy ismeret. Meg
még egy - együtt megszülik a kétely
kifújt levegőjét. Kiválasztott nyomokra
válogatás nélkül hulló fény. Ez itt
feltolult tengerfenék -
egykor a sötétség boldog, homogén
figyelmetlensége rejtette. Nem akart
magára írni semmit. Szépsége nem látszó
tény volt, emelhetetlen. Most kitett,
elkopófélben leledző lelet. Ha
egy reggel arra ébredek, hogy
beszélnek a kövek, akkor
te se hallgass.

Zen-fotók: Sasa Gyökér (44.)

Strings attached, June 2018

széljelző nélkül

nem látod úgy a szelet

ahogy a darvak

Teljesség-átiratok (74.)

Roger Salucci: La cravate-serpent

Párbeszéd

„A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság, mit a kökörcsin felidéz?” „A külső és belső lényegében ugyanaz.”

„A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mint a hegy felidéz?” „A külső és belső lényegében ugyanaz.”

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

két méretet ismer:

csillagot, magot -

köztük a mekkora.

A nyakkendő kígyó-e, avagy

csak bennem van a kígyó,

amit felidéz?

Az ünneplés kényszer-e, avagy

csak bennem kényszeredik,

amit megidéz?

A képzelet magtánca éhem-e, avagy

csak csírájában hurcolt képek, 

amiken felidézlek?

A telihold körül párafirkálatok

elmondják-e rólam, avagy 

rá se bagóznak, hogy

éppen kit idézek?

Egy vékony határon innen, avagy 

onnan -

milyen tekergés cincál a

test-vetett magomban?

Egy létet őrölünk vörös

létlisztté, avagy

számosra bomlik a mindent

megőrlő malomban?

A jázmin gyengéd, avagy

a belém szivárgó védtelensége

sugallta képzet?

Lelkemből vágylak, avagy

csak a kígyó pillant rád ágaskodva,

ha nézlek?

Hatalmas vagy, avagy

csak mérnének a beléd

kapaszkodó, illeszkedő magok?

Tükröződést látok-e szemedben, avagy

egy belülről fénylő,

tényleg parányi csillagot?