Beszélgetés hármasban, Mozartról, üvegharmonikáról

inspiráció: http://moly.hu/karcok/204344

natalie:
szélcsengők hangján
müezzin hív imára
széltelen éjen?


shizoo:
szélhangja élén
az üveg, vagy az az ujjbegy
fájdalma sír fel?


Uzsonna:
éteri rezgés
száll feléd, s megpendíti
a szív húrjait.


shizoo:
szférák halláson
túlmutató öröme
gyermeket éleszt.


Uzsonna:
csillogó szemekben
meglátod, mit egyébként
szemmel lehetetlen


shizoo:
csak hallgatom
hallásküszöbön túl az
üveghangokat


natalie:
folytassátok csak,
ez a dallam így csoda
zengés. szépen szól.


Uzsonna:
hallom a hallhatatlant
s küszöbömön halkan
belép a halhatatlan

Csillagaim III.

Weöres

Úgy kéne: látszólag rongyra a rongyot

sző a mesélő, s észrevétlen

rétegzi alánk igazát –

rongyszőnyeg szőttes jámbora, mondod,

hát emeld fel, ha tudod,

tonna-nehéz ez a játékszer –

mindössze egy élet szövete,

látszólag pamutállat, piheafrik

szívben a kóc,

de belső rend lükteti szőttesbe zenéjét,

puha gyapjút tonnás végletekig,

sározhatod össze hiába –

mint a pacsirtahang,

felfelé gravitál, túlcsordul,

visz fel a napba –

úgy kéne végigfeküdni rajta,

olyan bátran, ahogy a gyerekek.

Csillagaim II.

Pilinszky

Önmagát feszítő víztükör,

a fodrozódások fájdalmát a szél,

a szélkelte borzolja bele –

de önmagát feszítő víztükör-

volta önmagában is eleven fájdalom –

élete e feszítés, a mélység

mozdulatlansága, s e mozdulatlan

gyülemlésben a várakozás

készenléte fel, domborodó felszín felé

amit szélkelte fájdalma fodroz –

s mit nem néznek immár a csillagok,

csak szürke ég nézi a szürkeséget –

így kéne viselje a szív

a kétfelől is gyülekező túlnyomást.

Csillagaim I.

Hamvas

Úgy, ahogyan kihajítja a piedesztált,

s róla a két alaptémát: a halált és a szerelmet,

hogy akadálymentesen éljen és haljon,

idején, nyíltan, éberen –

ahogy megürül a tragédia helye benne,

hiszen keserű-groteszk vergődéseink

elsősorban nevetségesek –

de nevetnie mindenkinek

csak magán szabad, s a másikon akkor,

ha megsimítja benne önmagát:

a másikban a maga részét,

részvét-teli gúnnyal, mint a tükröt

a nap mint napi borotválkozás után -

lélegzetet is így kéne venni,

Az empátia ekkora szigorával.

Dzsézn-relikviák VIII.

Holnapután


Holnapután az a szabadon hagyott
hely mutatja, hogy nem vagy ott,
holnapután az a hely...
figyelj, az őrzi a szagod,

holnapután majd eljön a helyeden
a fokozott hőfokú félelem
holnapután, ha nem leszel
hát más lesz, kit a fénybe emel -


R:   Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a testtel menetel tovább

      Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a tetemmel menetel tovább

      Gyülekeznek a holtak a réten
      egyforma csukaszürkében
      vonulnak, vonulnak a katonák

      Fehér keresztek során
      gyülekezik a sok szürke árny
      vonulnak, vonulnak tovább -

      mikor ér véget a háború!
      Bennünk is vonulnak a holtak
      ökölbe szoruló kezünkbe bújnak

      Egymással feleselő dühünkbe sújt
      bennünk a fekete szárnyú múlt
      ó, a múlt -

      az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát -
      ki semmit nem tanult...


Holnapután mintha soha nem
lettél volna időbe tolva
holnapután a testgép helyén
felcsillan az én -

Holnapután hiába hívnád
az örömöt, azt a restet
holnapután ha nem leszel -
nem ezt kerested...


R:   Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a testtel menetel tovább

      Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a tetemmel menetel tovább

      Gyülekeznek a holtak a réten
      egyforma csukaszürkében
      vonulnak, vonulnak a katonák

      Fehér keresztek során
      gyülekezik a sok szürke árny
      vonulnak, vonulnak tovább -

      mikor ér véget a háború!
      Bennünk is vonulnak a holtak
      ökölbe szoruló kezünkbe bújnak

      Egymással feleselő dühünkbe sújt
      bennünk a fekete szárnyú múlt
      ó, a múlt -

      az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát -
      ki semmit
      ki semmit
      ki semmit
      ki semmit

      nem tanult...

Egy másik ismeretlen Shakespeare-töredék

Mi érne fel a puszta lélekkel
a mámorok közül?
A dohány bódulata elveszi az
illat és az ízek egészét,
a pálinka fogatlan vénembervilággá
pépesíti az érezhetőt,
az ízes pancsok rafináltan ingerlik
a semmit,
még a bor, talán a bor
mutatja fel, mint áldást egyedül,
- bár önmagának alatta marad -
amit a mélyebb bódulatok mérgei
örökre nyitva hagynak
- hogy ott is fújjon eztán a szél,
libabőrös borzongásoktól
a teljes fagyásig,
ahol eddig nem volt
érzett tested -
a kenyér íze sötét és sűrű
mint a vetésnek ásott föld,
de eső után, kelesztett-sárosan -
a hús a zabálható agresszió:
odasült sava-folyt galvánelem,
a tojás a kiszürcsölt jövő
embrióillúziója és a
szájat sebesítő álmodozásé,
még tán a gyümölcs, ribizli, szőlő,
eper és barack, s az alma
édese-savanya visz a legtovább
a mámor fénye-útján,

de mindez test.
Mind halovány utánzat
a lélek ízeinek mámorához -
amit csak az istenek
ismernek, az istenek és
a tömeggyilkosok,

és mi, többiek csak akkor
ha önmagát száj-ízünkül adó
elektromosságként harapunk
egymás önként felajánlott
életébe -
mi érne fel a lélek
ízével a mámorok közül?

Dzsézn relikviák VII.

Fazon

Most légy laza nagyon, pillanatnyi és megfelelően hanyag,
de azért várd meg azt is, míg megszilárdul a vastagbélben az anyag,
az a kicsi csík még ami sikk volt rég talán nem is volt soha sikk,
még besugároz mint a röntgengép úgyhogy lazíts még egy kicsit -
hihetetlen ez a szeretetlenség amiben múlik az időd!
A tested rest ez a királyi fenség úgy rohad el ahogy kinőtt,
hiába hiszed, hogy magad kimászol, a lélek életre gázol,
talán jobb lesz hogy ha készen a tesztre fekszel a másik testre -

most légy laza nagyon, pillanatnyi és megfelelően konok,
okos Domokos, vár a teste mint játéklapátot a homok,
túrj bele, pereg az ujjadon a hajadon - lihegd a nevét,
ne gondolkodj, ha öledbe akasztja izgő izgató fenekét,
a tófenék, az vagy nagyon és lihegésed a buborék,
bármit teszel nem veszíted el, ne félj, tudja ő is a szerepét,
a lélek a testtel téged tesztel, feloldódni ma nem elég,
ne a szárnya csonkját birizgáld! Azt sose piszkáld...

Most légy...

Ahogy a prózával bánok

Forrás: http://napifunky.szimpatikus.hu/2010/04/30/jimmi-es-a-barany/

               magamban hosszú
               csíkokra tépem: versek
               könyvjelzőjének.