mit is tanultam - négy kvartett

Röpülj, hajóm,

Nincs víz.

(Fodor Ákos)

mögöttes én -

mindig viccesen fest,

ha kitakaródzik

*Hülyén hangzik, de

lehet, tényleg ez vagyok -

hogy ez vagyok én.

*Ezt a haikut először Stanley Kubrick egyik ifjúkori képriport-sorozatához láttam meg az egyik képen (Tale of a Shoe-Shine Boy - October 1947), nekem ez a sorozat egy Némafilm; és bár a kötetbe így nem került be, pontosan jellemzi. Írtam a kötet aspektusairól egy a Napút Online felületén megjelent Műhelynaplóban, olvassátok szeretettel!

Zen-fotók: Walton Eszter (14.)

Részletek 1.

nyughely kőjelén

élet csapdája szálaz

apróka halált

nem a kő, nem a

véset tart - a csillanás

a szövevényen

A pletyka

Amikor a fülébe jut, hogy bizonyos körök a körökön belül
terjesztik róla, hogy vamzer, teljesen tehetetlen.
Érzi a dugába dőlést. Egy üresség környékezi, amit
amúgy is érez - a hétköznapok szokvány velejárója
ez a szakadék, csak eddig más volt a neve.
Magyarázatot kap néhány elhidegülés, amit addig
magába nézve magyarázott. Mintha egy hibajavítót
huzigálnál az üres lapon. Kitörölve amit le se írtál.

Bizonyos körök a körökön belül - ez egy kitörlésre
alapozott halmazelmélet. És mégsem teljesen mindegy
hogyan viselkedett, hogyan nem volt jó barát,
hogyan lebegtetett érintésekben többletet. Szóval
ettől még számos esetben tényleg balfasz volt,
csak a dolog szempontjából ez teljesen lényegtelen.

Ebben a tehetetlenségérzetben mondjuk otthon van -
nincs benne semmi szokatlan. Csak innentől egy
kabátlopási ügybe keveredett színház-látogatóhoz
hasonlít, akinek pechjére csak nagyon hasonló
volt a kabátja. Merthogy amúgy tényleg ügynök,
csak nem köthető semmiféle szervezethez
a maga egyre nehézkesebben működő testén túl.

Amikor a fülébe jut, hogy a körökön belül bizonyos körök
terjesztik róla, hogy vamzer, teljesen tehetetlen.
Ágálhatna, meg protestálhatna, de különösebben
semmi értelme nincs. Ebben a mérgezett légkörben, amit
a maga füstjével is központoz, nem gyártanak mártírokat -
az is csak egy régi, kopottas színpadi szerep. Egy
lehetetlen követelés a teljes lebomlás korai,
még temetetlenül ejtett stádiumában. Mit tehetne.
Feléli a maradék, keserves kamatokkal és a
végrehajtás fenyegetésével terhelt hitelét.

összefut

szóval ismerlek téged és ez az ismeretség
túlnyúlik a lehetséges határokon
mert nem találjuk a közös pontot lassan
ötvenkét éve honnan
morbid hogy egyikünk se tud a korábbi
valóságnak érzett találkozásra emlékezni
csak a tény hogy ismersz és ismerlek
és bár nem tudjuk egymás nevét sem
belelapoztunk egymás könyvébe valamikor
csak nem használtunk könyvjelzőt
nem hajtottunk szamárfület csak olvastunk
tovább vittek a jóleső mondatok

ilyenkor fog el a leginkább mennyire nem
erre az egyetlen olvasásra vagyunk kitalálva
egy gyorséttermi pultnál dolgom van dolgod van
és nem ugyanaz a dolog tehát fejthetetlen
honnan ismerősek honnan felejthetetlenek
ezek a mondatok írnám de ez inkább
csak egy érzés ami elfog hogy
éreztem azt ami téged most elfog
lassan ötvenkét éve melyik polcról honnan
nyitott bőrkötéses kötetek vagyunk
szerintem egyszerűen rossz helyre
pakolt vissza bennünket
egy felületes könyvtáros

szembekötősdi

ezeken a képeken erőszakos tartalom
vagy durva erőszak szerepelhet
az égetés direkt és nyers erőszaka
eldöntheted, hogy meg szeretnéd-e tekinteni

a szemhéjad belsejére írt felirat
a fény felé fordulva tisztán kivehető
a füledben dobol a nyisd ki a szemed
társadalom szájából lüktető parancsa

de lehet hogy csak a szívdobogásod
lüktet a füledben durva erőszak
a bőröd borzong az erőszakos tartalom
felett, eldöntheted, kitakartuk, eldöntheted

csak nem mindegy merre dől
megforgattak becsukott szemmel
nem tudod merre az arra, direkt és nyers
erőszak bőrbe kötött embersége hol

ezeken a képeken erőszakos tartalom
vagy durva erőszak szerepelhet
most mondd meg! akarod-e látni
amit az összes többivel csináltok

Életem első haikuja

csikordul végsőt

sikolt acélban lélek

megállt a vonat

Közel a vasút. Belezakatol a beszélgetésbe a

teraszon, ahol szelíden igazgatnánk a másik

életét. Megszokott háttérzaj, akár a repülőgépek

fel- és leszállóban megejtett szennyezése.

Először az éji madár tűnik fel, ahogy feleselne

aztán belekúszik a megszokásba, hogy mivel.

Sínsírás borzong a szavainkba. Szinte zenemű.

Lassú, megfontolt fékezés lehet, szóelhalásban

hallgatjuk, vonatkerékre írt szonátát. Sok tonna

próbál egy adott, elképzelt ponton elengedni

minden mozgást. Sír a fém a fémen, egyre 

vékonyabb, elhaló hangon. Pisti a tonnákat

latolná, a fém a fémen borzongató technikáját

amikor elhal. Nekem a beleformált lelkek

sokadszor sírása fáj az érzéketlennek látszó

nyilván felhevült acélban. Én szellemeket 

simogatnék, ő a lelki szemei előtt a technikát

vetíti az elcsendesülő éjszakába. Ketten együtt

adjuk ki az egészet - csak utólag esik le, a

rögtön megfogalmazódó szavak mámorában

végre megszólalt bennem ami ott künn fájt

aminek a része vagyok és amiből egy rész

itt bent rezeg. A pillanatba gyűrt szótagokkal

engedtem ki. Azt hiszem, végre írtam egy haikut.

Egy miért

Ezt a rengeteg erdő
ágabogát elvitelre kérném.
Hogy megkeresve a megfelelő völgyet
leüljek benne mint a mesében.
Magam köré csavarva a csobogást.
A kövek közt motozó víz
önkéntelen lefolyását.
A madarak zengő magánügyeit.
Szélben megülő szélcsendet.
Nem ahogy a megtett távolság
bűvében büszke turista
hanem a megérkezés bárholában otthon
érzetébe csavart bárhollét.

Rakja körém
a dúlatlan hiteket -

Hogy végre sikerüljön ezt a vadon
ágbog zavarában nőtt szálak
ágak törzsek és gyökerek
káoszában teljesül időt
kibogozni.

Amíg látszik a rengeteg hogyan
keserű záporában fény hulló
árnya vetésében az egy
miért.

Zen-fotók: Haller Szabolcs (11.)

kő nyög végtelen

hidege alatt, ami

felszívna mindent -

szó és gesztus tart,

pörgő imamalmok fenn

hegyre ült eget

prognózis

ez a város egy sírkő
lesz lassan egy kivágott
fák emlékét sóhajtó temetőben

aztán kihalnak a rokonok és
felveri a gyom
megrepedeznek a sebtében
porból öntött lapok és
porrá lesznek

a meggyalázott föld újjá-
születéséhez a holtaknak is van köze

testük a trágya

(a beágyazódott mikroműanyag
bomlási idejével számolj)

nap tűz az elhagyott kövekre

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (72.)

08
20

fénycsepp-esőben

ázva érez-e gyönyört

a tollas élet?

fénycseppek csilló

záporában is elkél

a tollászkodás

fej vagy írás

a nagyon magasan szálló galambok összetéveszthetőek
ha nincs szél a tűzijáték helyén megül a füst
lassan leereszkedik és megköhögtet ahogy a tollak
távolról névtelen küzdelme a fennmaradásért
nevet adnál a repülésnek hogy ne félj annyira tőle
már egy óriáskeréken is az ismerős látványok tartanak
benned ételt önbizalmat és a szégyentől való félelem
megköhögtet a füst ahogy a körhintán az öreget
a búcsún amikor először láttad a magasság
kiürítőképességét


a nagyon magasan szálló tűzijátékok összetéveszthetőek
ha nincs szél a galambok helyén nem vándorolnak felhők
lassan felemelkedik mint akinek nem kellenek tollak
szia szentlélek mit kerestél itt a varjak feketéjében
az ott egy távoli csillag vagy a közeli Jupiter
ezen az óriáskeréken az ismerős látványok tartanak
benned ételt önbizalmat ahogy megállsz a
kilencedik emelet szélén érzed a forgást a pörgést
kontrollálhatatlan szédülés fog el és mégsem
szeretnél kiürülni

vannak mondatok

vannak mondatok, amiket a testeddel mondasz ki
gyönyörű mondatokat, pedig épp nem vagy maradéktalanul
sőt, úgy érzed maradék vagy, leginkább maradék
akinek elege van magából, pont mert
nem feltétlenül az maradt meg
akit megtartana

ólmos fáradtságok mondatai egy
sose látott tengerpart só verte partján

az öregedés tapasztalatában megfogalmazódó
mondatokról beszélek, tudod
ezt is meg kellett érnünk, hogy ezt találjam szépnek
ahogy a lépéseidben ott borzong a hurcolt fájdalom
tudnak a madarak sajgó szárnyakkal repülni?

te mintha tudnál
de nem ezt találom szépnek
hanem a testeddel kimondott verset
amiről beszélek, de amit
lépésről lépésre értelmetlen volna lekottázni
talán elég ajándék hogy láttam
hogy emlékezhetek rá
ahogy egy öregedő zenészre aki
egyre nehezebben fújja, de
nemcsak megoldja, éli

egy gyönyörködést képzeljetek, amiben nincsen fájdalom
csak abban, amiben gyönyörködik
fájdalom az örömben, mint tengerben, vérben a só
az izmok elsavasodásában a megtett
lépések, de nem azokat látom
csak a testeddel kimondott mondatokat
gyönyörű mondatokat, pedig épp nem vagy maradéktalanul
a vers, amit a mozdulatokkal
mondani szeretnél

Jelentés a forradalom állásáról

napszikkasztásban

sikkasztott értelmekben

szárad ki a nyelv

fogalmaink 

jelentését őrizd, most

lázadással ér fel

Ferdítés őszi holddal és levessel

Utagava Hirosige: Autumn Moon over the 

Emon Slope by the New Yoshiwara, 

from the series Famous Places in the Eastern Capital

Kobajasi Issza haikuja:

山里は汁の中迄名月ぞ

Luca Cenisi* olasz és angol fordítása:

borgo montano -

la luna d’autunno

splende nella zuppa

mountain village -

the autumn moon

shines in the soup

Kányádi Sándor fordítása:

Hegyi falumban 

még a levesből is a szép 

hold mosolyog ránk.

shizoo ferdítése:

hegyre nőtt falu -

még levesemből is az

őszi hold ragyog

első benyomás-haiku Hirosige képére:

madarak, ember

útját egyformán szítod,

őszi telihold

*a My Haiku Pond oldaláról - érdemes követni

Beszélgetés trófeának kevés szavakkal

Nagy Zalánnak, a csonkítás szerzőjének

forrás: Szöveges kontent

aztán előbugyog a jelentés a rókabőr alól.
pusztán geci voltál és áldozatot hibáztatsz -
mintha a rókacsapda használata igazolná önmagát.
kesztyűt varrj belőle és húzd a csonkra
csúnyán elvakartad.

persze. nyilván csak szavakról van szó
kiejtett szavakról - elrágódtak.
panel-mély éjszakából hiányzó
rókaugatás. helyesen kiejtett

csak szavakról. a "hogyan állj bosszút
a rajtad ejtett nyúzásért"
maradék nélkül boldog
talan követeléséből kilóg a rókanyelv.
elfáradt a nyalogatásban.
rókaharapást szőrével? csonk apa. csonk.
természeténél fogva gyógyíthatatlan.

helyzetgyakorlat

nehéz. ne segítsek?
ne. köszi. ugye nem azért kérdezted
mert roskadozni látszom alatta?
nem. szeretetből.
az jó. vegyél hagymafésűt.
nem felejtettem el. ugye nem azért kérdezted
mert folyton mindent elfelejtek?
nem. szeretetből.
az jó. nem megyünk át a másik oldalra?
ja. itt kellene átmenni. igen.
vigyázz a padkával.
ugye nem azért kérdezted...
nem.
ne izgulj. a padkák barátja vagyok. nem
fáj a lábad?
nem. ugye nem azért kérdezted
mert úgy tűnik: bicegek kicsit?
nem. szeretetből.
nem bicegek?
nem.
az jó. bejössz?
megvárlak kint. ugye milyen
nehéz a félreértések
elkerülgetése?
szeretetből? nem.
ugye nem azért kérdezted
mert türelmetlen voltam?
nem. szeretetből...

összeomlik ez is

Závada Pálnak

ne csodálkozz hogy ifjak ma csak
szétcsúszó szorongásverseket -
amikor a reményeid közt első helyeken ott
szűköl az ahogy összeomlott a régi rablószisztéma
úgy fog összeomlani ez is -
amikor alapjában nem az építésre hanem
az összeomlásra bazíroztok egy
ország még lélegző szellemében
amikor minden épülő csak térkővel lerakott
lélek és környezetrombolás
mélygarázs és a nőni képes rajta mindig: felület
össze-vissza javított gurányolások
fűmaggal hintett ráncosra száradó bőre

látványelemek plakátkampány-alkatú épülő gyűlöletrendjében
száműzött szobrok és visszahányt múltak bronzillúziójában
a nyelvben erős nemzet folyamatos nyelvgyengítésében
szavak népvándorlásában érdekelt maffia gyűri
körétek a rémálmok és rémlátomások magvait
hogy ne érhess a kedves bőréhez se a
hányadékuk félresöprése nélkül -

ne csodálkozz hogy a kritikus szerint
az egyetlen adekvát nyelv most a széthullásé -
mert ami most építésnek hívódik az rombolás
védtelenítés és végtelenített elgyengítése egy
társadalom maradék immunrendszerének
hogy kizárólag zombimód irányított
már kézivezérlést sem igénylő automata testek
rángása legyen a még egymás kezét keresők
maradék autonómiája
hogy az érintésből pofon virágozzon a kirohadt
öröm helyét hiába vakaró áldozatok
ekcémától érdes tenyerében

hogy a bűnösök megnevezése áldozathibáztatás lehessen
hiszen bizonyos összeg felett már
nem bűnös hanem üzlettárs
a zsigerbe ordítást hideg ésszel árusítók röhögnek
az értelem felébreszti a szörnyeket szülést
csak műtéttel eltávolítható ösztönrög zárványokat teremve a nemzettestbe
ha nincs adekvát jelentés akkor
minden vita potenciális szörnyszülészet -

ne csodálkozz ha a romlást várók
végromlást várókká válnak -
ha egyre többen vélik úgy: az egysejtűektől kell
újrahúzni a földtörténetet
mert az összes többi megoldás csak az űr
mély csendjébe kihurcolt hullámzás sodorta szemét
kisbolygóövnyi Saragasso-tenger műanyagpalackból és szívószálból
jövőbe robbanásunk élettér-tágulatában ezt
a felszámolhatatlan Gólemet cipelnénk
a határainkon túlra -

ne csodálkozz ha te magad is
úgy érzed: az egyetlen határátlépés tisztít meg
amikor meztelenül magad adod a romlásnak
gondolat szó és cselekedet nélkül
végképp tárgyiasulva
nyüvek rágta mauzóleumot építve -

ne csodálkozz ha egyre hangosabban
zokog a füledben az ember
küzdj és bízva bízzál.

Senki se más

Megtanultad az annyiféle embert
Megérteni melléd sodródtak a
Szomszéd szállodai szobába
Az átszűrődő zajok magányok
Egymás mellett lihegő hiábavalósága
Rólad is árulkodik

Mit hallasz meg és mit nem

Elég kevés elég
A kiformálódó önismerethez
Örömet a maga nyers
Válogatás nélküliségében ritkán okoz
De elég a békéhez
Hogy senki se annyira más
Hogy ne próbáld legalább megérteni

Az apró különbségekből születő
Kényszeredett ellentmondásokat.

spa

tegnap amint egy élményelemmel bőven
rakott zegzugos fürdőkomplexumban élvezkedtünk
a tengerfenéknek berendezett termálvizes medencében
eszembe jutott hogy pontosan ilyennek
képzelném az embermentő űrhajón elhelyezett
barlangszerű élménykomplexumot
a hajón amely a kiválasztott keveseket viszi
az elemésztettből az új élettérbe -


aztán persze eszembe jutott hogy ez
az élményelemmel bőven hintett komplexum tényleg
egy elképesztő méretű űreszköz hátán nőtt ki
amellyel utazunk - én is sokmilliárd
megmentésre szoruló élet között
az ismeretlen hideg űrében
valahova tartva

néha úgy érzem
ekkora valóságban nem érdemes képzelegni
elég elnézni a lezúduló vizek
szabadesését.

Nyaralás

Ennek itt nincs története
Kismillió apró szilánkra esik
Pohár vízben tükröződő napfény
Gyönyörű, de mesétlen.

Ezt hívjuk pihenésnek.

Elengedett haragok és furcsa
Elengedett kézzel megtett
Lépések az egyensúly szélén -
Van benned rá hajlam,de
Szoknod kell az örömöt.

Hiszen látod,
Milyen göcsörtös örömmel kapaszkodnál a szavakba.

Pedig a békének nem kellenek.

Csukd be előszeled jövendő november
Gyűjtsd magadba a pohár szélén
Táncikáló ragyogást.




 

biológia

holló medence partján
szitakötők feledkező szerelme
hosszú éjszaka után

a víz üzeme - ahogy feltör
mert leástak érte

ásványok bőrödbe ébredése

valaki megint elhozta a forgást
mondja a szédülés

miért nem szédülnek a fecskék
a korlátra telepedő dongó
honnan nyeri a bizalmat az
újabb reggelhez -

nyílj ki
nondja a holló
mondják a fecskék
a dongó rövidke szárnyai

valaki benned úgyis lehetetlen útvonalat választ

dobog dobog az érzéketlen
mégis - világba csodálkozó testet
pörgető húscsomó

hajnalban

harmat lep hűvös hajnalon
és a zenédre gondolsz
az egy ritmussal mindig szívet
jobban pörgető indulatra
jó esetben megindít
jobbik esetben van hova
van hogyan indulnod tőle

vagy csak gyűlik benned
ahogy a harmat árnyas tetőkön
hajnalban, napkeltekor -
augusztusban hűvösek a hajnalok
belülről fűt a gyűlő indulat
kicsapódik rajtad hajnalod

nem fűződik szavakba
csak elfog a szívritmusodnál
egyel gyorsabb zenétől
megindulnál, de nincs hova
hova tovább

gyűlik benned erekben lüktető
düh gyűlik benned
tárgyát személyét keresi
akin kitölthetné -

pedig csak zenét hallgattál este
az indulata benned dübörög
bennetek dübörög

és nem tudja mindenki csak úgy
kitekerni magából
ahogy belőled kitekeredik
a megtett, hiánytalanul feszes
ritmusos méterekkel.

Reggel

izgalmat érzel
mert teljesen szokatlan formák
igézetébe forgat a reggel

ha körülnézel, egy idegen táj
néz vissza rád
mintha nem akarna felébreszteni téged

a nyaralók szuszogásában
vagy ébren
itt csak a madarak
a méhek
és az alkalmazottak kelnek korán

tehát alkalmazott vagy
egy idegenség akalmazna a maga
formáinak katalogizálására

egy hetes megbízatás
hogy formáld a szokatlan formák
jeleit

a megszokott betűkkel
egy idegen felületen.

pihi

kicsit elengedve a városom kezét,
kisgyerek és öregasszony, mind a két kezemre jut,
eltávolodom tőletek.

meg magamtól, amennyiben a keréken
munkán kereseten pörgő szédület tényleg magam -
ez véleményes.

szóval kilépek ebből a létmérő térből és
úgy csinálok mintha magunkon kívül
tényleg nem lenne jelentősége semminek -
minden más szóra sem érdemes.

ha kérdezitek letagadom - de már
most érzem, a megtalált egyensúllyal való padkázás,
suhanások kocsisorok és sétálók között,
az újra meglelt ügyesség
hiányozni fog.

mennyire morbid már, hogy
ennyire illek ebbe a mókuskerékbe!

Kóla

Egy nagyvállalat termékét promotáló
bevállalós reklámot a jelen
kommunikációs kereteit kiszabó
törpe hatalom kikérte magának.

Ez egyesekben elégedettséget
másokban frusztrációt
sőt
spontán ellen-kampányhullámot generált.

Például értelmes
magukra adó embertársaim
fotózkodnak a termékkel
mintegy a hatalom ellen való fellépés jegyében.

A nagyvállalat számítása bejött:
a termék tök mindegy milyen kontextusban
folyamatosan téma.

A hatalom számítása is bejött:
mindenfelé fröcsög és sokakat foltoz össze
a gerjesztett indulat.

De nem ezért.

Az íze miatt nem vagyok hajlandó beleinni
ebbe a fogrontó
marásig szénsavas
agyonédesítőszerezett
undorító löttybe.

vezércsel a templomban

dicsőséged betölti az eget és a földet
csak sajnos nagyobb a kívánt kapacitásnál a szoftverigénye
ezért akad

néhány halleluját el kell távolítani
becsukni néhány alkalmazást a periférián
hiszen az Isten lelke lebeg az elzárt vízcsapok felett
Jézus betegeket gyógyít tehát ha egy ház
hasonlik meg önmagával széttárja a kezeit
új szekvencia
vállvonással egybekötött áldás

ne tégy felebarátodnak olyat
ami nincs megírva
a szoftver-önfejlesztés nem fut ekkora memórián
mert sötétség vala a mélység színén
hajtja a föld a gyenge füvet magzat-elhajtja
és elhelyezi isten az ég firnamentumára
ragyogó állócsillagainkat
hogy világítsanak a földre
vezér lő csillagok

dicsőséged betölti az eget és a földet
csökkentett üzemmódban hozsanna
a magasságban


*


amíg ki nem mondom, nincs megoldás
böfög az ólból

egyszer peronon álltam abban a
sajátságos ízű helyzetben, amit a peron
mindig jelent
az a se itt se ott - gondolatban és szóban és
cselekedetben is teljesen máshol
vett körül és ragadott magával,
az ideiglenesség, a hétköznap velejárója

amikor megjelent két csillogó tekintetű
tehát elvakult hívő, s az egyikük megszólított
ahogy úr az alkalmi süketet:
fiatalember, hozom a jó hírt!

mire én széles, állomást
és helyzetet körbeérő alázatos mozdulattal
bentről kifelé, vízszintesen, felfelé nyitott tenyérrel
csinálva helyet:
kedves asszonyom, vigye tovább!

nem érdekelnek a moslékon hízott
mindent moslékká zabáló
templomban az utálatos képek
ez egy parazita templom
zombitemplom, megfertőzte egy vírustörzs
virulens fajta
hízik csak hízik

nem érdekel, vigye tovább
a jó hírt, mind meghalunk
még ők is.
ez az egyetlen jó hír, ami még vihető.


*


fekete fehér kockák az
oltár irányába

a feltámadásig vezéráldozat
de aztán a gyalog eléri a tábla 8. sorát
átváltozik saját színű vezérré
hogy ne mondjam, a paraszt

míg ki nem mondom
nincs megoldás - böfög. ól
megoldókulcsa

hozza a jó hírt.
vigye tovább
a szemétdombra, ahova disznóölés után
- mert ugyan ki mossa már -
a szarral teli belei kerülnek.

növényi analógia

nem tudok vonalakat húzni a
múltak és jövők közé.
ez nem egy lóverseny, hanem a
kétfelé növő ágbogazás:
a sötétség anyagát tapogató gyökerek
a fény ujjait markolászó ágak
egymásból születő távolodása.

úgyhogy ez a frissen és üdén
térkő alá tesznek és onnan sem vesznek ki
ugyanabból a szavakkal trágyázott
szájszagú májusok fújta szelekből
szitálja a cementet a gyökereimre
ahonnan kitépődni akartunk.

cserepes, ültetett ajkak
résein át megjöttek a fehérvári huszárok
lovaikat a parkolóházakba kötik
a lószar ma füst, ólom és korom -
áldás, ha se jut.

nem tudok vonalakat húzni a
múltak és jövők közé.
ez a vérrel sokszor gyalázott televény
ugyanaz, ugyanott van, ugyanúgy
kertészkéz híján elvaduló
dudvát terem.

beleolvad

különlegesnek érezni magam -
ebben a külön a lényeg.
bár ez a legtöbbször magányt jelent
üresre hordott, ázott és átizzadt pólót,
félretaposott cipőket.

az eső egyfolytában esett
de külön kerültem tőle:
nem voltam sem az egeké
sem a világvégi, esett földeké.

a magamé sem.

különlegesnek éreztem magam:
leszakadtak rólam a birtokviszonyok.
bár a ritka hegyi levegő
eufóriája a fulladásra emlékeztetett -
úgy tűnik, a halálom
az eljöveteléig
csináljak bármit, az enyém.

az ilyesmi mindig egy hosszú,
kifújt lélegzetig tart -
amíg észre nem veszed.
mert kinyitja a város
elázott, de olvasható kötetét:
visszazuhansz a beleolvadásba.

ami szűretlen fényben árnyék
az esőpászmában a száraz
folt alattad.
beleolvad
amint továbbállsz.

kerekek csusszannak keresztben az öröklétnek lefektetett síneken.

A mese születése

besurrant hozzánk
Szöcskemama - mi rögvest
kilakoltattuk


szöcske röptében
nappal túl sok a csábos
hús lassúsága


Szöcskemama így
vált Kányamama röpke
táplálékává


miért érzem úgy:
gyilkosaivá lettünk
Szöcskemamának?

Zen-fotók: Sasa Gyökér (56.)

Reeds (July, 2019)

létünk tükrében

útjaink mintha rácsok -

kizárják egymást

pedig tükréből

EGY mintát gyűrűző lét

hajtása volnánk