"Az egyéni szándék és a korszak soha nem azonosak. A korszakok átfedik egymást. A szellem és a gondolkodás világában mindig többféle tendencia fedi egymást vagy fedi le a másikat. Még a véres forradalom sem vethet véget sokaságuknak. Én legalábbis sehol nem látom az ösztönöknek, az emócióknak, az ideáknak vagy a társadalompolitikai elképzeléseknek olyan új csoportját vagy tömbjét, amivel biztonságosan leválthatnánk a sok ósdit, elavultat és nyilvánvalóan pusztítót. Ellenkezőleg. Az ősöregnek, a kopottnak, az elhasználtnak van keletje, holott a főminiszterek minden választási periódus végén megígérik népeiknek, hogy a fejlődés jegyében most majd még jobb és még több lesz nekik. A regressziónak, az ismétlésnek, a felmelegítésnek, az üres dumának és a dögletes kispolgári blablának van keletje. Az irodalomban és a művészetekben mindannak, ami már egyszer, kétszer, ötször megvolt, a felböfögésnek, felmelegítésnek azaz a nemes manierizmusoknak. A tömegkultúrában mindannak, amit a modernitás elvileg maga mögött tudott, a mitikusnak, a mágikusnak, a tetovált testnek, a rituális törzsi táncnak, azaz az individuális önkéntes feladásának, a nyom nélküli eltűnésnek, a készséges felolvadásnak a tömegben, a teljes és tökéletes opportunitásnak, a csoportosnak, a bandaszellemnek, legyen a politikai rendszer demokratikus vagy diktatórikus."
Nádas Péter a
Literában: Másban, mint az értelemben, nem bízhatunk.
Amikor megjöttek a térítők
először tűz és vas nélkül, elhittük, hogy
eztán nem kell váltságot fizetni az
életben maradásért.
Elhittük, hogy csak meg kell tagadni a gonoszt.
Csak el kell fordulni tőle.
Elfordultunk csúcsos süveges
síppal, dobbal kántáló jóembereiktől
akik eddig a zsírunkon híztak -
csak el kell fordulni a gonosztól, így
tanították a térítők. Nem kell a maffiózó
isteneknek megfizetni a védelmi pénzt -
de valami nyugtalanító érzés
megmaradt: mintha a térítőknek ugyanúgy
megfizetnénk a váltságot,
s ők csak ezt ismételgetik érte: te vagy a hibás,
térdepelj le, szégyelld magad...
Volt némi zavar a fejekben,
meg egyebütt is, de aztán
visszajöttek tűzzel és vassal.
Évszázadok teltek el és a szomorú Krisztus
hóna alól előbújtak a rítusok.
Csak a szájízére kellett őket csomagolni,
úgy kellett az örömért védelmi pénzt fizetni,
mintha csak a testét ropogtatnánk a fogainkkal.
Mert aminek hátat fordítasz
az megerősödik a sötétben.
Az ünnepen a nyáj körmenetében
botladozó hívek a mise után a kocsmában gyülekeznek -
és olyan nyelven beszélgetnek, ami
ráolvasásokból áll.
Létünk továbbra is védelmi pénz-alapú:
megadom a Helytartónak, ami jár; ne bántson!
Megadom Szentséges Úrnak, ami jár; Ne bántson!
Urunkban a megnevezhetetlen félelemnek...
Évszázadok teltek el viszonylagos,
máglyákkal pöttyözött nyugalomban.
Aztán megjöttek az okosok. Akik szerint buták vagyunk
amiért komolyan vesszük a babonákat.
Az új világrend villanyfényénél
minden árnyék kontúros és fényes -
pontosan látható, hogy mindet mi vetjük.
Talán ezért van minden árnyék egyedül,
pedig tömegek lötykölődnek a közlekedőedényekben.
És tömegek élik a rítusaik egy focimeccsen.
Az ünnepnek nevezett alkalmak zászlóerdejének rúdjai alatt.
A fejükben az árnyék sustorgó sötétsége,
felgyülemlenek a hangyaemberek,
a lehajtott fejjel elporlásig dolgozók,
az örökösen jövőidőbe tolt megérkezésben, ahol
ez a harc lesz a végső.
És megjöttek a maffiózók a védelmi pénzért -
lehetsz te is a Mammon Bonca, kicsiben;
lehetsz te is okosba' ügyes.
De közben nem ápoljuk a mélyen bőr alá szakadt
halálfélelmet semmilyen megfogható áldozattal -
oda vagyunk vetve a zsigeri félelemnek.
A meséink hepiendet hazudoznak,
holott a végén csak úgyis porrá
és hamuvá. Porrá és hamuvá.
bús düledékeiden,
húst - gondoljátok
meg, proletárok.
- többször nekiszaladtam már ennek a gondolatmenetnek, például itt:
Mítosz és manipuláció. Még mindig nem értem, értelmes emberek miért gondolják azt, hogy a zsigeri félelem érvekkel leküzdhető; pláne egy olyan közegben, ahol tudatosan gerjesztik. A stimulált szintet és a maga eszközeivel kellene gyógyítani, hogy ne legyen ennyire kiszolgáltatott. Meg kéne találni és közösségben művelni a jelenleg is érvényes rítusainkat. S ehhez nem az elfoszló múlt ismerete kell, hanem a tudati mellett zsigeri szintjeik is jól művelő, hiteles emberek.
- Úgyhogy amíg melengette a szívem, amit Nádas Péter a slam poetryről ebben a fenti interjúban mondott, úgy bosszantott, mennyire nem látja, hogy a gondolatmenete zsákutca, ráadásul a "buták vagytok" mantrája kontraproduktív - épp hogy a jelenlegi, hideg szívű stimulálók malmára hajtja a vizet. Más kell. Olyan felszabadító kísérletek, mint
Bokor Krisztiáné és köréé - akik a rendszer-szemléletet rányitnák a mítoszi szintre, új civilizáció paradigmájába vonva be azt.
