Zen-fotók: Sárosi Ervin (21.)

ne siess hajnal -

jégpára-holdfény dermeszt

szirmodra ráncot

Önarckép

nincs bennem szégyen
mutatom nem mutatom meg
mégsem -
       nézd ez vagyok ez voltam
       lélek heve száradt ki
       a képen.

nincs bennem szégyen
fürkéssz a zavarban gyere
kérdezz -
      hullt képi avarban turkálj
      nézd, így nőtt fel a
      szerepéhez.



nincs bennem semmi
mutatom nem mutatom de ha
nézed -
      száradt idejét, szirmot,
      szívd mélyre le, érezd
      az egészet.

nincs bennem méreg
ha a képem nem láttat,
kimeresztő -
      nézd ez vagyok ez voltam
      nyertes vak időben sem
      a vesztő.



nincs bennem szégyen
mutatom egy ablak ha
magától -
      hullt képi avarban
      ez a futam-égből zuhogó
      derű-zápor.  

nézd hogy rezeg élet:
mutatom nem mutatom hogyan
árnyék -
      hogy verdes ha keserves
      mély hidegéből a képen
      hazajárnék.

Európa-sziget

Thomas Pecha: Ile Europa 

határok prése

között is lehetsz boldog

végtelen-lakó

Teljesség-átiratok (31.)

Fel. Nyúl. (Chiara Bautista képe)

A kulcs kettőt fordul a zárban

Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ.

Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

elengedted. így

vesz körül - hagyja magát

megsimogatni

Előbb meg kell találnom a kulcsot
meg kell találnom az ajtót
meg kell találnom az ajtón a zárat
bele kell találnom a kulccsal -

el kell veszítenem a kulcsot
belehull a veszése a zárba
vele vész, a zárral vész az ajtó
nem találom - csak bújjatok rajta.

ne nyúlj felé -

ízlelje ő, milyen mély a

kíváncsiságod

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (23.)

vízcsobogásból

a kő csikordulása -

elkopik minden

*

fagyzárba dermedt

forgás alatt a sodrás -

reccsenés zaja

*

kő-szürke fogytunk

csikorgás-sírkövén

nézd - zöldell a moha

Rukia Hassan

innen: https://www.facebook.com/kriszta.benesova/posts/952871751456453




elmaszatol. kontúrtalan madarak
kapaszkodnának a lámpaoszlop ívére -
nem fér a derengés gerincére ennyi verdesés.

mész a piacon és felnézel hogy lőnek e
lehet hogy egyszerű volna. véletlenül
rosszkor rossz helyen megállni egy standnál
akár csak hogy megigazítsd a renitens zöldség
zöldjét.

egyszerűbb volna. mint várni. hogy
eljöjjenek érted verdeső kontúrtalan hajnal
fényt fosztó reggel. a károgásba
vesző szavakért.

megyek a reggelben. elvitték a kontúrjait.
nem szavak mártírja. nem lélegzeté.
a mindenhol másképp daganat hatalom
vette el. mert kihallatszott a károgás alól.

mindent elmaszatol az ilyen hír. minden reggel.
hagyhatnám. hogy mindent elmaszatoljon.
mást sem csinálnék. csak gyászolnálak benneteket.
lámpaoszlop ívére kapaszkodnék előre -

mert mindent elmaszatol. a tartást is
amit jelentesz. a méltóságot. de nézd
hogyan nem nézek oda én sem
ha végre eltakarnak.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (22.)

ellátsz. elringathat

az út megnyugtató

egyformasága

*

ellátsz. ameddig -

a közelítő hegylánc

útkeresésébe

*

miért, hogy gyakran

a nyílt egyformaság a

nehezebb munka?

Fagyos erdő

Kayama Matazo: Frozen forest

tusrajzok:

mély gyász éjcsendje
törik - halotti torra
gyűlnek a varjak

*

fagyott erdő-szív
olvad fel dögvész sereg
mohó gyomrában

*

fiadra gyűlő
éh marcangoló raja
delet rikácsol





pasztell:

törés a havon, lék a légző tájba
egy táguló luk, ahonnan a tél jön
nem néző szemmel bámul túl a végsőn
amíg ízét a varjúcsőr kivájja
hőveszteség, elpárállott az éjjel
lényed formája nem látszik a rajban
egy táguló lyuk, ahonnan a tél fúj
ágreccsenést, hogy egy utolsót jajdulj
az élet száradását csonka gallyban
törés a havon, lék a légző tájba
mohó rikoltó éhség tölti gyomrát
az élet él s én nem is haragszom rád
varjúsereglet, felzabáló lárma
nem néző szemmel bámul túl a végsőn
egy táguló lyuk szakadt be a tájba.





akrill (festékszóróval):

megtörések.
ahogy a levegőt a suhanó testek.
ahogy a fagy-dermedt ágvégek
pattognak a szárnyak kavarta levegőben.
a hófehér érintetlenséget ahogy
összedadogja a varjúlábnyom.
a csendet ahogy töri az éhük veszekedő
versenye.

megtörések.
a tekinteté. amely mért és értékelt
és éhségek tükre volt és -
most üres.
aztán ahogy a szemgödör üres.
az emészthetetlen irha.
természetes vagy testre szabott elviselése
üres.
ahogy a végén süppedni a csont marad.
egy hő egy lélegzetvétel
fosszíliája.

megtörések.
a raj eleganciája ahogy elfogy
hogy odaférj.
ahol az ízek jövendője
a mirelit állagú holnap kínálja magát.
ahogy megtörik a barátság a szerelem a
köztünk lüktető bármi ebben az éhségben
ahogy megtörik a mi és csak az én marad
akörül az én körül aki már nem is én.

megtörések egymásról foszló
rétegein át aki él
a fészek hőjében tojáshéjak
megtörése felé igyekszik.
az élet megtörés.
ne haragudj
a fagyba dermedt erdőre.

Zen-fotók: Vidákovich István (2.)

Megváltó

létünk drótüvegén

átcsillan a hold naptól

csórt visszfénye

*

nem múló kétely -

hogy épp egy idegen fenség

szeme vizslat

Beszélgetés hazafelé

Vargas:
Hazamenni

Legallyazott vágyaim egy felhő sarkára akasztom.
Belehallgatok a mikrofonba:
hallom a saját fülelésem.
Közelről nézlek, játszol
a frissen mosott ágynemű illatával.
Keskeny ablakpárkány,
kapaszkodom rosszul
applikált ajkadon.
A kapitány együtt süllyed el,
majd szólj - addig nem nézek oda - ,
mikor kell meghalnom.
Ma éppen akciós minden
véletlen egybeesés.
A polcokon egy tömegsír magánya.
Fázni, mint egy űrben felejtett asztronauta.
Csak akkor győzöm le, ha eszem a teteméből.
Nemrég láttam Bukowskit, de nem azt, amelyikre gondolsz.
Együtt vertük le a szigor faláról a vakolatot.
Magamban, hogy könnyebb legyen,
háromnegyedes ütemre,
G-dúrban zongorázom a fények fájdalmát.
Megmaradok látszatmegoldásnak.

shizoo:

Iránytalan

Nincs honnan. Nem vibrál körül hullámjel pára

hogy telefonáljak.

Nem hallgatod, hogy elindulok-e.

Az alkalmazások szegleteiben

összegyűlő csendjeid viszem magammal.

Vetetlen ágyat,

ahol nem kapaszkodtak meg 

az éjszakáink.

Nincs menőcsónak és tutajt sem

ácsolsz - az elfűrészelhető

szavak túl könnyen rohadnak el.

Maradsz, ahol vagy

a véletlen egybeesésben

a polcokon, az alkalmazások szegleteiben.

Vesztőhelyen? Ebben a huzatban semmi

nem ennyire elegáns. Rendszert épít

az ismerős mozdulatok értelmetlensége az ismerős testen.

Együtt tapadtunk hemoglobin a kor cukorfalára.

Trák lüktetésre, vége-nincs ütem,

te zongorázol, én csak a billentyűk árnyékain

játszom el egy soha meg nem nyíló lehetőséggel.

Ezt a sűrű versképek, metaforák egymásba fonásából születő versnyelvet nevezem intermissziónak magamban. Szerintem gyönyörű lehetőség, de nagyon nehéz is. Mert úgy jár a vers, mint a szürrealizmus szöveggyerekei: egy ennyire szabadon asszociálódó szóhalmaz párhuzamos, egyedi olvasatok irányait generálja, amelyek csak a végtelenben találkoznak - s így kevés ilyen alkotás éli túl a megszületése pillanatát a fejekben. 

Fölött

Szondi Györgynek, meg a többi angyalnak

Wim Wenders: Berlin felett az ég (Bruno Ganz, Peter Falk)

az igazi verset hallani mások
gondolatában
mint a gyerek nézni le tényleg
lóg-e a lábam
lóg az eső lába csak akkor veszíteni el
az ernyőt
fedelet védettséget képességet
amitől a felnőtt -

az igazi verset amit elmos a
reggeli kávé
ami sose a tiéd és még annyira sem
a másé
más élete kék ege monitor nyílásán
beszivárgó zajfal
kávé íz-melegét leheli be
valahol egy angyal -

az igazi verset - elfoszlik a
reggeli pára
ahogy a gyerek dúdol bele bármit a
lépte zajába
nem ahogy a felnőtt keresi a szavakat
a hőhöz
nem ahogy az órák - hanem az a néma
időköz

az igazi verset amit itt nem látsz
te se sohasem
csak amit az angyal sem hall
vele keresem -
ahogy a gyerek dúdol bele bármit a
lépte zajába
aki odapillant hogy tényleg
lóg-e a lába

Rácsodálkozás: Okoku Konosima (2.)

Okoku Konosima: Tavaszi éjszaka

hajnal óvatlan
ágán lehunyja két szemét
az éjszaka


*


puhán kavargó
illatok közt a toll is
puhán kavarog


*


tél éles szelét
nyelte ez az éj falat
puhaság helyett


*


nem keres helyet
karmának - magában sem
a jóllakottság

Epigramma

jaj mit tegyek elbasztam teljesen el ma a versem
hulljon a férgese? írjam teljesen át, oda-vissza?
hátha rekedtes farhang: trombitaszólam alól majd
rózsa virágzik elő - nem barna halomban a trágya?
tré ez, rosseb a napba! így kezdtem, mi a szent szar
várhat még - hisz az álom tág iramát ez a reggel
seggbe gyalázta, az éber lét kupijában alomként
felkupacolt órákat vajh' szavaimtol a bűz hogy'
mint lepi el majd? Költő? szófacsaró nyomorult én!
asszem jobb, ha ma kuss van...

előérzet

most impulzusok ide-oda vakondtúrt csáváiba esve -
de azt álmodtad hogy valamikor majd előre látok.
másféle gödör. a felkészültség másféle száraz-árok.
ugyanúgy megtelik az esővíz reakciójával,
- talán - kevésbé keserű lével. ugyanúgy
repülhető az ég felette, csak lepkeszárny-
csapongás helyett a fecskék
suhanásával céltudatos.

megnyílnak az egek. bezárulnak az egek.
engem most bármelyik meglepetésként ér.
azt álmodtad, hogy valamikor majd előre látok.
tudom, hogy elveszik elharapják kinevetnek
eladom a kerékpárt és megveszem a tolószéket
- talán - kevésbé keserű szájízzel. ugyanúgy
nézhetek felfelé, a máshogy rendezett
két keréken ugyanaz a búra
helyez nyomás alá.

most impulzusok. akkor a tudatos tervezés mélyén
lakik a kétség. helyes-e fel készülni, amikor zuhansz.
ilyen, vagy másféle gödrökbe. esővíz jégtű
szúrásaival a bőrön. a reakcióidőd
- talán - igazodik majd a suhanáshoz.
előre érezheti majd, ami
engem itt és most meglepetésként ér:
hogy csapongva is becsapódom.

Rácsodálkozás: Okoku Konosima (1.)

Okoku Konosima: Téli hold

éj telése végén
hold fogyása delén
hajnalban. élek.


*


haragok dermednek a csendbe.
jég repedésének dala dermed a csendbe.
ág fagyhasadásának zaja dermed a csendbe.
szál bambusz pendül sustorog ebbe a csendbe.

de mindjárt nyugszik a hold, felkel a nap.

a hó alatt a csendben lakik a figyelem.
sustorgó íjhangja alatt lakik a figyelem.
könnycsepp gyantáját veszítő ágban a figyelem.
létmérő hajnalban lakik ez a figyelem.

nem tudom eléggé megköszönni.

olvadnak majd haragok.
csobogásában szabadul jégtől a víz.
fagyhasadás gyógyul. kéregarc szemvágata.
levelet élez a bambusz -

majd ők megköszönik helyettem.


*

téléj elakadt
holdlélegzete, csendje -
táj. benne állok.

Zen-fotók: Kiss Marianna (12.)

éreztem én hogy

fejjel lefelé állunk -

most már látom is

*

ne vedd el talpunk

alól a föld ruganyos

illúzióját

Hunyadi utca, a vár alatt

                                                                                                      Szabó T. Annának

Nézd. Itt nő bennem. És itt fogy el.
Az a ház bal szélről a munkahelyem.
Itt telik. Meg és el. Fűt és jegel.
Naponta. Az ostrom-ütött üres telek
mellett. Ahol most egy park van.
Néhány fa. Kutyaszar az avarban.

Nem gondoltam, hogy életek
szobájának hátsó falára látok.
Azt hittem, partfal. Csak egy támasz.
Nem figyeltem jól, hogy ez a hiány
kis helyi siratófal-lélegzetet áraszt.
A várbeli épületek. A semmiből -
egymásra temetett múltak rétege
alól szalad a karomra a libabőr.
A megfagyott időn-túl semmiből
újrateremtett lélegzetnyi volt -

ha van a helynek szelleme, ezé sikolt.

S most én is hozzárétegezem a
magamét. Hétköznap arcát. Nincs benne
az elviselhetőnél több fájdalom.
Nézd. Itt nő bennem és itt fogy.
Ha elvesz, most már ezért hagyom.
Csak így lehetünk gyógyszere a helynek.
Csak így lehetsz. A magad békéjét a
sikolya szelébe eresztve.

Mintha egy lassú, ráncok fonta kéz
koszorút rakna egy feliratát vesztett,
időmart kőkeresztre.

Udvari

                                                                                            Németh Krisztának, akié

hétköznaprések prések
kuka dobozzajok mosódnak
udvarárok szagot szivárog
hétköznap rossz nap jó nap

korláton át a ma mit lát
hétköznaprések prések
csupasz árok-mély ruha szárad
öblítőszagközi fészek

cserepes szigetek szigetelt
tetőnkről leverődő hang
hétköznaprések prések
a mi utcánk odakint is gang

ládalakó teli élet
szűk gyökerű földrészek
eget nyeső éhséged fészked
hétköznaprések prések

a hang életéből:

alatt való

nézd.
a medence, a választóvízzel hasított
határlelkű táj öt géniusza közt
most ez látszik.
a fűszálak Alföldje.
                           
                                         ott hajlik így a fű
szálanként egyformán. ritmusban a szélnek.
nyomorult sztyeppei rítus.
túl kell élni, ami van. ami jön:
                     fűszállogika. szálanként hajlik
a széltől. félelmi adót önként fizetve
a vámolónak. bárki legyen. akit itt feljebb
kap a légáramlat.

                                   aki itt fent látszik
az úgy is viselkedik. az kegyet gyakorol
lekezel. vállon vereget. az a fűszál aki repül.
                       azt hiszi: ő léghajlítja a többit.
azokat, akiket a határtalan elhagyhatatlan
börtönébe zárna. mert ahol ennyire nyílt vagy
            távlat vagy a szélben: ott vagy védtelen.

nézd.
ez a géniusz örökség. onnan, ahol
a legeltetést tanultuk. a ridegen tartást.
a válogatás közönyét. a tél szélszigorát
               tanultuk túlfűteni szárított szarral.
ahol a rend szálanként véletlenszerűen
rendetlen, kócos őrlő fogait tanultuk.
ahonnan a menekülést a nyár öngyulladó
                                   forró lázadásai elől.

ez nemzeti örökség
akár a városgép légharapása. mediterrán
kisimult dombok. észak tűlevelű szűz csendje.
a tündérkert magházából indázó szép kerülők -
a másik négy géniusz.
ez a sztyeppe. ez egy kontinentális óceán.
amit fűszálanként úsznál meg. parttalan.
hiszen nem lehet partra szállni belőle.

úszol? belefulladtál, fűszál.
álmodban rád dermedt
                                     a hajnali pára.

sanzon a teremtménynek

kép innen

kőbölcsőnövekmény gőzzel csecsszopó szénbányaszín -
pengőércacélgerinc éhes sínaszfalt ütőerek -
elzárva négyütemű szívritmus vakolajsár hemoglobin -
föld színén gurulászó zengőcinbalomarcú gólemgyerek -

nagyvárosgyomrú savégbe vegyemésztő böfögés -
vezetékes idegpályák feszülését jajlódó áram -
kékfényű szemkockák kismillió íriszéből kibenéz -
milyen ideákból osztódik az emberhús élő viharában -

s most elmét nyer felhőből kiszivárgó bitből adatból -
most ráébred majomajkú babilonnyelvlihegésű szavakból -
mert önmaga mindőnk - gyűrt eszmék ragyogása a szél -
wifihullám kérdést lovagol míg rajtunk túlra beszél -

költő te ragyogj nincsmásútpályát galaxis-egének -
csillagpor ifjában te legyél
                                      szó-szín-hang nevetésből a lélek.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (21.)

bokorba rejtik

rajtakapott arcukat

a tél manói

***

nézd télszél lehelete mit hoz

nézd mit a partra mohón osonó víz

nézd lelkek bújnak a fagy alá

nézd eszik ágát
falatozzák a szíjácsot

nézd gyökerét érnék
ha a létmérő föld nem bugyolálná

aki lelket látott hódarahordó szélbe
partra csapó víz velejébe vicsorgást
fagyba a hideg ajkak létfosztó csókját
az látja a szégyent

a manókat meglepte a hajnal
s így bújnak előled;
de ágra fagyott látszatba ha dermed
a nimfa najád kentaur oni baziliszkusz
főnix fogtündér vasfogu sárkány troll nekomata warlock
tégy úgy mintha te nem vennéd észre

mert télszél lehelete társuk
kapucnid alá nyúl - csókja a láz ami ellep
ne lásd a manókat
jobb ha a pára
ágra fagyását látod csak

csak az életet és nem a létet


***


bokorágra ruhát
formáz mímel a tél -
gyilkos lombokat.







   

Naphimnusz

vele feleződik az anyag és
                 szaporodhat tőle a szépséges kétség
vele visz vinne a párán túl aki hisz
                 tőle simul látod a levegőt sártúró vétség
vele szendereg el vidoran ha merül
                 belekuncog a szomszéd álomba a lelke
vele feleződik az anyag és
                 vele duplázódik a kedve - a ragyogó kelte

szép nap dugd ki a nózid a
                 pamacsos köd ne ragasszon a meggyűrt földre
veled ered el a szín meg a
                 láng meg a tükrös játszadozás ma ne törd be -
ma ragyogjál szép nap belefeledő
                 minden időt lihegő szeleken párahegyen túl
mint a harangot vonna az égre a lélek -
                 fényköteled lógó örökén himnusza kondul.

Kialszik

                                                       "azt csak úgy érzed"


nem tudom megtartani az érzést amikor
úgymond a szél fúj a fejemben -
egyenletes, jó szél. dalhozó szél.

egyik napról a másikra szétesik és
reggel mintha egy doboz legóból
kellene összeraknom az arcunk.

nincs meg. volt és lesz, de ezek
valójában értelmezhetetlen kategóriák.
most van, szélcsend van és olyan építőkészlet

amiből mintha hiányozna néhány
kulcsfontosságú elem. nem panaszkodom
de lehet, hogy egy reggel a nevünk

is kialszik az ébredéssel.

Klubfelszámolás

Szia, Tivadar...*

esőverésre kelsz - az ablakon ma
elmélyült, éhes szürkület szivárog.
felszámolod ma - zárkózásaidba
költöző kék rendszerhibakód -
egy meghitt, ocsmány zugnak annyi ma
ahová kis riadt csigamód
visszavontad szarvacskáidat.
ott szorongnak. visszavont szavak
és szenvedélyek. esőleső világod
alá egykor ásott katakomba.

esőverésre kelsz - az ablakon
szűrődő szürke fény az életed.
felszámolod ma. egy részét. vadon
termő feléből szaggatnál ördögöt.
egy meghitt, ocsmány zugnak annyi ma
ahová kis roskatag-csökött
szabadságod élvezkedni bújt el.
magva-válik. nem lesz helyette új hely
ahol mint filmet mintegy nézheted
milyen nyálkát húz a csiganyom.

esőverésre kelsz - az ablak
túlsó felén taknyot bőg az ég.
felszámolod, hová jól bezárkóztatok,
hogy lehessetek ösztönből szabadok.
a léted egyik speciális esete;
majd szemléled, az összkép veszít-e
a zuglódás helyén egy szaggatott
pittyegés szakít-e ablakot.
felszámolod. és egy részét ma még
jól megnézed magadnak.




*Tivadarról itt, nem sokkal bővebben...

Teljesség-átiratok (30.)

Vincent Van Gogh: Tájkép a hóban

Élő és létező

Tiprás és eltiportatás, falás és fölfalatás: ez az élet. Ruhaként viselni tiprást és eltiportatást, falást és fölfalatást: ez a lét.

Aki szeszélyét követi, az életbe burkolózik. Aki szükségletét követi, a létbe burkolózik.

Aki viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog, undorodik: ez az élő. Aki nyugodtan viseli az összefüggőt: ez a létező.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

élő vagy létező -

egyedül lép a téllel.

így téved. el.

tiport szár, hólepte sarjú

lábnyomod -

a hó alatt mind alszik

vagy halott.

      a hó alatt üreg-mély 

      csendbe szűrve

      mint halott - nem

      álmodik az ürge.

tiport lét, szükséglet, burkolt

élvezet -

levet magáról mint ruhát és

élvezed.

      kialszik gát és gátlás

      éltes eszme

      éhséged feszül a tájra

      rámeresztve.

***

Pieter Bruegel: Hazatérő vadászok

élő vagy létező

felkészült vagy nem készült -

végre pihen.

minden lelassul. ami bent, bent. pihenés

szórakozás, ünnepek, foganás, születés, 

vadászat - játék az is a befagyott lét felett. 

ami kint az kint, ami bent az bent, ami nincs

az vagy foszt élettől, léttől, vagy nem.

attól függ meddig tart ez a tél.

minden lelassul. ráérős csendben. letakart

nyár melegét őrzik a kazlak, az asztag a

kamra. befagyott élet. van idő. nincs munka.

lassul a járó nap. nem lassulsz vele?

elfogysz. elfogy a léted. sóvárog s vele

elfogy. mindegy meddig tart ez a tél.

Zen fotók: Stekovics Gáspár (20.)

látja-e

szépségét maga körül

az elmesélt történet?

Zen fotók: Sashegyi József (26.)

nyílt vízre néző

tőlünk kitelő távlat

mögé bújt a nap

szoborrá dermedt

nádtörek és jég mímel

nedv-szétfröccsenést

fagy élén metszett

növénylét-álom mélyül

határokon át -

...nézd inkább a kacsák

vágytól érintetlen

télpajtástáncát

Hazavezet

az úgy volt hogy hazamentem és...

már ez egy csoda
hogy telem delén haza
találtam magam

az úgy volt, hogy hazamentem és...

szinte mindegy mit
bűbájtunk össze holdból -
mert nem lett mű vész

az úgy volt, hogy hazamentem és...

nem fűztem hozzád
különösebben semmi
reményt, jégvirág

az úgy volt, hogy hazamentem és...

jövetelből fontál
körém egyfajta forró
tea-légkört

az úgy volt, hogy hazamentem és...

szabálytalan
szükség-haikuhasználat
bűnébe estünk

az úgy volt, hogy hazamentem és...

a ritka alkalmak
egyike lettél
hogy haza is értem.

Galamb

                                                                                                          Sárosi Ervinnek

a csiszolat alatt az erezet
a deszka rajza emlékezhet e
emlékszik e a csont az anyagában
hogy milyen volt a bőr lélegzete?

létre rajzolt írásjegyeink
amit talán csak lélek olvas
emlékszel-e a megkapaszkodásra
hogy válaszolhass?

egymásra csúszó véletlenekből
kibomlik e, hogy végre lásd -
hordozza e a szél magával
szárnycsapás után a megkapaszkodást?

Az ifjú Ara

                                    Alessandro Baricconak és Kemény Zsófinak 

hogyan hagyjunk el egy hajót?
mindazonáltal.
ízleld meg ezt az egyetlen
fékezni használt
valójában hallatlanul féktelen
kifejezést.

által mindazon, ami
útban van -
mindazonáltal azzal a
nem múló eleganciával, amely
elhagy, nem pedig
menekül.

mind. ami felmerülhet a
szükség pillanatának rémületében:
azon által.
kell bizonyos gyakorlat, hogy az
elfogadhatatlan jelenlététében
se bízz az ösztöneidre többet a
feltétlenül szükségesnél.
enélkül elveszíted a
prioritások emberformáló
kultúrarendjét.

aki elhagy, nem menekül.
adott esetben ebbe némi
rezignált tekintetbe vétellel
bele is nyugszik.
hogy nem menekül meg.
mindazonáltal meg kell
tenni mindent annak érdekében -
de semmi értelme úgy tenni, mintha
a dolgok boldog távolságtartása
immár nem volna érvényes a
lehetőségek farvizén úszva.

mert a lét mércéjének
elveszítése a rendben, amely
legalábbis időlegesen az elhagyásban is
óhatatlanul kialakul
megúszáshoz vezet
mindazon által,
amely formát adhat a kiszállásnak
a szükség széttárta lábak eleganciájának
a hétfő reggeli munkába indulás
ólmos kétségbeesésének
a nap mint napi Medusa tutajának
amely ott imbolyog a talpad alatt -

az imbolygásnak
amely mindazonáltal
mintegy szomorúan konstatálja a
megfelelő módon a szabályzatban
rögzített helyen rögzített
mentőcsónak zavarba ejtő hiányát.

mindazonáltal
nem adod fel. mert
elhagysz. nem pedig
elmenekülsz. ilyen egyszerű ez.
kicsit azért tényleg
nagyon hideg a víz.

Újévi ekvilibrium

A története éppen ekkora
távolságot engedett -
legkisebb kismalac nyugodj meg
ezt is megúszod.

mindazonáltal nem árt
ha kapaszkodsz.
mert mindazonáltal
függsz. akár a
kolbászok a füstölőben.

egyszer talán megtanulja, hogy
ne kapaszkodjon kiejtett szavakba.

óceánmély a reggel - én csak ezt
a ködtől elmosott végtelent ismerem.

ezért kell úgy lefeküdnöm este
hogy nem érzékelem a határainkat.

a története éppen ekkora
távolságból mosódik el
a legízlésesebb fototechnikai
homályba -

egyszer feltárulunk.
amikor valaki végre megmutatja
hogyan teljen nekem is
pontosan ugyanaz az év.

Könnyű nekem

kép innen

Az egyensúlyra törekvés rajza a spirál.
Befelé vagy kifelé dől. Az öregedés
mintha ennyi volna. Ez a dőlés. Amit
nem egyensúlyoz ki már sem testi
sem lelki ösztön.
                            Könnyű annak aki
táncol. Tanult lépésre a lépést testi
és lelki ösztönné gyúrva. Gyakorolt
egyensúly imbolygó szélén. Ahol a
megingás tektonikus. Mert minden
mást kizár a lépésre a lépés. A lélek
talajfogó bizalma.
                             Könnyű annak aki
táncol. A táncban ott a másik. Akivel
táncol. Tanult lépések összefonódó
kérdésre a válasza közben. Támasz
helyett vezet. Kapaszkodás helyett a
bőr ízére simul. Nem szédül. Minden
mást a forgásból lát, a spirálból, ahova
sose egyedül görbül.
                                  Könnyű akinek
az egyensúlyra törekvés rajza a spirál.
Én sem egyedül táncolok. Az öregedés
mintha ennyi volna. Ez a dőlés. Amelyből
egyre többet bízok a te lépésre a lépés
testi és lelki ösztöneidre.
                                        Könnyű nekem.

Ejtsen

hagyjam hogy ragadozzon
tépjen hova soha úton - emeljen
hagyjam hogy szakadozzon
befelé vicsorogjon a fejben
hagyjam ragadtatásba féljen
késkarmok közt hebegő vérzés
fémíz éjt súrló szélben
tériszonyere soha útpora érzés -

ejtsen ki a szó. zuhanásban
a sikoltó szélbe sikoltva
hagyjam, hogy zuhanás van -
az a dolga.
ejtsen ki a szó. becsapódom -
áttört föld hebegését
kicsomózom. vagy nem.
ez a vagy a dolgom.