Beszélgetés két "nagyon régi" verssel

Fekete Anna
JANUÁR, TE SZÉP VAGY

Nézd, a fagy prédának hagyta itt.

Mint a feldúlt ágy, olyan a dédmama kertje.
Hósipka alatt tántorgó bokrok, fehér
hepehupák, vadul vonagló színek, fölöttük
az ég diadalmas, könnytelen kékje, és mintha
a hó vérezne, a díszbokrok sejtelmes pirosa.

No de nem illetlenkedem. Csúszkálgatok egy kicsit
az udvaron. Aztán beköszönök a dédmamának.



shizoo
TAKARATLAN

Egy lendülettel tekerd át.

Mint a habszifonban benne szorult pár napos
tejszínhab - olyan az útfél. A szaga is olyan
szürke hóiszap maradt a tisztaság 
hajnali delíriumából. A lábad nem tennéd bele - 
a keréknyomban csokipapír sárgája virít.

A Január olyan, mint egy részegen megejtett 
kényszer-exelés. No de nem illetlenkedem.


***


Fekete Anna
ÓHAJ

Milyen igazságtalan,
ahogy a nyár betör hozzánk,
végigcsörtet a kerten, veri az ajtónkat,
szárazsággal fenyeget, és már ontja,
ontja halálos hevét. Amerre jár, töpörödött,
sértődött levélkék.

Húszéves vagyok. És alig múlt el a tél.



shizoo
ELFÚL

Tényleg veszteséges,
de már olyan régóta görgetjük
ezt a meleggel dacoló csörtét a napon,
hidd el, engem is zavar a testszag.
De bizonyos koron túl a nap alatt már
meg kell becsülni a kipattanó rügyet.

Negyvenhét leszek. Lassan majd a tél jön.