A lélek él...

...találkozunk.

Létem

                      Marla Biedermann-Jones tolláról lopva

a Kertész reggeli

imaszőnyege - hullt

cseresznyevirág

Vele és nélküle

Idő
gyermekkor csillag-
égnyi végtelenje - most
semmire nem jut...


Hely
pályád diktálja
léted tempóját - nem a
választott íven


Teher
veszteségeid
hiányaiban gyűlő
feloldhatatlan


Időtlen
elszalasztott szó
érintés pillanata
rögzít magába


Helytelen
nem hiszel szavak
erejében már - mégis
hangot lélegzel


Súlytalan
gyermekkor csillag-
égnyi távlata - lámpád
árnyéka rejti

Zen fotók: Sashegyi József (6)

 

parazsát óvó

vas kultúra simított

el vásznat, lelket

nézi a konzum honnan 

jött - és szégyelli magát 

Vékony mezsgyén

Kisnémeth Ferenc festménye

Valójában annyira vékony mezsgyén létezik

akár a jég. A fagy törékeny bőre
a látszólagos járható szilárdság
a megúszható sűrű és belélegezhetetlen
áramlatainak tetején. Bizonyosságaink
akár az olvadásban
kavargó táblák. Kristályos szépségű
gondolatmenetek súrlódnak-törnek
egymás tekintetében. Mert amennyire
a mezsgye vékony, annyira vékony
az örök időkre szóló. Csak az áramlás
és a kétely örök: az olvadás.

Bele a meghatározhatatlanul teli
annyiunkat elnyelő semmibe -
valójában annyira vékony mezsgyén létezik
az élet. Csoda, hogy nem tekintünk
lépteink alá? Kristályos szépségű
tejopál hiteink felett járunk.
Akár a jégen. Amíg bizonyosságaink
nem oldódnak az olvadásba.
Ami tört és törte, egyként, ugyanúgy.

valójában annyira vékony mezsgyén létezik.

Túl (a kedvedért)

fáj. nem baj. még élek.

még esélyes. hogy fogok 

nem fájva is. 

tovább pöndörödnek a szélek. 

amit érzek. majdhogynem hamis. 

fantomfájdalom. az fáj aki nincs. 

akkor sem vagy, hogyha úgy vagy is.

túl. ott túl a szélen. 

most napok óta a hiányod élem. 

és félek hogy holnap is. 

fáj. hogy neked már semmi. 

úgy hisszük. úgy. 

hogy ott a semmi sem fáj. 

tán semmi nem. 

lehet hogy vagy. 

a kedvemért úgy a túlban. 

de tán nem fájsz már. 

a kedvedért hiszem.

az nem fáj. a nincs. túl. 

ott. úgy túl a szélen. 

most napok óta a hiányod élem.

Kor, lépték

nincs kedvem írni -
neked nincs kedvem írni
törpeléptékű

arccal a falnak

igyekszem félrenézni a
lelkem épségének őrzése vezet
de lassan csak a falnak fordulva
nem látom zsizsegni ezeket

lassan falnak bár kézbe sülve
nem áll mögöttem a henger és
nem éget hideg lyukat
a tarkómba még a dörrenés

de türelem az úton végig
kell menni lesz apropó majd
pár fanyar vicc kabaré
is kiprovokálja az áradó zajt

még csak a keretét ácsolja
sok szorgos izzadó kéz
miközben falakról megint a
vezéri tekintet biztatón néz

és megment hisz annyi az ellen
vagy legalábbis a félre néző
aki nem látja be hogy megint
ez az egészlő harc lesz a végső

csak ki kell találni a tudatos
nemzeti közjogi gondolkodás
és az ehhez kapcsolódó
nemzeti kulturális kotkodács

megőrzését és fejlesztését -
ellátásáért felelős miniszterelnöki
megbízott ad buksinkra barackot
a ránk áradót időben ellöki

mármint előre az időt az időben:
sokkféleképpen hiteles ország
rágatja vele újfent a fiával
ugyanazt a torzsányi morzsát

igyekszem félrenézni még
a lelkem pépségének őrzése vezet
pedig megint megint megint csak
ezek csak ezek csak ezek

Csigacsók

inspiráció: https://www.facebook.com/knauszi/posts/10152423953115225

Vjacseszlav Miscsenko fényképe

cseresznyeszár

csigacsók

tartja össze

a hajót

de ha csügged

az a parám

szétszakad a

katamarán

Misebolt

                                    oh, szent félreolvasás...


válogatok a miseboltban
keresem rám a misét
hol az eszme kék szoritását
a liturgia bontja szét

válogatok és felpróbálok
líg-lóg rajtam a miseing
ahogy próbálja szótagolni
gomolygó felhő hiteink

válogatom és varrás mentén
tapogatom a hamisát
illékony élet választ véget
ahogy én most majd a misét

létem a porzó mise a méhe
termékenyít benne a szó
akkor él ha kiemel engem
hogyha meghatározó

válogatok a miseboltban
keresem rám a misét
nyalogatom áldásában
a kétely áfonyaízét

szagolgatom tömjénfüstös
mámorában az igazát
méricskélem odafér e
perselyébe a világ.

Elvesz

Nem éreztem semmit.
Leengedtem a telefont és
nem éreztem semmit.

Ott állt bármire készen aki szeret -
tényleg;
láttam a szemében a létet, készen.

És én nem éreztem.
A szégyent is utólag,
hogy semmit.

Persze pont ez az.
A semmit éreztem.
Megértettem, később, ahogy egy
rám törő öröm váratlanul megríkatott.
Hogy amikor elvett a hír

nem akartam.
A semmit nem akartam érezni.


Semmit sem.

Záróra

múlattam sokféleképpen
mulasztottam más felől
egyik másik is megöl

múlt időt szalajtó szélbe
égett betűket pernyemód
míg villő bennük a kód

szórtam magam és közte téged
egyik másik is megéget
hamu hullik panel-égen

múlattam sokféleképpen

szórtam magam és közte mást is
vissza ha mar mint az áspis
zárva volt te hogy jöttél be

múlt időt szalajtó szélbe?

Cseppenként - Zen fotók: Sashegyi József

Sashegyi József fényképe

Cseppenként. És egy pillanatra
még körülnéz a becsapódó csepp, mielőtt
elsimul.
Mielőtt a maga kicsapódását
párából cseppé formálódását
gyönyörű panorámában zuhanását
rajta átsütő fényből szivárványt
becsapódva végképp ejtené.

Így csapódunk? cseppé formált
pillantás létünk így zuhan
születéstől gyönyörű panorámában
fájdalomig átsütő fényből
szivárványt énekelve
a becsapódásig
így?

Cseppenként. Egy pillanatra látszik még
a honnan és a hova.
Aztán már csak a testek rögök időtlen
egymásba simuló ringatása.



haikuban:

csepp pillant körül
mielőtt cseppléte végén
simulni illan

ha

*
*
*
*
kitölt üres helyet
*
*
*
*
áradás ellen védő
*
*
*
*
idő-töltés
*
*
*
*
*
*

Fészekalja

Pengeéles beteg hold felhőhasíték
vágatából tükröző fényt tócsaszínre vet
rügyekre dermedt levelekről csorgó
életlávát gőzbe görgető időt nevet

Tört ágak csonkja szégyenébe hajló
hisztérikusra tépett sajgó lombhajak
magasán nyígó kapaszkodást elunva
kifordult gyökér csupáján tétováz a nap

Mocsárba ágyaz lidérc lobog hiába
a szürke égbe szeszély hasít ha ablak
remeg az élet éje hidegén át
könnybe áztatott kis teste a haragnak.

Álca

                      Marlának, Pálnak

Izabella képe

bujkáló igazunk 

alól kikandikál -

nem ér a nevünk

*

gyász alól csak űr

nevünk, a mit sem érő

takaró fátyol

*

cserép alá tesznek
neved égett jelét
hordozza cserép

*

elbújtál - lehunyt
neved alól kandikálsz
tízig számolok...

töredék

tekerek kétféle májusi télben
körém viharzó nyármagzásban
verejtékdermesztő ipari szélben
nem vagyok aki tán még lesz

esőben októbert idéző ég fed
verejtékdermesztő ipari szélnek
támasztott dőlésben november
ölelném láng mintha mécses

Nap tükrében

A minap láttam
a buszon egy kis rigót
Az Usher-ház vége volt a kezében
éppen varjúnak képzelte magát -

aztán a Nap tükrében
megláttam:
én is csak egy malac vagyok
akire szárnyat igéztek.

Acsa

Sashegyi József fotója

ragadd meg - rajzik
magban petében széllel
vibráló élet

Túl

                       Hegyi Imre (1945 - 2014)


soha közelebb -
vállamra biccent fejed
míg élek, tartom

Haikuk erdei sétán

                            Sárosi Ervin fotóihoz

 

lélekhatáron

vezető út - a fenyves

másképp lélegzik 

kompozíciós
térköltészet - a disznók
fürdőszobája

ágvégóvoda -
tobozok tömegében
jövendő erdő

választásaink
is így száradnak el - ha
nem jutnak fényhez

a színek nélkül
komor észak - színekkel
zöldbarna derű

szögletjeivel
lóg ki az elme a lét
burjánzásából

Beszélgetés a hasadásról

Grecsó Krisztián: 
Ami elhasadt
 
És akkor összeroskadsz megint vele,
mikor hited szerint vagy a legerősebb éppen,
s míg kémleled, hogy szerinte vagy szerinted-e,
addig tűröd, mint a ludak, hogy remegésig tépjen
(nagyapádtól örökölted, jelnek, ezt a kort,
hogy nyavalya a baj, így holt-idő a reszketés),
ami elhasadt, hitted, az pedánsan összeforrt,
ugyan nincsenek kapcsok, helyek, rendek és
a kedvek is csak vannak, mint egy halom sóder,
de nincs sem ömleny, sem vérrög már legbelül,
nyugton bőrözik a pörkölt, s egy nagyon jó jel:
a galambdúcnál egy denevérszárny megfeszül,
és ekkor mégis összeroskadsz vele,
pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
mint egy áztató tó kenderfoltos jege,
elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen



shizoo:
A hasadásban 

Ha padlóra kerülsz, szedjél fel onnan valamit;
de mit merítesz hogyha részben lékbe csobban,
részben koppan csak, kilátszó ömlenyszavaid 
felett a szándék jégzajlása, úszik darabokban
amit már számtalanszor ragasztottál vele,
óvtad együtt vastagított jegét rásütő naptól;
a kedvek is csak vannak, mint nyár olvadó jege
poharadban - az italt nem tagadod meg magadtól
így merítés közben, és főleg a jó jelek szelében
miközben berendezkedsz végképp a hasadásban,
bár most vagy hited szerint a legerősebb éppen
a markodban egyedül a félig üres pohár van,
padlóra kerülve talán felszedhetnél valamit
de így, a lékből legfeljebb a nedve ízét
mintha egy áztató tó kenderfoltos jege
repedne vonalban, s lassan esne így szét

Eladó jövő

Egyszer csak nincs több eladó jövő.
Nem hitelez az idő se.
Nézed a hideg szavakat ahogy
körberácsoznak a felszólítások.

Elszedik amit magadtól szedtél.
Elszedik, amit másoktól kaptál.
Ott maradsz a szégyeneddel üresen.

Vagy legalábbis valaki ott marad
aki rád emlékeztet. 
Még nincs erőd, hogy vállald vele
az azonosulást.

Még csak a jövő fogyott el.
Ahonnan eddig az éhed
és az álmodásaid finanszíroztad.

Elszedted, amit magadtól szedhettél.
Elszedted, amit másoktól kaphattál.
Szégyeneddel üresen maradtál.

Nézed, ahogy még a hideg szavak
koppanásának magányos
pillanatában sem
éred utol magad.

Esőlesés

Fotó: Sashegyi József

pára leple takaró csücske
alól kilátszik a lélek
néznek bennünket fejcsóválva
hatalmas távlatú lények
verdes felettünk forró szélből
fagyba csapódó permet
siratnak minket hogyha az égből
az esőcseppek vernek

Koncert után

ébere válik reggele máll
kávé pörk olajillata száll
álomkóc marad éhe alatt
szemsarokablak süt be a nap -

ébere válik tegnapöröm
borzongó idegébe köszön
dallam futja akár libabőr
holnapi szájíz tegnapi sör -

ébere válik álom alatt
szemsarokablak éhe a nap
bőrön futkos a tegnapi dal
borzongásbol a fénybe rivall -

ez a borzongás még tegnapi fény
dallam szédeleg át idegén
reggele mállik ébere ég
csak a tegnap tölti be testidegét

ébere válik a fényre öröm
dal szakad élet a fénybe köszön
reggele mállik az ébere szól
mint dallam lüktet a fénye alól.

Azonosulás

                              Forgácsok a Hyperion Cantos-hoz



ha beleéled magad
a helyes válasz maga
az empátia


*

világ tükrében
utazva - ismerjük fel
hurcolt önmagunk


*

a vírus addig
él míg kajál - míg van mit
telerobbanjon


*

minden születő
új vallás is vírus a
maga korában


*

azért álmodsz, hogy
hogy megszülessen belőle
a másik álma


*

milyen elégtétel
ha a költő álma
az egész világ...


*

A körülmények 
szívünk próbakövei
hogy megméressünk

Határátlépés

felhőlógató

kedvéből lépek harsány

hársillatba át

Ferdítés útról, zarándoklatról

                                                       Ingridnek és Imrének


Antonio Machado:
Proverbios y cantares XXIX

Caminante, son tus huellas
el camino y nada más;
Caminante, no hay camino,
se hace camino al andar.
Al andar se hace el camino,
y al volver la vista atrás
se ve la senda que nunca
se ha de volver a pisar.
Caminante no hay camino
sino estelas en la mar.



Közmondások XXIX.

Vándor, lábaid nyoma
az út s nem más.
Vándor, nincs út,
az út maga a vándorlás.
Vándorlásból születik az út,
s visszatekintvén
látszik az ösvény
melyet senki sem taposhat többé.
Vándor, nincs út
csak barázdák a víz tetején.
                       (Nemes Krisztina fordítása)



Közmondások XXIX.

Zarándok, lépteid nyoma
s nem más e rajzolat;
nincs Zarándoklat, rajza van
legvégül visszanézve.
Zarándoklatnak tűnnek az
így születő utak,
de más lábnyomba fest utat
a más emlékezése.
Zarándok, lépted mint a hab -
vízen hullám verése.
                   (shizoo ferdítése)






inspiráció: http://musessquare.blogspot.hu/2011/02/antonio-machado.html

Üzleti úton, Damaszkuszba

                                                                   a reklámszakember pálfordulása



nem hirdetem. híred úgy.
mert nem hírt hirdetnék. ha úgy.
mert sűrűn szőtt kelmék
és kenetek között
sem a véres test a termék
e csomagban nincs
egy filmcsatorna sem -

nem hirdetem. híred úgy
nem látszik kellőn élesen.
mint hóra sárga húgy
úgy savazta körül a tanítást:
saját személyes vesztem
most zárójelbe tetted -
s nem akkor, a kereszten.

nem hirdetem. híred úgy.
mert nem hírt hirdetnék. ha úgy.
s nem, mert megcsapott a nyers hús
a vér nyelvet bizsergető szaga
a saját szagom -
s nem, mert megéreztem
a reklámozhatatlan
ízét magamon -

nem hirdetem. híred úgy.
nem látszik kellőn. élesen.
ahogy kimászol a
saját, személyes elavulásból.
és annyi szó után a híred úgy
sem enyhít.
csak ha nem hirdetlek.

csak ha soha, semmit.

Kontyvirág

fotó: Sashegyi József

bújó kis élet

nyújtózz rád eső fénybe -

ünnep ha érint

*

mezők szélesre
tárt fény-áradásában
túl gyorsan égnél

Madártávlat

                               Egon Schiele láttán

Egon Schiele - Schiele's Room in Neulengbach, 1911.

akár a testet        miért látnád másnak
műtője ez        az önrombolásnak
fészek ugyan már        mért lenne fészek
izzadtan ébred        benne a részeg
aznapból ébred        benne a testek
maradványrésze        mindig felesleg
ölszagú odú ez        vörös székére
nadrágom képzeld        lukat a térdére
ingemet képzeld        ujjai széttárva
krisztusnak látszik        pedig csak testlárva
üres testlárva        mért látnád másnak
tükrömben testek        egyre elvásnak
csak gyűlnek veszteg         testtel kent vég vásznak
akár poloskák         előlem úgy másznak
akár poloska        előlem úgy mászol
ne kelj fel lefestlek        bújj ki a ruhádból
örömnek ölet csak        vászonnak testet
bújj ki a ruhádból        ne kelj fel festlek

tetszeni nem fog mert        elkent ecsetszőrön
én is az egy szálra        veled levetkőzöm
ahogy ez a fehér        vakult falú szoba
úgy leszel a képen         elfonnyadó csoda
igyál az üvegből        fordítsd el a fejed
a képen látszik majd        hogy milyen volt veled
aznapból ébred         rajta a testek
maradványrésze        mindig felesleg

bújj ki a ruhádból         ne kelj fel festlek







(inspiráció innen)