Ólomerdő

Székács Juci
Lóna dala - Hattyú

Én nem tudlak a hajamban elbújtatni.
Tőlem ne várd, hogy lágy anyaöl,
kerek váll, szívedhez a gyomrodon át,
egy jó asszony mindent megbocsát,
bennem nem lesz otthonos lakni.

Nem azért lettem, hogy neked legyek.
De itt állok melletted, lábam a földön,
ha el tudod fogadni: tart, amíg tart,
ha nem kell tagadnom, hogy vonz a túlpart,
a párába burkolózó kék hegyek.

Nem te marasztalsz. Én akarok maradni.
Engedd, hogy szabadon dönthessek így.
Ne kötözz le, szárnyam ne nyesd meg,
ha néha felöltöm tollaim: ne lesd meg,
ne kelljen minden titkom odaadni.

shizoo:

István dala - Sárkány

Rövid hajadba túró bújtatott szelek

borzolnak, mintha nyitnák az eget, 

úgy hallom verdeső szárnylégzésedet, 

ahogy rugaszkodsz és elmarkolsz eget - 

olyan ösztönből nyúlnék utánad 

hogy megraboljam. Csak mint a vadállat 

a másnak gyűjtött meleget. A szárnyak 

rebbenését. Tudod? Megfojtanálak 

mert birtokba venné a kék hegyek 

tiltott lélegzetét, zabálná minden titkod 

az éhe. Mert éh ez. Feneketlen 

éhség. A röptét enné az egekben 

s helyette húst zabál és izmot - 

rövid hajadba illatos szelekben 

keresné mit éhe felfalt s nincs ott.

Kötelék

kép innen

olyan kevés kell -

csókoddal érint a

betonra hullt levél

Várostükör (8.)

kép: Pereszlényi Erika

Téglát rakott téglára
fényt rakott a képzelet
rakott a fénynek otthont
lakott a fénynek.

Téglája sárga bronz arany
lakik a fény benn boldogan
ott benn lakik a fény
a titok tényleg.

Téglát és ahány táj
annyi forma -
Csúcsán toronynak fényből
máshol kék az orma -
Vagy barna kőből tör
a rőt cseréptető föl -

Fedetlen lopja ki helyét
felette csak a magas ég -
a kőkör.



Téglát lakott téglára
képzelt lényt lakott
a fény az otthon képzelt
képzelt otthon-lényeg.

Tégláján jársz az égetett
téglán hidal gerendád éj-eged,
dicsőséged a fénynek
ékelt otthon tényleg.

Megállsz előtte
égbe fejjel lógó árnyalak.
A fénybe sírt igével
hajnalt igyekvő árnyalat-
eged ki-tudja-változat
fénytócsa láb alatt.

Téglát rakott téglára
fényt lakott a képzelet -

míg végül téglaég
és fény elég és
ég veled.

Ránk fér

Kinyitom az ablakot és
ránk fér a levegő.
Az égboltot viseled
szál hajadon.
Ha le akarom venni róla
le kell vennem a részvétet
amit irántunk érzek.

Ránk fér a levegő
akkora hatalmas felületek vagyunk -
pontszerű parány
pirinyó vagy és az égbolt
csillan szál hajadon át.
Vinnélek sehova ahol
nem kell ékszerként viselned
ekkora terhet.

Ránk fér a levegő.
Állsz. Széttárt karral,
figyelmetlen boldogan és
én csak halkan veszek a levegőből
nehogy megbillenjen rajtad
ami ránk fér.
Nem teher amíg
nem veszed észre -

amíg nem nehezül tőle a szíved.
És vele az enyém.
Amíg észre nem vesszük itt
a légakvárium fenekén az
egymáshoz préselő
nyomást.
Ami pont akkora, hogy
ránk fér.

önsegít

az összes önsegítőt kukoricára
térdepeltetném az add át magad
a pillanatnak az add át magad
az érzésnek az engedj az
ösztöneidnek engedd végre
engedd el magad miatt -

az összeset. mondjátok, még
egyikőtök se látott pánikbeteget
aki fél? aki ha átadja magát
elengedi magát a résnyire
nyitás pillanatában ahogy
lazul a fegyelem úgy
veszít el minden érzést
ösztönt pillanatot a
rettegésen kívül -

az összeset. elveszíti az
összeset, ami feltöltené élettel,
amit neki szán a segítő a
pillanatban az
érzésben az
ösztönben -

aki tényleg az összeset
magára borítja ilyenkor az
összes begyűjtött kudarcot
minden beigazolódó félelmet
minden kiharapó kínt, ami
elvesz. mindent elvesz
tőle a rettegés
érzése
ösztöne
kitartott

lélegzet-visszafojtott
pillanata.

mondjátok,
láttatok már pánikbeteget?

Űrutazás

                                                         Egy vén drogos panaszaiból



Rájöttem, hogy mi ez a hidegrázásos
érzés a füsttől -
ez az űr hőmérséklete.
Amikor szívsz
az angyalok tisztaságával bírsz.
Felnyúlsz a mennyekig, az űrbe,
de meglegyint, megérint az űr hidege -

ez a remegés az a mód, ahogy hordod
föl a földet -
te vagy a föld csatornája föl,
rajtad keresztül áradnak fel a szörnyek,
rajtad át a léted minden beszívott
szennye könyököl

és folyna lefelé, rajtad keresztül az űr is.
Hisz tőled, a gondolatodtól gyökeres,
és benne a fény is megérkezik
a gyökereden át a mélybe les,
benned az anyagtalan is helyet keres.

Feltalálsz és megcsap az űr hidege
amikor szívsz,
ezért leszel tőle dermedt -
a föld felé kell fordulnod
termelned az anyagból a hőt
miközben szegény remegő vállaid között
az égi terhek:
az angyalok a tested közepén
át épp lefelé figyelnek -

s ha nem leled közétek hőből a gátakat
hát egyszer átszakad -
ha nem leled a formád a mennyhez
rád dermed a sztratoszféra könnye.
A hiba köré kristályosul a pára,
porszem köré, míg nem ismer magára,

s te sem.
Hiszen
szörnyporszemekre
kilégzésed szennyes
földmorzsáira tapad a hite -

s ha visszaérkezel: csak mint a hópihe.

Vízítélet

Tűz megüli lovacskáját
vezeti tereli lovacskáját
lánggal eteti lovacskáját
tűzzel eteti lovacskáját
szörnyeteggé a lovacskáját...

"hallod-e asszony hogy bánsz a tűzzel,
nem ég a kezed... parazsad hogyan...
hallod-e asszony tűzboszorkány
halljátok! asszony-boszorkány tüzel
a szeme villám a szava orkán
ha ölel, a férfit tüzeli el -
szemmel ölel és szájjal ölel
öllel ölel és magába éget,
parazsad porló hamuját szélbe
nem ég a tüzed, parazsad hogyan...
hallod e asszony tűzboszorkány!
a falunk férfija mind odaégett
a falunk asszonya mind megítél
téged!"

A tűz megüli lovacskáját
vezeti tereli lovacskáját
kéjjel eteti lovacskáját
éjjel eteti lovacskáját
vízbe veszejti lovacskáját...

"hallod-e asszony tűzláng démona,
nem ég a kezed... bírja a vizet?
lábadra kötelet öles zsákot
köveket abba, nehezet, tízet -
a szeme orkán... tömd be száját
ne kiáltson ránk, kösd be a szemét
ne tekintsen ránk, kösd meg a kezét
ne köthessen szóval szemmel
ne köthessen förtelemmel
tűzből lopott szerelemmel
hallod-e asszony tűzláng démona
csobban a tested hűs új otthona
oltson!"

Tűz üli a lovacskáját
iramos nyihogó lovacskáját
izzadt felizzó lovacskáját
örökre éhes lovacskáját
átjárja minden porcikáját...

"hallod-e asszony hogyha felúszol
tűznek vetjük a lobogó tüzet
hallod e asszony hogyha megúszod
hasábot rakunk tealád tízet -
a szeme orkán... tömd be a száját
ne tekintsen ránk, kösd be a kezét
minden asszonytól egy csomót rá
mind elítél mind csalt feleség...
hogyha beszippant elnyel az örvény
szentmise üdvözi lelked, a törvény -
papunk elmondja tested felett
a kegyelmedet..."

*

Tűz repül a lélegzettel
odahagyja lovacskáját -
jaj vágyának jaj az ajka
víz pecsétje csobog rajta
ott marad a falovacska
élő fája tűz éhének
az utolsó áldozatja -

az addig nyűgözött lélek.

Zen-fotók: Sárosi Ervin (14.)

Ervinnek, kis késéssel - Húsvétra

annyiféle úton

juthat el a lélek -

kötelességbe