 |
| Sasa Gyökér képe |
Az elmosódó határok
Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: „ez is én vagyok”; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: „ez is én vagyok”; ha egy bútort hosszabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: „ez is én vagyok”. Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé; minden átlátszó, mintha kristályból volna; egyszerre mérhetetlenül gazdag, teste-lelke felfrissül és egyforma örömmel tölti el a munka, pihenés, társaság, magány.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
egy reggel így
ébredek: padok lábánál
üres hó-papír.
ez is én - otthonosan
ismerős üresség.
kitelő élet
nem érzi a testét.
ez is én - elférsz
bennem. akárha
levelet gondolnál
puha nyárba.
ez is én - ez a pad.
meg a másik.
a kutya. vajon milyen
nyomon szaglászik.
ez is én - rejtőző
nyilvános foszlás.
egy másnap - titokban
fűborostás.
ez is én. ahogyan
érint. ahogy magadban.
rokonul a bennünk
tagadhatatlan.
ez is én. ahogy ez is
te. és még ki tudja ki.
egy csend. mikor
csak a sustorogva
lehulló hópelyhet hallani.
ma reggel bárki
nyomot hagyhat a hóban -
beleolvadhat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése