mediterrán

Gáti Eszteré

Vittorio Giardino képe

hogy lehet ismerős

egy soha nem érzett

simogató fény?

(...s egy tréfa, mert annyi mindent láthat a szem a képbe:

most még egy kicsit

maradj csak gyík... este

visszaváltoztatlak.)

Zen-fotók: Sasa Gyökér (18.)

Ezt műveljük -

az ízekért a szárnyunk

alá gyűrnénk a fényt.

*

Ezt műveljük -

a szárnyunk alá gyűrt fény

által ízlelünk.

Összesöpört haikuk III.

K.K.Z-nak, M.G. Sütinek és további 19 embernek

(via Facebook)

Szia! Útkereső vagy?

Te is a könnyebb

utat keresed?

***

Bokor Krisztiánnak

úgy látszik, mintha

lakna belül valaki;

gyógyulni vágyik

(kép és haiku: Bokor Krisztián)

Tengerben ázó

Óriáspocakon

Legelteted szemed

(shizoo)

a feladat

A feladat adott:
itt egy gyerekkor fényekből és lázból
cseresznyeízből és izzadtságszagból
párnacihából és a parti porszag varázslatából
- hogyan lehet a víznek mézes virágporszaga -
eltévedések izgalmából és a betűk
varázslatos heverészéséből a vaskos történet
szárnyakat bontó lapjain


A feladat adott:
itt egy ifjúkor ölet markoló ösztönből
befelé sikoltó égésből és tehetetlenségből
halogatásból a kilencedik albérlet
megfelelő elhagyásának ötödik kísérletében
- hogyan lejthet minden lakás északnak -
városkeretben tartó sehová
érés fuldoklásában


A feladat adott:
itt egy felnőttkor nem is emlékeztet
köszön ha belép búcsúzik ha kilép
lakása van és - hova és kinek - tartozásai
szereti és keresi a rutint mert
megnyugtató ha befelé sodródhat közben
a szenvedélyei egy részét egy lomtalanítás
idegen szemetének kupacán hagyta
szia idegen


A feladat adott:
az öregkor küszöbén itt fáj ott fáj
már az örömöt is inkább megfelelő dózisokban
- lélegezni úgyis csak fulladásig -
ami nem lett meg az nincs meg de
ami meglett és valahol kupacon
valahol hova is tette - az sincs meg
mégis kötődik és mégis szeret
mégis képes eljátszani a pontos életkorát
adná a bölcset


Szóval a feladat adott:
ebből írjon nekem valaki
védőbeszédet







 

Beszélgetés (a) tapasztalásról és leírásáról

Hegyi Botos Attila: 

Az Ember Könyve


Kerestem, nem találtam.
Nem, nem tudhatom, mi az,
hogy Ember. Amit tapasztaltam,
szerettem, arra nem illett
ez a kifejezés. Másra mutatott.
Nem is létezett,
hacsak nem úgy, ahogy a Hiány.
Amit be kellett tölteni.
Persze nem egy még újabb
hiánnyal: miazma szavakkal,
állhatatlan dallamokkal,
tárgyba fagyott vágyottságokkal –
felemás hedonizmustól
az elveszettségben való
örömködésekig. Valamivel,
amit zsigerileg tagad.
Kudarcot vall.
Amiben valóban hiánya van,
amibe mindig belebolondul,
vékonyulva vész.
Amiről szó nem esik.
Nem egy megváltó wellness,
humánus propaganda,
simogató hókuszpókusz.
Amit tapasztaltam,
mondhatni, hiányával is
éltetett: ami pont számára
nem létezhet, létezik.
Nincs rá szó,
miért is kellene.
Kinyílása, megnyilatkozása
maga az. S amikor illatozva illan
a tárgy: álmomban kinyitok
egy könyvet, amiben
az emberi szavaknak,
az Ember szónak jelentése van.
Valaki egy másik fölé hajol.
Aranyfüst, lángnyelv inog.
Lelket olvas.

shizoo:

Kommentárok az Ember Könyvéhez

*lábjegyzetben keresd. a 

bármelyik könyv lapalji

leszakítottságában. amit

tapasztaltál kifejezőbb mint

a kifejezés - ez az első.

amit tapasztaltál most sem

tudtad kimondani.

*de nincs más. hiszen te is csak a

szavak éhfűzött táncát

dallamolnád. mert a 

csendünk néhány áldott

rémületen túl a másikétól

még inkább különbözik.

*lehet hogy ez mentene meg:

űrben a csenddel, érintkezések

súlyával a bőrön, ahogy

az anyaföld húz magához.

ezt tapasztalod a legtöbbet,

mégsem vetünk rá ügyet.

*illatozása maga a tárgy

azt hiszem egy szippantás

erejéig már jártam a 

könyvtárban, ahol te

nyitva láttad a betett könyvet -

láttam én is, de látod:

más ölében.

(M)Ámor

Átölelnélek -

de tőled várom hozzá

a szabad kezet.

*

"Átölelnél - sajnos

foglalt a kezed:

tartanod kell magad."

*

Átölelnélek -

de ehhez előbb

el kell engednem magam.

(közvélemény-kutatás: lehet hogy tényleg elég önmagában az utolsó?)

semleges zóna

fesztelenül.

most jó,
így köss békét magaddal -
a csatateret nagyon nehéz szeretni.

irritál, amikor tőled
nem férünk hozzád.

amikor a bőröd egy érzékeny membrán
az átszakadás pillanatában.



nehéz szeretni a protokollt
amit betartat veled a légiveszély.
de így köss békét magaddal:

 a könnyeiden át-
lábolva mintha senkiföldjén.




fesztelenül.

így köss békét magaddal -
a csatateret nagyon nehéz szeretni.
ahogy az otthont,
ha benne állva is egyre távolodik.

irritál, ahogy hullik
zuhan valaki a szemedben
mint egy a célterület fölött
találomra kioldott bomba.




fesztelenül

így köss békét magaddal -
véletlenszerűen.

ahogy a magát megadó
fatalizmus lépked a ködben.

ahogy meglátja másként szabott egyenruhájú
feltartott kézzel tétova
tükör-magát.

Aki vagy

Pedro Luis Raota képe

hiszed: választás

hogy ki leszel a képen -

toll-fény, vagy árnyék

*

toll-fény vagy? árnyék?

csak a víz bőrén feslő

éhes csobbanás.

Ikarosz mélyül

Kép: Birtalan Zsolt

lételemedből

(képzeld el) bármi lehet

ennyire látszat

*

fagyott felhő-közök

géles közegében

próbálsz repülni

Zen-fotók: Szabó Zsolt (8.)

olyan kis úr az ember!

ott csökkentené

ahol kiárad.

Mágikus realizmus - slamverzió

Hadd mondjam el nektek, mit értek az alatt, hogy mágikus realizmus


suhanás közben két fix pont közt
nézem a száz halom alján a hétszáz kéményt
Dunaújváros és Budapest közt
nézem, ahol ébred a Battai Rém -
nézem Százhalombatta alján a hétszáz kéményt -
nézem a füstöt a lángot a gőzt,
nézem a szél formálta formát,
fekete ős vérkönny, olaj égéséből a füstzajt:
most emberalaknak tűnik. öklét felemelve fenyeget.
ráfúj a másféle harag, a szél.
ívbe csavart sárkánnyá alakul.
aztán égtöve-rúgó táltos paripát
játszik a nézőpontom a füstbe -

baz’meg, mi
tündérföld-kapura építettük az olajfinomítót.
képzeld. képesek voltunk tündérföld-kapura építeni a finomítót.


Hadd meséljem el, mit értek az alatt, hogy mágikus realizmus

ezért elmesélem, van egy barátom, aki elmenekült Írországból.

azt mondja: nincs szaga.
nincs szaga a szürkébe vesző réteknek.
nincs szaga a hang-tompítottan tovacsobogó folyónak.
még a tengernek sincs szaga, amire az ablaka nézett.
azon kapta magát: ki se lép a tenger lélegzetébe.
mert nem lélegzik. mert se íze, se bűze.
csak partot érne a soha nem szűnő szélben
de visszaverődik. folyton visszaverődik.
azt mondja: Írország abyss.
Írország feneketlen mélyre került.
otthagyták a tündérei és a manói.
magukra zárták a kapukat.
az emberek kedvesek, de csak az időjárásról
beszélgethetsz velük, meg az ivásról.
nem jó, ha bárkivel csak arról tudsz beszélgetni:
ki mit iszik -

a mámor a mámor
hiányának a takarója.


Meg akarom értetni veletek, mit értek az alatt, hogy mágikus realizmus

ezért képzeld el, engem esténként egy négyszemű-nyolcszemű
kéménytestű gyönyörű tűzüstökű hosszú fehér füsthajú óriás őriz.
neve is van, a kéménytestére írva, úgy hívják: FŐTÁV.
ott magasodik a horizonton, csöveivel átfonja a
panelok testét alaptól a lapos tetőig.
létem egyik helyi istene ő. imádkozom hozzá.
fizetek neki, sokat adok érte hogy hőkarjában ringassa az álmom:
beengedem fonódó csöveit a torony
tetejére száműzött barlangomba -

tündérföld-kapura építettük az olajfinomítót.
de szagolj a szélbe. füstszagot hoz.
van szaga…
ez még nem abyss…
még nincs veszve minden.


Kapiskálod már, mit értek mágikus realizmus alatt?

Lépéshelyek

Buda Bence képe

"miért fókuszálsz

az eltávolodásod

lépéshelyére?"

*

mert következő lépés

vagy elmúlt lépés.

megléphető. volt.

ars poetica

"magamra

maradtam

világgá szervült

hangoddal..."

(Hegedűs Gyöngyi)

"Nem kell elsietni azt, hogy az ember békességre jusson."

(Visky András)

kifelé hallgass

egy ritmust sem érő nem-figyelésre

emlékeztessen a hallgatózás -

engedd el a szívdobogásod 

markoló aggodalmat.

kifelé hallgass

a fókusza nélkül ahogy kusza

áramlásokban kavarog a lég -

ne markold a szelet.

kifelé hallgass

lombja vesztett téli fa -

de tartsd meg gyönyörű

képességed a rügyre.

kifelé hallgass

annak a csöndnek

amelyben már nem hallatszik

belőled a teremtmény.

kifelé hallgass

ahogy a néma rendek -

egész testeddel

kell szólj ha végre

megpendít a világ. 

folytonossági hiány

hideg fejjel kísérletezem egy érzékeny beszédmóddal
mintha fájna.

kicsit belehalok ebbe a klinikai eset
januárba.

elszakadt cérna napokat csomózgatunk úgy
mintha tart.

hideg fejjel nézem - hogy tépődik vászon kifeslő reggel
mintha-part.

egy önismétlésmentes mondatban a szavak ahogy
partra mossák.

ahogy fel sem tűnik kényszerbetegség bogán a
folytonosság.

hideg fejjel hitetném el hogy érdemlünk némi
haladékot.

amíg elfogynak legalább a finomabbnál finomabb ünnepi
maradékok.

amíg az új év megavul annyira hogy az újabb szakadás
mentén

nem fáj ha folytatódik a nem az és nem úgy érzékeny -
mint én.

Mágikus realizmus (vázlat: Maradék harag)

Sasa Gyökér: Surrender

Begyújtott égés magát felismerő éhe -

képzeld el, hogy tényleg te vagy az omega.

Legyen úgy, hogy a csúcsán, a koronája,

nem a következő lépés hanem az egyetlen lényeges.

Legyen tényleg úgy hogy univerzumot éhez

maga köré a gyúrt bolygóanyag

kiteljesülése: legyen úgy, hogy

a képzelet -

látod a kollektív indulat kivetülését? 

Milyen üvöltésekből gyűlt össze a fent

kavargó téged akaró, leheletfojtó párasikoly?

Látod, mit csináltál? Ez itt Mordor 

szanálásakor a levegőbe került maradék Szauron!

Ez itt a haragod amikor kiszakad belőled

amikor egy hiábavaló tömegtüntetésen

megindulnak a szatyros férfi teste ellen a tankok!

Ez itt a siralomvölgy szemfedele, amitől

nem látszik a kegyelmed fénye:

az egyetlen vigasz. Ez az elszakadni képtelen,

amit már nem lehet a testtel jóllakatni,

dühében sótlanul sír, a könnyét

beissza minden éhező: éhséget az éhség!

És látád, amikor becsukódtanak az égi zsanérok

és ott didereg a test ama rút hagyományban

részvétlen magányban. És látád, hogy ez

így nincs jól, de nem tud másképp lenni.

Mert haragszol a könyököd mellett centikkel

elsuhanó autósra, az utadban lapátoló narancs

mellényes roncsra, az anyára a gyerekkel, aki

átkelne - színevesztett hajnal-vontató rutin -

haragszol a kék, zötyögő dobozokban tülekvő

közönyre és a teljes útpályát elfoglaló

kátyúra, az épített jövendőre ebben a közönyben -

látod, mit csináltál? Valahol máshol

ahonnan teljes egészedben hiányoztál

most kormot vet az égre a haragod.

Térdelj le, és könyörögj bocsánatért -

Vagy gondold inkább ezt: egyszerű 

biológiai termék vagy, aki most ijedtében

egy meztelen égi jelenséget nem pusztán 

meteorológiai mérhetőségében érint,

bár tudja a nevét, Cirrusz, Kumulusz,

mégis úgy csinál, mintha a szívéből 

kitépett démon neve volna, nem csak

egy felhő az égen, páracsomó, amit a

föld forgása közben kitermelődő 

mozgási energiák dörzsöltek a kiemelkedő

tereptárgyak élén ennyire látványosra.

mekkora manccsal

ragadna meg egy

megfoghatatlan éhség!

K.D. hagyományaiból

nem énekelnek.
ma túl hideg van. túl sötét van.
túl van.
egy reggel megint a szemfenék
hátoldalára csontosultan -
egy vakfolt terpeszkedik a szemgolyón:
a múltam.

bekosztolányisodnék mint egy ablak
ha rávirágzik a zúzmara.

hiszen ez a tükörlét érdekel.

nézze meg magát
bennem a világ
egy tükörben aminek foncsora
hét réteg jégvirág.

vegyen észre a látvány ahogy nézem -
hozzádermedő
hét réteg tévedést a ködből
fonjon ő,

amelynek tündöklő gyászán túlmutat
ha égre tér, párát igáz a nap -

nem énekelnek.
ma túl hideg van. túl sötét van.
túl van.
vakfolt a szemgolyón az égi
túlnan...

semmi se csillan
a tükrön túli résen -
egy reggel megint a napra éhezem
ragyogja át
hét réteg tévedésem.

Zen-fotók: Sasa Gyökér (17.)

... az a kis piros bogyó ... az a kép lelke...

Kemény Zoltán





így viszik kincsként

maradék színed

a feketülő évek

Zen-fotók: Birtalan Zsolt (8.)

 

levegőtlen múlt
másnapja réved
a haszontalan kövön


*

ez a hagyomány

hideg. érintésre is

látványnak is

 



*


nem jó, ha kulisszák
ügyetlenül tákolt
hamisába nősz

tükörablak

Pion Istvánnak

Egy szűrőre simult

imán nézel keresztül

ha felteszed

*

tükörablakon át

kő-mérce hit

is kitárja, amit látsz

Téli ébredés

ma hajnalban békét
suttogott a hó -
aludnunk kellene.


baj, ha a tél
egyensúlyért felsózott
hó-taposómalom.


baj, ha a tél csak
hideg szívvel figyelt
kontraszelekció.


hókásán csúszkáló
nyári-gumi-ember -
siess! elkésel!


ma hajnalban békét
suttogott a hó -
bár meg se hallanám.

befejezetlen

reggeli sötétben    felhabzó dudaszó
nincs egyensúlyban    zuhanás tudata
feketét lélegzel    lefelé mutató
ujjad az anyagban     rád ahogy mutat a
nincs egyensúlyban    billenés figyeled
jelében ott az úr    satíroz egy folyót
ahogyan mutat rád    középen tiferet
billiárd ütközésbe    fájó fagolyók
rád ahogy mutat a    tótágas fenn malkuth
felhabzó dudaszó    árnyékos füleden
nyíló szem távola    maradványhajnalkút
nyíló szemed mögött   lecsukott szerelem
nincs egyensúlyban   felhabzó dudaszó
reggeli sötétben    zuhanás tudata
ujjad az anyagban    lefelé mutató
feketét lélegzel    rád ahogy mutat a...



***



egy tükörkép sem felel
meg.
mióta egyszer kinyitottad...




***

hajlamosak úgy keresni mintha volna
mintha jobban érthető ha szótagolva
mintha szó - tagolva tisztán éhe-teljes
mintha léte nem temetne - élve jelmez
és alatta mintha csont-mély rendje volna
mintha jobban érthető ha szó tagolna
mintha kincsen osztozóban mintha rabló
tíz vitéze vicsorog rád mind haragvó -
összekötve mintha rendje - összemarkol
fejen állva talpig égő fényben alszol
gyűl köréd a mintha látszó létsereglet
mintha jobban látszanál - ha érdekesnek
hajlamosak úgy keresni mintha mámor
tíz vitéze vicsorog rád - néma tábor
mintha szóból szabadulna mind ki éber -
érts szót léted mégse markolt semmijével.

Teljesség-átiratok (43.)

Sasa Gyökér képe

Az elmosódó határok

Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: „ez is én vagyok”; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: „ez is én vagyok”; ha egy bútort hosszabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: „ez is én vagyok”. Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé; minden átlátszó, mintha kristályból volna; egyszerre mérhetetlenül gazdag, teste-lelke felfrissül és egyforma örömmel tölti el a munka, pihenés, társaság, magány.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

egy reggel így

ébredek: padok lábánál

üres hó-papír.

ez is én - otthonosan
ismerős üresség.
kitelő élet
nem érzi a testét.

ez is én - elférsz
bennem. akárha
levelet gondolnál
puha nyárba.

ez is én - ez a pad.
meg a másik.
a kutya. vajon milyen
nyomon szaglászik.

ez is én - rejtőző
nyilvános foszlás.
egy másnap - titokban
fűborostás.

ez is én. ahogyan
érint. ahogy magadban.
rokonul a bennünk
tagadhatatlan.

ez is én. ahogy ez is
te. és még ki tudja ki.

egy csend. mikor
csak a sustorogva
lehulló hópelyhet hallani.

ma reggel bárki

nyomot hagyhat a hóban -

beleolvadhat

margójára

egy reggelt odaadtál a trollsimogatónak.
nem árt érezni: a simogatás ütés
az ütés érv, az érv felesleges, mert
ebben a keretben úgyis elveszíti
nézetjellegét.

gerjesztett indulatnak háttal
feltáruló tarkóval a trollsimogatóban -
nem árt érezni: milyen a
kitett szelekhez képest ez a
jellegzetes szagú bundameleg.

mielőtt otthagynád az almot
készülj fel: álomtalan, tüdőbe maró hideg van
odakint. de ott a simogatás
simogatás, az ütés ütés, a
vélemény nem bűn és
nézőpontokban lakhatsz,
ahonnan magadra is rácsodálkozol
repedt tükörkép.

egy reggelt odaadtál a trollsimogatónak
és hetet öregedtél tőle.
van, amit nem old fel a szó helyén
szivárgó együtt-hallgatás sem:
mert a trollsimogatóban még
a csend is vagy a vereség
vagy a győzelem csendje.

gerjesztett indulatnak háttal -
ne less a vállad felett,
ebben a ketrecben számukra neked
soha nem volt valóban
nézetjelleged.

Téli etűd

kép: Jamie Heiden

párás befelé repülésben -
a mozdulatok idekötnek.
dunnás takaró-heverésem
csak a nyom, csak a hóba ütött seb.

mozdulatok: nem-mozdulatok,
beleködlik a tájba a légzés.
ki-be jár rajtam, sehová-lerakott
ki-bejárat csak e légrés.

párás befelé repülésem
csak a sehová-lerakott reggel.
sűrű levegőn heverésztem
egy álomvarjúsereggel.

álomhó-dús paplan alatt
csak a befelé figyelő magház -
ki-be jár, mégis befele-szimat
ez a sehová-lerakott hagymáz.

párás befelé repülésem
csakis így jó - múlik a múlna:
dunnás takaró-heverészésben
is égbe repülni tanulna.

Madáretetés

csonkolódó hitben csavarogsz
úgysem leszek őszinte hozzád.
ha zsoltár volnál elénekelnélek?
suttoglak tudod, nem vagy zsoltár.
éhes vagyok a varjak röptére
és elzavarom a galambokat,
a cinkéket hiába várom -
egy nap majd kánonba fonnak
és akkor elénekellek, ígérem.

ezt a fényt nem lehet úgyse
eléggé megköszönni a hidegnek.
nem maradt pára a levegőben
eloszlik ahogy kileheled.
éhes vagyok a seregélyraj
röptére: csoportos őrület.
idén miért nem jönnek a cinkék?
egy nap majd megköszönlek
de most már azonnal gyere be onnan.

csonkolódó hitbe. ahogyan
megnő bennem, úgy szel belőle
az éhes praktikum. este
meggyújtjuk a fényeket
mintha tartana még a várakozás.
lehet, hogy tényleg hiába várom
az ugrándozó esetlenséget -
egy nap mind belehalkulunk
a távol maradó csipogásba?

nem rezignált vagyok, hanem
egy csavargás krónikása.
azt hiszem, mégis neked kezdek
minthogyha tényleg zsoltár volnál.
legfeljebb majd elejtenek a varjak
lepörgő galambtoll - minek óvná
a testben a hőt ha nem repülhet?
szerintem fogom a magvakat és
nekieredek a kis tollas életek
éhsége utáni nyomkeresésnek.

Zen-fotók: Szabó Zsolt (6-7.)

Walkers - Sétálók

határolódó

határtalanban sétál

a paradoxon

Silver line of the Ocean - az Óceán ezüst vonala

nem a mit látsz;

lényed mérője nem a mit,

hanem a honnan

***

Képzés

parton toporgó
mikor lépted át
a saját határaid?

Ölelkező

BAH-csomópont...

ki ölel mit
milyen anyag-öl kit ölel
milyen anyaöl kit
milyen anyagégcsillám
akire figyel

hiszed el, nem hiszed el:
városod lélek -
partján az égnek
partján a testét
megfürdető vizének,

hiszed vagy se
városod mosta
folyó ragyogja arcát -
éjfonta arcát
csillagosra

ki ölel mit
mit morzsál itt el a szó ma
milyen anyaöl kit
nevel itt, mire nevel itt,
mit hordoz a
városkromoszóma

mi ölel kit
partok fénylihegő végtét -
milyen öröm éhén
táncol a kőbe cibált
városhajnali szépség

hiszed vagy se
csak úgy ölelkezést mozog,
nem ül rá rabszürke beton -
s ha hagyod, szerelmes
táncával befon
kis pajkos városod.

Zen-fotók: Szabó Zsolt (5.)

szállítószalag

visz le városunk

emésztőrendszerébe

*

szállítószalag

von ki városunk

emésztőrendszeréből

*

(észre sem veszed

hogyan nem maradsz

lényegében ugyanaz)

*

(valami minden

alászállással végképp

lekopik rólad)

*

lenn felejted

éber álmok cafrangos

eltépett széleit

Ferdítés fagyott folyóra írva

Sasa Gyökér képe

Branches, bowing to

a garrulous river,

now frozen in silence.

(Sasa)

ágak fülelnék

locska folyónk - de

fagy csókja lepi száját

(shizoo)

Megragadó

Marla képe

Csak a viadal van csak a szétszakadásig szaladó forgás
mintakopásig a sohanemolyanban a diadal van hiszen odaér.
Csak a diadal van a gyötrő szálfeszülésekben sziszegő korbács
a belesereglő méterek éhes aszfaltdühe dörzsölt testvégletű tér -

amíg aztán csak a tompult testre nyomás van
örökös nyaldos-esőben a sohasehová kiürült vágya.
Csak a loccsan lök-még-húz kong suhanó vágyon
kékszürke tükör örökös kórterem-ágya.

Aztán már csak a test. Üresen ahogyan
markolja a jég.

Aztán már csak a sohasehol éh
ami a tiéd.



***




dolgodba fagyva.
nehezen hiszed el - hogy
egyszer kiolvad.




***



Csak a gyötrő szorítás tapogat, belemerevítő
sehová topogó.

Csak a nempörgés kiürült vágyban, dermedt
jeleket csontropogó.

Amíg aztán felszakad éhe ahogy kitelőben más pályát
didereg a testi sötétet téltemető létemelő ragyogás.
Amíg aztán szigorát feledi a sohasehová, tépi a Maiát
lekopik róla a testszálszakító durva defektmúlt aszfaltdadogás.

Csak a diadal van, ahogyan fürdeti minden - hozzá ami ér
mintakopások nem - a sohanemolyanban hagyta a fúló éhet.
Csak a diadal van - a méterek éhe elenged - a földi szekér
lehet úgy hogy csak most kezdődik a - most kezdődik az élet.

Rácsodálkozás: Utagava Hirosige (5.)

szertartásaid

java részében

másoknak tartod a szert...

Ha valakit komolyabban érdekel, írtam a művész egyik legfontosabb sorozatát méltató könyvről,
és egy gondolatmenetben megpróbáltam elhelyezni a japán fametszet gazdagságán belül.

Hajnalban (új év)

(saját)

átláthatatlanul sűrű köd
ül a jéghideg levegőben -
esküvőre öltözteti a tél a fákat
álmukban veszik fel
ős-gyász-fehér fagyott kortyból szőtt
menyasszonyi ruháik.

ilyenkor a fák befelé léteznek
földbe fordítva élő koronájuk
egy sűrű, lélegezhetetlen közegben
rezegnek egymásnak
didergő panaszt.

te is befelé létezel.
befelé: a barlangodba
bámuló távlattalanságnak háttal
olykor magadnak is háttal -
amikor nem hagyod a tükröknek
hogy megsokszorozzanak.

nem tudsz a földbe lélegezni
ezért befelé próbálsz -
magadból szívod az
áldozati étel füstezüstjét
kifújhatatlanul magadba -

de olykor úgy befelé
ahogy a tél menyasszonyai, a fák:
az utolsó pillanatok
eltagadhatatlan kételyében,
mielőtt kimondanád
egy ilyen hajnalnak a
boldogító igent.