disszonáns kis
gyönyörű csillanás vagyunk
a fegyvercsövön
ugyanaz a fény
festi meg a levelet
a zöldje dallam
lassú szonáta
borít illatba mindent
hajnalban hallod -
disszonáns kis
gyönyörű csillanás
a betonkerítésen
egy hajnalban nélkülünk
zendül tovább a
kicsorduló fény
de légyzümmögésben
akár - visszhangzik
lélegzetvételünk
***
maga nem variációkat mutogat az ismert
témára, hanem önmagát.
így köszöni a pillanat a lehetőséget.
lélegzetvétel a zene, csak kihallatszik.
disszonáns kis csillanás a fegyvercsövön.
ugyanaz a sóhaj a betonfal két oldalán.
maga már megint elszakította a harmóniát
a teljesség kedvéért.
nekünk csak ez a vérmocskos teljesség,
ez a befelé táguló sebesülés jut?
síppal dobbal nádi hegedűvel rakott kövek közt
elmotozó szél? van így a szentélyben köszönet?
maga válaszol. egy olyan nyelven amit
miértünk simogat.
billentyűzet húr mesterséges fény
lámpafény bőgőtest feszített bőrök.
mennyi minden kell az elengedéshez!
(egy cellában ugyanígy fütyörészne.)
***
akkor az enyém, ha elvesz.
úgy teljesít hogy elfogyaszt.
magából kifordult világban
ázunk tavaszt.
akkor a tiéd ha elveszt
úgy szentesít hogy elfogy. azt
viszi tovább belőlünk ami
rüggyé fakaszt.
megbomló ágvég. nedvek
kiömlő belőlünk-hang.
elveszted elveszek elvesz
levélke ráng.
akkor az enyém se jelmez
nyílása levélharang.
nem esik hiába akkor
eső se ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése