Zen-fotók: Kiss Marianna (7.)

nagyszülők hagyatéka.

két istent szolgál:

Urunk. és létünk.

*

kezük nyomát viselik.

hurcolt jelentés

az Úr. az idő.

*

neked Őket jelentik.

szilárdságérzetük.

gyerekkorod.

Kontrasztok

Pinuccio Vaccaro képe

árnyékom után

osonó puha árnyék -

túl sok a fény itt

Teljesség-átiratok (28.)

kitudjaki?

A kívánság mint veszélytelen

Az önkínzás többnyire zsákutca; néha nagy kerülő; csak igen ritkán a legrövidebb út. 

Legtöbb ember részére az élvezetekről való teljes lemondás éppoly káros, mint az élvezetekben tobzódás. Ami pedig a kettő közt van, a mértékletesség („élvezek, de kiskanalanként, óvatosan, takarékosan”): összezsugorító.

Úgy neveld kívánságaidat, hogy ne az élvezetek és hasznok felé irányuljanak: ezzel elkerülöd a lemondást, tobzódást és mértékletességet egyaránt. Úgy alakítsd kívánságaidat, hogy akár az élvezeteket és életbeli hasznokat, akár ezeknek hiányát mellékesen fogadhasd, ne kelljen sokat törődnöd azzal, hogy részesülsz-e bennük, vagy sem. Ha érzésvilágod nem a változóra, hanem az állandóra irányul, ha a változót kívülről, idegenül szemléled, ha mindennel összhangra törekszel, ha az örök mértékre figyelsz: ezzel életbeli kívánságaid méregfogát kihúzod és számodra az élet javai és kárai nem veszedelmesek többé, csak felületesen érintenek.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

ahová nézel

úgy fogyasztasz? teljesség.

soha nem fogy el.

ültesd iskolapadba a vágyat
futkározzon a szünetben
zabolátlan
                  az udvar
porlepte kopó füve tartsa
az ösztön könnyű hitetlen
ragyogásban

de hol mit szünet szüntetne
győzhesse a fénylét példák
észbejutása
                   essen
le neki a fel - hova nézzen
hova éhüljön az étvágy
léte csikó
                kifutásba -


ültesd iskolapadba a vágyat
tolla emeljen ne borítson
olajsár
           élvezet és
kívánság és hasznok
most kell most rögtön?
odakozmál

rászoknál levegő mód
éhed mintha tüdőn ki-be
lüktet rajtad
                     a széles
lehetőségtár epizódokká
szűkül hol a vereség eszi mind
a hiába kiélt
                    diadalmat.


léted ragyogó fényét
sose lepje, ne borítsa
ne árnyalja
                  a kozma -
úgy tied a világ meg a
vágy éh úgy nem bánt
tudás-almafa tárul
                             önként adakozva.

Imbolygó

zötyköl a reggel mintha utaztat
pedig úgy ülök itt mint máskor
tengeri-betegít himbaiszony lep
ebből a nem-is-utazásból.

zötyköl a kávé lötyögi a gyomrom
mély űr nyeli túl sok a hely benn
hullámzik betegít fröccsen a permet
pedig ülök itt helyben -

tán a golyó - amelyiken utazom
imbolygást mímel a pályán
tengeri-betegít fröccsen a permet
ebből a pici is fáj ám -

vagy csak a lendületem fogytán?
pedig úgy ülök itt mint máskor
rántson mentsen pilla figyelmed
ebből a nem-is-utazásból!

Hapci

Fodor Ákos után kötötten

képforrás: cotcot.hu

A náthád hogy van?

Köszönöm, jobban!

De te akkor rosszabbul?

*

Jobban érzed magad?

Soha jobban mint

mikor beteg vagyok...

*

Betegen minden

porcikámról külön tudom

hogy létezik...

Istenvirtuális

párát gyűjtene a rét -
vadmurokcsontokra hálóz
a pókfészekalja

ennyi tobzódó éhséget
forgatott a szél a párát erjedő
őszi zivatarba

 legyeknek
készült full extrás röppálya mondd
hány légy egy élet?

párát gyűjtene a rét - rovargulág
mennyi halállal tömsz degeszre
ekkora éhséget?

ennyi tobzódó éhség -
ki törpe bioszárnyon száll föl és be
annak nem térkép e táj

párát gyűjtene a rét -
vadmurokcsonkokon a hálók megannyi
lengő éhség-uszály

istenvirtuális konzolfelület
velünk is hasonlóképpen játszik el
míg rét alá temet -

de legalább a tekintetemet
levehetném róla amíg a saját játékom
pályáján lépkedek.

méret

M 31. galaxis - Androméda köd (fotó: MCSE)

nagyralátással

együtt mélyül növekvő

zsugorodásunk

Sarabi

szégyen merevülhet hűlhet a szemed mélyén hogy
bajod mer lenni és abban a bajban nem fér
ennyi kirobbanó öröm

ott állsz a színpad előterében belőlük áradó
erő erőterében kitölt lüktet szabadul ritmusra
rángat a ki nem mondott köszönöm -

csak a szégyen, az ott van. szégyelled magad így
látod, ennyire nem mer felszabadulni a beléd szocializált
kerítéskor

oldás és kötés a zene - ott lüktet benne ahonnan
jöttek a távoli honnan, idegen-messze - mondd
hol is élsz, hol?

egy bolygó egy golyó pörög istenbilliárd rohanó
apró pont búgócsiga napspirál ez van - a szűk
kis ketrec ahol ők

ugyanúgy lüktetnek éhük ugyanúgy támad a
jóra a húsra a vétekre az éhük támad az éhekre -
ahol ugyanúgy vesznek levegőt

épp csutkára fogyó reményeinktől lüktetnek
az ének szavai - halld bajban az otthonuk így
a te otthonod is bajban

van - velük és nélkülük épp nem tudni milyen
ritmustalan éjt élnél épp valami penge-ragasztott
gépi zsivajban -

itthon épp csutkára rágott reményeink kishúgát
olvasztja a hangba a benneteket ragadó
szívből fakadó ének

s valaki szégyelli magát benned hogy nem hisz
nem tud hinni
a hangtálcára rakott ugráló maradéktalanul élő alakok
eléd penderült szívének

ott sápadhat a szemedben mert a gitáros szemfüles -
ahogy átpörgeti rajtad hét-test-egy-akarat ellenére
szabad éhű tekintetét, bontott,

finoman bepakolt kis ritmussal köszön és
már nemcsak a hangözön él. már neked él a zenész -
aztán ki is kacsint:
ne szégyenkezz.

nevess. nevess ahogy ő. táncold ki a gondot.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (19.)

sokáig érlelt

(valaha lélegző, zöld

levélkoronában)

Beszélgetés egy Francesca Woodman-kép ürügyén

Hegedűs Gyöngyi:

egy francesca woodman képre VII

(immanens etűd)

mint arcom, előlem úgy rejtőzöl.
felismerhetővé épp az tesz,
ami a látótérben magadból hozzád
rendelhetetlen. a tükör
hátraarc. a fénysebesség
is késedelem. a testből
csak lélegzetnek felülsz.
transzban immanens etűd.

shizoo:

kép
csupaszult falak közén
nincs magadhoz
szinte semmi közöd

etűd

nem látom mid éled

hozzádrendelhetően -

pedig élem

kóda  

kiszolgáltatottságod
látótértörés -

árnyék. idegen.

Kritikus (úr)

Kassák Lajos engesztelhetetlenségének

Oleg Csubakov festménye

Kritikus (úr) hatkor kel kelti macska órazaj
tágra kötött kávéidejében csordulnak a pixel-
bögrébe a versek
Lábát nyaldossa az új nap hétfő-jellege mindig
épp kinek és mit ígért mit szeg meg milyen
éhenkórász képpel mentegetőzik
(ami hogy jaj hogy lesz hiteles - piknikus alkat
pikszisből kipotyog folyvást új közeg ellen
próbálgatja az állást).
Szóval félresöpör carpe diem hatkor kel
kelti macska órazaj
és verset ír mert karban kell tartani
amit ő sem fog a satupofabefogással sem sohanem
fogával a túlsó partra -

Kritikus (úr) kelti a párját neki kávé kell
kritikusnak ő kell édes szellemhús kritikus
tömeg. Reggeli nyűglődés jön óra alatt a
friss költői vénametszés kicsorog. Eret
vágni a vénán ez is egy zavarosodó kor
tükre-kép: lassan alvadó hűlő igéket kavargat
a monitoron a virtuális kávéskanál.

Aztán Kritikus (úr) késve öltözik trombiharisnyát húz
annak jót tesz a mozgás a térdízületnek annyira nem
de ez van - akár a szexben a testi igények ritkán
ölelkeznek harmonikusan a korral: mire tudná mit-hogy
úgy már nem megy. Két kerékre pattan és szűkebbre vont kis
csökkentett üzemű kifutását gyengített ütemét
heti kétszáz-kétszázhatvan kilométerét megkezdi. Letekerni
a távot a hájat a vacsorára zabált hurkát csokit
ezt azt. Letekerni a létre tekert szalagot hogy ajándék
legyen ez a nap ami addig jó amíg teker:
addig nyeregben van.

Kritikus (úr) fillérvitéz. Soha nincs mindene. Ha bejelentik
akkor minimál. Ha több akkor nincs tébé áfa a jól
belakott két-hárombetűsökből nincs nála elég.
Soha nincs mindene de semmije sincs soha annyi hogy
ne keressék. Megfigyeltétek? A csóró vesz
mindent a legdrágábban mert mire kifizeti
ráfizet. Késedelmi kamatot bánatpénzt közjegyzőt
apámfaszát. A csóró vásárlásainak a legnagyobb az
apámfaszatartalma.

Szóval bögrébe a versek térdízületbe a
táv köpetélet kis tótumfaktuma. De aztán
este! Nyílj színház- hangversenyteremajtó
bevonul rajt Kritikus (úr) és partnere.
Avagy Kritikus (úrnő) és párja. A szerepek
cserélődnek a feladat nem: írni kell róla.
Az élményt csordultig hagyni a szóba -
portál várja a jól skribált cikket ajánlót egyebet.

Ez a ritmus. Még tart. Nevetséges igen.
Valaha mesterség volt a figyelt szó
olykor vérig sértő folyatása - tán
még most is az. Kritikus (úr) jó
szándékú amatőr. Versenyelőnye
hogy nem olcsó: ingyen van.

Ez van ingyen belőle - bár ő
jobban szereti így gondolni:
ajándékba. A figyelem a
szó ami csorog még -
ami még jelent
hallomást
látványt
ízt -

még dobog
még dobog
még dobog

a végzet lovasainak csillagszikrát szóró patkolt patája.

Befelé (másodszor, meglepetésekkel)

Lakner Zsuzsának 

Bármekkora holnap gyufaszálméretű távlat
ellobbanóban -
bármekkorára nyílhatsz befelé a
nihilminiatúrák
egymás mellé sorakozó tömegébe -

soha nem vagyok ott hol nem vagyok én soha
holnemvolt sohanemsoha holsoha soha nem -

soha értelmét vágd el nyissz itt vége a pont beleér
veletek könnyen megy katt katt azután hű és kész
csupa egy és nulla a szövegágypart mossa 
mossa vásznat elkapdossa -
szókese disznószőr szűk szőke fénypihe szökdös a sonkán 
soha nem vagyok ott hol volt hol nem se az üst se a füst -
volt hol soha nem vagyok ott disznóröfögés
dalaim soha nem soha soha soha nem
csapatostul a holnap 

disznóölés.

bármekkora idő tapadt az elcsöpögő kontinuitásba
van hogy befelé a nagyság széttört cserép
elázott lapok a lámpafénykör nedves tócsaszélén
süvegelhetetlen fuldoklásaim.

semmi tiszteletre méltó nincs a töredékben
ami nem tud megtörténni egymástól az nincs is
befelé önnön ásatásom lapátolt hulladéka
nem tudom ebből a halom szemétből mi lesz
vitrindísz a tárlaton.

ilyen amikor elfog a kétely és nem lapozok
valamelyik megnyugtató mesémbe. csak nézem
befelé tágulóban azt a belső naplementét
amelyben kontúrjukat vesztik az ellentmondásaim.

ez a számlálhatatlan összefüggésgazdagság vagyunk?
igen, meg ez az igeidőkbe tördelt
összerakhatatlan egymásmellettiség -
akartam neked egy reményteljeset megint de látod
ez vagyok most, ollózott haldarabkák pillanatfelvételen
megőrzött kétségbeesett tekintetek -


-----


kész válaszaim kedvéért. látod. ilyen ez. a teljes tükörkép, a
mindkét oldalon befelé táguló örvény egymáshoz
alig megtartó, sérülékeny fényben remegő
felületi tapadása.

előzmény és tükörkép: http://irodalmiszabadrablas.blogspot.hu/2015/09/befele-elso-kiserleti.html

Chorus persolus

szél borzolja a fasort, túl a ravatalozón
de idáig nem hatol el.
égre hajított szélfútta zsebkendő
kavarog nyúlik szakad lecsap elsimul
és újra égre habzik a seregélyraj.
a varjak sokkal céltudatosabbnak
tűnő manőverei zilálta dallam.

játszik énekel egymással a levegőbe
teremtett toll. a galambok röpte
mintha céllal megvert hova-tartó kottavonal -
átnyilallnak a sírkert fölött. mintha ez
a seregéllyel varjúval pöttyös ég
nem az ő birodalmuk volna.

úgy képzelem, hogy a varjak vannak otthon itt.
de semmit nem tudok erről a helyről.
nedves, friss földszag terjeng.
enyhe avarszag - az egy parcellába helyezett
idegen álmok egymásra rétegződő illata.


      a pap jól beszél. ember módra. olykor
      ennyi pont elég. hogy emberi.
     
      csak ne énekelne.

bármi hamis van ebben a szomorúságot
komponáló látványban, nem a seregélyek
röpte, nem a varjak, galamb-nyilallás, távoli
felzúgó jegenyék, bolyhos csomók
páradrapéria az égen -

bármi hamis van a sírok rendet sugalló
botrányában, az egymás mellé temetett
gyerekseregletben, kőben és emlékekben
amiket hordoznia kell a kőnek, a kimért
növényzetben, a kertben, amely
szerkezetében is gyászol -

bármi hamisság van ebben, az belőlünk
fakad. úgy képzelem, valakik most is
együtt éneklik a hittel a gyászt. nemcsak
egy szál felerősített hang tétováz
öröklét libegő lángocskája
az októberi ködben -


      majd egyszer elköszönünk. ember módra.
      remélve (nem remélve) észbe vehetőn túli
      találkozást.
 

Rácsodálkozás: Utagava Hirosige (2.)

A Tókaidó ötvenhárom postaállomása
12. tábla: Misima (Hoeido edition) 

ismeretlen Úr

ködbe foszlani indul

a szokott úton

*

Egykori út
hajdani vándora mondd -
hol jársz? Milyen ködben?

Temetés

Vincent Van Gogh: Földúton

Nem jársz már úttalanom
soha rajta. A hiányod
kőszürke ködöt károg.

Nem jársz már. Átlépted
kerített tereken túl
kavarog tollhull a határod.

Hullámtorlódik az ég.
Lassú viharában csupaszul
verdesnek a fák.

Nem vagy sehol és
mindenhol téged rajzol
árnyfénybe világ.

Nem vagy sehol és
mindenhol. Kerített
tereken innen-túl.

Szálanként szórom úttalanom.
Leszedem koszorúd kőből merevült
csupaszult sírodrul.

Szálamként árokpart égpart
közepén szélén szórom míg
fény és lépés tart.

Nem jársz már úttalanom
levegőből formálsz (ha) körém
ölelő békés kart.

Zen-fotók: Szabó Zsolt (2.)

bálnát szigonyoz

tüske húrsebez

bálnazsírlakos

reszkess

*

felhőpart öblén

kétfelé ringó bóják

jelzik a zsákmányt

Őszi fabeszéd

látod elszakadóban
hasadoznak a szakadások
a szájban hasadoznak a szóban
szakadoznak a szálak
lebegő lifegő puha élet libegek
szakadoznak testre tapadt egykori lázak
szakadok tőled tőletek el
éjmély szétavulásig
huzat ásít rajtam borzong hidegül
tőlem szakadó másik
látod elszakadóban
a szakadások
hasadásig -

látod foszlik a kötelék
hidegem van tőled tőlem hidegül
számlálatlanul el az ég
számon tartana látod én még
tartom a számon
soha nyugvó soha ki nem alvó
álomtalan eszméltét sem kipihent
leveles számom -

látod foszlik a soha is
szótól szó foszlik ha hamis
neked éneklem bár neked argó -

álomtalan eszméltedben a csend
lüktet
látod foszlik de ha szánom
de ha bánom sem
rakja sebére az írt
nem varrja idő össze
szétszakadó zöldből kitakart
testnyi sebünket -

látod nyers és könnyen ítél
az idő megy az ősz
megjön
lassan lopakodva közel éhül a tél -

kéreghasadó szó
pára liheg levegős
szétfoszlik nyeli el jégtorkú felhőhomloku ég
lifegő puha élet dermed a szélben a jelmez
jöttén szakadoznak az ellebegő kis igék
közel éhül megsimogat
hamisan hiszen így
fagycsókol s vele elvesz -

neked éneklem bár neked argó
levelekkel a szélbe kavargó
elfajulásom
hogy nyeli el jégtorkú
felhőhomloku ég -

látod elszakadóban
hasadoznak a szakadások
nyelvem amivel a szélbe suhant
ágtól gyökeréig
nedvet nyalva a ragrím
csillagzene vízszó -

éjméj szétavulásig reccsent
fagyszava jaj marad így
csak a vad kín
lebegő lifegő puha élet jaj zörgő
hullaavar
pépes televénnyé sárrá dúlja szavam

az első hózivatar -

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (18.)

kavargásból tapadás -

szélvízüvegárnyék

levélfestmény

*

őszöd komponálta

észrevételed:

festmény, hisz bele látsz

*

időket úszunk
az ősz avar-revés
akváriumában

azért is

túl a bébiringatás-pótszer-mivolton
a macska azért is izgatott, mert
az empátia és az önzés olyan
zavarba ejtően, bájosan kecses,
ellentmondásos, emberre emlékeztető
elegye, amely alig mutat alul az értelmen
talán tényleg csak az utólagos
indokrendszer felállításának hanyagolásában
különbözik -

három és félkilós kis leszarombomba
amely néha mégis meglepően jól érzi
a másik szükségét és hajlandó
úgy görbíteni a maga önzését, hogy
empátiának látsszon, mintegy a kényszerek
egyfajta tudomásulvételeként ahogy
a levegővétel kényszerét például -
hogy aztán a maga szája íze szerint nézzen
levegőnek -

de megöregedett. rigorózus lett, kicsit
koordinálatlan és nemcsak a mozgásban
az empátia látszata is kialudt az önzéséből,
olyan, mint egy állandó felügyeletre
szoruló memóriazavaros, folyamatosan
emésztési problémákkal küszködő,
magával teljes munkaidőben mással
törődni képtelen öregasszony
aki már a látszat megőrzése érdekében
sem kérdez -

túl a bébiringatás-pótszer-mivolton
állandó testkontaktusban kihűlő csontbőr
semmihez nem férek hozzá tőle,
olykor a szavakat sem engedi hozzám -
állandó méltatlankodásával bennem is
önmagát fogyasztva, hogy azon kapom
magam egyre gyakrabban azon...
a mi-lenne-ha pendülő belső zajára még azért
összerezzen, és kicsit mindig jobban
van, jobban vagyunk -

szeretném tisztességgel elkísérni
ebbe a sajátságosan szűkre szabott
érzelemszegényedésbe amely
akármilyen furcsa: sokkal inkább
engem - bennünket - fojtogat,
amely olyan ízetlen, mint a kórházi koszt
szeretném tisztességgel eltemetni és
őszintén szégyellni és alig titkolni a
megkönnyebbülést.

Október (In memoriam...)

Kiss Marianna képei

visz a szél pörget a szél

de e ködben én is

elcsitulok

*

tündérhont ködlő kapu

kérlek, apu - valahol

legyetek

Tükörmély

Kép innen

úgy kéne a világba

nézni - ahogy a

gyerek merészel

*

csodálkozz rá, ahogy

a gyerek - úgyis

sírás lesz a vége

látogatás

nem éreztem, hogy az utolsó.
volt, hogy igen -
nem tudom, melyik a jobb.

ezt nincs mi puhítaná.
amitől jobban elviselném
a velünk eső gyalázatot.

köszöntem. legalább.
enni adtam
idő vizezte szemednek magam.

most nem rajtam múlik.
hogy mint annyiszor megint
megszegem a szavam.

"három hét múlva jövök, mama."
könnyen szaladó. könnyelmű.
súlytalan szavak.

a csalódást most elvette tőled
egy nálunk nagyobb
akarat.

mennék. helyekre ahol
az ölbe ejtett
dolgos kéz pihen.

de üresek. aki hiányzik
a kövek alól is. azt
nem pótolja senki sem.

helyek tűnnek el veletek. én is.
a gyermekkorom látványai.
egykori tája.

már senkinek se -
tudom, hogy kinek maradok
amíg élek az unokája.

Rácsodálkozás: Utagava Hirosige (1.)

Ando Hiroshige:
Celebration of the Cock Festival in the Ricefields near Asakusa

nem kell minden messzire

nézőnek meglátnia

az istent

Barcelona

Kiss Marianna képe

fénybabrált szőttes a léted
belevibrál annyi felől vetül ülj le
ami gond szórd szét -
gyere ülj le az ízek játékába ezek
jellemzik bemutatják nemcsak
a helyportrét
de az apró részleteket beleigazító női kezet

gyere fénybabrált lét ne szakadj
tovább a gondba ülj le rendelj
rázd le a zsákot -
belehelyezi a városi tájba magát
egy kicsit otthon lesz szakadó
bárhovautazásod
színeitől fonnyad a jaj mit hadaró nyelvbeli gát

ez a reggel az este a délben
belevibrál annyi felől az idő
mese kezdtevége -
belehelyezed a szívbe a percet
felfénylik léted választást fakadó
eredetisége
gyere ülj mellém hercegnő gyere utazásherceg

ez a fény itt délfény ver az éle
máskor dolgokat így simogat látod
ezért nincs bárhol -
gyere ülj fényízek játékába velem
s vidd haza más-kép-ízeit érezd ebből a
máshova utazásból
ez is egy-lét ez is egy múló hely
                                       nem múló helyszerelem

Jacqueline és Jacqueline

                                                                                                          pöttyet Brecht-i

Kiss Marianna képe

a két avagy talán csak egy
haj' egy talán Madám
pajzánkodott a festő
úrral...
khm. de hajdanán

a két avagy akkor csak egy
ott úgy elélvezett
hogy nem maradt a
mondaton...
dejsz' egy sem ékezet -

akkorákat sikkantott hogy
kettőből kifér
azt se tudta, jön a
csókra...
jajj. korral böjti dér

     hurcolja vágyait ott
     túl Kharón folyón
     hogy' vezeklésül terem
     élet...
     kicsit katatón -

     akkorát vétkezett a'
     akkorát a test
     hogy teremőrnek így bújt
     bőrbe...
     hm. ez érdekes.

Teljesítmény

ezt összegyűrtem.
versgalacsin. kell ez is.
kell a kudarc is.

A Katedrális dala

Antoni Gaudí: La Sagrada Familia - Kiss Marianna szemével

kőből szélfújt hit - éneklő dallamod épül

roppant íveid égő résén csillan a nap

fényt nyeljen melegét lüktesse az égig

házad földsárhús lényem csókja marad

kőből szélfújt hit - dallam a roppant kőből

ívéleiden simogasson a bársony levegő

korpuszt feszítő lényem kavarodjon időből

kavarodjon íveiden ítélő korpusz idő.

szélbe meredt ima - házam félkész csontja aláz

alapot lerakót amikor tested alátemetik

léten túl élet íveljen papirosról fel a ház

morzsolják bele mások is apró testképzeteik.

szélbe meredt ima - toronyélen a zsoltár

sírjon dallamot éledjen orgonamód a beton

korpuszt feszítő kitaláló mind aki voltál

hordozza a lényed imamód feszülő kőalakom.

Varjúraj szavakkal

Bernáth Aurél: Tél

nem gyászolom ám az időt
nincs rá -
mit akarhat

a szelek sebzett friss porhóval
borított szántást
kitakarnak

volt hogy pazaroltam - varjakat úgy
kavarogtam
hideg égen

volt - ha megültek feketéllő toll
jajgatta magát
feledékeny

nem számolom ám az időt -
most sem
hiszen elfogy

számolni való létem gazos égút
nosza röppenj
rajta, uralkodj

számolni való éhek - hascsikarás
döggel jóllakatott
szürkék

bárcsak régi lehetne de új a varázs
szántás, pajor-íz - lásd én
így feketülnék

nincs rá - nem pördül a röptünk
vén szélben
siető gyászba

csimaszéhdallamot él most is szavaim
éhes hajnali
égrajban vonulása.

Előérzet

(saját)

most ködölő foltokban csavarog
              a föld közelében a pára
levelek nehezülnek
       csiricsáré avaralsószoknyás
                      vénasszony az ősz
festi magát
mintha a színözön ékes
tülljeivel húzna magára -
úgy szívja velőm mint ki utószor
                mint aki soha többé az
                      örömben nem időz


most elfogy a fény
         öregen lassan kel a nap fel
                           örökös másnap
szájszaga van - csípős
     bőrráncban megülő sópermet
                visszeres égő vénérzet
                          gyűlik az estben
most évada van a felsajgó
           sebek általi elrohadásnak
kedved pöndörödik
csinosítsd ki magad
öltözz rozsdavörös tűzbe
       égesd el avarágyon örömöm
  borzongasd csókoddal a testem


most elfogy a szó
                        öregen lassan kel
                ködlő foltokban a vers
egykori örömünk árnyából
                    kiszivárog az ember
ködlő foltokban csavarog
                       nehezül szárad fel
                          hajnalban a perc
kertek alatt készül
kopasz ágbotjára hajol
                   vár ránk a november.

Teljesség-átiratok (27.)

kitudjaki?

A teremtő képzelet

A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel, épp ezért tartalmai felemásak: időbeli, változó megjelenési módjuk és időtlen, változatlan lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak, erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik, előbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem múló.

A vallásokat, mítoszokat, jóslási módszereket az emberi képzelet teremti, akár a műalkotásokat. Ami nem jelenti érvénytelenségüket; sőt: érvényüket jelenti. Mert a képzelet, ellentétben az érzelemmel és értelemmel, nem az időbeli világ esetlegessége szerint működik, hanem az időtlennek törvénye szerint.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

szégyelld magad!

csak úgy a létezésbe

képzelődsz! nyomot hagy...

A Vénusz átkerült a hajnali égre, ez 

azt jelenti, hajnalban kell kufircolni, mert

ilyenkor vagyunk a Vénusz égisze alatt.

Milyen fura nem? Van olyan nézet, miszerint

a Vénusz, az égisze, a fény amit vet, 

ahova veti, ez a tágulóban elcsípett látvány,

sőt, ahogy fordulsz pucéron az átöltözés

napmintnapi kényszerében, a Vénusz-fény

fókusza - mind csak valaki képzeletében 

működik; az éhem rád, és aki éhezi

érvényét valaki álmából nyeri.

Milyen fura, nem? Van olyan nézet, miszerint

minden, ami időbeli, változó, megjelenő és

eltűnő, minden csak a képzelet műve.

Valaki minket képzel. Képzelődik. Mi

hisszük, sejtjük, kutatjuk és kételkedünk 

benne - de fogalmunk sincs róla.

Nincs fogalmunk róla, mi az érvény.

Lehet hogy valójában mi képzeljük

saját magunkat - a Világegyetem kegyelmi

kérvényünket a saját érdekünkben elutasító

Elmegyógyintézeti Zárt-osztályán.

A Vénusz átkerült a hajnali égre, ez

azt jelenti, képzelj ma valami szépet.

Mindegy mit, nem firtatom. Az érvényed

számomra úgyis azt jelenti, amilyennek

én képzellek el kényszeresen, ruhában

vagy pucéron, Vénusz- Nap és Holdfényben

vagy csak vak érintések játszadozó

sötétben mozdulatokat fütyörésző álmában

Téged.

Nóta

szakasztott az apám
nemakaromágról
lekönyörgött gyümölcs
úgy érik megfonnyad

szakasztott az apám
tükörpengetőben
gyönyörködő húrok
vaskos test vékony nyak

szakasztott az apám
úgy tépett magának
ingszegélyt a sebre
tépőt sebző tépés

szakasztott az apám
hajnalpadok árkán
mámor éhét vető
leszaromtánclépés

szakasztott az apám
és aztán magát is
úgy pengette élet
hagyta ahogy hajol

szakasztott az apám
én is úgy szakadok
néha megsimogat
a sírköve alól.