"A nyílt tengerre úszom ki, lehúz és felemel a mélység minden karcsapásnál. Amíg az izom bírja, addig van jövő, aztán már csak csend, sodródás, örök élet. A testet előbb megpróbálja az idő, aztán nyugodni hagyja, míg végül mindannyian a valaha volt lét kellemesen langyos, sekély öblében ébredünk az örökkévalóságra. Akkor hanyatt fekszünk az idő felszínén, akkor az áramlat szerelmesen simogatja a meztelen testünket, akkor már nem kapálózunk, nem feszítjük az inakat, nem kémleljük a mélységet, csak bámuljuk az ember felhők játszotta örök történeteit az égen."
Marla Biedermann-Jones
hanyatt a lélek felszínén
csak nézd érinted ég
hanyatt simítod bőr hasuk
a felhők felszínét.
az áramlat szerelmesen
simít akár a csend
emlék benned az ín izom
a test enged - pihend.
jöttöd valaha volt jövő?
itt múlt sincs. valaha
mozdulat volt? csak a csend
másféle anyaga
mély sodródás simogat
csak nézd időtlen ég
nem markolod elengeded
a léted lényegét
Köszönöm. :)
VálaszTörlés