A szavaink hatálya

Mindenki sziget.
Senki nem sziget.
Két egymást megsemmisítő, igaz mondat.

Kotlok az otthonos nyelv melegében
a szokott jelentésen,
amiből megint valami szokatlan kel ki.
Úgyhogy készülhetnék a névadóra,
össze kéne hívni a szellemi rokonságot, és
faggatni kéne a letördelt héjakból
kibújó pihés csírát:

Hogy hívnak? Hogy hívjunk?
Hívtunk és jöttél -
de mégsem hívhatunk úgy, hogy
Hívtunk és jöttél...

Valaki ilyenkor mindig közbevág:
Én nem őt hívtam. Vagy hogy is -
én nem hívtam Őt.

Na, ő például
(mármint hogy a közbevágó)
ilyenkor biztosan sziget.

Mert áll a többi, az összes többi elhívatott
a kotlás eredménye fölött, teljes zavarban,
hiszen eddig egyik sem volt sziget -

és lebomlik a szavak hatálya.

A névre váró elhullajtja tollait.
Megint kiderül:
előbb vagy utóbb mindenki vacsoravendég,
de persze senki nem éhes.

Senki nem éhes sziget
(kivéve engem).
Mindenki vacsoravendég
(kivéve engem).

Vadhús

Volt az a reggel, amikor egy megszülető
ártalmas mondat zakatolt a szájüregedben -
rágtad, rágtad, nem tudtad kiköpni.

Persze, hogy lenyelted.

Ebből a mondatból anyagcsomó lett,
kicsi és jóindulatú, kinőtt a combodon,
Vadhús. Így ajándékoznak neki nevet.

Testen hordozott mondat. Nem bántod.
Nem lenne jobb a heg helyette. Az
eltávolítás kísérletét
hordozó folytonossági hiány.

Jó, hogy nem kell kimondani, mert
a tested kimondottan kimondta. Néha
megtapogatod; igen, ott van. Ott van
benne az időhatározó, az ige -
az alany azóta kitörölt
az ismerősei közül.

Van az a reggel, amikor kényszeresen
tapogatod ezt a mondatot.
Vadhús, Vadhús!
Nem bírtál kiesni a számból
aznap, amikor még lehetett volna
jelentőséged!

Mégis. Jó, hogy nem kell kimondani.
Mert a tested már kimondottan kimondta.
Ha kiürülne, akkor is
ott marad az üres bőrzacskó -
úgyis raknál bele valamit.

Volt az a reggel, de ez ma
nem az a reggel. Ma
tapogatózol. Nem fáj. Szép
hússzínű. Még mindig jóindulatú,
de visszavonhatatlan.

Napló, 29.11.28.

A feleségem azt álmodta,
valahol wellnesseltünk;
nem esett jól neki
az ébresztőórára felneszelni.

Én nem emlékszem -
amikor zárva az ég,
jobbára befelé zuhan
amit felküldenék.

Tudja, hogy mi várja:
molnárkodik egy taposómalomban,
előre látható, mégis váratlan
garatakadozásban.

Tudom mi jön ma, írnám:
miközben a mások garatába
hordom a megrágható örömet,
átnedvesedem.

De soha nem tudom, mi jön -
soha nem tudjuk, ki jön,
pontosabban soha nem az jön be,
aki kopogtat.

Mégis. Ilyenkor, átható
esőnek idején még a váratlanban
is ott lakik valamiféle
gyöngéd, de kíméletlenül
ismerős álmatlanság.

Beszélgetés mozgások közben

Tolnai Ottó:
elsétálni

az élet elsétálni
egy utazási iroda csillogó kirakata előtt
gondoltam elsétálva utazási irodánk ablaka előtt
szép sivatag-képek plakát az antarktiszról
mégiscsak jól hittem
amikor nem az antikrisztust vártam
az élet elsétálni
utazási irodánk mocskos kirakatablaka előtt

shizoo:

az élet csíkot

borotválni

a felázott olajos avarba a megálló mögött

gondoltam nem zavarom meg a várakozókat

szépek mozdulatlan kavicsok az orczy téren

én meg kacsázó kavics

patadobogással a mellkasomban

az élet csíkot borotválni

kavicspart aszfalt patak-ágyékába

Füst

Élni kell, Uram, a megragadhatatlan
felhők formáit. Amikor az érzéseid
hosszú, kimondhatatlan, mégis
mondat-szerű térképpé állnak össze.

Párafoszlány-patchwork.
A megragadhatóság szélén
imbolygó érzésháló az első szó
ebben a mondatban - egyetlen pamacs.

Észreveszed, a gomolygást
a saját szavaidba rakva csak ezt: a
érzetfüzér legelső elemét írod körül.

Nincs nyelvtanod a többihez.

Belélegezni kell, Uram, a megragadhatatlant -
nem kimondottan kimondani.

*

A Gólem auráját lélegzed. Amikor
a forgalomban kormányzod intim,
egyszemélyes gépparipád.
Ezer torokból üvölt, millió égésben
robban az egykori indulat.

Halottégetők vagyunk.
Kibányásztuk a hitüket, a vágyaikat,
a kipárolgásukat.
És most milliárd formában elég.

Felhőzetté lesznek. Felhőzetet fújunk.
Palotát építünk, az ősi
ösztönök és gondolatok szellemterét.

Ösztönpaloták lebegnek
a Gólem aurájában.

*

Testvérem Urbánban.
Fulladozz tovább.
Mintha-mise történt.

Joker slam

Srácok 
lányok...
öreg vagyok én már bohócnak.

---

Eredetileg csak ennyit akartam mondani...
de jobbat érdemeltek.

Az igazságot.

Hazudtam nektek.

Sokszor és sokat
hazudtam nektek.
Gyáva ember vagyok.
A gyávák
sokszor és sokat hazudnak és
kurva sokszor meggyónnak és
most
gyónom a mindenható közönségemnek
innen a mikrofon mögül, hogy
ti csak a közönségem vagytok.

Ez egy rosszul megírt,
hiteltelen egyszemélyes színdarab.
És ti vagytok a közönség.

Elmondhatnék nektek ehelyett a
rosszul megírt,
hatásvadász gyónás helyett inkább
még egy verset, nem?

---

Hazudtam nektek.
Fontos dolgokban is.
És ez a sok hazugság rajzol ki
nektek engem.

Láthatóan nem jelentek veszélyt a társadalomra.
Látszólag nem jelentek veszélyt az emberségre.

De most is ezt a maszkot látjátok.
Nincs rajtam festék.
De nem vagyok valódi.
A saját nektek mesélt meséim
hőse vagyok.
Ugyanúgy mesehős vagyok,
ahogyan Joker.

Hát...
Itt a vége. Fuss el véle.

Köszönetképpen

Angyallábnyomokban lépkedő,
Megint olyan kihívóan könnyű volt az este.
És mégis ásvány-súlyos, mint a fény
Amikor magába szívja a növény -

Óvó közelség otthonos
Ízében könnyű létét fürödni.
Hegyölben fényt lélegző város
Éggel határos.

Köszönetképpen? Is. Bár a hajnal
Vízöntő létét nem lehet -
Hordoz majd annyit, amennyit csak elbír
Belőle emlékezet.

Zen-fotók: Sasa Gyökér (57.)

sometimes I talk

and the waves listen

but mostly the waves talk

while I sit still

and listen

(Bronagh M. Dunne)

beszélsz, vagy hallgatsz -

látod. a víz egyszerre

beszél és hallgat.

beszélsz, vagy hallgatsz -

látod. az ég egyszerre

beszél és hallgat.

engedd el éhed

tisztára fosztott partján

sirály-magányod