Mindenszentek

csend faragódik a tájra.
mintha a táj is befelé fúlna magába.
nem jönnek a venyigékről az ének
foszlányai sem -
mintha a tollas lobogás is
csendutasítást adna ma
dalt dobogó kis locska szívének -
ami múlt, ezzel üzen.

csend faragódik a tájra.
forgácsmód hullik, a késő ősz
búcsúlevelein álmos fák irománya,
lapozom -
ezer éhes színén egy múlás üzenete ül:
halni csak egyedül.

holnap majd gyertyát gyújtunk és fogod a kezem.
csend faragódik miközénk is -
akiért idejöttünk ezzel a csenddel üzen.

holnap majd elköszönünk mert így köszön el
múltától aki hallgat -
ahogyan tollas kis lobogások
csendutasítást adnak
a szívükben dobogó dalnak.

Naplótöredék, 2030 októberéből

...Barcelóniába akartam eljutni, ahol a barcelónok élnek
legfőbb exportcikkük a látvány és ebben én
és a lakhelyem is érdekelt -
A barceloniai járat az Erzsébeti Enklávé címerét viselte,
amikor a sofőr elfordult, leköptem.
Vegyes társaság jött össze
akadt köztük persze akadt egy kooperalista is
és szokás szerint nem fogta be a száját
pedig egyedül utazott a hülyéje -
Na, szóval őt közös akarattal kidobtuk
gyalogoljon ha akar Barcelóniáig
bár ezzel a szar dumával a
Kápolnásnyéki Királyságig sem jut el
agyonverik a parasztok -
Egyébként csend volt nagyon helyesen
mindenki a saját hit- s lakhelysorsosainak
gondolatába merült -
A hosszú utazásnak ez ad értelmet
hogy elmerülhetsz a honszeretetben -

Nemsokára újabb határhoz érünk
mindjárt jönnek a Fehérvári Huszárok -
Lehet hogy csak egy hülye babona de
keresztbe teszem a mutató és a gyűrűk nélkül
csupasznak tűnő gyűrűsujjam
úgy szorongatom a jobb kezemben a baksist -
Ilyen messzire eljutottunk és még
egyik határon sem volt komolyabb probléma -

A dombháton hosszú sorban
ketrecben és kereszten száradó
csavargócsontok fehérlenek -
Mindjárt jönnek a Fehérvári Huszárok
abba kell hagynom a jegyzetelést...

II. János Pál egy mondata nyomán

hogyha a forrást keresed

felfelé ússz -

az árral szemben

Beszélgetés egy korábbi gondolattal

I. (slammerek)

vékony

talajrétegen

is megtapadhat a felszín közelében

egymást tartó gyökerek

hálózatából a növekedés

viszont ilyenkor a mélység 

rögzítő akadálya nélkül 

szivárog el a víz a gondolat

ez egy folytonos

népszerűségi kőszáli lecke 

vékony talajrétegen 

folyton beszélnek egymást 

túlkiabálva a fák 

szinte hallom, ahogy 

mégsem tudnak megegyezni 

semmiben. 

(Triptichon - fák... és költők - részlet) 

Slammerek a tátrai fák is -
a hatalmas fenyők, akiket
olykor letarolnak a hegybe
markoló viharok.

Hiszen magasra törnek.
Nagyot mondanának.
Nagyot akarnak repülni
de ahol nőnek ott nincs elég talaj.
Így ahhoz, hogy gyorsan és
keményen szülessenek
gyökérben inkább szélesednek.
A másikra figyelnek - honnan nő a másik.
Nem a mélységeket keresik
kőszív burka alatt
hanem a közös könnyűbúvárkodást a
a talajóceánban
a felső vizeken.
Ott van a sok sóvízíz kishal
ott lakik a hallgatóság tapintható
vízinövény-mód imbolygó kedv-gyökérzete...


De a látszó részükben
a magasság mélységét keresik
felszálazódnának az űrig.
Ahol az egyre kevésbé tapasztalt
napszél fújta kegyelem nehézkedik.
Hatalmas tűéles szóleveles
törzsekké nőnek a szétterülő
egymást tapogató gyökérzeten -
koronafélénkségben egymás mellett
versenyben a rivalda égbolt
verőfényében.

Míg le nem tarolják őket a
lakhelyükbe markoló
társadalmi viharok.

Magasra törnek
nagyot mondanának -
a tátrai
hatalmas
gyönyörű fák is slammerek.

Zen-fotók: Walton Eszter (2.)

talp alatt a kő

lépésirányok mentén

a fém korlátol

*

(egy test épp próbál

a saját határain

kívül ragadni -

egy képzelet sem

marad határolt kő és

fém börtönében)

*

egy kijárat ismert -

a belehatolást még

halogatnád

Egy fénykép azonosítása

Gáspár, Sasa, Ervin, Józsi - és ti mind... 

nem boldogult az éggel a játékszer
amikor ma reggel el akartam kapni a
szürke árnyalataiban éhmérő párák
felett a felderengő ellenfényt -

nem boldogulnak az éggel a játékszereim
még a szürke gazdagságait sem képesek
megragadni.

a fény képe jobbára a hiánya képe
vagy a rávetüléséé -
amikor el akarom kapni az örökkévaló mást
örökkévalónak akkor
nem boldogulnak az erre kitalált
játékszereim.



nem boldogult az éggel a játékszer
álom amikor ma reggel el akartam kapni -
éhmérő párák gyűlnek a párnám ráncaiban
nedves a fejem alja
a hunyt szem mögötti mélyben
ugyanaz a megfoghatatlan övez
mint a markolhatatlan égen -

ezt próbálom most szavakkal megragadni

a hiánya képét -
kipereg az ujjaim között és
ahogy mesélem nem boldoguló játékszereink
ebben a kényszeresen levegőt óhajtó
megragadásban
a mindig más megragadásában teljes
kudarcom ahogy mesélem -



egyszer elengednek a játék kényszerei -
csak így lehetek megragadó
örökös boldogulásban
ha én is elengedem őket -

csodálom, aki
játékszer-teli kézzel is elkap
pille fegyelmet hulló levelet csobogó víz
kiegyenlítődését -

mintha egy vékony kötélen egyensúlyozna
létmérő két megfoghatatlan között feszülve
játékszerrel teli és mégis üres
égnek fordított tenyerekkel.

Porcelán Ünnep

Mindig elejtem ezeket az ünnepeket
talán mert a nagy októberi novemberi évfordulóján születtem -
kora gyerekségtől lobogózott
kényszer-menetelők  rutinos közönyében ünnepelve

de amikor az aktuális öltöny
random beltartalma odahajt koszorúz elhajt
temetési menet konvojában
örök szirénazajban mint egy
elviselt gyógyíthatatlan betegség -

amikor erkélyről inti a sorakozót vagy
pódiumról a fizetett statisztákat
tömeget a tömeget a tömeget a
súlyban tartott fegyverek
díszelgő éhes csendjében -

amikor a neves külföldi vendég
valójában azt sem tudja hol van:
lehegesztett csatornafedelek néma
csobogása alatta a város áldatlan
forgalmaktól fuldokló teste -

amikor a névtelen hősök felemlegetése
tanktetem-méretű falra szitázott rizsporos
hazugsággá lesz
egy bárkire húzható paróka
panyókára vetett propaganda-zsinóros mente
a kora gyerekségem vérpermet-lobogózó
szelek sem fújtak ilyen szájszagot
a lukas-zászlóárnyék körfolyosós udvarán egykor
valóban elásott ökölbe szorulások felett -

amikor kompország huzatában megint a szabadság a rend
a rend a szabadság és a fogalmak végső torzulása
egyszerűen kezembe adja a kimondhatatlant
lóg belőle a szavak alkoholos gyúlékony kanóca -

mindig elejtem ezeket az ünnepeket
és összetörnek
nem bírnak ki egy méter zuhanást sem -

tört bronzcsizmaszár szónokol a fontos intézmény
terrorcellák sorának
történelmi hűséggel telepített
alkalmazása előtt -

porcelánból tört csizmaszár bronzcsonkmásolat szónokol az
elprédált feltört homokra épített
ápol és eltakar szokott kirakatában -

amikor - akkor.
Ez itt az ünnep csendje
miután elejtettem és összetört.
Porcelán nipptöredékek recsegése a talpam alatt -
sepert cseréphulladék az egykor felszedett bazalt
macskakövek gellert kapó lövedékektől
szikrázó emléke.

Ragyogása után

Egy nappal a tisztábban szólások után
amikor szájízzé érik reggelre a mégsem mondott,
mert tisztább szavaid körül érett
fürtben lógnak az elnyelt, torkot kaparó gennyes gondok -

egy nappal a tisztábban nézések után
a szemedből kitörölt csipa rejti a szélén
piedesztálárnyékban látszani gyáva
látványt ami soha nem díszlik a szemrevaló sztélén -

egy nappal a tisztán hallott zengzet után
amikor fülzsír-lakatolt reggelre a járat,
mert tisztább hangok zugaiba odafújt
gépzörgés kakofónia-undora gép-hallali nyúlkál be utánad -

egy nappal az ízelt illat után
orrod alá dörgölt testszagleplekben gomolyog a reggel
ásító inasa hiszen megnyomta az éjt teli hasa,
másnap van büdi másnap jön gyász-fekete sereggel -

egy nappal a tisztábban érintések után
olajos ronggyal kent reggel rajzolja hogy ez a szűnte,
mit tapogatsz magadon körülötted
bár holmit tapogatsz koma jól érzed: ez a bünti...