Vegytiszta helyzet

nehéz beleélni a vajon mibe is, ha
egyszerre látod a forgalomirányító
rendőröcskét csicskáztató
kapucnis bálnaverdás faszfejet
meg a százhetes dupla ülésén
egymás boldog és meghitt kupacában
szópókerező jó fej apukát a két gyerekkel -

nehéz a pozícióba állni, ha a
szemed láttára bikázzák az
ideiglenes rendszámú tunning-csodát
a török maffiózó kinézetű
török maffiózók, és mellettük elbiciklizik
az a fickó a gyerekülés párhónaposával -

szóval amikor az arcodba tolja egyetlen
kényszerBKKzás a teljes
dilemmát, hogy miért és miért ne
kívánd ezeknek és közte magadnak
azt a megtisztító katasztrófafilmet
s hogy miért ne higgy ugyanakkor
a szeretet gyöngéd, mindent feloldó erejében se -

hogy ebben a köztes állapotban valóban
velünk lakik a fénye és ami elnyeli -
és benned magadban sincs a helyén
az a kintre követelt vegytiszta helyzet
amiről minden hiábavaló estéd
lezárása képpen álmodozol.

Manóvers

Verset álmodtam neked
de elolvadt a beszüremlő fénnyel -
hazudok, mert szépen érkezett
formált rímpár mögött
gomolygó gondolat
ő szépen érkezett, csak én nem
érkeztem szépen versbe önmagad.

Pedig versbe raktak éji kis manók
akik mintegy megművelik az elmém
úgy nőtt a vers ki gombamód
utólag nem szerelném
az efféle verset, mint a gépet
mert e nélkül is
szépen nőtt ki téged.

Majdnem olyan szépen
mint ahogy te nősz - úgy egyébként
ahogy magadba olvadod
az egyéb fényt:
manókerti reávetülésben
néznek fényes kis biszbaszok
ott fenn, meg persze némi hold.

Verset álmodtam neked
s bár úgy érzem, elolvadt rajtam -
tudom, hogy vígan áttelel
ott a manókerti manóavarban:
dér ha csípi, attól lesz finom
és legkésőbb az ébredő tavasszal
úgyis rád írom.

Szakbarbár

ahogyan billen belőle.
de a törekvést nem adja fel -
és elegánsan talál vissza
az egyensúlyba.

irigylésre méltó
az önbizalma.
mert biztos benne, hogy
meg tudja tartani -
látszik a mozgásán.
ez a stabil én-tudat.

nem tartja
komolytalannak a kételyt.
a konstrukció ellenségének
tartja és komolyan veszi -
pont mivel az egyensúly
is konstrukció.

tiszteletreméltó ahogyan
megtartja mégis -
bár azt nem látja
hogy sajnos

zuhanás közben.

Haiku-blues (1.)

                                            a formák Vegas-i esküvője


natalie:

az első ablak

üvegszeme Tihanynak

elhiszi hogy lát 

shizoo:

az első ajtó

erőszakos behajtó -

becsukja magát

natalie:

az első lépcső

gátlástalan kísértő -

róla az eget

shizoo:

vakarja vesztő

a meztelenbe feslő

lépéskényszered...

Ha el

ha el merném
a szót a maga igazába
hogy verse lába
vigyen akár a feledésbe

ha el merném
markoltat az elengedésbe
súlyt a lebegésbe
a pont eleget a kevésbe

ha el merném
magam az összeolvadásba
a vonzódásba
bizalmat - a nem-akarásba

ha el merném
de nem merem mégse
bele - hogy részt se
kérjen a markolt kevéske

ha el merném
tartást az elhasadásba -
talán a halásba
se lennék belevésve

Csendeső

aggódom - őszi

kedved elhullt levelét

eső áztatja

Bemelegítés

Csak ettem volna a kínait, mert arra telt
meg ízlik is, mit tagadjam.
Amikor kívülről belé rivallt az ebédembe
a klasszikus hazaóvásra buzdító
takarodjatok.

Csak néztem, a villán az ételt,
a pultban az ijedt kínai lányt
meg a srácot - aki otthagyta a konyhát,
hogy kinézzen csak azért is
a szemükbe.

De már csak a hátukat láttuk
a mellékutca végén.
És a körúton vonuló többi hátat.
Meg a rendőrök hátát.
Csupa hát.

Most akkor álljunk meg egy szóra!
Mert nem esett sehol
a frissre oly szikehegyig
kihegyezett neten se
egy kumma szó

erről.

Még érteném is a csendet.
Ne adjuk a lovat. E tüntetők alá ne.
Végképpen ne főműsoridőben.
A hírre játszanak, a média nélkül ezek
se él, se csapat.

Viszont engem nagyon zavar
hogy megint akad, aki
így félemlítene. Mert ez a betegség
virulensebb szakaszának
a tünete.

Ennek nem szabad
hátat fordítani.
Mert előbb vagy utóbb
nem látja megint,
csak a tarkót.

Beszélgetés csaknem egészen titokban

inspiráció: http://norahblogja.blogspot.hu/2013/09/lepesek_22.html


Falcsik Mari:
A titok

már úgy vagyok mint erdőben eltévedt kisgyerek:
ha félek, ösvényhez tapadva úgy megyek
cikkcakkban ahogy a siker ritka morzsái hulltak
vagy vakon nekivágok a test szimatolta útnak
tudván hogy el fogok tévedni újra
de azt is hogy az embert a kudarc csak még arrébb-előrébb rúgja
bár igaz cserébe talán aránytalanul gyorsan vénül –
tény hogy e két nyomon csak végigvergődök végül
s a titok amitől úgy felindultam még a kezdetén
hirtelen értelmetlen kipattan akkor: ez voltam én



shizoo:
Menekül

elveszett a tapadás így trappolva végigrohanva:
ha félek, csak mint a siettemben eltaposott hangya
egy pillanatig, ahogyan rám esik a világ-súlya-figyelme
a félelem sem tapaszt ösvényt verejték csípte szemembe
az eltévedésben egybe olvadt a sikerült és ami nem
amit eltört azon se tapad meg pillanatokig a tekintetem
pörgő idő rohantat amíg el nem fogy az üzemanyag
s a tervezett amortizációban a lihegés kinyitja fulladásomat -
de talán a végén a megrajzolt pálya sivár ívén
titokban kirajzolódik eléggé távolról nézve: ki voltam én