Mennyei manna

Szia, eső. Eszembe jutott, hogy az őseim
úgy hívtak hogy mennyei manna.
Mondjuk parasztok voltak és a pitvar
melegéből bámultak ilyenkor,
az elvetett magokra gondoltak közben,
ahogy kortyolják az égi itatást -
messzire vetődtem. A Gólem gyomrába ahol
örökké emészt az üzem. Ebben az évet
és ünnepeket bilincselő folyamatban,
ami mindig ugyanúgy lüktet. Behatoltam a város
emésztőrendszerébe, magam emésztő,
hízó trombocitának.

Szia, eső. Az ősök szénapajta-csarnokában
ilyenkor a begyűjtött, nem ázó nyár várta,
hogy majd felzabálják az éhek. Ősz és tél -
ezért az ünnepek ideje. Nem kell, végre
nem kell csinálni a földet, mert nő magától
a mag, mert ami elkészült az kész, ami nem,
azt majd sajnálja a február tavaszt váró,
éhes aggodalma. Befőtt és lekvár rejt,
aranyfény, munkától izzó nyár. De itt,
a Gólem emésztőrendszerében a
nap mint napi pörgés diktál - aszfalton gyűlő
istenkáromláson gurulok.

Szia, eső. Gyűlöllek, mert megnehezíted
a kiszolgáltatottak mielőbbi kiszolgálását -
fullad a keringés a kipufogófüsttől, ami a
dugóban gyűlik, közlekedésgócpontok a
társaim dobozba rejtő színes álmok.
Itt minden azonnali és független évtől, ritmustól,
pihenéstől. A városnak nincs máshogy az ősze, tele,
mint a tavasza, nyara. Itt az idő járása átok.
A Gólem ilyenkor befeszül, fürdök az indulatában,
Ünnep jön, ünnep van, ünnep múlik -
ez itt a világra nyitott magát vakító új isten
éjszakájának egyik, űrből is látható,
idegbajos idegcsomója.

Szia, eső. Lemosod rólunk a világot, amit
magunkra vettünk. Tőlünk keserített
ízeidben ázunk. A magunk teremte féktelen
új isten rabszolgájaként - aminek az elméjébe
ezeket a szavakat is pötyögöm. Gólemnek
hívom, mert mi csináljuk, minden
mozdulatunkkal mi csináljuk, csak közben
elfelejtettük, hol a szája. Hova raktuk millió
kézzel a mennyei mannát kiköpő test
melyik nyílásába raktuk kimondhatatlanul
hosszú, szentségtelen és bennünket is tartalmazó,
gyilkos és öngyilkos áramok indulatában
fürdő nevét.

Nem rejt

Az élőkhöz beszélek.
A holtak látnak. Vagy legalábbis
azt hiszem.
Úgy látnak valóságnak,
ahogy ti nem.

Az Istenhez beszélek.
A csendhez. Ami lassan
úrrá lesz az időmön.
Neki, hiszem,
leginkább mentegetőzöm.

Beszélek. Így is, hogy írok.
Jelekben. Nem tudom,
meggyúl-e. Elég-e.
Firkálok a hamuba sült
feledésbe.

Hozzátok beszélek.
Nem azokhoz, akik már nincsenek.
Félem, hogy tudják
milyen nem szólni.
Hogy nincs minek.

És az Istenhez. akire
mindent ráfogok.
Bírámra mutatok a váddal,
magam ítélem. Hitem szerint
előle kárhozok.

Beszélek. Így is, hogy írok.
Figyeltek. Nem figyeltek.
Hiszen csak szó.
Elszáll. Csak pernye. Tényleg.
Nem rejt kegyelmet.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (74.)

11
03

nádszálak - érzik

a vízen csillanó nap

alkonyillatát?

illatnyelven mit

üzen a lemenő nap

fényében a víz?

(Mint egy gyönyörűséges japán tusrajz - írták róla a közösségi felületen. Azt hiszem, nemcsak látványában, de szemléletmódjában is...)

párhuzamosok

Kovács Tímeának

a topmenedzser nem érintkezik
az esővel.
fűtött garázsában száll be.
forgalomban, dugóban anyázza
a többit, a járást, az időjárást,
a meetinget, a tanfolyamot, az igazgatóját, meg akit.
aztán az iroda ablakából mélán
bámulja két sorsfordító döntés közt
a félfák keretezte szürke vetítést.
kár, hogy az ablakot nem lehet elkapcsolni egy
másik csatornára.


a rólad döntő bírák nem érintkeznek a
valóságoddal.
egy időjárás vagy a kikapcsolt
közvilágítás fénytelenségében,
egy csatorna, amit nem néznek,
forgalomban dugóban útakadály,
lassan átnedvesedsz, a cipőd, a
kabát a válladon, ahol dörgöli a pánt,
de hát ezt választottad. te akartál
fürödni a valóságod lélegzetében.
a kiválasztottság kifinomult dresszkód-világa,
de főleg a döntései helyett.


ez a vers nem érintkezik az
életeddel.
a feleséged mondataiból született,
aki ma kimegy az esőbe, amíg te itthon
maradsz idomtalan irodalmi
dolgaid között, a magad valóságát csak
annyira érintve, amennyire a
szervek, az emésztés, a nikotinéhség
a lábad nyugalmi helyzetben izzadása
rákényszerítenek. megkímélt
állapotban lévő nap elcserélné
azt a szájba baszott kurva úristenét
egy ténylegesen létező választási
lehetőségre.

Halottak napja

A halottakat sehol sem látják szívesen.

A jók és erősek évente egyszer kisétálnak a temetőbe,

hogy megnézzék, a holtak nyugton vannak-e.

Fekete Anna: Halottak napján

Idén hidegebb lett, a szívben is hidegebb,
nem szerették a felhajtást, a hantok
öntött-rakott káváinak repedéseiből
hűtötték vásári szorgoskodásunk -
vagy legalábbis én egyfolytában fáztam.

Hidd el, ez nem időjárás kérdése.
Ez időtlen-járás. Ahogy az anyukám szeméből
fakul a kékség és aggodalmat keltően
hirtelen lett alacsonyabb, mint mi.

Az életnek színei vannak, talán ezért
fehérek a halotti virágok: mert bennünk van
az összes szín, a fehérben a kék, a piros, a sárga,
a barna, a zöld; mintha ellökték volna maguktól
életet lihegő emlékeinket, lelökték magukról,
lelkiismeretlenek. Hagyjuk őket békén.

Minden változik, még az öröklét is
folyamat? Idén hidegebb lett, tavaly befogadó
föld köszöntött, lélegző fákkal, tavaly előtt
ha jól emlékszem, egyfajta közöny.

Mondhatod, hogy ez csak bennem ilyen,
de én tudom, milyen az, ha a szívben hidegebb.
Mikor a felidézett arcok is csak néznek
érzelmek nélkül néznek, ítélőszék
magasából néznek, perselycsörgés
templomtörésében néznek,
nézik a lányaikat -

látom a lányok gyászát.
Elanyátlanodtak. Csak az őszinte fájdalom
valódi kanóc. Lobog a szélben.
Nem lobban el, amíg el nem fogy.
Nem félek. Tényleg. Csak nem tudom,
hogy tarthatnám a halottaim életben.

Közjáték (5.)

"Megcselekedted, amit megkövetelt a haza? Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó? Halottak napja alkalmából valódi epigrammát, sírverset szeretnék olvasni tőletek - saját magatokról!"

Csak suttogja a szél egy nyelven amit libabőr ért,
emlékezzen a szél - kő ne jelölje porom.

szolgalélek

szolgalélek vagyok. 
a munkaköri leírásom meg van írva
egy sokat látott, tintafoltos, 
zsírpecsétes, szamárfüles zsírpapírra.

csak úgy belém nyilallt, hogy ehhez a vershez egy Kormos
tehetsége kellene az a játékos piszénpisze, loncsos, lompos és bozontos
nem is medve kedve.

csak úgy eszembe jutott, milyen volna ezt a gondolatot
összemarkolni Pilinszky kései modorában, hogy a tenyeredbe
szúrjanak, bőr alá furakodjanak a szálkák.

szóval hogy milyen volna ezt a Sanyika elszabadult
bortól mámoros szemei közé nézve
hallgatni abból az ambróziabűzös, selypegő szájból.

szóval hogy több legyen, mint a szokásos hangolás az
előadásra ami úgyis elmarad, ha mégsem akkor
meg úgyse jön rá el a kutya se.

elszórakozom vele még mert tényleg szolgalélek vagyok akinek
életeleme a szolgálat, aki kiszolgáltatott, mert nem lel
alkalmasint szolgálható piacképes gazdát.

csak a szabad idő rabosítását, amit a rabidő fényében
amit a mások éhének szolgálatában tölt csak feltételes módban
nevezhető tényleg töltekezésnek

hiszen a szolga a szolgálatában töltekezik és a szabad
döntések meghozatalakor ürítkezik, tehát ezért szar az összes
mások felügyelete nélkül meghozott döntésem.

komolyan helyezzetek gyámság alá, ez a szabadság nekem
felér egy tudatalatti üzenetekért kiszabott magányzárkában eltöltendő
súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetéssel.

Szókratész hőzöng

Zavarodban emlegesd az istentagadást
az égi jeleket és a földi dolgokat
mint az elkésett vagy túl korán jött ködbefúlás
mondd hogy te derék vagy és jobban teljesítesz
mint a fej mert az csak billeg a nyakon
míg neked hajolni kell de kiegyenesedni minden
neked hajbókoló nyomorult előtt tehát
ez egy egyidejű tornamutatvány felfelé
görbén lefelé délcegen vérrel telített öllel
hiszen te derekabbá teszed az ifjúságot
nekik is tartasz tornaórát mert
építkező testrész vagy a sötétség úgy hagyott
templomtest városligetében -

míg én mételyezek mi több tudjukkiknek az
érdekében fertőzök és ódivatú erények
övével szorítanám a telés hordóhasát
a telhetetlen kisgömböc telését akadályoznám
aki épp most kalauzolta az egyik legótvarabb
mindtudjukmikit egy teljesen használhatatlanra
lezárt város főütőerében mint valami
kifejezetten védett rögcsomót dísztrombocitát
akit látod az elnevezéssel
kritizálok azonnal mételyezem az
ifjúságot és a közéletet amikor kimondom
hogy a világ vérrög tudjukmikije került hatalomra és
száguld a lezárt utakon.

Megszabadulnál a magamfajta gyengén
teljesítő útakadályoktól a lebontásra ítélt házak
helyére képzelt autópályán ahol
most a delegációk fröcskölik a tócsát
a teret biztosító ázó szerencsétlen közegekre
és a nézőkre akik megállnak a saját
életükben uraik és parancsolóik távoli
jelenlétében hiszen meg kell állni teljes útzár
van véges végig az útvonalon ahol a stroke
behatolt a társadalmi agyba és végre akadály
mentesen kifejtheti áldásos és jövőbe mutató
felkészületlenségen és műveletlenségen és
tudatlanságon és tájékozatlanságon pilleszárny
csapással sem túllendülő végtelen és kritikátlan
lojalitását -

feljelentő kedvet érzel ne fogd vissza magad
mert a visszanyelt besúgásból rákos daganat lesz
a gyógyulás útja a teljes hasonulás legyél
ami megbetegítene és hívd onnantól egészségnek
hiszen úgyis az önkéntes alapon tervutasításnak
felajánlott előre meghallott kérés asszertiv
csáposa vagy elegáns armanis csápos
és élni indulsz amikor mi halni de
hogy melyik út vezet budára azt itt úgyis
mindig csak a fogalmatlan parasztok tudják
hoci a poharat mmm bürök finom.