Reggel

izgalmat érzel
mert teljesen szokatlan formák
igézetébe forgat a reggel

ha körülnézel, egy idegen táj
néz vissza rád
mintha nem akarna felébreszteni téged

a nyaralók szuszogásában
vagy ébren
itt csak a madarak
a méhek
és az alkalmazottak kelnek korán

tehát alkalmazott vagy
egy idegenség akalmazna a maga
formáinak katalogizálására

egy hetes megbízatás
hogy formáld a szokatlan formák
jeleit

a megszokott betűkkel
egy idegen felületen.

pihi

kicsit elengedve a városom kezét,
kisgyerek és öregasszony, mind a két kezemre jut,
eltávolodom tőletek.

meg magamtól, amennyiben a keréken
munkán kereseten pörgő szédület tényleg magam -
ez véleményes.

szóval kilépek ebből a létmérő térből és
úgy csinálok mintha magunkon kívül
tényleg nem lenne jelentősége semminek -
minden más szóra sem érdemes.

ha kérdezitek letagadom - de már
most érzem, a megtalált egyensúllyal való padkázás,
suhanások kocsisorok és sétálók között,
az újra meglelt ügyesség
hiányozni fog.

mennyire morbid már, hogy
ennyire illek ebbe a mókuskerékbe!

Kóla

Egy nagyvállalat termékét promotáló
bevállalós reklámot a jelen
kommunikációs kereteit kiszabó
törpe hatalom kikérte magának.

Ez egyesekben elégedettséget
másokban frusztrációt
sőt
spontán ellen-kampányhullámot generált.

Például értelmes
magukra adó embertársaim
fotózkodnak a termékkel
mintegy a hatalom ellen való fellépés jegyében.

A nagyvállalat számítása bejött:
a termék tök mindegy milyen kontextusban
folyamatosan téma.

A hatalom számítása is bejött:
mindenfelé fröcsög és sokakat foltoz össze
a gerjesztett indulat.

De nem ezért.

Az íze miatt nem vagyok hajlandó beleinni
ebbe a fogrontó
marásig szénsavas
agyonédesítőszerezett
undorító löttybe.

vezércsel a templomban

dicsőséged betölti az eget és a földet
csak sajnos nagyobb a kívánt kapacitásnál a szoftverigénye
ezért akad

néhány halleluját el kell távolítani
becsukni néhány alkalmazást a periférián
hiszen az Isten lelke lebeg az elzárt vízcsapok felett
Jézus betegeket gyógyít tehát ha egy ház
hasonlik meg önmagával széttárja a kezeit
új szekvencia
vállvonással egybekötött áldás

ne tégy felebarátodnak olyat
ami nincs megírva
a szoftver-önfejlesztés nem fut ekkora memórián
mert sötétség vala a mélység színén
hajtja a föld a gyenge füvet magzat-elhajtja
és elhelyezi isten az ég firnamentumára
ragyogó állócsillagainkat
hogy világítsanak a földre
vezér lő csillagok

dicsőséged betölti az eget és a földet
csökkentett üzemmódban hozsanna
a magasságban


*


amíg ki nem mondom, nincs megoldás
böfög az ólból

egyszer peronon álltam abban a
sajátságos ízű helyzetben, amit a peron
mindig jelent
az a se itt se ott - gondolatban és szóban és
cselekedetben is teljesen máshol
vett körül és ragadott magával,
az ideiglenesség, a hétköznap velejárója

amikor megjelent két csillogó tekintetű
tehát elvakult hívő, s az egyikük megszólított
ahogy úr az alkalmi süketet:
fiatalember, hozom a jó hírt!

mire én széles, állomást
és helyzetet körbeérő alázatos mozdulattal
bentről kifelé, vízszintesen, felfelé nyitott tenyérrel
csinálva helyet:
kedves asszonyom, vigye tovább!

nem érdekelnek a moslékon hízott
mindent moslékká zabáló
templomban az utálatos képek
ez egy parazita templom
zombitemplom, megfertőzte egy vírustörzs
virulens fajta
hízik csak hízik

nem érdekel, vigye tovább
a jó hírt, mind meghalunk
még ők is.
ez az egyetlen jó hír, ami még vihető.


*


fekete fehér kockák az
oltár irányába

a feltámadásig vezéráldozat
de aztán a gyalog eléri a tábla 8. sorát
átváltozik saját színű vezérré
hogy ne mondjam, a paraszt

míg ki nem mondom
nincs megoldás - böfög. ól
megoldókulcsa

hozza a jó hírt.
vigye tovább
a szemétdombra, ahova disznóölés után
- mert ugyan ki mossa már -
a szarral teli belei kerülnek.

növényi analógia

nem tudok vonalakat húzni a
múltak és jövők közé.
ez nem egy lóverseny, hanem a
kétfelé növő ágbogazás:
a sötétség anyagát tapogató gyökerek
a fény ujjait markolászó ágak
egymásból születő távolodása.

úgyhogy ez a frissen és üdén
térkő alá tesznek és onnan sem vesznek ki
ugyanabból a szavakkal trágyázott
szájszagú májusok fújta szelekből
szitálja a cementet a gyökereimre
ahonnan kitépődni akartunk.

cserepes, ültetett ajkak
résein át megjöttek a fehérvári huszárok
lovaikat a parkolóházakba kötik
a lószar ma füst, ólom és korom -
áldás, ha se jut.

nem tudok vonalakat húzni a
múltak és jövők közé.
ez a vérrel sokszor gyalázott televény
ugyanaz, ugyanott van, ugyanúgy
kertészkéz híján elvaduló
dudvát terem.

beleolvad

különlegesnek érezni magam -
ebben a külön a lényeg.
bár ez a legtöbbször magányt jelent
üresre hordott, ázott és átizzadt pólót,
félretaposott cipőket.

az eső egyfolytában esett
de külön kerültem tőle:
nem voltam sem az egeké
sem a világvégi, esett földeké.

a magamé sem.

különlegesnek éreztem magam:
leszakadtak rólam a birtokviszonyok.
bár a ritka hegyi levegő
eufóriája a fulladásra emlékeztetett -
úgy tűnik, a halálom
az eljöveteléig
csináljak bármit, az enyém.

az ilyesmi mindig egy hosszú,
kifújt lélegzetig tart -
amíg észre nem veszed.
mert kinyitja a város
elázott, de olvasható kötetét:
visszazuhansz a beleolvadásba.

ami szűretlen fényben árnyék
az esőpászmában a száraz
folt alattad.
beleolvad
amint továbbállsz.

kerekek csusszannak keresztben az öröklétnek lefektetett síneken.

A mese születése

besurrant hozzánk
Szöcskemama - mi rögvest
kilakoltattuk


szöcske röptében
nappal túl sok a csábos
hús lassúsága


Szöcskemama így
vált Kányamama röpke
táplálékává


miért érzem úgy:
gyilkosaivá lettünk
Szöcskemamának?

Zen-fotók: Sasa Gyökér (56.)

Reeds (July, 2019)

létünk tükrében

útjaink mintha rácsok -

kizárják egymást

pedig tükréből

EGY mintát gyűrűző lét

hajtása volnánk