"Trees are the earth's endless effort
to speak to the listening heaven."
A fák egy végtelen mondat, amivel
a föld köszönne a mennyeknek
Rabindranath Tagore
 |
| Sasa Gyökér képe |
Aki a személye mögötti végtelen áramokhoz hatol, lassanként észreveszi, hogy testi érzékszervei sajátságos módon megtoldódnak. Akire szemeddel, füleddel, vagy bárhogy, erősen ráfigyelsz, annak alkata és jelen-állapota szinte tükröződik benned, s a futó, vagy tartós jelenségeké is. Ha valakivel beszélsz, nem csak a szavait fogod fel, hanem azt is, mi lényéből árad; s azt hiszik, hogy gondolatolvasó vagy. És mindaz, ami benned így tükröződik, mintha színes volna; nemcsak a szemed lát színeket, de egy belső, rejtett szemed is.
Az élettelen tárgyak lelke sötétlila, a növényeké zöld, az állatoké sötétsárga, barna, vörhenyes. Az eltompultság barna, a lelki gazdagság a szürkének élénk világos színekbe játszása. A mozgékony lelkek színe halványabb, tagozottabb, változóbb, a nehézkes lelkeké sötétebb, egybemosódóbb, állandóbb. A gyermeklélek alapszíne, mint a fénylő gyöngyház; a férfié hideg szürkéskék, mely többnyire megsötétül, megfakul, elbarnul, elvörösödik; a nőé lilás-piros és ez legtöbbször igen korán elhajlik a hervadt szirom színe felé. Az a kevés ember, aki úgy öregszik, hogy vénsége nemes kiszáradás, nem pedig kényszerű elfakulás: csupa érces szín, ezüst, bronz, arany.
A lelki színes-érzékelés tulajdonképpen akárkinél megvan, csak nem mindenki ügyel rá és nem mindenki fejleszti magában. A fellobbanó haragot az ember vörösnek érzi, a tehetetlen dühöt méregzöldnek és élénk citromsárgának, az ábrándozást lilának és rózsaszínnek, a széles jókedvet pirosnak, a csöndes derűt fém-fényűnek, az unatkozást fakószürkének, a bánatot sötétkéknek, a reménytelenséget feketének.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
sarjak barna
mondatai tükröződnének
ég vizében
a lélegeztetőgépünk
kiömlő, teljes litánia -
mintha millió tagú kórus énekelne egy
soha véget nem érő gregoriánt.
a szférák zenéje visszhang
visszatükrözi az ég a neki áldott
földzenét.
az ember teste is dallam
de idegesebb, mint a növényé
punkrock lázadás vagyunk egy soha
véget nem érő szimfóniában
nem a növénytől tanultuk
hanem a gördülő kövektől.
a színeink mint a félelem
hogy elhallgat a mindenség -
kiabálunk. egyre harsányabb a
disszonáns öröm színeinek lázadása.
de ezt a szimfóniát már nem egyszer
szakította félbe az ütemes taps
életek kilobbanó fajpusztulás-lüktetése.
nem a dallam fogy el -
legfeljebb mi nem
lüktetünk bele, legfeljebb mi
lüktetünk bele, legfeljebb mi
nem hallgatózunk tovább.
televény zöld
mondatai törnék meg
az éj feketéjét
