2017. január 7., szombat
Madáretetés
csonkolódó hitben csavarogsz
úgysem leszek őszinte hozzád.
ha zsoltár volnál elénekelnélek?
suttoglak tudod, nem vagy zsoltár.
éhes vagyok a varjak röptére
és elzavarom a galambokat,
a cinkéket hiába várom -
egy nap majd kánonba fonnak
és akkor elénekellek, ígérem.
ezt a fényt nem lehet úgyse
eléggé megköszönni a hidegnek.
nem maradt pára a levegőben
eloszlik ahogy kileheled.
éhes vagyok a seregélyraj
röptére: csoportos őrület.
idén miért nem jönnek a cinkék?
egy nap majd megköszönlek
de most már azonnal gyere be onnan.
csonkolódó hitbe. ahogyan
megnő bennem, úgy szel belőle
az éhes praktikum. este
meggyújtjuk a fényeket
mintha tartana még a várakozás.
lehet, hogy tényleg hiába várom
az ugrándozó esetlenséget -
egy nap mind belehalkulunk
a távol maradó csipogásba?
nem rezignált vagyok, hanem
egy csavargás krónikása.
azt hiszem, mégis neked kezdek
minthogyha tényleg zsoltár volnál.
legfeljebb majd elejtenek a varjak
lepörgő galambtoll - minek óvná
a testben a hőt ha nem repülhet?
szerintem fogom a magvakat és
nekieredek a kis tollas életek
éhsége utáni nyomkeresésnek.
Zen-fotók: Szabó Zsolt (6-7.)
Walkers - Sétálók
határolódó
határtalanban sétál
a paradoxon
2017. január 6., péntek
Ölelkező
![]() |
| BAH-csomópont... |
ki ölel mit
milyen anyag-öl kit ölel
milyen anyaöl kit
milyen anyagégcsillám
akire figyel
hiszed el, nem hiszed el:
városod lélek -
partján az égnek
partján a testét
megfürdető vizének,
hiszed vagy se
városod mosta
folyó ragyogja arcát -
éjfonta arcát
csillagosra
ki ölel mit
mit morzsál itt el a szó ma
milyen anyaöl kit
nevel itt, mire nevel itt,
mit hordoz a
városkromoszóma
mi ölel kit
partok fénylihegő végtét -
milyen öröm éhén
táncol a kőbe cibált
városhajnali szépség
hiszed vagy se
csak úgy ölelkezést mozog,
nem ül rá rabszürke beton -
s ha hagyod, szerelmes
táncával befon
kis pajkos városod.
2017. január 5., csütörtök
Zen-fotók: Szabó Zsolt (5.)
szállítószalag
visz le városunk
emésztőrendszerébe
*
szállítószalag
von ki városunk
emésztőrendszeréből
*
(észre sem veszed
hogyan nem maradsz
lényegében ugyanaz)
*
(valami minden
alászállással végképp
lekopik rólad)
*
lenn felejted
éber álmok cafrangos
eltépett széleit
2017. január 4., szerda
Ferdítés fagyott folyóra írva
2017. január 3., kedd
Megragadó
![]() |
| Marla képe |
Csak a viadal van csak a szétszakadásig szaladó forgás
mintakopásig a sohanemolyanban a diadal van hiszen odaér.
Csak a diadal van a gyötrő szálfeszülésekben sziszegő korbács
a belesereglő méterek éhes aszfaltdühe dörzsölt testvégletű tér -
amíg aztán csak a tompult testre nyomás van
örökös nyaldos-esőben a sohasehová kiürült vágya.
Csak a loccsan lök-még-húz kong suhanó vágyon
kékszürke tükör örökös kórterem-ágya.
Aztán már csak a test. Üresen ahogyan
markolja a jég.
Aztán már csak a sohasehol éh
ami a tiéd.
***
dolgodba fagyva.
nehezen hiszed el - hogy
egyszer kiolvad.
***
Csak a gyötrő szorítás tapogat, belemerevítő
sehová topogó.
Csak a nempörgés kiürült vágyban, dermedt
jeleket csontropogó.
Amíg aztán felszakad éhe ahogy kitelőben más pályát
didereg a testi sötétet téltemető létemelő ragyogás.
Amíg aztán szigorát feledi a sohasehová, tépi a Maiát
lekopik róla a testszálszakító durva defektmúlt aszfaltdadogás.
Csak a diadal van, ahogyan fürdeti minden - hozzá ami ér
mintakopások nem - a sohanemolyanban hagyta a fúló éhet.
Csak a diadal van - a méterek éhe elenged - a földi szekér
lehet úgy hogy csak most kezdődik a - most kezdődik az élet.
2017. január 2., hétfő
Rácsodálkozás: Utagava Hirosige (5.)
szertartásaid
java részében
másoknak tartod a szert...
Ha valakit komolyabban érdekel, írtam a művész egyik legfontosabb sorozatát méltató könyvről,
és egy gondolatmenetben megpróbáltam elhelyezni a japán fametszet gazdagságán belül.
2017. január 1., vasárnap
Hajnalban (új év)
![]() |
| (saját) |
átláthatatlanul sűrű köd
ül a jéghideg levegőben -
esküvőre öltözteti a tél a fákat
álmukban veszik fel
ős-gyász-fehér fagyott kortyból szőtt
menyasszonyi ruháik.
ilyenkor a fák befelé léteznek
földbe fordítva élő koronájuk
egy sűrű, lélegezhetetlen közegben
rezegnek egymásnak
didergő panaszt.
te is befelé létezel.
befelé: a barlangodba
bámuló távlattalanságnak háttal
olykor magadnak is háttal -
amikor nem hagyod a tükröknek
hogy megsokszorozzanak.
nem tudsz a földbe lélegezni
ezért befelé próbálsz -
magadból szívod az
áldozati étel füstezüstjét
kifújhatatlanul magadba -
de olykor úgy befelé
ahogy a tél menyasszonyai, a fák:
az utolsó pillanatok
eltagadhatatlan kételyében,
mielőtt kimondanád
egy ilyen hajnalnak a
boldogító igent.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







