Újévi köszöntő

saját képek

terheléspróbák

bűve alól kőlélek 

nehezen szabadul ki

ami zárvány benned

azt a magadra pakolt

súly zárja le

*

elengedett kézzel

nem lehet a terhed

moccintani se

annyit vigyél új

évbe át, amennyit

elengedett kézzel

(kérdés, mások

szívesen, önként átvállalt

terhe hagyja-e...)

Boldog új évet kívánok minden kedves barátomnak és olvasómnak!

Nyolc lépés a téli erdőben

Marlának

Marla képei

fény illanna mély

seben át, a Földmagig -

de nem juthat át

*

télidegen ragyogás

oszlatna helyén

gomolygó párát

*

tükörcserépben

Vége-nincs Éganyó

nézegeti magát

*

közelről élet -

önmaga légtől dermedt

lelkébe fagyva

*

kapaszkodást tanulnál?

nézd, a levél hogyan

nem szakad el...

*

temetetlen test?

lélegzetrögök tonnás

súlya takarja.

*

égfosztás minden

magasra nyújtott ujjú

felfelé... törés

*

azt az égmélység-

szűkítő terhet ott

együtt termeltük ki

- néhány lépésnek közvetlen versrokona van, az ötödik lépésnek az előző kötetem kódája, Sárosi Ervin képére (amúgy szintén Marla egyik szövege inspirálta), a hetedik lépésnek pedig Sashegyi József kémény-sorozatára írt haiku-sorozat utolsó képe-verse

- szellemi értelemben pedig Robert Holstock Mitágó-erdeje, s annak továbbgondolása, a Lavondyss kéri magát mindenképpen ide (a verseket ihlető, vadonban bolyongó könyvet és folytatását prózában is bemutattam)

Ércnél

forrás: depositphotos.com

az a valami

valódi halál - az

szobor nélkül is

Petri György
Nagy Imréről

Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál

hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hirtelenje
volt szokatlan számodra. Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam

a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet, bizonyára, elhadarta,
sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.

Ki mondja meg, mi lett volna elmondható
arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek
vissza nem térnek. Börtön, halál
nem köszörüli ki a pillanat élit,

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad
a vonakodó, sértett, tétova férfira,
akibe mégis
fölszivároghatott
düh, káprázat, országos vakremény,

mikor arra ébredt
a város: lövik szét.





shizoo:
Szarakodás

Nem szerettem azt a szobrot, ott, a
híd közepén állt rajta, elakadt ércfigura a
lépésben, nem tudott pontosan mit mondani

az emberről, aki ritka madár volt, a csinovnyik,
aki átért azon a hídon. Átlábalt a saját szabott
korlátain, nem nézte volna ki senki pont belőle,
pont belőle: senki,

csak egy Imre a vérzivatarban -
és ennek az értékéből semmit le nem
von, hogy közben két oldalról fegyőrök kísérték.

Bár ne érteném, hogy mi ez a szarakodás
a szobrával. Pedig arról az erkélyről, ahova a
kor köpcös pökedelmét helyezik át
a költöztetők, nem is látszik.

De a delírium látképébe nem fér ez a zárvány.
Ez is újratemetés, Imre, rongyélet
egy ország ez,
szivárog benne,
folyton felszivárog a csatornaszag

a szájakból, akik a
koporsódnál esküdöztek.

Zen-fotók: Haller Szabolcs (7.)

fűszál, kolostor,

árnyékot vető hegyek -

centik a skálán

csillag-szakadék égbolt

mértékébe lógatva

*

éld meg felgyűrt kő

lábujján ülve alázat

büszkeségét

- szoros összefüggésben a Teljesség-átiratok utolsó passzusával, az Összefoglalással, szintén Szabi egy képével (és az alatta tovább burjánzó, jelzett olvasni valóval)

- s ide beszél a szenteste elő-reggelén született vers, Szabolcs Ladakh-portréjával, amelybe bekérte magát Stekovics Gáspár egy képéből aznap előhívott haiku is távlatnak (e vers-kép kombóhoz aztán egy Everett Patterson grafika komplementer-haikut is "exponált")

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (59.)

egykori végek

kövein állva nézed

a pillanatét


tüzek eldugaszolt
kődugóin égtűz-
ragyogás játszik

Bűnevő a tömegszálláson

egy éjjel ötször
ébredsz úgy mintha emlékeznél
bűnre bűnsegédletre
erőszakra családon kívül belül
a szobában nehezen alvók közül
kinek a bűneit majszolod
vajon kinek.

megint mindannyian túlettétek magatokat.

öt hurcolt rémálommal beljebb
az életek kútjából szivárgó
melyikőtök emlékezetében
pedig ott se voltál
nem ott voltál nem akkor
nem úgy.



labdázik veled a nyitva hagyott
ajtókon át a másik árnyékszülött
a labda hol ovális hol kerek és
ha kinevetitek egymás
ügyetlenségét a nem szokott alakkal
mintha a nevetés árnyékát hallanátok
egy hang árnyékát amit
máskor dallama vet

nyitva hagyott ajtókon át
besündörög a mézillat
a pillanat mézének illata amiben
ragadt a másik
egymáshoz húzott idegenségben
ő vajon milyen kavicsokra vésett
emlékeidre csodálkozik?

úgy sejted: bűnevők vagytok
és ez a támasz nélkül hagyottak ajtaja
amin keresztül egymást érzitek
nem ott voltál nem akkor nem úgy
mégis segítesz neki gödröt ásni
annak a megesett bűnnek
aki még mindig mintha élne

rög hull csodálkozó nyitott szemére.



egy éjjel ötször ébredsz úgy
mintha emlékeznél
kihűlt csillagok alatt esett
nyomtalanításra -

melyik helyett keresed meg
a valóságban a jeltelen sírokat
hol hagyod hogy
belemarjon a csalán
meztelen tenyeredbe -

hol szivárog beléd másik
elásott jövő -

ki vagy te hogy elveszed
a világ bűneit
nem irgalmaz nekünk -



egy éjjel ötször ébredsz arra:
öltetek.

hajnal van
nyitott szemmel fekszel
nem alszol vissza nem
nincs erőd az újabb éjszakára.







- a friss élmény egy régi érzésre rétegződik, amit legutóbb Pókhálószálak néven gondoltam át
- Shakespeare-nek szenteltem e jelben egy szonettet
- e jelben Szabó Magdának ajánlva fogalmazódott meg a Kétely
- s íme a legkorábbi szóra találás az ikerlények jegyében

- a legszemélyesebben viszont a Fekete tollak mesél erről az érzésről - ami egyébként a személyes érintettség érzete nélkül is végigborzongott rajtam a Hunyadi utcában, a vár alatt (e versnek van egy szűkszavúbb változata is...)

Békés ünnepet!

Stekovics Gáspár képe

Vajon a varjak

azt a meghökkentő 

születést érezték?

*

Vajon érezzük -
mi emberek érezzük
ezt a születést?

Everett Patterson képén José és Maria, amerikai bevándorlók,
akik december 24-én nem találnak szállást, senki sem fogadja be őket,
pedig az asszony áldott állapotban van.

Mindenkinek áldott és békés ünnepeket kívánok,

találkozunk az ünnep múltán!

Elő-reggelén

Haller Szabi: Ladakh

Kitéve napra
a kétely vagy foszlik, vagy
tárgyak és lények árnyékává szilárdul -
az árnyék moccanását figyeled.

Még a kő árnyéka is mozog, ahogy
a kőgolyó s a tűzgolyó
perdülést táncol -
a te pörgő valód az egyikük
lassú, szerelmes táncán tánclépés.

Mi köze van a testnek, az
anyagnak a lélek megkötött
szövetségeihez?

Vajon a varjak
azt a meghökkentő
születést 'érezték'?



Egy másik rejtelmes és
hiteles nézetből, a kövek
űrig tornyosuló árnyékában,
ugyanaz a fény csillan, csak
más a neve.

Egy másképp elképzelt úton árnyék.

Nem tudom, hogy hívták
harmincötezer éve az őseim
a lélek megcsomózott szövetségét.

Csak azt: én hogyan hívom,
hogy végre megszülessen.

Vajon a varjak

azt a meghökkentő

születést érezték?

*

Hegyek karéján

emelkedik túl - fény-él

a testek tornyán:

egy másik szép nézet,

kétely-vetülése -

bizonyossága.

Napra

Bruno Bourel (Itt egy fotó róla, Birtalan Zsolt szavaival)

szemérmed része

a napra tett meztelen

fehérnemű-sor

férj és feleség

férjen és egészüljön

tisztuljon bele

*

(akarod, vagy sem

kotkodácsolnak rólatok

szomszéd tyúkok)

Nap. Forduló.

Bizakodó, életigenlő vers Babiczky Tibornak

Ma kezdődik az igazi kaland.
Semmi megszokott. A kezedből
kihulló tárgyaknak más az esése.
Az éjszaka valaki átfogalmazta a
gravitációt.

Vagy téged fogalmazott át
valaki. Másképp kimondott
más ízzel lüktető mondat -
próbálgatod kiejteni, de
nem esik le a neved.

Mintha csatába indulnál a
sérthetetlenség boldog tudatában -
pedig csak vonzódsz, mintha
elég fiatal volnál hozzá.
Olyan új ez a szerelem, pedig
évek óta tart.

Suttogd a fürdőszobatükörben
kócolódó alaknak: "Baldur,
ez a hátralévő életed első
napja! Ma odaállsz. Vele. A
fagyöngy alá! Lesz, ami lesz!"

Vannak vonzások, amiért
érdemes megborotválkozni,
hogy a szőr se. Semmi közétek.
Más a fény esése - nem is érted,
de az a figura ott, a tükörben
fütyörész.

Zen-fotók: Vidákovich István (3.)

porzó, porhüvely,

kezdet, vég között 

léted pókhálószála

teremtő* fényben

ennyit ér szállá

szövődő összes - éltél

*adja magát ez a variáció:

megfosztó fényben

ennyit ér szállá

szövődő összes - éltél

Várakozás

L. Ritók Nórának

"mélyponton. igen.

te csak a sötétségben

tudsz megszületni."

lüktet keserű

adventjében a felnőtt

csodavárása

Kiss Bence rajza (Igazgyöngy Alapítvány) "Bence fenyőfája nem egy szobában áll...hanem hatalmas. Bele fér egy egész falu. Azt üzeni nekünk, hogy a karácsony üzenete mindenhova elér. És azt is, hogy a karácsony fényt, tisztaságot és békességet hoz. Összeköti az embereket. A betlehemi csillag pedig ott ragyog....minden kicsi ház fölött." (L. Ritók Nóra)

csak gyermeki

várakozásban - súgja

a kisfiú rajza

csak a gyermeki

várakozásban -

mosolyogja a rajza

Baljós árnyak

Baljós árnyak I.
A tépett szárnyú tündér kinyújtóztatta dermedt tagjait, mintha csak kacérkodna a közelben ébredő pókkal, aki gubbasztva várt rozoga hálójában egy tétova szárnycsapásra, egy bizonytalan rajtra egy kiadós reggeli reményében.
Lestes barbarus & Argiope lobata - Foltosszárnyjegyű rablószitakötő és karéjos keresztespók
(Ujvári Zsolt fényképfelvételei és leírásai)

szitakötő, pók -

ragadozva dagadozna

más nedvétől

Életben összhang?

Csak az éhség. Csak a mély,

szüntelen éhség.

Baljós árnyak II.
Polyommatus icarus & Argiope bruennichi - Közönséges boglárka és darázspók

boglárka nektárt

inna - hajnali startját

pók várja, lesi

Lásd, ahogy léten

borzong pille pillanat

harmóniája.

Ujvári Zsolt a mikrovilág képes krónikása, de a képek alá szőtt, szellemesen ismeretet terjesztő szavaiba is szerelmes vagyok. Érdemes körülnézni nála.

Zen-fotók: Haller Szabolcs (6.)

megtart még?

merített lapra

tintával, tollal kaparászás -

megrögzött, tintás

kézzel kent jeleket gyűrő

lesz-e elég?

Ferdítés a fényfestőnő meglátásával megtámasztva

Sasa Gyökér képe

Rainer Maria Rilke:
Alles noch nie Gesagte

Ich glaube an Alles noch nie Gesagte.
Ich will meine frömmsten Gefühle befrein.
Was noch keiner zu wollen wagte,
wird mir einmal unwillkürlich sein.

Ist das vermessen, mein Gott, vergieb.
Aber ich will dir damit nur sagen:
Meine beste Kraft soll sein wie ein Trieb,
so ohne Zürnen und ohne Zagen;
so haben dich ja die Kinder lieb.

Mit diesem Hinfluten, mit diesem Münden
in breiten Armen ins offene Meer,
mit dieser wachsenden Wiederkehr
will ich dich bekennen, will ich dich verkünden
wie keiner vorher.

Und ist das Hoffahrt, so lass mich hoffährtig sein
für mein Gebet,
das so ernst und allein
vor deiner wolkigen Stirne steht.

                                                (1899.09.22. Berlin-Schmargendorf)

All that has never yet been spoken

I believe in all that has never yet been spoken.
I want to free what waits within me
so that what no one has dared to wish for

may for once spring clear
without my contriving.

If this is arrogant, God, forgive me,
but this is what I need to say.
May what I do flow from me like a river,
no forcing and no holding back,
the way it is with children.

Then in these swelling and ebbing currents,
these deepening tides moving out, returning,
I will sing you as no one ever has,

streaming through widening channels
into the open sea.

                                (Anita Barrows és Joanna Macy fordítása)

Amit még soha nem mondtam el

Amiben hiszek, az szóba nem került még.

Megnyitnám a legtisztább érzéseket.

Aminek senki élő a kiderültét

nem akarná, nyíljon, hogy-mint esett.

Ej, büszke vágy ez, Istenem, szinte seb:

Hogy akaratlan csorduljon az ajkam

Hasadékából hatalmad és veszett,

Vak dühtől, s habozástól se takartan,

Hogy úgy csobogjon, mint a gyerekek

Patakbeszéde. Mi áradva segíthet

A széles távlatú, mély óceánig.

Hogy végre elmondhassam, minket

Milyen dagály, mi visszatérés csábít.

Szóval hogy végre sodrást találjak

Imádság  való vizébe.

Hogy végül komolyan, tényleg odaálljak

Isten gondfelhős tekintetébe.

                                                  (shizoo ferdítése)

Yggdrasil kérgén

nyers változat

Tudod, ahogy ott álltam a kertedben.
A kertedben, amivel már megkötöttem
a füstben és mámorban fogant szerződéseim.
Kiálltam a kertedbe és végre
el tudtam mondani, mindenkinek a maga nyelvén,
hogy mit szeretnék.
El tudtam mondani, hogy konnektálni szeretnék.
Az alattam, vékony kőbőr alatt
lobogó tűz és a fölöttem
jéghideg végtelen között.

Bele szeretnék nőni ebbe a végtelenbe,
mint egy növény.

Tudom, hogy meg fogom érezni a hidegét.
s mivel megérzem a hidegét, kérem, hogy
viselje el fák módjára kapaszkodó gyökérzetem.
Viselje a testet ami bennem felfelé kúszik.
A maga grádicsára hágó létrát.

Hogy növekedhessek,
mint egy növény.

Ágakat bontsak. Gond-lombkoronát
Az űr irgalmatlan hidegébe.
Létrát a parazitalénynek a kérgen.
S engedje az űr fel a poklot.
A parazitalényt, aki eszi a húst. A földhúst.
A hús medvéjét lovagolja fel
végig a kérgen,
Yggdrasil törzsén.

Mert ez a lény most a gyökerek
mélyen anyagba túró,
mérhetőbe dermedt,
csak a látványnak, a sokadik alkalommal
is ugyanolyan látványnak hitelt adó
gondolkodásmód nyűgözöttje.

Ki kell egészíteni ezt a gondolkodásmódot
azzal, amit a világegyetem tud.
Ami egy jéghideg tudás.
S hogy ne halj bele a jéghideg tudásba,
meg kell találnod hozzá
lentről azt a kegyetlen tápszert

ami megadja neked a lehetőséget,
hogy elmondhasd mindezt egy színpadon.

Stílusgyakorlat a Kalamárisban (3.)

"...a 86. hét témája: Tigris"

Szemtől szemben

Tigris, terelhetetlen
figyelmed összetör.
Én semmiségből lettem
te majdnem semmiből:

szemedben tükröződöm.
Egy éhes sárga láng -
szememben tükröződőn
halált terít alánk.

Tigris figyelj! De másra!
Nem fél, ki félre néz...
Nem készül harapásra,
ravaszt lazít a kéz -

tigris, ugrásra készen
figyelmed fókuszált -
várunk. Kitárt, egészen
alánk csordult halált.

(...Figyeljük meg, ahogy a folyamatos nézőpontváltással visszakulcsolódó, ismétlődő képek kitartják magát a pillanatot - miközben (voltaképp időn kívüliségben) kibontják azt, láttatva a rétegeit... Az ilyen pillanat valójában (ahogy visszaemlékszem kedves vadászíróim - állatgyilkosaim - történeteire), a beszakadó lélegzeté: a legkisebb mozgás is megtöri, a mellkas emelkedése is: a következő lélegzetvételig tart. A vers így csal a kibontott pillanatban: ez itt nyolc lélegzetvétel, de mintha ugyanazt a levegőt szívnád be közben. A feszültség megteremtése ilyetén mód a fuldoklás érzetének megteremtésével azonos.)

Nem tanul

saját

dere minek ül

azon, aki ragyogá-

sában fürdene?

milyen éhet raksz

ki a tél fehér,

csikorgó hidegébe?

Pókhálószálak

Beleérzés, részvét, részvétel
elengedhetetlen a bűnevéshez.
Bizonyos kultúrákban a bűnevő
volt a zsíros, megterhelt élet végén
az egyetlen megoldás: a friss
halottra ráhelyezett, megáldott
szelet kenyérrel befalta annak
meggyónt bűneit.

Nem ettem a hasadról, sőt,
még nem vagy halott se. De
beleérzés, részvét teremte
részvételem az életedben érzetre
ilyen bűnevő-falatka: mintha
alkalomadtán kicsit helyetted
is haldokolnék.

Pókhálószálakkal szőtt, egymást
moccanással pengető rávetődések -
bizonyos kultúrákban bűnevő
volnék ennyi összenyálazott,
száraz kenyérhéj szeretettel.
Beleérzés, részvét, részvétel, de
ügyelj rá, kérlek: ne egy meggyónt
hazugság fojtogasson.

hét dacból gyűrt haiku

Brett Walker képe

minden reggel, a
szemed ahogy rányitod
új világot nyitsz

nem tudom hogy
hívják valódi mély-nevén:
elsötétedik

*

minden reggel egy
elalvást fejezel be
hogy felébredhess

nyitott szemedre
zuhant látványt csak te -
kimerevítve

*

minden reggel szép
ritmikai hűséggel
dokumentálod

eljön. nem jön el.
eljön. nem jön el. eljön -
mindegy. nem érted.

valaki benned

holtig verset kiabál -

vagy tán aztán is

Zen-fotók: Brett Walker (4.)

Olyan méltatlan

hogy a lakkal kent furnér

fénye élénkebb!

Zen-fotók: Walton Eszter (10.)

düledékeiden

sír-rom betű üle-

déke üreslik

Kitett tekintet

...Magyarország innen most valahogy egy múltba révedő, múltban megrekedt szekérnek tűnik - annak összes édes nosztalgiájával de horrorjával együtt - amiről Benjamin illetve Klee történelem angyala jut eszembe Angelus novus - - csak a magyar verzióban nem egy angyal, hanem valami ijesztőbb vagy tragikomikusabb lény az ami visszafelé néz a viharban....lehet, hogy nem is igazán lát, mert belement már a sok megbűnhődtemárenép a szemébe. (Susán Eszter)

Annak a hegyoldalnak a mélységek fölé

kitett szakaszán. Ott, ahol a derült délelőttöt

kiradírozta a hegyen átbukó felhő -

egy pillanat alatt ömlött körétek, mint mikor

egy tüntetésen öltözettel és tudatlansággal

egyként holokauszttagadó zárványba fagyva

találtad magad. Mint amikor egy

másik demonstráción vörös csillagok

kifakult borostyánjába ragadt nagymamák

győzködtek a szórólap hiteléről. Csillagszóró-

lapok és szvasztikák. Önkényuralmi jelképek 

mentek a szemedbe. 

Ellenszélben néznél vissza, igen, ez a gerincen 

át ömlő fekete gyűlölet rátok borult -

ti is a másik oldalról jöttetek, a menedék-

ház is arra van. Néznél vissza, de

egyszer csak a felhőben térdepeltek,

üvöltő szélben vízszintesen repülő, fagyott

hópelyhek demagógiája vakít el. Süketít el.

Térdelhetnél lehajtott fejjel, nem mint aki

megadta magát, hanem mint akit

megadásra kényszerítettek.

A kulturált reakció, hogy hátat fordítasz,

letérdepelsz és lehajtott fejjel nem nézel

bele a kavargó iszonyatba, igen ez az

európai gesztus óhatatlanul feltárja a tarkód

a dermedt találatoknak. Vedd elő barbár örököd, hogy

nyílhass a viharba, hujj! Hogy inkább a hanyatt

lökő széllel szembe térdepeljél? Ha harc, hát

legyen. Sziklatűre tett, jégömlést álló

elvakított, kitett tekintet. Annak a hegyoldalnak

a mélységek fölé eső szakaszán,

ahol a kilehelt poklába fagyott lelkek utolértek.

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (2.)

Night Watch 

magához vonzza

a szelet - hogy örvénybe

fordítsa és... jaj

áruló hajtincs

cirógat - belőlem nő

a körülöttem

Meskete (slam)

kép innen

Jancsi és Julis*, a két kitett gyerek.
Gondoljuk meg. Juliska, Jancsika. Éhesek, nyafognak.
Szegény szülők. mit tehetnek?  Ütni, elásni? Ugyan. Kiderül!
Ki az erdőbe velük!
Elcsavarogtak! Bele sűrűbe! Nem jöttek haza többet.
Anya majd sír, apa keresést szervez, de hiába.
Falu bolydul, majd nyugszik.
Ezzel riogatják rossz gyereket, igazodj, ösvényt ne kutass, mert
úgy jársz, mint...
Végezetül: gyászistentisztelet.

Ehelyett? Büdös kölke hazatalál. jelzést szórtak. Anya sír
befelé, apa fogcsikorgat, Jancsi Juliska nyafog, éhes... Kaja nincs.
Nem baj. Új próba. Másnap. Nem sikerül. Harmadnap. Még egyszer.
Délután, alkonyat, este... Jancsi, Juliska sehol.
Anya sír, asszonynép besegít, apa meg a falu összes férfija kutat.
Jó szomszédság tehetetlenségében valami kedves gesztust keres a kamrában,
baj ér? Egyél!
Erdő. Jancsi, Julis... Nyoma sincs. Phű... ezen is túl vagyunk. Vacsora.

Jancsi, Juliska. Az erdőn. Nincs vacsora... Reggeli se. Mennek. Mendegélnek.
Aztán... no né! Kulipintyó, kamra, kaja! Bezabálnak. Bélcsavarodásig.
Két kajakómáig telefalt tolvaj.
Ám! Hazajő pirinyó, csúnya anyó. Sápétozik, Óbégat.
Kárt, tolvajt szenteket emleget!
Puff.  Hova tegyük? Kemencébe!
Úgyse lehetett jó lélek. Aki itt, kinn, erdőbe' lakik.
Jó lelkektől jó távol... Rozsdás orrú, púpos. Tiszta banya.
Jancsi, Julis győzködi egymást....
Aztán kipakol. Kulipintyóban ennyi bigyó! Csupa csinos holmi!
Görnyed, de elindul a két rablógyilkos.
Ott a szipirtyó ösvénye! Visz valamerre!
El innen. A ház környéke büdös. Égett emberhús szaglik...

Mi a franc! Ösvény hazavisz! De sebaj, anya sírva fut,
apa felméri a holmit, szeme csillog!
Jancsi, Juliska mesél, mesketél...
Falu összeszalad, mindenki a kincset irigyli... Mennyi!
Biztos banya volt. Ennyit tisztességgel senki se gyűjthet.
Ő bűvölte dagadtra a bíró tehenét!
Ő bájolta a medréből ki a patakot, hogy vigye el a részeg pásztort!
Falu ünnepel. Gratulálnak a tetthez. Egy boszival kevesebb... Lassan oszolnak.

Otthon, édes otthon! Juliska, Jancsi boldog. Van kaja, nuku nyafogás...
Apa, anya is boldog, vagyonos lett, két
kurvaügyes gyerek apja meg anyja!

Itt a vége. Fuss el véle.










*született Németh Kriszta képeire egy sokkal empatikusabb megközelítése is, képek és haikuk fűzére, a Meskete(képek)

Ferdítés padra ültetett csenden

a Sensei képe

Yoshiro Kimura:

…誰もいないベンチ…

今日は一言も発してない事に

今、気がついた…。

shizoo ferdítésében:

senki ülte pad

 senkinek szótlan: mellé

telepszik csendem

*

(első-benyomás vers:)

szentélyhez surran*

megtorpan, padra telepszik -

őszi szellő

*valahol áthúrozta magát a közzététele közben a kép:

szentélyhez surran

megtorpan, padra telepszik -

hulló levél

Csöndköszörű

"Majd én megkímélek valakit, én meg!"

Tandori Dezső: Az estély

(Egy talált tárgy megtisztítása, 1970)

fulladékonyabban
vigyázó nehogy
jobban essen amire
estlik

reggelné megint fényelnyelő
árnyékparányíz
előbb utóbb rögtön
de addig is -

nem lészen az ami ugyanaz
ez egy lose-lose helyzet
lényegtelenítése

mit csinál-
gatnál helyette
mit

pontosan úgy és mégse
mikornyi időt se ad se rá
mindenhonnan nyílegyenes
eltévedéssel telitalál

gombot élez
a pöckölésnek siklást csiszol
gólt ami hol tart

még a vízköpő
az iroda lomtár porköpője
is elszámolhat nyolcvanig

ide jönne még valami
csak már van itt valami
kétségtelen.









Tandori nyolcadikán nyolcvan. El se hiszem. Ha semmit nem láttál tőle, akkor az Egy talált tárgy megtisztítását - fenn ül a DIÁn.

Poci slam

új nemzeti sportot alapítok.
legyen a neve: poci.
ez egy nagyon demokratikus játék,
pocija bárkinek lehet, csak nevelni kell.
legyél te is pocista!
a szabályai egyszerűek: gömbölyítsd!
egészen pici, házi konyhai pályáktól kezdve
a gyönyörűen megterített asztalokkal teli rakott csarnokokig és
arénákig nagyon sokféle helyen játszható!
nem életkorfüggő, pocista bárki lehet.
ahol a poci gömbölyödik, ott van a pocistadion.

a pocicsapat összetétele folyamatosan változhat
a nyerő csapatok egy disznóvágáson
egy lakodalomban, egy temetés után a toron
alkalmilag is megalapíthatók.
semmi nem számít doppingnak,
csak gömbölyödjön az a poci!
gondolj bele, a pocihoz mindenki ért...
egyénileg is lehet játszani, az a szép, amikor
valaki egyéniben és csapatban is országos bajnok a pociban!
független a játékos nemétől, a kilencedik hónapban
lévő babahordozórakéták és a sörhaspártiak
ugyanakkora eséllyel
sőt, akár egy csapatban indulhatnak a bajnoki címért!

a poci nemzetközi porondon is játszható,
bármelyik európai városban legendás
olasz, kínai, görög, török, thai, és amerikai gyors-éttermi pályák találhatók,
a lényeg, hogy elég messziről kell fényképezni,
hogy a kiválasztottak beleférjenek a nemzeti keretbe.
a pocihoz nem kell speciális felszerelés, kés, villa, kanál,
evőpálcika elég.

a sikeres pocista minden nap minimum háromszor edz,
nem válogat, a lényeg úgyis a mennyiség!
a legsikeresebb pocisták úgyis közbeszerzési
eljárásokon és Uniós támogatásokból növelik a pocit,
tiszteljük a pocit, alatta kössük meg az övet,
hadd ráncolódjon az a kurva nadrág!

pocistának lenni stresszmentes következésképpen egészséges!
legyél te is pocista!
hiszen ez az egyetlen sport ahol a b-közép és a
csapat ugyanazokból a tagokból állhat!
hidd el, ez lesz a legnépszerűbb sportág
ahol bárki győzelmi esélyekkel indulhat -
(az elitligában indulhat, ha viszik)
zászlónkon gömbölyödjön a pocizmus filozófiájának
hagyományos megtestesítője, a kisgömböc!
előre, pocisták, a végső győzelemig!

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (58.)

12 01

déridő, tündéridő -

ezüst palástod

libbentsd, Oberon!

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (1.)

In The Distance (a művész oldala, látni kell!)

vadállat. a maga

természetes 

emberi közegében.

milyen ráspoly

süljön ebbe a kibekúrt

börtönkenyérbe?

Zen-fotók: Sárosi Ervin (27.)

van színben a

dac, az a szívbeli dac:

tél jön? vörösödjön.

Idővonal

az 'Artist Blu' csoport alkotása (forrás: pixolog)

macska kíváncsiságának tárgya körül
rezgésre gerjedő vízi lények ahogy
valami középen ebben az elképzelésben
ami a környezet rajzába olvad.

mimikrízis idején lényegkeresőben
lényed elképzelését az idővonaláról
mostanában annyi marhaságot oszlanak
mimikri krízis osztás és oszlás -

ott középen a nem látszó tengely
ami körül ami felé ami talán
az értelem saját halál-tudatba görcsös
izom-gyulladt kézzel kapaszkodó -

elképzelés halál vágy és félelem
a psziché megszületik és lebontja magát
valami vírus elbújik a rajzon
bujkáló indián nem találod rajta.

ég hálója tágas meghal jó vénségben
élettel betelve takaríttaték a
észrevetted reagálsz tudomásul veszed:
szavak tengelyére húzott kihalasztó.

December elseje

Hauer Lajos képe

add uram, hogy

rá tudjon állni. még.

(él-e, hal-e... ki tudja)

advent jön. hullik
abba a feneketlen
árnyékba, ami.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (57.)

lélegzet takaróját

húzta magára

a didergő táj

teljesen csak a

felgyűrt kő növi itt túl

kilehelt párád

Zen fotók: Walton Eszter (9.)

sem a lenyomat

sem a folyamat

mindkettő íze örök

Két képhívó haiku

szilvafa törzsét

itt és most nem veri

nagydobra a harkály

Imao Keiten fametszete a Keinen Kacho Gafu albumból

Halacska csillan?

...de hiszen ő három

dimenzióban látja!

Taiso Yoshitosi (1839-1892): "Koi Pond"(atozuri, '1990)

fogódzó

Asha emlékezetére

lélegzetakasztó látni, ahogy
a plüssökkel eljátszod a gyászt
is
egy helyre megint úgy megyünk
hogy sírni fogsz a kapujában
aztán belépünk és megint
az gyógyít ami megbetegített

bordák markolta mellkassal
amiben egy emlék dobogtat
az is
ahogy ugyanoda lépsz mint
ahonnan azt a bébit nézted
ahogy a medencéjéből az
összes vizet kipacsálja

ahogy ugyanoda lépsz és
mégsem ugyanoda ér benned a
látnivaló
eztán bármikor állsz ott
a látványra egy felfújható
gyerekmedencében ügyetlenkedő
elefántbaba szellemképe vetül

az gyógyít ami megbetegített
nagy levegőt és fogod a kezem
majd
elmegyünk a következő
születést megünnepelni egy
másik élőlény másik ketrecéig
nagyjából ugyanoda lépve

Erdő esőben, zuhanóban

recenziós epigon

Nevetséges vagy ezzel az optimizmussal

Egyenként harisnyát húzok a fákra
de ettől még nem leszek táj.
A panelgombokkal összegombolt erdő
egy öregember májfoltos
koponyája alatt, az elfekvőben.
A teste. Hónapok mosdatlanságának
odahajított sitthalom. De a koponyája!
Gyönyörű. Bár komoly fűrészelés után
lehet csak a szagáról leválasztani.

A Yorick-koponya előállításához
költözz lakótelepre.

A horizont fölött a lehető legmagasabban
lebegő toll kilátástalansága - persze.
A járóképtelenségig bejárt utak.
Csukott szemmel sem
tévedhetek el. Itt a madarak elhagyott
alkatrészét is visszafújja a fészekbe a
hideg, jóleső, reggeli szél.

A teljes elveszettségérzethez túl
messzire látni a tetejéről.
Nem tudsz segíteni rajtam, de fegyelmezett
harisnyahúzó vagyok, egyetlen fát sem
hagyok ki. Néha eljátszik velem
az előző lakók itt felejtett keserűsége
tőlük tanulok fel ejteni.

Valahogy úgy nem félni. Ahogy az erdő
egy öregember májfoltos koponya-
üregébe suttog az elfekvőben.
Valahogy úgy, csak a melegét a
szenvedélynek, amiből kór. Terem.
Elengedni az emlékek érfalán lassan
gyöngyöt izzadó felejtést is. Mert
nem önzés és nem is gyávaság egyedül meghalni.

A következő lélegzetvételig ellátok.
Valaki úgyis a hálózsákján áthatoló
tűlevelek szúrására ébred. Felkel és
szemetet szed. Szavakat a lakótelepi konténer
túlcsorduló, érzelmes pofája számára.

A többire elég a kellően megtisztított koponya.








- A vers lényegében Marci Eső c. költeményén ül - s ennek az attitűdnek van egy általam régebben már megírt komplementere, a Határátlépés
- és bár nagyon nem szeretem külön kezelni (a fejemben az Égösvény utószava), de a versképző élmény eddigi legerősebb horgonya a Béla

Zen-fotók: Sasa Gyökér (48-49.)

Sasa Gyökér: From the Edge of the Lake, No. 2

takaród alól

kikandikál a fázó

csupasz lábujja -

foltozd meg mintás

két elem határán

foszlott takaródat

Sasa Gyökér: Path Across the Lake

kirajzolódik

minden bundában-tollban

megtett mozdulat

hópapírra nyomott

vakírást tapogat

ujjával a szél