Virulens

Jaya Suberg

"Ugye, nem vagytok betegek?"
kérdi egy szeretet. Hiszek neki, hogy szeretet, látom
a fájdalmát, ahogy okozom; ez a
kiterjedés minden irányba tárva -

És mégis. "Ugye, nem vagytok betegek?"
a kérdés nemcsak a hangrezgésben fürdet
mintha bőröm alá nyílna. Mintha tárna.

Tehetek róla. Ami kinyitott, ennyire, a
jogtalan megszerzett tudás, a fájdalom
amit magamnak okoztam. Ennek a
kiterjedésnek minden irányát belehelik a a mérgek.

Berobbantott ajtók mögöttem az
évek sötét folyosóján. Füstköd ülte járat
erőszak vájta vájat, tudásrablás-kísérlet.

És mégis. "Ugye, nem vagytok betegek?"
kérdi egy szeretet. Féltésből vírust igéz a nyálka
szövetére. Látom a fájdalmát, ahogy okozom
görcsbe dermedt aggódás-madárka.

Tehetek róla. De ő is tesz ha tehet.
Szárnyvágó ösztönből: ne repüljön leesik -
ideje-foszló méhfészkébe zárna.

Rám ír az idővel a szó. És rátok is.
Tehettek róla. Mintha a vírus nemcsak egy
ősi forma volna, nemcsak egy-egy fajra szóló
biológiai organizmus, hanem egy átok is.

Bakteriofág ami passzol a DNS-eddel
test és szó, teremtésből a részünk, létrehozod
és elülteted a szeretetben, ahogy mások is -

Kikövetelt nagyságunk kicsisége
súgja egy szeretet. Kifújnám, ahogy a fuldoklásig
gyűlő váladékot - gyűrném testen kívül:
zsebkendőbe gyűrt testen kívüli élményt.

"Ugye, nem vagytok betegek?"
suttog valahol egy aggodalom, egy szeretet,
ebbe a kérdésbe gyűrné örökét, az igérvényt:

én tehetek róla. Ami kinyitott, ennyire nem
képes árnyékmentesen, ködhullatón látva
látni, elfogadni, mint egy ősi formát: kétely
nélkül a másikra hagyva.

Én tehetek róla. Vírussá lesz a testben
mert nincs bennem annyi neked szóló varázslat
hogy aggodalmad varázsát elfogadja.

valahol, érintőlegesen. Hossam Shaker, Javier Paxariño