Kavargásban az annyi...

- ...minek üzemeltetnek zug-lóvasút állomást?...
- ...legálisan biztos nem éri meg...
ahogy továbbévődtök a fejemben a képen
felcsillannak az egymásba font a tekintetek
egymástól a fény, ami nem látszik a képen
kavargásban az annyi egymásnak hulló minden
legálisan biztos nem éri meg
hogyan folytatódik - nem látszik innen
a szépségből itt a szépséget nézzük
reggelre latyak olvad, ömlesztett sár a város
minek üzemeltetnek Zugló vasútállomást
ha az ember oly ritkán utazik magához;
vagy máshoz oly ritkán, ahogyan nézel
reggelre latyak olvad a mosolyból -
az évődés nem éri meg
oly ritkán szemzug (csillan, kiegészül)
a kavargás, ami nem látszik a képen
az egymásba font tekintetek...
csak a pillanat, ami kielégül.

*

Kétféle kavargás. Ahogy egymásra néz
a két tavasz.
Idő örvényét fittyet hányva lépő
két kamasz.
A létre hulló szél kavarta hóban
is jól van ez.
Időt képzel a hó mögé az elme
egy másik pillanatra is figyelne -
de ez nem két lépőt csak egy nézőt
jellemez.




haikuban:

vitt a kavargás -
a két tisztán nem
kivehető tekintet

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (7.)

minden teremtett

hatalmunk gyerekjáték

ha az idő jön

Szárnyak (tárnabontással)

Hogyan meséljem azt a pincét? Van egy hely közel mindenhez, egy bérház körfolyosói alatt. Öreg és penész-szagú. Biztosan tároltak benne szenet, és biztosan volt óvóhely is, amikor mély búgásával belepte az eget a hulló halál. Nekünk ez a hely egyfajta létra az égbe, holott a földbe fúródik. Ha figyeled, érzed a közelben elremegő metrót. Sok ajtót kell kizárni hozzá, hogy lejuss - amikor egyszer régen, még zenekari próbahely-korában egy barátunk lejött és meglátta a vasajtókat és rácsokat így szólt: "Ti aztán jól bezárkóztatok, hogy szabadok lehessetek!" Zenekari próbahely volt boldogult ifjúkorunkban - nem lett belőlünk senki, a ház alapja volt a közönségünk. Most közönséges műhely - ott szoktam megigazítani a biciklit. Mikor melyiket - amelyik éppen rászorul. És itt gyűlünk össze időnként beszélgetni, mi, régiek.

Tényleg álmodtam ezt, ahogy a sötétbe borult szűk folyosón végigsuhan a varjú, nem ad ki hangot - pedig irritálón hangos volna a falak között a károgás, igazi visszhangos effekt. Azt viszont nem álmodtuk, amikor itt, a pincejáratok körfolyosót követő ívén egy kóbor macska belehalt a szülésbe. Nem álmodtuk azt a több ezer legyet, akik ellepték s eluralták a helyet. A hiábavaló küzdelmet az összetekert újságokkal. Nem fogytak. Azt a kemotox-attakot, ami után söpörni lehetett a hullákat. De maradt túlélő, annyi, hogy megtöltse a lámpák alá aggatott ragacsos légypapírokat. A küzdelemnek a maradványok elhantolása vetett véget. Gondoltam akkor úgy, a számos megszülető szavunk itt lent, a sötétben csak ugyanígy verdes, keres és ragad - ahogyan a legyek.

Verdes a szava a költőnek, akit becsülök, amikor a közösségi médiában közhírré teszi, munkába áll. Díjak, ösztöndíjak és kötetek birtokosa, de nem lehet költő, mindez nem ad kenyérre eleget. Tudom miről beszél. Nem vagyok költő. Mindig volt, most is van foglalkozásom, ülök a biciklin, kísérlem kiformálni a helyem egy új, egyszer már kóstolt terepen - mindaz, amit láttok itt, a szabad időt elzabáló, időrabló hobbi. Verdes a szava a költőnek, pontosan tudja, éppen mit veszít el, hogy eztán hányfelé kell pazarolja a koncentrációt, amiből látszólag szóra fűzött szó lehet - valójában varjútoll simogatása az alvó istenek arcán. 

Tudom, hogyan veszítheti el így a mértéket. Szétcsúszott egyik reggel a versre szánt kávéidő - annyira szét, hogy nem láttam a szavak hova-meddig csúsznak az idővel. Mélyebbre csúsztak, mint ez a pince, az egymásba rétegződő, halott múltak hamisában. Ott született a szertefoszló szó egymást fűzésének alapötlete a borközi mámorban lenn - s  reggel se láttam, kávéval se: ott is maradt a születés, kijárattalan sötétben verdeső álomvarjú, vajúdásba halt macskadög. Olyan az a pince, mint egy bánya: amit felhozol belőle a fényre, szelekcióra szorul - ki kell rostálni belőle a zagyvát.

Persze, lehet, hogy rosszul mondom. Lehet, hogy tényleg fejen állunk, az értékrendjeink, a hiteink, beleszabályozva a test kényszereibe - ha fejen állunk, akkor mi ott vagyunk a legközelebb a valódi éghez. Létünk pincéjében zuhanva a becsapódásig - add uram, legyen inkább az, ne a szárnyak egyre keserűbb verdesése a ránk csukódó sötétben. 

Szárnyak

                      Jónás Tamásnak



álmomban egy varjú
az estéim pincefolyosóján
repült végig, arra
amerre nincs kijárat

megnyugtató, hogy a tollak is
lejárnak a föld alá
nemcsak a csontok

álmomban verset írtam
jót
ott lent és
nem érdekelt hány ezer
döglégy születik belőle

mélyéről szólok fel hozzád uram


*


egy költő szóelhagyásban
korunk legtisztább józsefatillája
elmegy webes alkalmazásnak -

más lesz ha nem lakik a szóban
hanem ágyra jár bele

kívánom hagyja benne nyitva
így is a teremtés
a becsukhatatlan ablakot

ahol a varjak berepülnek

(önző kívánság - szedegetném
még selymes lehulló fekete tollait)


*


csak onnan tudom:
rossz helyre lépek
ha nem követtek

szóelhagyásban tollat potyogtatok
és nem követtek

pedig csak új ösvényt
nyitottam lefelé
a levegőben

egyre közelebb az áttöréshez





haikuban:

gond van: elfogyott
a verdesést vezérlő
összecsukódás

Tábori levelezőlap

inspiráció: http://drazse57.blogspot.hu/2015/01/levelek-lengyelorszagbol-4.html

dróttal beszegett

otthontalan lélegzet

alszik a tábor

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (7.)

Ó, csiga

mászd meg a Fudzsijamát,

de csak lassan, csak lassan!

(Kobajasi Issza verse - Tandori fordításában)

Csiga! Először

találd meg a Fudzsit -

először ismerd fel...

*

Ó-forma hegyív
alatt modern út tér el -
perspektívába.*

*

óforma hegyív
alatt modern út tér el-
eltévedésbe.

(shizoo)

*ehhez nem árt tudni, hogy a japán fametszet évszázadokon át nem használta a rövidülést, az enyészpontot; a perspektíva térérzékeltető "ábrázolása" helyett a párhuzamosok egyfajta sterilitásával jelzett. A metszet előtere hallatlanul modern - míg mögötte a hegy ábrázolásában is a megtestesült tradíció.

Zen fotók: Sashegyi József (18.)

tél tajtéka ül

jéghab a bomló csírán,

ha olvad - éltet

Beszélgetés a tükörben

forrása: http://szabotanna.com/versek/szabo-t-anna-szemben/

Szabó T. Anna
Szemben

1.
Tükörbe nézz, ott van az ördög:
ez az arccsont, ez a szemöldök,
az üveges üres tekintet,
ami belülről figyel minket,

fészket rakott a koponyában,
tőle mozog a nyelv a szájban,
nélküle a test összetört rög:
tükörbe nézz, ott van az ördög.

2.
Tükörbe nézel, ott van Isten:
pórusaidban, sejtjeidben,
csak működik benned nyugodtan,
nem bámulja magát, csak ott van,

nem kér, nem szólít, nem nevez meg,
nem mondja azt sem, hogy szeretlek,
mert nem vagy és a tükör sincsen:
tükörbe nézel, ott van Isten.

shizoo

Félre

Hiába nézz - már félre rögtön,

meg se küzd vele az ösztön,

mert erősebb büszkébb nálad

a visszapillantó vadállat;

nem állod őt a koponyádban:

lelkiismeret furdalásban,

pillantását némán üvöltöd -

még nem isten és már nem ördög.

Hiába nézz - őt ki nem állnád,

képpé mereszt ha ő talál rád:

tekintetében reflektor-élek

moccanatlan vagdosnak téged;

nem kér, nem szólít, nem nevez meg,

nem küld és nem hív szörnyetegnek,

csak néz és vár és neve nincsen:

még nem ördög és már nem isten.

Zen fotók: Sárosi Ervin (10.)

Tárgyi bizonyíték

hidegháborús

varjak kémrepülése

tollfosztott tájban

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (6.)

vallásaink mind
megtisztelnék a fényt -
jobbára kioltják

Szárnyak

                                             Jónás Tamásnak



álmomban egy varjú
az estéim pincefolyosóján
repült végig, arra
amerre nincs kijárat

megnyugtató, hogy a tollak is
lejárnak a föld alá
nemcsak a csontok

álmomban verset írtam
jót
ott lent és
nem érdekelt hány ezer
döglégy születik belőle

mélyéről szólok fel hozzád uram


*


egy költő szóelhagyásban
korunk legtisztább józsefatillája
elmegy webes alkalmazásnak -

más lesz ha nem lakik a szóban
hanem ágyra jár bele

kívánhatom hogy
hagyja benne nyitva
így is a teremtés
a becsukhatatlan ablakot?

ahol a varjak berepülnek?



*


csak onnan tudom:
rossz helyre lépek
ha nem követtek

szóelhagyásban tollat potyogtatok
és nem követtek

pedig csak új ösvényt
nyitottam lefelé
a talajba

egyre közelebb az áttöréshez





haikuban:


verdesek még -
millió zümmögő szó
kel ki belőlem

Tajték

Szavak

ezek csak szavak;
nem látszik: hullám, holdfény,
csillanó tajték

*

hiába hajtod
tajtékos szóparipád -
nem éri utol

*

felkéred vinnéd
tánc tajtéka ragadjon -
másnak ígérte

*

faragható
pipaalapanyag? szó.
nem festi dohánylé




Képek

szűrd le a leves
hús bőre verte, mérges
szürke tajtékát

*

rég tán tejték volt -
borjak nyeldeklő torkát
csiklandó tejhab

*

harapás a tajték -
egymást marcangoló
levegő és víz

*

egymáshoz izzadt
vágyak magzó tajtéka
voltál - és leszel

Baga városa Észak-Nigériában

halotti táj-térkép
fölébe néz a kínzó,
ócska remény

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (25.)

Éjszaka van és fény, nézd: fényáradás;
Mindannyian a Természeti Csapás
Metropolis Kft legújabb kráterébe
Költöztünk saját fényünk Lúmiánk
Fenekére ahol más se látszik,

Éjszaka van és nagyváros nézd, végre
Fények! fények! Mindjárt kitör egész
Izgalmas, mindenki ide vágyik,
Ez a tér ez a kép ez a képzet, képzelet
És minden, amit ma itt látni
Érdemes: Fényünnepünk Wattjai Égnek.

Mindjárt kitör és mindjárt kitörünk;
Befestjük fénnyel az egész eget,
A Természeti Csapás Metropolis
Kft felvételt hirdet fényleni vágyó
Vakító seregeknek!

Jelentkezz! Mindjárt kitörünk!
Légy részese e nagyszerű eget befestő
Wattégető Fényvillanásnak!
Ilyenkor ki alszik?
Éjszaka van, nézd: fényáradás.



(haikuban:)

messziről látni
mitől nem látsz éjjel
semmit - csak önmagad.

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (5.)

Shiro Kasamatsu: Shirahone fürdői Shinshuban (1935)

párkány szédült távlatú

taraján ingó

szerelemtajték

Shirahone termál-tűz

vize mossa le rólunk

Várostükör (2.)

Pereszlényi Erika fényképe

Szemetes égbolt

repül-úszik; időfújt

szélcsend tajtéka

*

Szemetes égbolt
repül, úszik; szélcsend
időző taraján.

Beszélgetés. Gyerekkor

Jónás Tamás
Bejegyzés

Az utolsó éjszakán már nem történik semmi.
A miskolci gyermekvárosban is éppen ugyanígy.
Gyerekek, nyugtalan álmok, ültem az ágy szélén.
Hat évesen. Komolyabban, éberebben mindenkinél.
Tudtam, nem jelent semmit maradni vagy menni.
Arca és háta ugyanannak a szenvedés és a szenvedély.
Nem is volt semmi baj, csak az álmok kínoztak még.
Szememben már akkor virágos kertek hervadoztak.
Veszélyes tisztaságú a fény, tudtam, nem tanultam.
Csak a győztesek élnek, a gyengék szépen álmodoznak.
A szívekben semmi nincs, ahogy a sötét sarokban.
A félelem nevel át minket győztesből áldozatnak.
Az utolsó éjszakán már nem zavar, mennyi halott van.

shizo

Vázlat

Az utolsó semmi szinte, jobb, ha nem nézek oda.

Friss ágyneműben nyirokra várva, lázmeleg.

Enyhe hányingerrel tartva neki szétszurkált kezem.

Olyan semmilyen a szemükben az összes rémület.

Ott állnak egy csokorban mind az ablak mögött.

De nem tudom mit jelent maradni vagy menni.

Nem vagyok éles; puhány igen; fakó, akár a köd.
Kórházi fényben égek éjjel, a füstje szinte semmi.

Selymes anyag fut csukott szemem előtt, élő szalagom.

Folyton gyűrődő én, kis gyerekmunkás a lázban.

Folyton tudom, este van, a semmit is ki kell simítanom.

Mert minden gyűrődésben újabb rémálmodozás van.

Hagynom kellene, történjen ami lesz - de nem hagyom.

Isten ege alatt (csiszolat)

                                                                                                          Sárosi Ervinnek

fotó: Sárosi Ervin

árnyak közt pisla lámpás
a szélben verdeső torz
ágak közt mintha lesne

ahogy kullogsz a szántás
és burjánzó bozót közt
alvóhelyet keresve

egész nap nyomta vállad
levethetetlen bánat-
varrt felhők foszló teste

nincs most már semmi nálad

mint varjúhangból gyúrt szárny
borul reád az este

Várostükör

Pereszlényi Erika fotója

egy pillanat, csak tükröződöm, szólt
a város. egy pillanat... mindjárt előveszem
szippant benntart kifúj - a város cigarettával
a kezében, nem ügyetlen csak képzeld el,
ezen a képen én vagyok. nem tudom, ki
az az én, csak a várost látom a képen ez
a ház ahol nem lakom, ez vagyok én aki
nem lakik itt egészen jelentőségteljesen,
mint egy összeesküvő tart szünetet de
mégis, ez vagyok a leginkább ez - elmosódott
társtalanság?


*



az vagy. kietlen.
fénytől összepacázott,
jégüres égbolt.



*


a fény hullám-nyelve alatt ott pulzál
az anyag - vagy nem; de valaki a szemedhez ér,
ha belenézel a várostükörbe.

irritáló pupilla. szél hordta porszem.
vagy a látványod leplezetlen, csatakos íve.
tócsája veled együtt gyűlik a gödörbe.

itt vagy a leginkább egyedül. nem itt. amikor
úgy lökdös odébb a metró szakadt kocsijáig
az irritált tömeg -

nem így nézel körül, néznek, villódzó képbe
görgetnek - s ki szembe néz, arról elkapod,
a tükörképedről is a tekinteted.

Beszélgetés nyelvekről, szólásról

Turi Tímea
Nyelveken szól

Én nem beszélem az emberek nyelvét. Sem a
fecsegést, sem a hallgatást. Kifogyni nem tudó
témáikról nincs mit mondanom. Én nem értem
őket, akiknek nincs idejük olvasni, de mindig
tudják, mi áll a legfrissebb lapokban. Nem
értem a borospoharakat a kezükben, hogy miért
cigarettáznak, ahhoz nincs közöm. Az ideges kis
nevetést a buszmegállóban, a fedetlen fejű
tizenévesekét. És a kimért férfiakat sem, akiket
nem zavar, ha nem szólalnak meg társaságban.
A társaságot magát. Nem értem az anyákat, akik
megértik a csecsemők sírását, és az apákat, akik
korán fekszenek. Nem értem őket, akik nem
csak elbeszélni, de megszerezni is a beszéddel
tudják a szerelmeiket. És ha a tükörben látom a
mozgó számat, a saját beszédemhez sincs közöm.

shizoo:

Lélek adta

Nem tudom, valójában miről beszélsz. Sem a 

szabálytalan próféta, aki megtelni képtelen és

már észre sem veszi hogy nem értik a benne

rétegződő nyelveket; sem az őt tükörben leső

kép, a közönség, a másik, akinek gyakorol. Nem

szólunk másnak. Hírek, borok és cigaretták

között megejtett rémüléseim a tükörképem nézi

kívülről, mintha nem volna hozzá közöd. Az idegen

belénk költözött, ő a közönségem, a szabálytalan

próféta neki fogalmazza, amit magad se értesz.

Nyelveken szólok akkor is, ha jelentőségteljesen 

hallgatok, a tükörben ezt gyakoroltam a legtöbbet,

hogy tényleg úgy tűnjön, befelé elképzelhetetlen

bölcsességeket mormol a zárt ajak. Nem egymással 

beszélgetünk, a társaság maga a fejben hordott

kritikus. Aki beszéddel legfeljebb ellenségeket 

szerez: saját magunk. Áldott vagy, amíg a rémület

fog el, ha meglátod a beszéded a tükörben. Tudd,

hogy valójában ezt is magamnak mondtam.

Zen fotók: Sashegyi József (17.)

ezüstbe vési a fény

lúdbőrző időnk

árnyírásjelét

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (4.)

                                                                                                       Hankiss Elemérnek

A Suwa szentély kapuja Nipporiban

fújd ki magad - az

utazás most kezdődik:

felhőlépcsőkön

Teljesség-átiratok (9.)

René Magritte: A rend barátja

A tárgyak visszája és színe

A jelenségvilágban Isten csak eszme; Istenben a jelenségvilág csak lidérc. A dolgok érzékelhető mivoltában nincs jelen az Isten. A dolgok a visszájukat fordítják az érzékelés felé és színüket az Isten felé. Isten jelen van a dolgok közös lényegében, de nincs jelen a dolgok sokfajta érzékelhető megnyilvánulásában, ahol a tünemények serege hullámzik.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Tüneményföldön

Isten csak kívánság - és

nem a magáé.

Elválasztottad, el magad uram

külön te és külön a "legyen?"

különkerül mind az egeké.

különkerül. arcerezetem.

Sértődött világod, szakadásod

elfordul tőled és testünkbe lüktet?

külön kerül minden. az irány

hamis. ha így hívnak egüknek. 

A dolgok iránytalan nézésű - dolgok.

Nézhetnek rád is, Tértízirány...

...ahogy beszédül a határtalanba

minden magára ébredő parány.

Csak mi nem vagyunk képesek!

Kép nem jött. Képed. Közénk nem hasít.

beszédültök maga-feledésbe

pedig. hasítok. csajok és pasik.

A dolgok tőlünk független -

a dolgok... lehet, hogy tőled is?

képzeld el hét napnak a teremtést.

persze. tőled kitelik ez is.

Háttal nekünk, a széles üres égen?

Mi megfaggatjuk itt a dolgokat!

az éden füstjén alma-robotoltok.

szállva is csak úgy. ha kormosak.

Elválasztottál? Megtagadlak itt:

nem létezel! Nem is vagy kívülem!

alig párat pördül a golyód

és nem leszel. benned se létezem.

Elválasztottál, mindentől uram?

Karc kövek vagy? Súrló szembeszél?

vagy végképpen magadra maradtál -

vagy mindkét oldalon isten beszél.

Zen fotók: Stekovics Gáspár (6.)

Nincsen itten állandóság

Ami él, mind elmúló.

Csak maga a mulandóság,

Az az örökkévaló..

Vajda János: A Balaton partján /részlet/

söpörd a tóba

vén ág - zajló jég közé

sorsmérő telünk!

Je suis...

                                   Imre, Izabella, Nóra... meg akit illet



Mi jut eszembe először
ha a félelmeidre gondolsz?
Hogy hogyan tartalak meg
amikor az arcodra kiül.

Ha tudlak. Neked se
eshet jól engem
tartani. De nem
boldogulnánk egyedül.

Látod, ahogy néha elfog
a düh. Eszembe jut. S te
látod. Amikor elönt az
indulat.

Nem tudlak ilyenkor -
nem is értem hogy
tartom meg. Hogy
tarthatnám. Saját magad.

Öltsek szavakat, ócska
szavakat? Gyáva bölcs
szavakat öltenél
a gyászba?

Olyan volna, mintha egy
hideg, okos ember
a testek felett
okokat magyarázna -

mintha nem látnánk
az embert. Vagy nem nézek
vagy kihívóan meredsz
a másik szemébe.

Csak a köztetek van -
de így sincs annyi hely
ahol az érintésem
odaférne.

Csak köztetek van
különbség? Én tartalak
te tartasz. És közötted
ott van a közöttem.

Pedig ha moccanok,
velem moccansz.
És ők is velünk.
Létünkhöz kötözötten.

Mi jut eszembe először
ha a félelmeidre gondolsz?
Hogy hogyan tartalak meg
ha megint beteg

közelséget választ a
közöttünk. És hogyha
odanézek, se engedjem el

a tekinteted.

A delirium* haikuja

                                          Knausz Imrének, köszönettel

kinyitok még egy...

basszus, hol a sörnyitó?

basszus! hol a sör?

*A delirium latin kifejezés magyarán eredetileg kizökkenést jelent. Milyen érdekes: nem átmeneti tudatzavart, lázálmot, érzékcsalódást - s csak ebben a kizökkent értelemben mámort.

Beszélgetés, méltatlan (4.)

                                                                  hard-kier. hátrahagyott versek





Csajka Gábor Cyprian

82.

Vártam a hajnalt, a kertet járva néztem
az erdőt: meddig jutott az éji önrendezésben.
Felőle időtlen, jószagú szagok párálltak,
belőlem pokolnyirok.
Ennyire vagy-vagy élni nem szabad
- ezt mondják, pásztorolva sorsomat,
s hogy létáhitat sincs énbennem elég.
Hát az tényleg nincsen, s félelem se, rég.
Ősöreg játékom: "magányos küzdelem",
hozzá a halál az edzőpartnerem.




shizoo

4.

Mert nem te félsz ott, hanem a zsigerek.
Másnak peng szakadtig kihúzott ideged,
s hiába - látom, ahogy hallgatod: tarkódon
mégis kiver a nyirok.
Igen, ennyire vagy. Élsz még szakadatlan
sejtek burján mélyén kormozott szavakban.
Szél eltörte ágról a szélbe rezeg:
üzeneted mintha zombi levelek -
Várom a hajnalt. Az ember egyre várja
hogy megtartsa az élet szimmetriája.

Áramlat, örök

inspiráció: http://drazse57.blogspot.hu/2015/01/csak-terhe.html

"A nyílt tengerre úszom ki, lehúz és felemel a mélység minden karcsapásnál. Amíg az izom bírja, addig van jövő, aztán már csak csend, sodródás, örök élet. A testet előbb megpróbálja az idő, aztán nyugodni hagyja, míg végül mindannyian a valaha volt lét kellemesen langyos, sekély öblében ébredünk az örökkévalóságra. Akkor hanyatt fekszünk az idő felszínén, akkor az áramlat szerelmesen simogatja a meztelen testünket, akkor már nem kapálózunk, nem feszítjük az inakat, nem kémleljük a mélységet, csak bámuljuk az ember felhők játszotta örök történeteit az égen."

Marla Biedermann-Jones

hanyatt a lélek felszínén
csak nézd érinted ég
hanyatt simítod bőr hasuk
a felhők felszínét.

az áramlat szerelmesen
simít akár a csend 
emlék benned az ín izom
a test enged - pihend.

jöttöd valaha volt jövő?
itt múlt sincs. valaha
mozdulat volt? csak a csend
másféle anyaga

mély sodródás simogat
csak nézd időtlen ég
nem markolod elengeded
a léted lényegét

Ugorluk és Ulexer

"Azt hiszi, hogy Herstal és Bormester, vagyis Ugorluk és Ulexer ikrek, és lényegük abban van, hogy ikrek. Mondjuk olyan ember, aki két példányban van meg, csak azért, hogy ilyen is legyen. Látja, az ilyen eset az, amiért én a teremtésbe minden feltétel nélkül beleegyezem. Ó, nem. Nem ikrek. Nem is duál. Szabály, hogy minden emberből egy legyen? Ilyet nem tudtam volna kieszelni, vagy ha mégis, nem tudtam volna ilyen jól megcsinálni. Egész shakespeare-i. Sőt. Ugorluk és Ulexer nem ikrek, nem, az ikerség csak összetartozásuknak megnyilatkozása. S ahol ők ketten, akár egymásról tudva, akár nem tudva, megjelennek, ott tüstént valami vígjáték keletkezik, az öreg Mester hahotázik..."

Hamvas Béla: Karnevál

Ne felejtsem el: én a másik vagyok.
Az értelmező. Aki lemond
a rész vételéről. Hogy lássa: hogy vesz
részt, aki veszíthet. És amit el,
a morzsa létet, csikket, mit veszésed
árán hajítasz - csak azt szedem fel.
A szavakat.

Én vagyok a szavaid könyvtárosa.
Az egyik. A száraz. A humortalan.
Aki nincs a helyén - persze nehezen
lehetnék ebben a meccsben a helyemen;
a játékidő maradéktalanságában
moccanatlanul nézve, ahogy a másik
helyénvaló.

Hiszen ott te vagy. Ne felejtsem el,
a mi ketten: látszat. Te az én helyemen
vagy játékban. És én helytelen
gesztusokkal rögzítem mindkettőnk
helytelenkedését. A kudarcba
révedő ikrek egyedül mérhetetlen
teljesítményét.

Ne felejtsem el: én a másik vagyok,
míg te az egyik. Ha kártyát vetek, a
te szerencséd bámulom. Az óhajom
lovacskája vagy és én a te
félelmeid. Morzsa lét, csikkek és
tartozások. Amíg mind a ketten:
el nem engedlek -

el nem engedsz. Ne felejtsem el,
én a másik, te az egyik; ásó, kapa,
nagyharang se választ el.
És amit el, azt a játékidő végén
egybesöprik. A minket. Kívánságok
beteljesülését. Ahogy rugaszkodunk és
elbukunk.

Zen fotók: Stekovics Gáspár (5.)

lelkek lobogó

túlélése nem átall

vihart mesélni!

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (3.)

nagyváros este -

árnyékba rejti fénye

súlyos rácsait

Álomháború

nyomott a reggel. az elmúló,
szétszivárgó sötét nyomja. oda bújik
a sötét, ahova tud. az ébredés
pókhálóját ahogy az arcodon
szétkened.

azt álmodtad, hogy valaki, akit
valójában nem becsültél, az ördög
anyja lesz - egy rítus során gyalázták
bele a magvat. egyenes szálú fekete
hajából fonják az eljövendő éjszakát.
öléből nem lüktet ritmusra vér -
egyszerre árad ki a bestiával.

azt álmodtad, hogy menthetetlen.
és mindenkinek jobb volna, ha
elásnád. miért álmodsz ilyeneket?
miért te kapod a feladatot,
párafoszlány? szétkened a bőrödön
az álom sötétjét. mindenhova jut.

nyomott a reggel. ezt a háborút
nem vívod. és azért mondod el,
ha tényleg eljön, mentsd a bőröd
ezzel a parancsmegtagadással?

nyomott a reggel. senkit
nem akarsz. ölni, se ásni. nem
lehet megóvni az egyszer
már meggyalázott ébredést.

Utószó - Zen fotók: Nakamura Junichi (17.)

olvadásfagyás -

cseppek beszélgetése

közt a csönd: hallgasd