Törzs és folyondár

ölelő maradék

szeretet elfojtó

hamuját hordom

*

égni öleltem -

mégsem érek az égig

fúlásod által

Lépés, tartás.

Nem tartanám a lépést. 
Egy ütemre akkor se lépek, ha fel -
keresem a magam ütemét.
Elindulok, de így. Nem indulóra,
csak mint ahogy a karra
régen felhúzott karóra -
óra, nem karszalag...

Nem tartanám a lépést.
A legújabb évjáratú eszköz
(érhetővé őrző drága testköz)
birtoklása sem mozgat. Annyian
mozgatnak úgyis, zsinórpadlásnyian.
De nem táncolok a lejárt lemezre -
jobb, ha avultnak tartanak.

Nem tartanám a lépést.
Nem tartandó. Elveszni hajítom -
enyém, ha eltévedek vele.
Az ismeretlen vonz. A vaksötét
mélységes feloldó lényege.
Eltévedésre fel! Körmünkre ég
a gyertya úgyis - az alkonyat.


Nem tartanám a lépést. Főleg így:
a lépések engem tartanak.

Zen fotók: Sashegyi József (8.)

végül minden test

elmerül az elemben

amit megúszna

Nyerő én

Keljél édes ébresztő
huncut kávéillattal
ingerel ki két vesztő
énhelyettem vígasztal

kelteget a nyerő én
ébredj fel és dédelgesd
mielőtt még megölném:
vesztőimmel veszten veszt -


lekaparnám magamról
mert túl sok füvet legel
túl messzire bitangol
két vesztőmön ütlegel

keljél édes ébresztő
énhelyettem vígasztal
a nyerő én - ébreszt ő
huncut kávéillattal

Zen fotók: Nakamura Junichi (8.)

egész lényünk - az

élet egésze árnyék-

világot rajzol 

A bűnevő szonettje

                                               W. S. úr emlékezetének


Ha más lélegzetére akkor is - ha forma,
akkor is enyém a bűze mind.
Nekem ródd ráncba elbomlásba porba
végső rovancs - elszámolás - szerint.
Mert engem terhel. Teljes mérése rajtam,
akkor is enyém a bűne mind.
Mert utolsó percig ezt és így akartam
s ez így van akkor is ha rámlegyint
(kis bűnevőre rám) a hosszú tort böfögve
végigzabáló mindent ellopó
hörgő idő. Belém akadt a percnyi rögbe -
bűzére ég a nap, reá szitál a hó.
S ha nem tudod ki bűnzabál e dalban
az se baj - végtére így akartam.

Beszélgetés bandoneón-dallamra

Szabó T. Anna
Tangó

(A bőr)
Nézz még, nézz még, nézz még, nézz még,
várd meg, amíg visszanézek.
Nézd a karom, nézd a hátam,
nézd, akarom, nézd a vállam,
egész testtel visszanézek.
Lehunyt szemmel nézek vissza,
nyitott szájjal nézek vissza,
ujjbegyemmel nézek vissza,
borzongásod bőröm issza,
nézz még, nézz még, nézz még, nézz még,
egész testtel visszanézek.

shizoo:

Tangó

(a bőr)

Nézel, látlak nézel, látom

íriszed nyílt feneketlen.

Bőröd is néz, libabőröd,

elektromos piheszőrök

vibrálnak a tenyeremben.

Lehunyt szemmel is csak oda,

nyakamon harapás nyoma,

leheletedben a bora,

lépés lépés táncvacsora,

nézel látlak nézel látom

világ forog a kezemben.

(A bölcső)
Ringass. Ringass soká, hogy
ne legyen vége.
Ringass. Ringass, akár az
ősanya méhe.
Ringass, hogy ringhass, ringass, hogy ringhass,
ringass, hogy ringjunk, mint szélben az ág,
ringass, ringass, ringass, ringass,
ahogy a tenger, ahogy a tenger
csendben az éjbe ringja magát.

(A harmonika)
Oldódj. Oldódj belé, hogy
ne legyen vége.
Oldódj. Oldódj, akár az
élet a zenébe.
Oldódj, hogy oldjak, oldódjak olvadj,
kenődjünk egymáson vaj és kenyér,
oldódj, oldódj, oldódj, oldódj,
tengerben ahogy só, ízedben az ős jó
dallamot himbáló csípőn tenyér.

 (A pulzus)
Figyeld a ritmust,
te leszel a szívem,
figyeld a ritmust,
ne eressz el.
Fogd meg a csuklóm,
nyisd meg a testem,
simíts meg érdes
tenyereddel.

(A ritmus)

figyeld a pulzust,

te leszel a dobja,

figyeld a szívem,

hova vágtat.

Fogom a csuklód,

szemén ragyogsz ma,

éhébe sajdulsz

a világnak

(A láng)
Forró, forró, forró, forró,
csókolj, csókolj, most jó, most jó,
nincsen vége, nincsen vége,
fúródjunk jól
bele a sötétbe,
még, még, még, még,
ami az enyém,
az mind a tiéd, és
ég, ég, ég, ég, ég.

(A parázs)

Égj így, égj el, gyújts meg, szívj el,

felejtsünk levegővétel,

nincsen vége, nincsen árnyék,

táncparkett van,

fény, világ még,

ég, ég, ég, ég,

mind ki látja,

ezt akarja

még, még, még, még.

(A tánc)
A szívből most mind alászáll a vér
már a csípőben ölben bizsereg
mohó lábujjam a szőnyegbe váj
veled megint veled veled veled
Ölem öledben öklelj és ölelj
diktáld a ritmust én majd táncolok
fogj fájj forgass míg megpördül a tér
fehér halálom tajtéka zubog
Ahogy a csípő a fenék mozog
hajam csapdossa csupasz hátamat
tedd amit akarsz amit akarok
– lobog dobog ragyog –
add át magad!

(A tánc)

A tested végre árnyba csábított

ott lihegünk a szemsarkuk mögött

csak lüktetünk, s az áradó zenében

nem hallják hogyha hördülsz és nyögök

eltéptük távolságod és ruhád

a lüktetésben foszló gondolat

most is pörögnek egymással sosem

kimondható szép lábú táncszavak

őrjítő ahogy csípőd mozog

magába fojt kibontott szép hajad

akarom, kell itt a partodon

így visszatartanom -

ne lobbanjon a mag!

(A kígyó)
Nem lankad a vágy,
feltámad a vágy.
Vágyjuk is,
tesszük is
tudjuk is,
hisszük is:
így jó.
Támad a kétfejű,
támad a kétnemű,
támad a kétszínű,
támad a támad a
kígyó.

(Az alma)

Nem foszlik az éh,

nem keseredik, éh,

vágyjuk

tesszük,

tudjuk,

hisszük:

én a tiéd.

Nyelném húsod a

véred csordul a

léted mind oda

add az ízét.

(A barlang)
Most kígyó vagy, jer csak, kígyó,
csusszanj beljebb barlangomba.
Gyűrűz, lüktet, forró pikkely,
nyálkás falhoz dörgölődzik,
meleget érez, fészket érez.
Én vagyok a kígyó! Én vagyok!
Rád fonódom karral-lábbal,
lángot fúvok, harapok, sziszegek.
Azt hiszed, itt van a fészked?
Foglak erősen, el se eresztlek,
vérmelegemmel megmelegeszlek,
fényre kilöklek, árvaságba!
Minek is hittél, minek is, minek is hittél!
Minden hiába.

(Az égbolt)

Most mentem, most, most mentem,

benned olvad minden éhem.

Ellüktettem tépett szélű

húsrejteked varázsába,

Ellüktettem mindent. Mindent.

Tebenned van? Te leszel a fészek?

Rám fonódsz még karral-lábbal

belehörögsz a nyakamba -

de már bánom az egészet.

Fényre kilöksz majd, szemsarokablak

nyílásán rám ki se nézel -

minek is hittél, minek is, minek is hittem!

A fenébe

az egésszel...

Ma nem

nem tudok szóba kerülni -
hiába nyúlok utána

Boldog születésnapot, Weöres Sándor!

ma születtél holdra nevettél
fuvallat a tóba ziláló
kék elemedben fürdik a nyelvben
szavakat mer ki a háló -

szavakat sugdos a vízpart bokrosa
csutorás éj belefüstöl
szíveket old bele dalba ha este te
faragod nyelved ezüstből

ma születtél holdra nevettél
bele napba ha néz aki bátor:
fénylik a versed Szó-Fia-Herceg
pendül a lét a fiától.

Haikukoszorú (Marla tollából csenve)

inspiráció: http://drazse57.blogspot.hu/2014/06/fikcio.html


Zuhany alól
életed többször
csöpöghetné össze az
egyszerű öröm

Egyszerű öröm
eltölt és táplál -
a köréd gondolt fikci-
ót sem zavarja.

Őt sem zavarja
ha nem tudja meg
hogy a zuhany alatt épp
őrá gondoltál

Őrá gondoltál
mint egy kósza tincs
azon vizesen ahogy -
a szemedbe lóg

A szemedbe lóg
bőrödről lassan
szertepárolgó vízből
száradó látvány

Száradó látvány
látomásod. Túl
messze vagyok ahhoz, hogy
halljam, ki hívott

Halljam, ki hívott
összecsöpögni
padlót perceket létet
a zuhany alól?

Ítélet

                                      Vidákovich Istvánnak


a facebookozók fogják
végignézni és megörökíteni
a világvégét

valós időben
az egész Föld
bolygón

ez által valósulhat
a kollektív ítéltetés
a kollektív halál

nyilvánosság és
közös tudat
ítél és ítéltet -

ha ezt felismered
még egy kis
megerősítést kapsz

hogy ez is fog történni.

Felfénylő

frissen ölelten keltem
ma reggel - méregtelenített.
szeretem mikor a terhem
kedvesen a vállamra segíted.

eligazítod rajtam
a nap hátra levő részét.
és akkor is, ha közte baj van -
még szép.

fénylik rajtam a bőröd
nyoma. illatod létre lakkoz.
kár hogy a belső őröd
mindig nem enged magadhoz.

a reggel tőled változik
ébredő szagokban.
ahogy valami távozik
az elvetett magokban.

hiányzó kis hiány.
egészül helyén az éh is.
mint mikor a szél
csak szétfúj, szétvisz.

repül ami repült és
marad mi napoztat -
ölelsz, az ébredés
ma fénybe mosdat.

öröklét

óra tört üvegén

repedésben megtapadt

tükörkép őriz

A szürreális lovagregény

Salvador Dali - Trisztán és Izolda

miről is szólsz, miről Izolda kedves
ne gyere közel a leheletemhez
szerteszállsz tőle pitypang szerelmem
tükörvalóm kinyíló torzsa álom
te én vagyok és én te - úgy találom 
a kettőnk egyszívébe szúrt árnyék való -
így létezned kell s benned ami jó
az árnyékvalód túlárad a léten
fejünk helyén taligakerék -
a figyelmet róla úgy terelném:
nézd ott repül nézd ott repül a lét

hogy lesz eszménnyé a repedés -
elküldtek érted, értem küldtek és
más esküjébe képzeltek ugyan - de
én értem mentem érted - érted ezt?
ölelnem téged önfertő - ereszd!
ereszd kezem - magamhoz nyúló örvény
törése tartja meg - törése törvény?
csak úgy lehet hogy önmagunk merényled
azt ölelném, mit rólad gondolok
csak a törvény törése, ha tényleg,
ha így leszel - talán én is vagyok?

Izolda kedves maszturbációm
csukj össze engem hússal túl a jón
csukj önmagammá puszta repedés -
hogy megszegem fakó drapériád
törvényét mert örvény a világ:
a lélek alján mocsárból vágyak égnek
s én valójában nem szeretlek téged -
én valójában inkább szeretetlen,
hiszen magam sem - miközben képzelek
csak benne ragadtam ebben a szerepben -
az van ideírva: ég veled.

Levelező tagozat

forrás: Litera
(s a magva, amiből kinőtt: Kántor Péter: Levél anyámnak)


Kemény István:
Búcsúlevél

Édes hazám, szerettelek,
úgy tettél te is, mint aki szeret:
a tankönyveid és a költőid is
azt mondták, hű fiad legyek.

Hű is voltam, fel is nőttem,
cinikus ember se lett belőlem,
csak depressziós, nehéz és elárult,
bezárt cukorgyár a ködben.

Őzek fáznak a szántáson
vagy egy kisváros, alig látom.
Ígértél nekem egy titkot, hazám, hogy
mi a fontos a világon.

Hogyha néha belekezdtél,
az se volt baj, hogy nem szerettél,
majd szeretsz mást vagy magadat, nem baj,
de egyszer csak öreg lettél.

Gonosz lettél, vak és régi,
egy elbutult idegen néni,
aki gyűlöletbe burkolózva még
ezer évig akar élni.

Nem kértél, hogy mosdassalak,
annyit se morogtál, hogy hagyjalak,
mint egy szőnyeg, feküdtél a semmin,
elárulni se hagytad magad.

Az én teám közben elforr,
nem vagyok az már, ki voltam egykor,
az életem nagy happy end nélkül is
véget érhet, mint egy verssor.

Azt játszod, hogy nem is hallasz,
túl nagy énfölöttem a hatalmad.
Hozzád öregszem és belehalok, ha
most téged el nem hagylak.

Amíg élek, úton leszek:
használni akarom a szívemet.
A fejemben szólal majd meg, ha csengetsz,
édes hazám, szerettelek.

(A vers a Holmiban jelent meg.)



Térey János:
Magyar közöny
                Kemény István Búcsúlevelére

Fölpaprikázva, s megvezetve, népem,
Nyakadban ízlésed szerinti úrral,
Ha olvasol, hát félreolvasol,
És fényes nappal vészharangozol;
Tárulkozó elfojtásodat értem.

Ki legnagyobb vagy önmagasztalásban
S öngyűlöletben, önkorlátozásban,
Gőggel tudsz elfordulni, sérteni,
Sértődni, mint egy félretolt zseni!...
Két féltekéd nehéz szívvel bejártam.

Kőbe vésett alkotmány a jutalmad!
Fék: nem bilincs. Otthonos lett a káosz,
A tisztázás helyett a lágy maszat.
Pörös szájak befogva? Nagydarab
Megmondóemberek pálcát ragadnak.

Az életre trombitált múzeumból
Üzennek tekintetes vármegyéid!
És műveletlen főispánjaid
Gondozzák a föld szekérvárait;
S egymást elvéteni késztet az undor.

Legyintve szerteszét és számolatlan,
Él a kedély. Lakájkultúra tombol,
Kilincselők a nábob ajtaján...
Pirul a boldogságos tartomány
Az alázúduló vörösiszapban.

(Térey János verse az Élet és Irodalomban volt olvasható.)




shizoo:
Levelező tagozat  
                      Kemény Istvánnak és Térey Jánosnak

kiás megint és újratemet
forgatja újra tetemed
minthogyha közben lélegeznél
mintha a földben gyökereznél -

forgatja újra képre múltad
csiszolja kőbe mit a múlt ad 
csiszolja szóba mintha volna
értelme hogyha szótagolva -

így alszol. folyton takarásban
édes hazám. fiad elástam
fiad kiásom. ravatalra.
nagy itt a szokás hatalma.

depressziós nehéz elárult
fiadnak tárul ami zárult
szőnyegen fekszik minta, semmin
babrál a bolyhán idegen szín

viszi magával batyuba még
idegen hiába ásott szívét
mint újra ízlelt mit keres hol
teavízparton filteres bor

de bármilyen parton barangol
üres papír. nem ír nem angol.
mint a verssor, véget se ér -
aligha több a semminél.

Az életre trombitált mauzóleumban
törvényt ül a kauzalitás 
öngyűlölet és önkorlátozás?
kedély, lakáj, és önmagasztalás -
hogy, hogy nem, 
még tart a megemlékezés.

Minő csodás, kitárt torkú beszéd ez!
a visszavágott szárnyak beszédes
zajjal csapódnak minden fordulatra -
oly ihletetten harcol itt a szófosás
előre mért hatással így csapódik -

öngyűlölet és önkorlátozás
visszavágott mondat szótojás
hogyha bírod, dadogd a valódit -

alig, de több a semminél
amit letettek otthagyottjaid
egy hirtelen épült tornateremben
édes hazám! mér' hagysz el engem?

így alszom. édes. hazám elástál
végképp hiába perdülök
kiásás elásás mind-örök
körhinta körében szédülök.

állok és mégis. gördül jelen
a változó emlékeken.
lapátszám gördül fölülem, alólam
te hagysz el, földem. magamra. jó'van.

Zen fotók: Nakamura Junichi (7.)

A Jodoji folyó

lámpánk minthogyha

holdfény - olvadt ólommá

fényezi vized

színén látni engeded

Jodoji, sárkányarcod

*

oltsuk le lámpánk -
heikebotaru*-fény
csillan szemedben

*heikebotaru: szentjánosbogár

Könyvheti haikukoszorú

forrás: Litera

belefürdettek

a gondolat szeszébe -

megtisztít fénye

*

belezárt szóért

mentem - de kitártatok

szavakkal engem

*

belezárt műgond

szivárgó íze fölött

szaglál az író

*

kitárva ömlő

elmeillatárban fürdik

olvasója

*

szemtől szemben az

élő nagyság akkora,

pont akkora mint -

*

megtalált távlat

közelíti szavához

elolvasóját

*

a végére nem

szoktam emlékezni mert

be szoktam rúgni

Munkagödör

Nincs határozott célom. Ez most
a koronaként viselhető teher.
Olyan mintha megnyílnék felfelé.
Hogy mi távozik az nem érdekel.

Hogy mi hull alá és mi súlytalan.
Királyságom választott maradék
térköveit felszedi a nyílás.
Földet szakít az irgalmatlan ég

de nem vigyázza munkagödreit.
Úgy húzza fel a súlya vesztett léptet
helyével együtt, ahova csak lépett -
helyet csinál bennem a szemétnek.



Nincs határozott célom. Kincsem
ez a bizonytalanság. S ha nincsen
mi megmaradjon, az se baj
a legtöbb ismert szentírás szerint sem.

Repül minden fel, felgravitál.
Elhordott terhek lebegnek a kútba
amit annyi módon égbe ástam
mesterségben és önpusztításban.

Térkövekre léptetett, leraktam -
most gödröt ás az irgalmatlan égbe.
S ami nem fért és célba feszített -
végre tétlen gyűlhet a szemét le.

Célszerű mámor

Sárosi Ervin fotója

szirom-simított

boldog nyüzsgés szerelmet

zümmög, szaporít

Kiszakadt bús

                                          Ady hangján


Gunnyasztasz öreg bűnödön a Múlton
látszólag mintha vetett időhurkon
mert így csinált meg ótvaros régen
mint nesze semmi heversz kezében
Isten kezében te nagy kevélyen
te szent, te utat vesztő közöny
kedvet vallva kedvetlenül
kedvet vallva kedvetlenül.

Mégis az Élet követeli jussát?
Taposott útján napba sülni lusták
valahol utat vesztett seregek keresése
látszólag vissza az eltévedésbe
térnél de Isten tenyerén az ótvar
szívedben ismét közöny mi adót ver
te szent, te utat vesztő közöny
te szent, te utat vesztő közöny

mert az a Hit nem is volt régen
mikor kegyelem az Isten kezében
mikor Kegyelmesék sok istentelenje
tempósan lépett véríz végtelenbe
szent Tüzének fúltán pernye hullt
látszólag mintha el nem múlna Múlt
kedvet vallva kedvetlenül
kedvet vallva kedvetlenül

Az lesz a vége, Háborút izentek
nem lesz itt ország mert nincsenek Szentek
nem Múlt el, kötődik duhajul a Dalban
ha tönkrejut azt mondja: így akartam
Nagy dolgok hiába fajúlnak keserednek
közönyébe fúl az eltévedt seregnek
nem láttam fajtám kerekebben
nem láttam fajtám kerekebben

Erősnek hiszitek szerfelett magatok
pedig csak a bomlás osztja így a lapot
egykori cifra Úri Magyar álom
de nektek ezt szóval hiába darálom
míg testet öltött fájdalmakká váltok
nem tanít úgyse - sok keserű álmok
ízét nyeli, utat vesztő közöny
te szent, te utat vesztő közöny.

léted péterével

inspiráció: http://drazse57.blogspot.hu/2014/06/meddig-is.html

                               négypontnullás távolsági múzsámnak


mennyivel könnyebb volna feszt
elsörözni léted péterével!
- jelző, kisbetű, ezen ne vitatkozz
a nagybetűt nem szorítod magadhoz -

konyhaasztal, kockás terítő
- abrosz, javítasz és én hagyom -
két korty között csak kiböffen a rossz
ami megoszt vagy (ritkán) sokszoroz;

tanár vagy, léttanár, hát érted ezt
ízre mintha másképp féltené fel
(író és művész mindig szar italt hoz) -

de a tekintete, az szívderítő
s bár a szűk helyen a válla nyom
úgy hallgat, szinte már beléd lapoz

Fény-áteresz

lélegző hártya
tüdejével fényt bőr-lát -
létmágnes a fa

*

nyújtózik érne
porcikája fénybe fel

benne élet ég

*

ha jő az éj-szak

ököllel földbe markol
gyökér-énekel

*

lélegző hevét
eső ha létre mossa
a zöldje mélyül

*

minthogyha víz-dalt
értene - úgy mered fel
felhőn párán túl

*

csillagosba, ahogy
gyökere mélyül egyre
magoncból lobban

*

levélujjakkal
vakító tűzbe kap
 kövekbe furdal

*

kérj bocsánatot
tőle törzsének döntött

fejszenyél fája

Zen fotók: Nakamura Junichi (6.)

csorduló víz, kő,

fény elegyéből hüllő-

bőrminta vetül

napra kifekvő gyíkot

játszik tovacsobogás

*

léted rajza ez:
víz, kő elegyéből fény -
testből tekintet

verstestiséget

álmomban verset írtam.
nem voltam
elégedett vele, de valahogy
jól állt a vers a szavakon.
sőt - a szavak
túlhordtak magukon.

mintha a tartalom
lüktető törtsége volna
amit kerekre gyúr a forma.
nem öltözetként, inkább mint a lényeg
egyenrangú társa -

mintha megleltem volna
egyfajta verstestiséget.

nem rögzült, elszállt a
tápászkodás
tapogatódzása
közben. mintha nem volna
való a fényre. mintha
nem bírná
éber létem e másféle minta

nem bánnám, ha
efféle könnyed egy-test-és-lélek
töredékek
minden ébredésembe beleköltöznének.

Kiáradása

                             Knausz Imrének

"Ez a rettenetes levertség, sőt depresszió vajon az időjárástól van-e, vagy a neurotranszmitterektől, vagy a politikától, vagy más egyébtől, vagy mindentől együtt? És a Szentlélek kiáradása majd segít?"

együtt lüktetsz az

idővel - ez olykor kín

nem mindig öröm

*

benned lüktet az
idő - elfojtott fények
túlnyomása lep

*

időben lüktetsz:
minden aspektusában
kiáradni kész

*

időbe zártak -
ha van csillagidő, van
atomidő is.

 *

időd lükteted
egyházit, frontot, kurzust -
kiáradásig

 *

emberperc őre
engedd pihenni fényed
hunyt pillák alatt 

Pártsemleges

                                     
"Mindenki tartozik valahova. Amikor előrántjuk ezt a nagy függetlenséget, én azt gondolom, hogy hipokriták vagyunk. Ott középen van egy ilyen húr, de azon nem fér el egy emberi test sem, de egy emberi lélek sem..." (Kerényi Imre)


Ott középen, azon a vékony húron
- amilyennek az ön nézőpontjából tűnik -
komplett világok laknak.


Sőt. Emberi lelkek csak ott. A lélek alszik
ha határolják. Az ön határa félelemből
kerített feszülés. Nem feszület - csak
tetszeleg a pózban, hisz a vékony
húr feszülése választat. Tudni vél.
Határt vél tudni. Ez a határ a húr. Ezért
fáj, ha pengetik. Ön fáj. Ön álmában
fáj. És fájtat - mint minden hitét féltő
fanatikus. Holott a hitet nem kell félteni.
Ön alszik, fáj, fél és nem hisz. Ennyit erről.


Ott középen, azon a vékony húron
nem látszik semmiféle vékony húr -
csak az oldalak vakolatot rohasztó
érdekes csöpögése nyomán a penész.
Mert minden meggyőződés megrohad, ha
elvetik az alkalmazásba. Az oldalak
falán - minden oldalon - nedves tájak
virágozzák a rohadást. Mert minden
oldalon ott laknak az eszközszentesítők.
Az igazukkal. Nemes. Penészes. De ehetetlen.


Ott, középen, azon a vékony húron
lakik a többség. Az alsóbbrendű állampolgár,
aki nem jár Békemenetre. Semmilyen
Béke menetére nem - csak szeretné, ha békén
hagynák: kis bével békén. Ők a nemecsekek.
Akiket az ön felhúrozott látomásában
amit a világnak hisz,  kézen fogva vezet a
törvényalkotó kaszt. Ami egy fejlett réteg,
két fejjel magasabb: messzire lát,
csak sajnos az őrületbe. Olyan magasan
túlságosan ritka a levegő. Az óvóbácsi szédül.


Ott középen azon a vékony húron
derül ki, hogy nincs vékony húr. Aki az élet
szép és politikamentes hétköznapritmusát
nem látja, az hiába megy misére. Hiába gyón.
És nem annak áldozik, akinek a testét
fogyasztja. Tudom, mit beszélek. Nekem is
volt ilyen nevelgetett húrfeszítő önbecsapásom,
nem volt könnyű levetni - mert mint Tyukodi
pajtás nótakacagánya: kényelmes és otthonos,
mindenre válaszol helyetted, és igaza van.
De mása sincs, csak igaza. A hit nem igazság.


Ott középen, azon a vékony húron
a hit az, ami: a bizalom a tökéletes, szélfútt
bizonytalanságban, a nem tudhatom rémületébe
kapaszkodás, a tiszta szemmel felvállalt
"nem tudom, hogy igazam van-e". Ezért hit.
Ön gyáva, alszik, fáj, fél, és hitetlen.
Mint minden farizeus. Nem véletlen, hogy
a legújabb kori szabadrablóállam önre
bízza a rettegtetésünk szabadhányadát.
Ön Péter lenne itt, de ön Kajafás. Csak ennyit
akartam mondani: onnan, a vékony húrról.

Ön fontos ember. 

Én - ha szabad - maradnék 

feleslegesnek.

Követő

inspiráció: http://drazse57.blogspot.hu/2014/06/varosok.html


határra értél
szólni is felesleges
nézek utánad

Cseréptörés

inspiráció: https://www.facebook.com/izabella.jones.52/posts/450531675084498

Anémone:
nincs megérkezés időben
állomástól, állomásig,
magbölcsőtől hervadásig,
szél, víz és ég tenyerén
pattogó labdák vagyunk.
lennék hinta
legalább vagy
fényes üveggolyó

Izabella:
vagy lennék hajó,
idegen földben
ismerős holt,
fehér lepedődön
reggelre folt,
lennék asztalon
felejtett koszos csésze,
lennék egyetlen nap
végtelen emléke.

Anémone:
lennék koszos babaarcon
szétmázolt nevetés,
lennék rózsaablakodban
galambnyi remegés,
lennék asztalodon foltos
terítőd csipkéje,
lennék kút-lelked
versbe hullt igéje,
lennék kápolnában megrekedt
tenyérnyi fényfolt,
lennék, maradnék,
ahogyan rég volt.

Izabella:
lennék teljesség,
lennék hűség,
lennék határtalan keserűség,
kertben ásónyom,
homokban térkép,
perctelen időben
kegyetlen szépség,
galambok közt
rejtőzködő héja,
lennék örökké
lennék mostoha
akkor is lennék
ha nem voltam soha.

Natalie:

lennék macskád talpán az út pora,
lennék poros utak árnyék-vándora,
lennék bűntelenség, lennék a vétség,
lennék az egyensúlyt megtartó kétség,
lennék levendulába tévedt pillangók csókja,
lennék lélek-csókok kegyetlen tudója,
lennék versed is, rímtelen, örök,
lennék 17 szótagba záródó köröd.
lennék az ég arca kancsód vízében,
lennék a legkékebb titkaid színében,
lennék fénymázas harmatcsepp pókfonálon,
lennék harmatos úton a távozó lábnyom,
lennék átutazó, ideiglenes lakó,
lennék _a partra űzött_ árva _ballagó_,
lennék fák testén heg, csillag alakú,
lennék bőrödre tetovált idő-alagút,
lennék rétegnyi festék alatt rejtőző ábra,
lennék szájjalfestő képén a titok fátyla,
lennék az elesettnek karótlan támasz,
egyetlen kérdés, amire nincsen jó válasz.

shizoo:

lennék

de vagyok

Kétely

                                       Szabó Magdának



Az a rettenetes gyanúm támadt
hogy tényleg egy falat kenyér vagy.
Pohár bor. Asztalon felejtett
megtört maradék. Semmi hangsúlyos
aranyozott díszlet. Semmi szertartás.
Barna kenyérvég a deszka szélén
mellette a frissen élezett késsel.
Pohár bor. Amibe már beleittak.

Az a rettenetes gyanúm támadt
hogy már áldoztam neked. Lehet
úgy áldozni, hogy nem veszed észre.
Ha már bűnözni lehet úgy. Prófétálták
a nemtörődömséget. Miért ne lehetne
hanyagságból áldozni. Neked.
Kenyérrel és borral. Hússal és
csókkal. Amikor beleittam.

A felnőttek otthagyott maradékába.
Pedig én vigyázok. Betartom
a szabályokat. A megadott tisztelet
a szabályé. És nem felejtek.
És nem bocsájtok meg. Soha az
ellenem vétkezőknek. Akár az Úré
lesújt a haragom. De hogyan sújtsak
egy korty borra le? Ha már beleittam?

Az a rettenetes gyanúm támadt
hogy tényleg egy falat kenyér vagy.
Merítkezés a bűnben. Enni inni
ölelni bűn. Minden bűn ami élvezet.
Te bűn vagy. Fertőző megváltás
az emésztőrendszeremben. Nincs
bocsánat a tudatlanságból vétkezőnek.
Lehet hogy miattad Ninive lettem -

Kenyér és bor. Kerülendő páros.

utóirat - Zen fotók: Sashegyi József (7.)

égcsepp-tarisznya

csillog a rügy kinyíló

szomjas ujjain

Zen fotók: Sashegyi József (7)

rügy markolta víztarisznya
létre hívó csepp a sokból
lencséjén át görbületben
lágyan élet énekel

körbemarkol mintha inna
mintha glóbusz csepp a sokból
pára lepte légkörében
égvilágok férnek el

rügy markolta víztarisznya

létre hívó csepp a sokból

hogyha innád rügynek ízét

ég ízébe oldva fel

ég ízét a rügybe oldva

létre hívód így ha kortyol

testbe mártott cseppnyi víz-ég

ajkán égvízcsepp leszel