Rácsodálkozás: Kawase Hasui (9.)

Evening Rain at Kawarago (1947)

kedvet tapasztó

kintre ne vessen ügyet

lámpásod fénye?

sarat dagasztó

lépés ügyet se vessen

a lámpafényre?

vigyázz, mit tanulsz

nem szűnő eső

monoton közönyétől

Rácsodálkozás: Szilágyi János (3.)

Intim ' / Buja csendélet
Olaj - vászon (100 x 120 cm)

antikold tovább

leselkedésben fogant

érintettséged

így lészen testté -

lakberendezési tárgyaink

közül egy

mintha plaketten -

egy simogatás íze

koptat fényesre

Rácsodálkozás: Kawase Hasui (8.)

Snow at the Zojoji Temple, 1929

vagy négy lábon is

neki szentelt érzet a

reggeli séta?

e helyben gyűlő

fohászok rétegeit

leplezi a hó

ne légy illetlen -

majd a fasoron túl

elvégzed a dolgod

befejezetlen

saját

Egyetlen percig sem szeretnék
réteg lenni, amit
senki se sirat.

Füstkígyó az
ismerős levegőben.

Egy borzongás az
elfújt gyertyák
viaszba fúlt kanócán.

A reggel, ami az
éjszaka után
úgy jön el,
hogy nem emlékszik a
tegnapi lobogásra.


*

(Petri Györgynek)

Nem szeretem a téli erkélyt,
csak elviselem. Hogy kutyafuttában
tudok kiülni, többletréteg
alá. Alant a park levetkezett,
én felöltözöm.

A piros, a sárga ugyanúgy
fogyott el, mint a zöld. Látod,
nem érte meg ennyivel később születni.
Ennek a tájnak már egy vasa sincs
ami devalválódhat -
a törzsek tövében összegyűlő avart is
elhordják a parkfenntartók.

Olykor tényleg kékbe vált, de
van hogy napokig marad a szürke
alapszín az égen is. Ahogy az
arcok felületéről lop színt
a fényvetés apálya.

Ilyenkor folytatódunk. Mint egy
véget nem érő kérdőmondat.


*


Kint nincs mit - réved
az a befelé néző
tévedt tekintet.

Teljesség-átiratok (55.)

Stekovics Gáspár: Vársziluett reggel

A legfelső élmény

Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és a halál.

A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel sem mérhető.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

magunk árnyéka

körülményese

vetül világ ködére -

mígnem halálkészen állsz

míg egyszer úgy

nem nyel el a köd

ahogyan fénybe fejét kidugó

csupasz ágat

mígnem nincs amivel befogadd

és nincs ami befogadjon

értéknek tekintett hiedelmeken túl

mércétlenül mert nincsen magadhoz

lépések híján hívatlanul

egy vége-lehetben

lehetne nélkül

lehelet nélkül

küldetlenül

hogy aztán mégis moccan a világ

levelet hajt sóhajt és telik

nem rajtad áll

semmi nem áll rajtad

még a fény se rajtad áll

és nem miattad vetül

ha árnyék

mígnem halálkészen állsz

és ha moccansz

ha van utána

attól még időn kívül voltál

téren kívül voltál

magadon kívül

árnyéktalanul

és mégse fosztva 

hogy aztán mégis moccanj a világ

továbbgomolygó tisztulatában

valahol másholban másban

hívnak és indulsz

lehetben létben

leheletbe

küldetésben

Felirat hozzáadása

A hely szelleméről

(hatástanulmány)

mondok egy példát

buszra szállva abban a frissen
helyváltoztatásra hangolt állapotban
amikor a tér amúgy is tágul
a látóterembe kúszik a stadion
a frissen elé húzott irodakomplexum spanyolfala mögül
egy hosszú pillanatig rám kacsint a stadion

és ahogy elrántja előlem a
helyváltoztatás, chilei és afrikai
nem rendeltetés-szerűen használt testvérei
vernek félelemtanyát a zsigereimben
valamiért olyan képeket pörget az elmém
ahol a testek a saját sikolyaik kergetik
a pálya füvén

tehetetlen vagyok a képeimmel
amit a helyben tárolt energiák sikoltanak
a készenlét a terrorra
most még csak a másik csapat béközepe ellen
most még csak a paizsos rendfenntartók ellen
az a gyülemlő mérgezés
ami addig nyújtózik
mindig addig nyújtózik ameddig a
társadalmi takarója ér

ennyire vagyok nyitva
és olykor ennyire nem kellene nyitva lennem
arra hogy mit üzen a hely
az idő a vaj- és egyéb színű árnyalatok
de ezt a tanulságot én is az erőszaktól tanultam
erőszakkal véve el az erőtől
ami elragad és ezáltal birtokol

még jó hogy aztán elsuhanunk a
kultúra tereinek háta mögött is
és egy befejezhetetlen este ritmusos emléke
a színpadon telő soha ne érjen véget
kimossa az agyamból
a rajban gyülekező döglegyek
testekre telepedésének képét

így van nyitva az aki mérgek által tanul
mások berobbantott járatokon besüvítő
rém- és egyéb látomásainak
kereszttüzében.

Egy szent Modorban

hang verődik. fény törik
ezen a tájon. minden elvét.
elvesz. elvész. szöktetik
ajakról az ember nyelvét.

hang hal el. visszfény dereng
ezen a tájon. hurcolod
magaddal. cipel a csend.
nyomvályús út a pásztorod.

csak oda nézel. ahol verődik.
ahol elvétel. hol hal el.
üres éghez van csak erőd itt.
a vesződése érdekel.

fény törik. visszhang dereng.
ezen a tájon. hurcolod.
elvesz. elvész. cipel a csend.
nyomvályús út a pásztorod.



***



egy szent szarka nevetése.
harangszótolvaj köd ha oszlik.
vele oldódni se kevéske.
foszlányosodjon teste dosztig.

hadd dögöljön. ha csöndbe fúl.
nem vesz el. önként adom.
elvész visszhangtalanul?
csak potyadék? szó-szarhalom?

egy szent veréb. egy csettenés.
az elhalása megtörik.
elballagok (s ez nem kevés)
a tollafoszlott börtönig.

a fény törik. visszhang hal el.
nyomvályús úton csosszra csossz -
de engem ez sem érdekel.
hisz úgy is vers a vers, ha rossz.

Hús ízét a hús

Pege Ibolya képe

a Jóisten szerette ezt a galambot
de a Jóisten a varjakat is szereti

láttad már a varjak rekedt
ugrándozó kajaörömét?
valahol nemcsak az éhség lukába
vigyorgó fémcsillanású tollak suhogása
de gyásztánc is

a varjú nem tudva de tudja:
a Jóisten szerette ezt a galambot
de a Jóisten a varjakat is szereti

láttad már a varjak gyásztáncát
az ének rekedését az alkalmatlan torokban?
valahol nemcsak a repülést
fosztó hullások hullafoltja
szín a színről színre ránk ömlő szürkeség
de a falat íze is
a jóllakottság előérzete

a varjú nem tud semmit
mégis úgy csinál, mintha tudná:
a Jóisten szerette ezt a galambot
de a Jóisten a varjakat is szereti

ma este megszületsz
de mi sem tudunk semmit
rekedt esetlen
kajaörömünk közben
csinálunk úgy
mintha úgy szeretnél minket
ahogy tollfosztott hús
ízét a hús.