A száműzöttek

az feszít ami. sorozat-gyártott
import ipari feszületre. itt
csak az odaadó önfeledtség
váltja meg magának
a kézművesség
feszületeit.

az feszít rá, ami. a vágyad,
az enyém. az a néhány
akciós csomagban elérhető
éhség. és a maradék
még ki nem égett
létvágy.

de a feszülés alatt ernyedten,
tolla fosztott szárnya-szakadtan
még ott piheg. a rejtett
mozdulatokban táncol
a kevés, aki még
megmaradtam.

aki tudja, hogy száműzött.
hogy valami egészen vadabb táj
félresikerült paródiája
aki beleszeretett egykor
abba, akiből te
megmaradtál.

egymást ha tartjuk. miközben
nem merünk önfeledten
oda adódni. a csendnek.
amely mint a szivacs úgy
szívja fel: szerettél és
szerettem.

ha tartjuk. kapaszkodunk.
míg tart bennünk a honvágy.
az feszít ami. a szükség.
míg tollpuha emlék nem
leszünk. olyan emlék aki
szabadon lágy.

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (17.)

zarándoklatunk zakatol
tovább. vonszolt batyunk
leraknánk végre a kegyhelyen.
magunkkal vonszolt mindenünk
amitől majd beszakad a távlat.

zarándoklatunk zakatol
hiszen. még nem értünk oda.
ahol köszön majd a létezés.
magunkkal vonszolt mindenünk
randevút ad szeméthegy-magának.

zarándoklatunk zakatol
tovább. turistaút ösvény vízerek
várják az alázatos lépteket.
várják az elfogyót. de nem fogy el
benzingőzt lihegő teljesünk.

zarándoklatunk zakatol
hiszen. batyunkban az egész
létezést fonnyasztó teremtett
létezés. a forráshoz tartunk.
egy reménye van - ha eltévedünk.

Havazásra

                              Részletek a Hópehely-ciklusból

kristállyá szépült
műalkotások esnek
milliárd számra

*

összeálltában
óvó puhaság - pedig
mint penge: éles

*

takarásában
óvja - olvadásában
itatja magvad

*

eszmélet helyett
az elcsomagolt távlat
megóvott magvát

*

úgy mozogsz benne
mint akinek alatta
kéne pihenni

*

enyhítve poklot -
elfedné életre vont
aszfaltnyálaink

*

alvó jövőnk az
égi áldás vonta be
így: ideje van...

*

mit bánom: mit ér!
csak nézem ahogy sűrűn
hull - gyönyörűség!

Sajnálom, még...

sajnálom, még
rabszolgája
s nem az ura vagyok az időnek,

sajnálom ha a
képem bamba ma
hangok ha befele nőnek -

sajnálom ma
nem jelem a figyelem
ártani tud ma ha tár ki -

létem élezi
köszörül a szivemen
nyul a nyugalomba ma bárki.

Ismered-e?

Nem bízhatok magamban. Nem tudom
ismered-e az érzést. Van egy énem, aki
mosolyog, ha halálhírt hall. Aki ölne, ha
nem mást, hát egymást. Aki nyíltan gyűlöli
a gyengeséget. Leginkább az enyém.

Hiszen nem bízhatok magamban. Így van
valaki bennem - nem tudom, ismered-e
az érzést - aki vigyáz. Aki visszacsavarja
a vigyorgást. Hűti a vággyal összekevert
vérvágyat. Persze - ő rontja el a bulit is.

Mivel nem bízhatok magamban, már
azt se tudom eldönteni, melyik vagyok
tényleg én - és kik az egymást (engem)
hegesre harapdáló démonok. Kit kéne
kiűzni - ha a nevemen hívják őket.

Nem bízhatok magamban, így egy
negyedik, ötödik, olykor hatodik
szerepre függesztve sétálok a járdán.
Szédülök, és ha megszólítasz, nem
tudom: közülünk kihez szólsz.

Minden szerepem egy új arc - nem
tudom, ismered-e az érzést, amikor
elbizonytalanodsz, hogy ismered-e
kellő hitelességgel a játszható vágyat
a kényszeres improvizációban.

Nem bízhatok magamban. Már rég
nem tudom, kiben is kéne. Miért
bíznál akkor bennem? Elárullak, ahogy
önmagam: valamelyiket, a démont
vagy a szerepet, vagy azt, aki

egyszer beledermedt abba az időtlen
széthasadt, ijesztő pillanatba. Amikor
először nem érzett semmit a
meztelen rettegésen kívül és
mégis: jó volt neki így.

A fűzfapoéta búcsúja

                                               ballada a' la carte



Nem szívesen köszönök el.
Belátva, hogy nincs darab élet.
Avas ízű levesének
is ízleni kell;
bár megköszönöm, hogy beleélek:
híg örömöm víg - mint a gyerekzsúr.
S nem szívesen köszönök el
amikor hitelen szúr.

Abbahagyatja a szólást. Tisztább
közegre vágyik a szó énnálam?
A teremtést savanyodva kínálom,
hagymáz tésztastatiszták
úsznak a lé sav-avában.
Híg örömöm víg - mint a gyerekzsúr.
Nem szívesen köszönök el
amikor hitelen szúr.

Nem szívesen, de bejelentem,
hogy eztán trappista módra.
Szavakba többé nem szabódva
mentem -
csaó, pá, szevasz, szióka.
Híg örömöm víg - mint a gyerekzsúr.
(Mégis?) szivesen köszönök el
amikor hitelen szúr?


Herceg, holnapig hallgatok ma;
híg örömöm víg - mint a gyerekzsúr.
Mégsem végleg köszönök el
amikor hitelen szúr.

hajnalon

nem alszom nem al-
szol; forgolódunk csukott
szemmel egymásban.

Lénard Sándornak

Az író Donna Irma-i háza: a "láthatatlan ház"

Éltünk léckeritésén kandi szemed bekukucskált  

és elnézte, ha cifrázott cafrang csak a mérték -

mégsem itéltél minket meg, bitumen csiganyálán

elsuhanókat akik fürdőszoba nélkül a létük

elképzelni se tudják.

írtam neki, meg róla nektek a Könyvvizsgálókon, olvassátok...