(ez nem vallás)
A Hatodik Telihold fényénél, amikor a
követők tündökölnek
A Három Ékkő Kolostorában
a legkisebb is feltehette a kérdését.
Mosogatófiú volt és így szólt:
Mi végre sokasodik az ember?
Miért telik vele a világ? Úgy értem,
miért és hogyan lettünk ennyire többen,
hogyan leszünk egyre többen?
Ez nem egy kérdés volt, hanem legalább négy...
mosolygott a mester a tanítványaira
az első sorban ülő tündöklő követőkre
de legyen. Válaszoljátok meg.
Elsőnek a baloldali Ékkő nézett fel az
ölében tartott kezéről - az erdők,
füvek, halaktól csillanó vizek barátja,
a testi kínokat gyógyító:
Vagyunk ahányan vagyunk.
De magunkhoz vonjuk tízezer év óta
az állatot meg a növényt.
Dédelgetjük, pocakos házi kedvenc,*
munkára fogjuk, láncon vicsorog,
ólban hízik, ünnepi ebédnek -
a játszi fény is tétováz a szőrén.
Elvetjük magozzon kaszasuhanásig,
épületfává aprítjuk a húsát,
adakozó bőségét tépjük,**
sarjú létét és gyümölcseit -
szerelmes illatában fürdünk.
Állat, s növény fél. Mert uralkodunk
felettük minta nem volnánk mi is
ugyanúgy istenek gyermekei.
Istenség-apjukat zabáló csemeték -
az állat, a növény, de holt olaja is, már
a kő, a kristály, a telér is
bennünket retteg.
Emberré lenne. Bántani szeretjük -
így szaporodnak körülöttünk
egyre többen a testre éhes lelkek.
Felszakadó sóhajok között
igaz. igaz. igaza van...
egymásra néztek a követők
látták a másik szemében
a dédelgetett félelmeket.
Aztán csend lett, hiszen a mester hallgatott
és felnézett öléből a jobb oldali Ékkő,
a mindenkit meghallgató, komoly:
Nézzetek magatokba. Látom a szemetekben
ahogy féltek. Itt laktok az adományban az
adományból, ahogy én. Ahogy én is félek,
ahogy nem egészen vagyok az, akinek láttok.
Hát így szaporodna ma el, így sáskahad
éppen az ember. A mi mindenségünk
legszaporább siserehada.
Amit egymás félénk szemében láttok,
az a szilánkokra robbanó lelkek tánca.
Közülünk egy sem egész. Egy sem egész,
avagy talán egy. Hiszen úgy tűnik, tüneményes -
úgy tűnik, nem fél...
Látom a szemetekben, ahogy féltek
a születőtől. Teljes joggal.
Ezért ültök itt velem szerelem nélkül.
Apagyilkos születőink vannak,
istenapa-gyilkos születők,
egyik sem ép lélek***
de mind emberré lenne. Bántani szeretne -
így szaporodnak köztünk a
lélekre éhes testek.
Nehéz, merev csendet hagyott maga után a szó -
de a követők látták: a mester mosolyog.
Összemosolyog a mindent meghallgató,
komoly, szigorú szavú Ékkövével -
ebben az elpuhuló csendben nézett fel
a kezében tartott tekercsből a
középső Ékkő.
Lassan megformáljuk az Egyet
akiért vagyunk - aki formát
keres általunk. Megszületése az idők
kezdete óta tart. Mert kimondódó ige.
Őt mondja ki minden fűszál és félelem.
Minden kimondott nagymestere ő,
és én-nyelvek tündöklő tanítványa ő.
Minél több kis én-nyelvet ismerne meg az Egy
mielőtt nyelvben is magára ébred
a gépi zajban, amit most a sáskahad
emberiség sokasága lüktet.
Megteremtjük a saját képünkre és
hasonlatosságunkra azt aki megteremtett.
Látom a szemetekben hogyan szűköl az állat,
miközben testet varrtok az Istenhomunkulusznak -
olyanok vagyunk mint a hangyák,
csak millió egymást akadályozó akarattal.
Látom a tekercsekben hogyan gyűlik
tekervényes ellentmondásossága -
a tudásvágyat születni hajtó kétely,
hogyan gyűlik általunk a kérdés
sikolya: milyen robbanás vagyok?
Milyen biztonsági zónák mögé zárt
megszülető mesterséges napfény?****
Minden mondat kipróbálná magát,
kit bántana, ha emberré lehetne -
így szaporodik általunk a
lélektestre éhes gondolat.
Mormogó tiltakozásba fulladó
utolsó mondatát csaknem elnyomta a
betűbolond, tekercsmániás, nem is értem...
de a mester mosolya egy
szemernyit sem változott -
úgyhogy a morgás is elült, akár a helyeslés
elpuhult, ahogy a döbbenet csendje.
Ekkor szólalt meg a mester,
azon a hangon, ahogyan szokott:
Ebben az életben a
Három Ékkő Kolostorának Apátja vagyok
ismertebb nevén: Szung, a tétova.*****
Egy másik életemben én vagyok a Vén Zenemester.******
Egy harmadikban öregedő kurtizán
aki egy délnyugati haláltáncot táncol
teli szerelemmel.*******
Egy negyedikben olcsó szavak
végkiárusítása: ez vagyok Én...
És a végtelenségig folytathatnám a sort.
Mind egyszerre történik, úgyhogy
megkérdezem tőletek:
hat réten hatvan
kazal áll, melyikben
keresitek a tűt?
azokat az utakat javaslom a szövevényből, amihez közöd van :)
*bővebben például
itt
**bővebben az
Entben
***bővebben az
egészség-slamban
****bővebben például a
Mágikus realizmusban
*****bővebben egy szerepjáték
haikuiban
******bővebben a
Szimfóniában két kerékre és esti forgalomra
*******bővebben Szabó T. Anna
jinjére írt jangban (avagy leginkább együtt)
