2017. június 5., hétfő

Teljesség-átiratok (48.)


Kim Jung Gi





A haszonleső vallásosság
Olyik ember a vallásosságot csereüzletnek nézi: az ember kötelessége, hogy jól viselkedjék, Isten parancsainak és az előírt szertartásoknak eleget tegyen; Isten dolga, hogy az embert ugyanoly arányban lássa el földi javakkal, amennyire jól viselkedett, a parancsokat követte, a szertartásokat elvégezte. Eszerint a legvallásosabb és legjobb embereknek kéne leggazdagabbaknak lenni, s a vallástalanoknak és törvényszegőknek nyomorogni kellene.
Aki úgy vallásos, hogy cserébe hozzájusson a sóvárgott javakhoz: máris bebizonyította kapzsiságát és érdemtelenségét. Isten jósága nem hizlalda és nem jótékonysági intézmény. Az isteni szeretet változatlan sugárzása semmihez nem hasonlít kevésbe, mint a jótékonykodáshoz, a vágyak kielégítéséhez. Ha vágyaid közül ki tudsz bontakozni, akkor éred el Istent.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




egyszer csak Bumm és
mire látod már nem látsz -
hacsak nem Istent




Reggel imádkoztam
ma reggel imádkoztam
haranggal imádkoztam
rituális mosdással imádkoztam
elmormolt fohásszal imádkoztam
madárcsicsergésben imádkoztam
ma reggel -

Reggel kértem az Urat
szentélyben gyertyát gyújtottam
képére füstöt legyeztem
ma reggel könyörögtem
elmorzsolt gabonát szórtam
reggel tejjel öntöztem
a Teljességhez fordultam
ma reggel -

Reggel ezzel keltem
ma reggel betartottam
tanított parancsod követtem
neked adtam a reggelirészed
neked szenteltem az egészet
ma reggel jól viselkedtem
úgy tettem ahogy írva
ma reggel -

Hogy a faszba képzeled Uram
hogy pont ma reggel
hogy csak úgy
véget vetsz
nekem?







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése