Zen fotók: Sashegyi József (13.)

 hullámtalanul

színeződik az őszbe

alattad a lét

Beszélgetés Krisztával Will modorában

                                    Az vagy nekem , mint testnek a kenyér...
                                                                                         (Shakespeare 75. szonett)



Tóth Krisztina: 

Az vagy nekem

Az vagy nekem, mint rabnak a fegyőr,
seggnek a tanga, combnak a borosta.
Bezár, szorít és szúr mindenfelől,
előbb csak húsba vág, aztán a csontba.

Az vagy, mint tépőzár a nagymosásnak,
sorban kihúzod mind a szálakat.
Lucskos halom, gombócba gyűrve várlak
és mi fölfeslett az tovább szakad.

Tőled rohan a harisnyán a szem le.
Becsípsz és kiakadsz, mint a cipzár.
Vándorló zokni: felbukkansz hetente,
lehet, hogy volt párja, de nincs már.

Az vagy nekem, mi rég nem kéne légy,
lengő papír, én meg rászállva légy.

shizoo:

Az

Az. Vagy nekem. Pont így amikor.

Zümmögésbe éget. Dallammá porozva.

Az vagy nekem. Mikor elpazarol,

kinek fülében nem ül a zsolozsma.

Az. Nagy pazarlás. Elvásni a szélen.

Megavultat. Mint időt a lakat

rozsdás vasajtón. Tőled remélem:

talán te zümmögöd a feslő szálakat,

hogy ne foszoljak. Ne fogyjak el: jelenthess.
Ne faljon úgy ki húsba vág, a csontba:
zsigert ha bont, mint dudorászó hentes
a fogyasztható részeim ha kibontja.

Az. Vagy nekem. Nem mérsz feleslegesnek:
légyzümmögést minthogyha. Fújsz, s leesnek.

Beszélgetés ugyanolyan ősszel

inspiráció: http://szilvasi.blogspot.hu/2014/09/ugyanolyan-vers.html

Marla képe

Szilvási Pál
Ugyanolyan vers

Hajnalban indulsz el. Minden ugyanolyan lesz,
mint akkor, amikor minden ugyanilyen volt.
Messzire nézel, és még látod, hogy a vasbolt
ugyanúgy kinyit, és mindenki ugyanazt vesz.

Ugyanúgy hámozod a zöldes karalábét,
ugyanolyan marhák néznek a legelőről,
pofájuk most is oly monoton bájjal őröl,
mint akkor, amikor ugyanígy ment a játék.

Akkor hát? Mi a baj? Mért fojtogat a bánat?
Nézz be a táskádba! Csomagoltam egy szárnyat.
Ha fázol, vedd föl a szürke kötött pulóvert.

Sosem volt más az ősz, mindig ilyen esővert
ablak mögül bámultad egész nap a tájat.
Most hát mért érzed úgy, hogy mégis átvert?

shizoo

Minapi változat

Elkésve indulsz. Ez is, mint minden, változik:

bár ma sem úszod, a jártát se szárazon.

Látszólag úton volnál. Látszólag árazom

megtett utunk arcodra mélyült ráncait.

Otthonos látvány vagy, mindig más alkalom -

ahogy álmot öblít a kávé gőze ma,

a nyáj ma máshogy áll, borjú és kapuja

másképp tükröződik a járműablakon.

Akkor hát? Mi a baj? Mért fojtogat a bánat?

Ahány reggel, hát annyi bűvös változat

ácsol épít benned panellakást magának:

ha fázol vedd fel. Ha éhes vagy, ott a szendvics,

rágcsáld nyugodtan. Eső vert éhet enyhíts.

Őszöd nem késve újragondolt akciós ajánlat.

Utóirat - Zen fotók: Nakamura Junichi (13.)

                                                                                                                   HARInak, öribe

HARI:
morze jelekkel
üzenget levél híján 
a tél a fának

*

shizoo:

levél híján a fa
érthetetlen - érti e
lét a Tél versét?

Beszélgetés kertekről, nagyanyákról

forrása: http://ujnautilus.info/odavissza





Fekete Anna:

Oda-vissza

Ez is királyok földje. Megszegetlen
vörös-kék fényekkel teli messzeség.


Nagyanyám spenótot szed benne. Negyvenöt
Lépés a körtefa-sor, huszonöt lépés a kerítés.
Nagyanyámnak a huszonöt lépés is sok. A szomszéd
fiú – minden pénzt megérdemel – tavasszal jön
a kertet felásni. Régi kert ez, korhadt, öreg,
a földjét ugyanolyan öreg indák fojtogatják,
mint nagyanyám térdeit.


És most, olvasó, azt hiszed, jön a mégis!
Hogy szeretem a nagymamát, hogy szeretem
ezt a drága kis kertet, hogy hogy tipegtem-topogtam
benne, mikor gyerekkoromban negyvenöt lépés után
megláttam végre a végtelent.


Hát nem! Mindig utáltam ezt a káposzataszagú
kis kertet, ami telis tele van hasznos magvakkal,
az öregkor folyondáros, már-már rögeszmés
aggódásával…


De egyszer elsodort engem egy hullám az Adrián,
ki az öbölből a prüszkölő tenger felé. Míg kapálóztam,
minden sejtemmel éreztem azt az életet a haláltól
elválasztó negyvenöt lépést, amit a nagymama oly
makacsul tesz meg minden reggel a körtefáktól
az ágyasokig. Egyszer majd alulmaradok,
ahogy alulmarad ő is.

shizoo:

Csak oda

Fénnyel nyitott, szegetlen ég alatt

tőkék hadseregében, érés előtt.

Folyton kötözte. Nagyanyám. A dombhát

mögé húzódó lépésre a lépés - nekem a

végtelen volt, végtelen rabszolga-unalom

a mellette futó sorban. Nem futottam

mégsem, bár akár kacs a szőlőt - teste önmagát -, 

úgy fojtogatott a rohanhatnék. Soha nem 

látszott a vége. Régi szőlő volt, néhány 

bepótolt új tővel. Száraz, fehér házi bort izzadó.

Szeretett fuldoklás - így utólag azt hiszem 

ott tanultam lefulladni induláskor. De neki a

következő lépés, a munka határtalan

következő tőkéje zsírozta az ízületeit. A kapálás.
A húgommal nem kapálóztunk ellene.

Nem. Hiszen szerettük. Mert a munkába minket is 

beleértett. Körbenőtt folyondár akaratával, amiben

aggodalomnak alig jutott hely - de el is takarta

a következő kapanyom: dugványozni, fosztani, vágni, 

seperni való.

Sodrásába vonta a végtelen, amikor még nem is

éltünk és a szemünk láttára is csak sodorta. 

Nem makacsságból - egyszerűen nem ismert mást.

Nem ismert el mást. Mikor  szőlőt eladtuk, "nem bírod, mama,

nem tudunk minden kurva hét végén haza járni",

kifosztva indult ahova én is kifosztva fogok, 

csak oda.

A bejegyzés címe

Tudom a címed!

Úgyhogy húzd meg magad, te

kis pöcs poézis!

Hullámtükör

a csobbanás emléke. terjed
visszaverődésig. ahogy a fény
verődik a szemedre. ahogy a felhők
hullámoznak. pára képe a vízen.
víz képe a párán. a látható
lebegő víz.

a csobbanás emléke. bedobtál
a szemembe valamit. ahogy a képet
dobja a víz. visszaverődik rólam
közben mélyre merül. egyre beljebb
a felhők képének süllyedése. a
szememben.

szememben felhők süllyednek
a csobbanás után. bolygó égi kavics
felszínén úszó képben. tükröződő
felszínén úszunk. s fölötte

a vékony burkon túl
az elképzelhetetlen távolságon túl
amit átjár, de nem világít a fény
a csobbanás utáni terjedésben
egy felfoghatatlanul felhőtlen lény
is pislogott.

amikor a szemedre
fény vetődött, és elkaptad
a hullámzó felhők csobbanását.



haiku-verziója:

egy isten pislog
amikor elkapod felhők
csobbanását

ars poetica

fosztott egészség hiánytömése
tabletta becsvágy növelt adag cudar
reszketés a réseken áramló hideg
huzatban. nem lennél költő.

azok belehalnak a fénytörésbe
hogy nem csökken a nyomás a
tócsává összeálló éjfestő esőtől
ami leáztatja a napfelkelte indokát.

fosztott egészség hiánytömése
hogy félsz. félsz megmutatni nekik
a teljes bevételt. olyan leázó
plakát a sűrű páratartalomban.

azok ott a leázó szavak. alázó
ázás. félsz: és amíg félként
felkent feled tovább feleződik
addig ázol. táguló hiányt tömsz.

nem lennél költő. aki fél az
összegélezi nyálával a látványt.
félrehúzhatatlan párapárnán át
puhul. aki fél az féli a szelet.

talán ezért nyit ablakot minden
reggel mégis valaki benned a
huzatra. a huzathoz két rés kell
és tudod: a másikat nem tudod

hol van becsukni nem tudod.