Sakálok

Dögtermő évad... Mikor nem volt az?
Csak a mód változik, ahogy a dögre gyűlnek
a sakálok. Minden varázslat ide szolgál
a végén - minden kitalált csodánk, karcoló
tűtől ecseten át a kameráig. A dögre gyűlő
sakálokat szolgálja.

Mert régen legalább
ki kellett menni a térre, nyakat
nyújtóztatni, hogy lásd a nyakazást.
Akasztáskor a hólyag utolsó
kiáradását. Hallani a sikolyokat a
karók felől. A nyöszörgést a keresztekről.
Mégiscsak volt benne valami
meló. Volt benne döntés.

Most a fotelből. Mert nem a "csak
munkáját végző" bio-statív, vigyorgó fotós a sakál. Nem.
Az a sor ott a dögre gyűlő éhségünk fogsora.
Ők csak a fogaink. Cserélhető műfogsorunk akár,
ha kihull közülük is néhány. Ha kirohadnak a gyökerek.
Már régóta nem a rádöbbenésünk etetik.
Mert mi vagyunk a Sakálsereg.
Telhetetlen, saját döglött húsunkat
zabáló dögevők.

Beszélgetés: ez itt.

Forrás: http://susannicon.blogspot.hu/2014/01/turbuly-lilla-valami-kekrol.html#comment-form

kollázs: Lakner Zsuzsa

Ez itt a teljes. És veszése már. Ez.

Múltat merít az elcsurgó Benáresz.

Folyton múló, mégse múló bűn-íz,

ahogy mindegyre mossa csorduló víz.

A zen meg a...

                      Robert M. Pirsignek

fokozhatatlan

szavakkal gurigázol -

mint a mega-zen

Életben maradni

                                    Katona Tibinek, köszönettel


inspired: http://drazse57.blogspot.hu/2014/02/wall-street.html

"Annyiszor hallottam, életben maradni mindig csak más élete árán lehetett és lehet most is, és a mások halálából miránk maradt örömöket, bánatokat, szeretetet, türelmet, lelkifurdalást vagy gyűlölséget magunkkal hurcolva tudunk csak menni tovább. Zálogtárgy minden élet, tudjuk azt, másoktól, mások életéből megőrzésre kapott vagy éppen kikövetelt percek és órák, és néha, igazán szerencsétlen történelmi pillanatokban egész életek sora." (Izabella Jones)

ülök a helyemen a helyeden
mintha fejeden vénült kalap ül a fejemen:
ül az ajkamon a tőled kapott ige
és bárki fülében hidd el
tényleg ül
az életem helyeden az életedbe
így lényegül.

nem önként adtad át - a fájdalom
adatta át - és én sem önként adom
ha majd adom a tőled kapott igét
tovább ragozni annak ki
hibáim és hibád
mentén tovább finomítja
nyelvtanát

a tőled és tőlem megörökölt kalapban.
szakadtál és addigra már én is szakadtan
ládába téve létezem csak -
hacsak nem hiszünk a
megvénült igének
hogy lélegzet nélkül is tovább
liheg a lélek -

bizonytalan remény. ami biztos marad:
hogy átadom. ahogy te átadtad magad
a gondolatnak a szemem láttára többször
hogy könnyű volt az átadásod
megragadni:
így tudtál, így tudsz - így tudunk
a gondolatban életben maradni.

Magányos szomszéd

megtört csendet szór
megavult estékre a
televízió

*

rigolyás vén eb
tartja karban a vaskos
vén rigolyákat

*

meglepetések -
feledékenység teszi
unt bosszúsággá

*

gyógyszerek élik
benne rá szabott saját
éhük, életük

*

ajtaja nyílik
ha időnként becsöngetsz -
mintha nem nyílna

Pamflet-töredék

...


Ha valaki népesedési elkorcsosulást emleget
akkor én népesedési elkorcsosulás vagyok!
Ha valaki úgy hivatkozik rám: ezek
nincs választásom; helyettem ő mondja ki ezt is: azok -
pedig ők tényleg azok. Ők az ok.
Ezek a zombijaink. Rohannak felénk az elkapart
de soha ki nem ölt
- ki nem beszélt - dögszagú szavak.
És a mögöttük a régen ismerős, hullabűzt árasztó
azok által ezeket tarkón kínáló gondolat.
A mérce. Amit elástunk. Élő szövet
mi rátapadt a vasra.
Én csak azt mondom erre, amit a mesében:
forró vizet a kopaszra!

Lehet öltönybe bújtatni a zombit. Beültetni a
Nemzeti Aberrációs Díszterembe.
Hogy kellő előnnyel - mint tudjuk, behozhatatlan
versenyeztesse Zombiföldjét a gennybe.
Ezek tényleg azok. Ők az ok. Ez a Lovas Tengerésztől
örökölt zsíros örökség.
Ezeknek én úgyis azok vagyok. Büdös van.
Legszívesebben köpnék.
Ezek úgy lágy kenyér, hogy penészes. Úgy bor, hogy
a szőleje saszla.
Én csak azt mondom erre, mint a mesében:
forró vizet a kopaszra!

Nehéz meló kiölni a kiölést. Adni az esélyt
amivel tényleg visszaélnek.
Nehéz meló akár csak énekelni is
ott, ahol a röfögést vélik a zenének.
Visszahozni a Nemzeti Röfögésből,
a Disznóólból szaros gumicsizmában a komplett
vissza nem hozást. Hogy ne a temetetlen múlt
szabályozza idegenszíveinket.
Azok vagyok, miközben ezek az azok
ugyanúgy az ólba hajtottak be minket.
Nem látszik választásom itt, pedig a
mércét nem is tettem túl magasra -
de addig is mondom, akár a mesében:
forró vizet a kopaszra!


...

A sztoikus haikuja

                              Biedermann kisasszonynak

"Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha méghozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat."
(Marcus Aurelius elmélkedései)

ne rágd magadon

a világot - ne rágjon

soha világod

Rácsodálkozás: Kisnémeth Ferenc (3.)

Vonatból


Látványnak háttal, avagy a másik oldalon -
nem ott, ahol megragad.
A másik oldalon találod magad.
Nem az egyetlen kinyíló távlatban, amit
tavával a medence
a tenger lélegzetéből ideálmodik -
mindenki arra néz. A szabadság
időtlenébe. Hullámokon rohan a lélek
a látóhatárig és túl azon.
(A távolból ide dereng
Tihanyon túl a Badacsony.)

Szóval a másik oldalon suhan.
Mert arra is van nézet.
Idősebb, avagy
alig fiatalabb, mint a vasút maga?
Árnyékában ott borong a
kőszénfüst szaga.
Mégis, a létezés buja rétjében
méltósága van, mint egy antik, vagy
apátsági romnak.
Betonból öntött méltósága -
bár már nem zár el semmit semmitől; csak azt
a foltnyi látványt, fikarcnyi rétet, előlem.
ahogy rohanunk a vonattal
mellette el - és előre az időben.

Ideje van. Mint a zakatolásnak.
A sínek ütemének. Mint az utazásnak.
Nem rohan a megérkezésbe.
Modern rom - az ideje kevés,
de van, akárcsak a megérkezés.
Látványnak háttal csak ez a foltnyi látvány.
Megragad, mint a mögé álmodott
lónyerítés, szénaszagú udvarok.
Vagy akár egy már nem látszó illa-
berek úri villa...
aztán a sebesség elrántja előled -

a vonattal, suhanó partján az időnek.