Kínos

Kínos érzések nélkül nincs katarzis.
Pont ez izgat. Jól vagyok. Amúgy.
Szeretnek és szeretek. Van vizem és
van borom is - és jogomban áll
bele se inni. Ételre nincs gondom,
csak örömem. Fedél van a fejem felett,
és nem zavar, hogy berendezkedtek
a fedél fölött is - ahogy én sem
gyakran zavarom az alattam lakót.
A megtett méterek nem csavarodnak
a kelleténél jobban a kerekemre -
letekeredő csavarok és eltört
sárvédőpálca azért nem feszít
a sorsomra drámát. Ami gondom,
az oldható, ami kötés, az megtart.
Oda vagyok csavarozva egy
foszlásra ítélt élethez, de még
nem rozsdásodtam oda - közel
jár, ahogy a bal öklömhöz a taxi tükre,
vagy a jobbomhoz a korlát,  de
még nem ért ide, ahogy
majd elvétetik, ami megadatott.
Most még minden oldható.
Vagyis - annak tűnik. Hagyom, hogy
tűnjön. Mondd, költő barátom,
hogyan lesz ebből, kiejtett szavakból
elkapható, megragadó figyelem? Hiszen
valójában a megelégedést kéne
magyaráznom, ahogy egy elkúrt
egykori eminens másodikos magyarázta
a kínos középiskolai bizonyítványát.