Adásban

Gondolom feltűnt, hogy semmi esélyem
nincs a komolyan vételre -
egyáltalán a vételre.

Mégis adásban maradok, mint a paradox
világvége után az egyetlen aggregátor
és rádióadó birtokában az a samoai halász
aki majd az emberiség utolsó pillanatait
dokumentálja az Elveszett Mondatok
Könyvtára számára, amit minden
leírója más névvel illet, és ami
az álmaimban úgy jelent meg, mint egy
valószínűtlenül nagyra növelt Szent
Péter Székesegyház. légyméretben
röpködtem benne és tele volt
elhangzott és meg sem hallott mondatokkal.

Az emberiség utolsó pillanatai egyetlen
ember utolsó pillanatai. Aki nem tudja,
hogy kinek, de elmeséli milyen
eszetlenül gyönyörű a lemenő nap
fényében nyugat felől felé dübörgő
légkört felperzselő tűzvihar - vagy csak
a szomjúság lehetetlen hallucinációit
szórja az éterbe, tengervíz-marta torokkal
delirálva a Szent Folyadékról, amely immár
teljesen elfogyott a ciszternákból.

Mint a Bibliában. Van a Márk-változat, szikár és
kíméletlen; letarol, mint egy meteorbecsapódás.
Meg van a Jánosé, szinte csacsog; sokkal tovább
tart benne minden, de ugyanaz a
visszavonhatatlan feltámadás a vége.

Gondolom, feltűnt, hogy semmi esélyem
sincs a komolyan vételre - amíg elterpeszkedem
ebben a rendszerek személytelen, lelketlen
számítása adta életmódban, a palackos vizemmel,
a margarinnal, a nejlonszatyorral és a rendszer
minden gesztusommal fenn tartásával,
a sebeidben további falat húsért turkálva -
te mondtad, hogy ez a te tested, együk -, hiszen
az életfeltételeim feltétek ezen a szarból épült
várban mikrózott, Gólemkéz kente, ketchupos,
ez a te véred melegszendvicsen.

Gondolom feltűnt, hogy semmi esélyem, amíg
az odaadásom csak egy Gólemlélegzetvétel
tüdőszagú mellkasi zöreje a
kakofóniában.

Mégis megkérdezem:
van valaki az adás
másik oldalán?

Hall valaki engem? Vétel! Vétel!

Harmónia

megöntözném az
erkély magasába
komponált kiskertet -


petúniánk egy
túlcsordult cseppel int:
hagyjam ma békén

kitérés

a parlamenttel srévizavé állok
egy étterem előtt a valaki vacsoráját várva
hallgatva akaratlan az éttermi dolgozók sajátos
enyémtől eltérő valóságát

amikor harmadik valóságként megáll
az elé kilépő alkalmazott előtt
egy hajléktalan és elbődül
elit! ez itt az elit!
aztán odaszédül elém még nálam is
gerinc-sérültebb tartással az arcomba kiabál
figyelj, má'! arra kérlek, verd pofán őket!
amire ebben a kényelmetlen szituban
tőlem csak ennyi telik:
ne beszélgessünk. inkább ne beszélgessünk

állok ferdén a parlamenttel az étteremmel
a csövessel az életemmel szemben
a szépre nyitottan
tehetetlen mélységes igazával szemben
állok

egyfelől várom tőlük a munkát amiért fizetnek
rendszer hűséges rabszolgája
a moccanás valóságos esélye nélkül
állok a nem csinálok semmit pótcselekvésében
másfelől haragszom erre a roncsra aki az
én faszommal verné a csalánt de
persze verni kéne az egész gusztusosan
fűszerezett csípős csalánerdőt verni kéne

magam veretni
ha már nem vagyok képes csak ezt
az álságos ízharmóniát fenntartani
a körülöttem elterülő
velejéig hazug eldobható evőeszközhalomban

haragszom erre az embertársnak
nemigen kinéző sapiensre mert
igaza van de
bocs nekem szükségem van arra a
pár forintra amit ez a fuvar
meg amit a többi jelent ahogy
ennivalót szolgáltatok a mások lustaságába

hogy lehet valaki ekkora geci
hogy csak így elveszi a nehezen
kiküzdött illúziómat
hogy alapjában rendben van
ez a helyzet parlamenttel srévizavé
étterem előtt a más vacsorájára váró
zen-buddhista ételfutárral?

megtérés

annyira valóságos minden de
az ítéletidőnél kevés dolog
valóságosabb

pontosan tudom hogy élek
amikor végre megint
és egyszerre elfog az
Úristen de jó, hogy velem történik és a
Jézusom, mi a faszt keresek én itt
ózonillatú érzése

Prométheusz csomagold
bordáid közé az ellopott tüzet
egy halott isten kompetenciája
rezgeti a református egyház tornyának
villámhárítóját

A Ráday utcán végig
ponyvák alól félig elfogyasztott
ebédek menekülnek

ez a harag mindenhova bever
és te felülsz a saját mágiád
Szentmihály-lovára

istenek ideje van
fém-szürke felhőket püföl
egy északi ököl félálomban elhajított kalapácsa
most vagy szabályszegő lettél tényleg vagy
az összes pantheon része

annyira valóságos minden de
az istenek idejénél
kevés dolog valóságosabb

egymásra találnak

inspiráció: https://www.facebook.com/A.boseg.zavara/posts/2306852386096044






ama nagy békében a népek
egymásra találnak -
veteményezés közben
az egyik véletlenül kiássa
a másik combcsontját.

egymásra találó béke.
az egyik veteményez
a másik televényébe -
jól trágyázott talajba
otthon, édes otthon.

mezsgyére hajított napon
fehéredő csont és
a hajító kéz boldog békéje
birtokló egyetértésben -
hiszen ugyanazt az áldott földet.




ezekben a napokban a szellemi
európa születik újjá. boldog vagyok és
boldog a magyar irodalom
hogy ebben a szellemi felépítésben
szintén részt vehet.

szép képet láttam éppen az előbb
a templomban, amint
luther rámutat a bibliának arra a mondására
hogy a vér megtisztít minket.

a vér megtisztítja európát.
európa népei a békének
a léleknek és az új szellemiségnek
a jegyében összefognak és
egymásra találnak.




egymásra találás
veteményezés közben -
szegény yorick csupa kisbetűvel
kimondottan kisbetűvel
ásatag yorick.

nyírő józsefnek hívtak. a
weimari költőtalálkozón
tettem hitet az új rend
vérben születése mellett -
minden születés véres.

bőröndben határon utazó por
az otthon édes otthon drogja -
ma is terítenék a dealerek
egymásra találó
lélekben hasadásom.

Mintha beszélnénk

Marlának

Egyre kevésbé szólok bele a mások
elméletébe. Néha örülök, ha te is
úgy gondolod. Néha sikerül leszűrni a
zavaros vizekből is csillanó tartalmat.
Amúgy nem vitatkozom. Talán mert
azt szeretném: hagyjatok békén.

Na. Ennek az esélye jégverés után
kisütő napon felejtett dió nagyságú jégé.
Egy-a-jelszónk együtt üvöltési kényszerét
ez a struktúra belekódolta magába:
aki magyar, velük van. Ugrál az egy
stadionnyi szurkoló a tétmeccsen.

Vagy mit is beszélek... Hatvanezer
helyen az a háromezer. Még.
Olykor összegyűlik stadionnyi nemzet
egy Eb ura fakóra. Bár a nemzet szó
fájni kezdett, amióta szorong. Amióta
kérdés lett megint: belőle ki magyar.

Szóval az együtt üvöltés kényszere.
Nekem is van egy elméletem, itt
suttogom el minden reggel.
Tizenöt-húszan olvassák. Tudod mit?
Lehet jobban izgat ez a tizenöt-húsz,
nem gerjednek jelszavakra.

Hiszek a suttogásban. Talán ezért
nem vitatkozom veled. Mert a
vita ma emelt hangon, elemelt hangon.
nemzeti és nemzetietlen hangon
(mintha lenne hovatartozása a hangnak
a nyelv kárpótlási jegyein túl)

zajlik. Zaj. Cáfolj rám. De halkan.
Indulat nélkül. Mintha beszélnénk.
Mintha gyógyulnánk közös
esendőségünkben.

tajtékot vető

ismeretlen eredetű bőrbe kötve ébredsz
amit senki nem akar bevallani.

túl sok választásod nincs, a nyúzás
fájdalmát ismered és nem kívánod -
a tükör is csak annyit
dereng vissza: viseled.

mintha kicseréltek volna - ezt
szoktad hallani, de
a legtöbbször nem ebben az
alakváltást belülről is
a szervek szintjén is idegen
érzéseket vető,
tajtékot vető értelmében.

beléd harapott a hold
égbe kiáltó hiánya -
ez most a mesék szörnyetegének inverze
megszelídültél tőle:
partot loccsantó hullám.

még a végén kiderül:
tényleg léteznek ezek a szörnyek
attól, hogy nem hasonlítasz rájuk.

még a végén
tényleg képes leszel
falatban az éhet
szigeti sétában a másik
teste lüktetését
jobban tisztelni, mint
Krisztus testét a kannibál hívő.

ahogy a hullám.
ahogy nem éhes.

koincidencia

07
24

Áldás vagy átok -

mondod. Néha úgy tűnik,

tényleg válaszol.

A semmi ügynöke

"És utána nincsen semmi, érted?
Nincsen semmi!"
Látom a szemét. ahogy tényleg ezt a semmit látja.
Nem lát semmi mást, csak ezt a semmit.
Nem akarom mondani neki, de.
Mondanom kell neki, hogy

Neked előtte is csak a semmi van.
Benned a semmi. Az érzete. Erősen érzed,
a legerősebben. A világba szakított
betömhetetlen éhség vagy. Világba szakított hasadás,
ahol beárad a semmi. Ahol
te vagy, ott nincsen, csak ez az éhség, a
beletömött anyaggal. Csak jóllakottan
vagy veszélytelen. Lustán elheversz a napon,
mint a ragadozók. Éhség vagy, amit
időlegesen betömnek, aztán a hasadáson
minden kizuhan, amit a résbe tömtél.
A tömés izgat. Hogy betömhesd
ezeket a hasadásokat. Láttad már a
halottak nyitott szemét. A semmit látják.
Látod a magad szemét. A semmit látod.
Előtte sincs semmi, amikor nem állsz másból,
csak ebből a szaggatott vonalat lépésenként
húzó nyomorult éhségből. Ez a tiszted:
a soha nem múló hiányt betölteni.
Neked előtte is csak a semmi van.
Bevarrhatatlan, tudatos hasadás vagy.
Benned a semmi. Nyugodj bele.

Lehelet párája
homályosít tükrön -
túl közel álltok.

Reménytelenre ürült
tekintettel néz a szemedbe.
"Nem mondtál semmit. Ugye tudod,
hogy nem mondtál semmit?"

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (9.)

Dream Chaser (Acrylic on canvas, 60 × 48 inches)

kifutnál a világból -

szénaszalma-

szénaszalmaözvegy

*

megint késik az

a kibekúrt tornádó -

ugye, Dorothy? 

Koprodukció (6.)

Independent Star (2019. július 21.)

A sámán csillaga

törzsből nőtt bokrát -

törzsökös metszetében

tapasztalást láss:

*

csillag csak magát

látja - fényének bokrát

körbe vetülni

féltávnál (körülbelül)

nincs érkezésem -
s amíg nincs érkezésem, nincs vers.
mert ebben a percről percre tartó utazásban
is egymást követik az érkezések,
és csak érkezés után látom az út egészét
hogy beszélhessek róla -
út közben jobb esetben csodálkozás van,
rosszabb esetben fogcsikorgatás,
maga az út ritkán artikulálódik
zajból szavakba.

ez most jobb esetben út, rosszabb esetben
vonszolnak rajta -
nincs érkezésem csak egy pillanatra
megálltam szavakat lihegni
a víz képéből inni egy kortyot, hogy
tudd: még tart.

mert érkezésem ugyan nincs,
de ez ad egyfajta tartást.

A patak nyelvén

A szökőkút a természetes vizek nyelvén beszél.
Megidéz egy élmény-teli utazást a világ
valamelyik patakpartjára.
Mindegyik szökőkút a saját hangján,
akár mindegyik patak, vagy akár egyetlenegy
partján a lépések mentét csobogtató kövek
közén az egyívású víz.
Körülvettük magunkat ilyen megidézésekkel
erdők ligetes tisztásait megidéző parkok
közein - mert itt idézet minden; a víz
körforgásában már az összes szavunk kimondta.



A szökőkút a természetes vizek nyelvén beszél,
az erdők ligetes tisztásait megidéző parkok
az erdők bolygótüdő kilégzés-hangján.
Körülvettük magunkat ilyen megidézésekkel,
ahogy belakják parkjaink a rovarok, a madarak, és
minden szándékunk ellenére ökoszisztémává alakul
a díszelgésnek ültetett arborétum.
Mókus fosztja a jövőt mókás énekektől -
menyét fosztja a mókuskaromnyomot.
A megidézés akaratunk ellenére sikeres.



A szökőkút a természetes vizek nyelvén beszél
és ahová nem jut világ felborzolódó szőrének idézetéből,
oda elviszi a hírt a csilingelő eső.
Kőből és téglából rakott, közein letérkövezett közösünk
ázik az ige zivataros igazában -
a megtisztulás minden reménye nélkül.
Hiszen a víz már kimondott bennünket. Akik vagyunk:
egy-egy önmagára rendkívül büszke idézet,
amit rossz színészek nyelvet harapó,
színpadias gesztusoktól sebes szájába adott a
meglehetősen hanyag rendezés.

A félelem természete

Kimondhatatlanságokkal bíbelődöm.
Hogyan mondjam ki a vadméhet,
aki az egyik kaktuszunk alá petézne?
A szokott módon vittem ki tegnap
gyufás skatulyában rezgett,
és most bizalmas közelségben a
kezem mellé tojná a jövőt -
egyszerűen érzem: ugyanaz a példány.

Azt a kaktuszt télire behozzuk,
lakásban tartott vadméhek nemzedékéről fantáziálok.
Akik ugyan egyre többen lesznek,
de megszokják ezt a nekünk berendezett skatulyát,
ahonnan engem is kiráz egyszer
egy nálam elképzelhetetlenül nagyobb kéz:
repüljek - máshová.

*

A félelem természete szerint
osztályozza a természetet.
Az elfogadható és a tűrhetetlen
játékterében lehetséges forgatókönyvek
hártyás szárnya rezeg.
Csípések emléke sajog az alkaron,
tűvel kiműtött fullánkok mérge
lakik a lehetségesben -

az előrelátás azt követelné,
hogy ne alakuljon ki semmiféle,
előreláthatatlan kimenetelt ápoló
fajközi barátság.
Csak tudod - lenyűgöz ez a meglehetősen
szokatlan, és az előtörténete
ismeretében erősen valószínűtlen
bizalom.

*

Csak hagyjam, hogy történjen.
Ez tényleg a legnehezebb.
Becsukott előrelátással, ahogy a szívemben
termő űrt tölti be az izmok
percenként hetvenötször rémült rándulása;
az abbamaradás előérzetében
lüktető szivattyúrendszer,
ahogy makacsul ragaszkodik az áramoltatáshoz -

hagyjam odapetézni a világot
ahova szeretne. Mást úgysem tudunk
csak reagálni,
zümmögésre, méregre, másféle akarat
betelepülésére a számunkra
otthonnak rekesztett, skatulya
territóriumában.

megtisztulása

van egy égi szikla a fejemben
amely egyre közelebbi pályán imbolyog felénk
amolyan égi akarat
ami tűzzel mossa tisztára a szeméthegyet
hogy újra évmilliókon át
tisztuljon bújjon egysejtűből egyre
bonyolultabb struktúrákba az értelem
felaprózódó darabkáiban keresve
önmagát szenvedjen a megfelelő
összetettségű idegpályák kialakulásáig
egy túlnan anyagtalan
önmarcangoló poklában a tudat -

nem tudom kiverni a fejemből
hogy mi akarnánk így
mert a teremtés izgatott kényszerében megint
túlságosan sok energiát pazaroltunk a csomagolásra
aminek ülepednie kell
lehetetlen mélységek óceán-mély
nyomásában eltűnődnie
hogy mit is csomagolt be.



van egy égi szikla a fejemben
amire rámutatva megint hivatkozhatnánk
az Úr pusztító akaratára
holott mi termeltünk ki egy ilyen
választást a belázasodó
bolygó bőrén gondolatot szaporító
azt hazugságokba díszcsomagoló hangyák
parány létünkre látod
sikerült ezt a csodát itt körülöttünk
élhetetlenségbe göngyölni -

nem tudom kiverni a fejemből
hogy ez a fajpusztulás akkor volna elegáns
ha magunkra hívnánk azt az 500 megatonnás
csókot a mennyek országa és
a purgatórium között
ha nem kéne végigkínlódni a teljes
ellehetetlenülés befóliázott fuldoklásáig
ezt az előremutató helycsinálást
a sokkal egyszerűbb formáknak.



jó volna másik ösvényt keresni
a csillagok közé
nem az elégetett testek sikolyából
dübörgő elszakadást -

jó volna sokkal több helyet adni a csodálkozásnak
ebben a fosztásoktól szaggatott
válaszainktól sokkos állapotba került
kíváncsiságban.

ötös retró

alkalmi vers a dolgok állásáról

Újabb nagy átnevezési verseny indul, mert
be kell bábozódnia a rendnek, maradjon lárva.
Bebábozódva ágról szakadó emberkert
izzad remegő ezüstfonalat gubójába zárva.

Hívjuk együttműködésnek, ahogy leszakít
és a nehezen izzadt magánéletemből kiforgat
egy másik verejtékes kéz - mutathatnál valakit
de senkikből áll megint az ütemre lépő tipor-had.

Hiszen nemzeti együttműködöm velük: a működön
túl amit a többi bűv-bogár látványnak izzad,
adózom, lefűzöm, iktatom, hiszen működöm

ezt a rendszert, mintha volna benne valid rag
amit még illeszthet a névhez a bárki dömdödöm -
már vállat se rántok, hogy ezek újra bepaliznak.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (71.)

07
16

törzsektől tördelt

fényben sajátítsd el a

növényi tartást:

idő járása

ha tüzet igéz is - nő.

amíg csak nőhet.

gyűlöletkeltés

árnyékot vet bennem. mintha volna egy
belső táj, beszüremlő fénnyel, mintha a
szememen át - vagy tán tényleg fényforrás
is ragyog odabent, de a megszólalásaid
árnyékot vetnek bennem.
tehát bennem testté alakulnak.
ez teremtés. ahogy a fantázia csinál
idegen tájat idegen nappal.
vagy hatalmas ragyogó fákkal, amik befényelik
az egész birodalmat. amíg valamilyen
rosszindulat - lakik bennem, nyilván -
ki nem oltja a fényüket. árnyékot vet bennem
a megszólalásod, tehát vakfoltot teremt.
ahova nem jut el a belső fény. amit
nem világít át a fantázia teremte
világító test. ez is egy táj, csupa testből,
az anyaguk olyan vaskos és
megszámlálhatatlan, mint a szerveimben
történő borzalom. ezt az árnyékot
nem tudom megemészteni, csak ha
megemésztem a testet, ami veti.
elfog a gyanú, hogy amit mondasz,
ami bennem árnyékot vet, az így
emészthetetlen. hiszen belőlem áll. ezért
nem tud egyszerűen csak kilökődni.
azt hiszem, ezt az árnyékot hívjuk
egyszerűen félelemnek.

Dilemma

valódi méreted
egyetlen mércéje a
kihez képest

*

valódi méreted
egyetlen mércéje a
mihez képest

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (8.)

The Visitors 48" x 60" acrylic on canvas

hamar pitét, még -

látogatóba jön a

tudatalatti

három bogyósgyümölcs-

nővér pitével

tömné el lelkeink

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (70.)

07
12

visszaverődő

simulékonyságából

göröngyök nőnek

víz önmagával

vitájában alig látszik

a keltő part

Fohász

szellemem, engedd

hogy a földdel megromlott

kapcsolatom a földdel

tegyem egyenlővé

roskadjon a Gólem

Aljas Nyolcvannyolcas

5412-ben Auron VasQuez 123. (a legendás 123.)
bővített változatot tikkelt Tarantino Aljas nyolcasához.
A minisorozat eltérő technikájú animebetéteket ugyanúgy tartalmazott
(ahol a hősök, Warren, Ruth, Mannix seriff
megjelenítése olykor beállításról beállításra módosult,
ahogy egy másik kultikus szilikonkori kövületben:
Linklater sensei Waking Life-jában),
ahogy kifogástalan kamuflázs is készült bele az eredeti arcokkal,
szinte kiszúrhatatlan minőségben odaigazítva az
enyhén kopottas, kétdimenziós eredetihez.
Az a legenda járta, 123. valahonnan előkotorta a
kivágott jeleneteket - ezt elsősorban a ultracore T.Fanok
nyomták. Mert például bekerült a sorozatba reálban
ahogy a négy arc mind megissza a bögre kávét,
a bandatagok Daisyt ölelgetik, aki aztán
megérdemled, hogy te dögölj meg utoljára felkiáltással
fejbe lövi Smithers tábornokot -
ebben a képsorban nem bukkan elő a padló alól Jody öcsi,
mert aztán totálban látod Sam L. Isten Jackson szemét,
a szemébe települő megértést,
a kamera távolít és, voila: ott vagy az eredeti filmben, ahol a
feka fejvadász nem iszik bele a feka löttybe.
Szóval nehezen vették tudomásul egyesek, hogy a
rajongásuk tárgyát képező síkfilm valójában csak egy
iparművészeti termék - ami most nyerte el zseniális formáját,
hogy 123. személyében végre egy igazi zseni nyúlt hozzá.
Nem is beszélve a minisorozat betéttörténeteiről, ahol
minden szereplő, Six Horse Judytól Charlyig, a fáskamrába bújó
istállófiúig, tényleg mindenki megkapta a maga eredettörténetét -
nyitva hagyott kérdések tömegével. Szóval a tikkelt változat
összehasonlíthatatlanul több réteget pakolt a befogadásra,
mint a fényében elhalványuló eredeti.
Robbanásszerűen terjedt a híre, különösen, miután több
csillagközi járat is a portfóliójába tűzte, úgyhogy az űrben is
elszabadultak a vetítéseket övező masszív botrányok.
A sikert leginkább a tény húzza alá, hogy 123.
ellen a megjelenést követő évben
három merényletet is megkíséreltek az ultracore T.Fanok,
Úgyhogy nem kell csodálni, hogy
az Aljas 88-as lett 5412 leghangosabb
klassziksíkfilmes tikkelt durranása.

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (7.)

"Steadfast" (2019) 16" x 12" Acrylic on linen

rendíthetetlen -

szárnyak és fogak félik:

meg fogsz rendülni

csak a mélán

szénát őrlő közöny

ennyire érzéketlen

Séta a hegyen

Egyre kevésbé izgat, mit hagyok
magam mögött, milyen
mászkálások tipornak a nyomomba,
mi mossa el, szennyes áradat,
felhőmocsok ég alatt tőlünk
dagályos tenger.

Miközben minden szeretetemmel
dokumentálom a mások - szerintem
tiszteletre méltó - nyomot hagyásait,
az összefirkált erdőt, lángoszlop
bokrokat, és a megtisztelő sétát egy
összeomlófélben lévő város
trombózisos erezetében - na,
erre varrjál gombot.

Szóval amikor hátrafelé nézek is
másokat látok.
Akik talán ugyanolyan minden
méltóság nélkül támolyogtak, ahogyan én,
fajanszba lógó, mosatlan kezekkel
emelték az ajkukhoz konzum
Krisztus tartósított testét.

De a látványukban van valami nemes
vadakra emlékeztető agancsos vadság,
annak ellenére, hogy nem őket látom,
csak nyomaik potyadékát, olyan
ösvényt rajzolnak lekopárított,
tarvágott parnasszusom oldalában,
ami (mégis) visszalélegzi oda az erdőt.

Ez a delíriumom. Elhiszem, hogy
másnak mást gélezett a petpalackba
tablettás bort sarából fröcskölő,
folytonosan utolsó időktől makulás
véget nem érő patadobogás.

De én ha mások szemével
látok, akkor ezt. Egy útvonalat,
gépi csíkokat kékségre húzó
bankkártyával porított, kristályos mámort -
oda fel. Ahol megfürödhetek
a szavaik lúgos, maró bocsánatában.

Rácsodálkozás: Szilágyi János (8.)

Don Quijote ' (Akvarell , tus; 35 x 50 cm 2010)

"Nem látod, Sancho,

amit én - pedig ott van

Dulcineámban.

Bennünk a kerék -

benne imádni való

ízzel a pörgés."

*

Éhségek verik

egy szolgálólány sokszor

alázott testét.

Skeleton Sound

polietilén
élménypróbababákról
csöpögő sós lé


menekülttábor
Doomsday Clock éjfelekor -
babasírással

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (6.)

"Soiree" (2019) 24" x 36" Acrylic on canvas

eltartott kisujj

tartana féken tollból

szabadult éhet

 méhen kívüli terhem

idecsábult varjak

lakomája

Oberon könnye

nyisd ki a kapudat Wendel hadd távozzak a síkra
hol sugaras nyaraink fecskemadár röptét
nem szennyezi éhünk

a kényelemre.

mert ez az egész valójában a kényelemről szól.
Jóbarát Robinról álmodtam, aki műanyagzacskó képében
karmos ujjával a lakótelepi tornyunk
konténeréből - vagy a szél volt? az még a szél?
csőr, karom a röptömben akadt belém?
Hol kaptál el, Puck, hogyan juttattál folyó sodrával tenger
óceán áramlatain át
a Saragasso szemétszigetének közepéig
ahol végre megleltem tejesdoboz Titániám -
köszönöm, hű szolgám, Jóbarát Robin -

igen, a kényelemre.
amikor kisgyerek voltam (két emberöltést
bontok csak fel a kedvetekért - hol van ehhez
Oberon gyermekkora, hol)
még élt az üveg-visszaváltás-kultusz.
a tejesüveg-kultusz.
rekeszekben állt a konzervgyár udvarán
(ahova mezőgazdasági munkára rántott be a KISZ,
szegény Oberon, zöldült máj, erjedt csalamádé fonnyasztotta az
érzékenységed)
szóval rekeszszámra állt az üres, visszaváltott
befőttesüveg.

az egész műanyagipar a fotelban utazás igényét szolgálja ki.*
így se kelljen imádkozni.

kényelmesek lettünk és annyian -
és annyian lettünk, hogy szerintem a fele
őspáfrány, gyík, másik idő Borsóvirága -

nyisd ki a kapudat, Wendel, ezek itt, mi itt
lustaságból polimerizáltuk magunkra az őskövület-múltat.
élünk csaknem örökké zacskóban, óceáni
szemétszigeten - körülöttünk az óceán
föld könnye
Oberon könnye.










*igen, kincsem, érzem, hogy büdi, boltba menet leviszem a szelektívet (is).

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (29.)

Felirat hozzáadása

a szívemre merőleges tájban
valamiféle zene szól, a tiéd -
vagy legalábbis remélem, ismerős
engedi szét a hatalma jeleit.

megkongattál és ez a rezgés
sajnos nem egyezik az amplitúdómmal
jobb volna, ha nem tudnék róla
miért hívják az aggodalmat mérgezésnek.

valahol egy tisztábban szennyes réten
tisztában vagyunk vele, miért
árnyék az egyik, tükörkép a másik -
elengedjük a minket vető kezét.

de most még a világítóhalak
szabadító lámpása vezessen
ha elhalkul a zene, közelítő
ajkadnak nyíló csókká változom.

reggeli vers háromkor, délután

Adam Zagajewski

Július van, egészen pontosan a mai nap,

a másnapja a versenynek, ahol második lettem,

rettenetesen éreztem magam, heveny hasmenés

fogott el, szerintem egész este körbelengett a bűze,

meg sem próbáltam koncentrálni - látod

talán pont a nemtörődömség hozta a helyezést,

még most is felkavarodva, kicsit sértődötten

ücsörgök itt, a szokott helyemen, egy gépi isten

szentélyablakán bambulva, befelé kifelé,

hogy micsoda aljasság a hőségtől, hogy beleevett

a pörköltbe, hogy baktériumokkal nyálazta össze -

legalább amíg várakozunk rá, békén hagyhatna a katasztrófa.

Pride slam (e néven a második)

Szóval mielőtt papírszarvat csavarunk a homlokunkra és
telipukizzuk szivárvánnyal a várost, nézzük meg,
milyen sorfalak között vonul a büszkeség.

mi az má'! mi az má'! mi az má'!
látom, nézem, ripost, lokál, közszolgálati híradó -
előbb miazmátlanítani kéne a közbeszédet.
a közszolg állat telepiszkítja a kitölthető helyeket
a hír adó egy nemzeti együtt mű-ködöt köhögő rendszerben
befizetett zombiadó egy ingyenes rock-koncerten
ahol többek közt Dalos ügynök fújja a szájszagú májust -
nemzeti együtt működöt fedési rendszer
miazmája.

marminálunk, babám.
megint az jött a szokásba.

Szóval nézzünk már körül, mert a közbeszéd elementáris erővel visszahat,
ez itt tényleg éjjel is, meg nappal is Budapest -
befővárosálok ettől a stílusnak nem nevezhető shit lush-tól -
ahogy nyilvánosan telibeszarod a környezeted,
ha például egy "fontos üzleti tárgyalás" kellős közepén ér
a 133-ason...
a többiek kényszeredett figyelme, tömegközzötyögés közben -
mit nézel, nézel, hogy mit nézek, komolyan még neked áll feljebb
amiért hallani merem.
a közlekedőedényt jobban lögyböli a hangod,
mint a kerekek alatt a négymszínnel hiába festett kátyúk
melletted műk öröm mell ácsorog rabszolgád K tyúk -
szóval ez magánbeszélgetés kihangosítva, belterjes terjedelemben
ahogy nem válogatod meg a szavaid és mindenki
faszfej és gyökér és az üzleti partnered is
a fülünk hallatára menjen a büdös kurva anyjába -
kicsontozzalak, geci?

szóval mielőtt nekilátnánk telipukizni szivárvánnyal a várost
hogy a népség agyát mossa át a szabadság lehetőségének színgazdag illata
nem ártana kitisztítani a közbeszédet,
mert ebben az üzletileg is generált
politikai szándékoknak is tökéleteset fosó seggszájszagban
egyszerűen erősebb hatásokhoz szokik az istenadta nép.



Tudod  mit? Elkezdem én.
Nem túl hangos kezdemény:
vaze,
laza -

hogy nem szólok punchline-on át
s Coelho-nyelvi birkaság
(legel)
se kell -


költőmodor (ha nem tanult
de kellőképpen elborult)
az ám,
lazán!

És mindenképpen kedvesen
hogy ne kössél belém te sem,
kipesz,
kopasz...



Szóval azt hiszem, először el kéne beszélgetnünk a szomszédokkal.
Hogy hogyan viselnének egy laza coming outot -
szia, én például teljesen megbízhatatlan és szétcsúszott drogos
voltam egy időben, te buzi-e vagy?
Szóval nem pont így, de ezt a mélységesen zárkózni kényszerítő
félelemkultúrát egyedül a bizalommal szaggathatod fel.
Itt, a városban, ott, nagyanyádék szülőfalujában,
ahol ismernek. Mint a rossz pénzt, meg mint egy
elfogadható mértékig devalválódó fizetőeszközt, amilyen a forint.

Szóval sajnos kénytelenek leszünk becsukni a mobiltelefont
ahol hasonszőrűek bólogatnak és trollok anyázzák a szavaink
(átmenet nincs) -
ahol jóízűen ellebegünk egy véleménybuborékban, szóval
kénytelenek leszünk a mellettünk álló, ülő,
homokozóban összehomokozott gyerekét
betáplált népnemzeti aggodalommal figyelő,
kutyáját épp nagy gonddal a járdára szarató,
kénytelenek leszünk a
fékcsikorgásban, autóablakon kihajolva
épp indulatteli artikulációt megfogalmazni készülő
embertársunk szemébe nézni és beszélgetni vele.

Szar ügy.
Igazi kaland.
Életveszélyes.
Tudom, mire kérlek.
Öngyilkos bevetés.
Kamikazeakció.

De nincs más választásunk, mint beszélgetni.

Hogy ne csak a céltáblát mutasd fel, amikor felvonulnál
egy akármilyen kisebbség érdekeinek védelmében.