 |
| Lucien Hervé képe |
Hullámok és tenger
A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
égtenger zúgó
hullámverését sem
számolják a tollak
*
Jó tudni, hol a
kijárat. Egyszer biztos
kibújunk rajta.
Ragyogásözönben fürdik a nappalink -
a lakótelep partját nyaldosó erdősávot
nyaldosó ködtenger felett kinyílt az ég.
Látod a tengert. Panelhullámok lassú
verődésében a fajod dagályát. Ahogy a
többi létezőből közgazdasági tényezőt,
ahogy invazív magából égnek csapódó
horizontális Bábelt növeszt a Koponya
vékony, megszilárdult felszínén.
Látod a tengert. A kilehelt lélegzetek
lecsapódó melegét: a ködöt. Ahogy a
többi létezőből is létezés mellékterméke
ömlik - egy másik formában, mint az
alapja. Hónapokat tölthetnél azzal, hogy
egyszerűen gyönyörködsz a Koponya
javát borító víz formáiban.
Látod a tengert. Azt a tengert amit a
tollak alatt lüktető akarat jár be. Ahogy
ideverődnek az erkély partjára az
aprócska éhek. Ugyanaz a hullám
sodorja ide őket, mint ami körbe-
körbe keringeti a Koponya körül a
a gondolatok szárnyfesztáv
-albatroszát.
Látod a tengert. Mit tehetnél mást:
hallgatózol. És számolod a szíved
ütemében a hullámverést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése